11. fejezet, avagy soha ne hidd, hogy ez volt a sors utolsó tréfája
BoSzi 2007.02.02. 15:35
Itt az újabb fejezet bla-bla..izé, meg mittom én mi....szóval : JAMES AKCIÓBA LENDÜL!!!!!!!!!!! hajrá fiú, mi neked drukkolunk!!!!
Lányok
November
Lily: Egyik este egyedül ültem a klubhelységben, mivel a többieknek más fontos programja volt: Liz kviddicsedzésre ment, Tara pedig nem értett valamit Bűbájtanból, Remus meg készségesen ajánlkozott, hogy elmagyarázza. Így hát egyedül ültem, és próbáltam a tanulásra koncentrálni. Nem nagyon ment, mert állandóan elkalandoztak a gondolataim. Gareth olyan helyes… holnap megyünk sétálni… Ekkor észrevettem Tonksot, aki ugyanúgy magányosan ült, és egy maga előtt lévő vastag könyvet szuggerált folyton. Látszott, hogy a gondolataiban jár, igen messze tőlünk. –Valami baj van? – kérdeztem, és lehuppantam mellé. – Nem, nincs semmi. Veled mi van? – próbált mosolyogni. – Ne tereld el a témát. Rob? – Igen. Hiába próbálkozom, észre sem vesz. Kviddicsedzések előtt, után vagy bármikor. Ha meg igen, akkor leráz. – Tipikus Potter. Bunkó. Tisztelet a kivételnek: Appnek. Rá se ránts, találsz magadnak valaki mást. – De nekem ő kell! Túl béna vagyok hozzá! – Tonks kezdett kétségbeesni. Lehet, hogy rossz irányba indultam el a vigasztaláskor? Ez nem lehet igaz! Jön az emlegetett szamár. És épp ide. ¬– Szasztok lányok! – Helló! – Szia! – Tonks már tiszta vörös, de azért mosolyog. – Nem láttad véletlenül az unokaöcsémet? – kérdezte tőlem mosolyogva. Ez vagy tiszta süket, vagy rosszabb, mint James Potter. Hogy lehet valaki ilyen? Mintha Tonks itt sem lenne! A szemét. – Pont jótól kérdezed. Úgy tudtam, hogy kviddicsedzésen van, mint te. – Hát úgy is volt, csak aztán Juliát egy kis baleset érte, ő meg felhozta a Gyengélkedőre. A taktikát meg még nem beszéltük meg. Csak gondoltam, láttad. Ok, de miért pont én? – Nem vagyok belezúgva, mint a többi csaj, aki liheg utána. Vagy úgy nézek ki? Liz hol van? – Nem, dehogyis. Okosabb vagy, mint az átlag. De azért megkérdeztem. Na csá! Ja, és Liz Siriusszal van – és egy utolsó mosoly kíséretében elhúzott… – Na láttad? – nyögte Tonks. – Ja, ez így tényleg nem normális dolog. – Miről van szó? – csendült egy hang a hátunk mögött. – A drágalátós ikerbátyádról. – Ja, vagy úgy! – bólintott App – Te beleestél, ő meg nem vesz észre. Nem szeretek beleszólni az ügyeibe, de rendes vagy, úgyhogy egy tanács: Csak magadat add! Úgy sokkal több esélyed van. Nem szereti a komédiázós csajokat. – Köszönöm App! Egyszerűen fenomenális vagy! – Á, semmi! Neked bármikor. Na mentem zuhizni, mert ez az edzés nem volt sétagalopp.
Lányok
November 23, Mágiatöri
Lily: Tök nyugi van. Sehol Potter, sehol Black. Nem tudom, mi van velük, de őszintén szólva nem is érdekel. Lényeg, hogy hagyjanak békén. Tudok készülni a vizsgáimra, sétálgatok a kertben Garethel. A második randink Roxmortsban lesz, a következő hétvégén. Mindent összevetve: nagyon boldog vagyok, kiegyensúlyozott életem van Potter nélkül. Harmonikus.
November 23, Mágiatöri után
Lily: Mintha az előbb azt mondtam volna, hogy sehol Potter, sehol Black. Mekkorát tévedtem! A szokásos tömeg volt a folyosón, és a szokásos nehézséggel „sétáltunk” végig rajta. – Lily! Lily, várj! – hallatszott mögülem hirtelen Potter hangja. – Igen? Mi van? – kérdeztem. – Várj egy kicsit, mindjárt meglátod. – Ne haragudj, de én erre nem érek rá. – Naa, ne menj el – Nézett rám azzal a nézéssel, amitől a többi csaj olvadozni kezd. – Jó, de siess! – sóhajtottam megadóan. Nem kellett volna, mert akkor elindult egy szerelmes szám. – I love you… - zengte az énekes, miközben Potter letérdelt elém, és megfogta a kezem. – Mi a francot csinálsz? – sziszegtem, és ki akartam rántani a kezem a kezéből, de nem engedte. – Ó, ez itt a hölgyem! Itt az én szerelmem! Ó, bár tudná, hogy az! Beszél, de nem hallom szavát: sebaj.* Miről hadovál? Egyébként jobb is, hogy nem hallod szavam. Nem köszönnéd meg. Közben próbáltam szabadulni a szorításból, ami ezúttal sikerült is. És átkoztam Pottert, de még nem volt vége. – A csillag elsápadna fényes arcán, mint mécses a Napban, és szeme az égen úgy égne, hogy minden madárka dallal köszöntené azt vélve, itt a hajnal. – Most lehajtja arcát kezeire, ó bár lehetnék kesztyű a kezén, hogy kezem az arcához érjen! Közben a kezembe temettem az arcomat. Már tiszta vörös vagyok, érzem. Ráadásul a fele nézőközönség röhög, a másik fele meg olvadozik. Kész, nekem végem van! – Ó, több veszély van a te két szemedben, mint húsz kardban: nézz rám szelíden, s nem árt ádázkodó dühük. Na, most már megtaláltam a hangom. Fölrobbanok. Így még senki nem égetett engem le. Miért kínoz engem? Miért? Miért? – Potter, egy idegszálam maradt, és te azon ugrálsz! Elegem van belőled! Így még senki sem égetett le, bár te párszor próbálkoztál. Hagyj engem békén, és ne zaklass! Szépen megvoltam nélküled. – Még nem válaszoltál, nemes hölgy! Na, itt volt az a pont, ahol eldurrant az agyam. Tudom, nem volt szép, de olyan jól esett megpofozni! Azzal elvonultam. Még hallottam, hogy utánam kiabálnak a tömegből: – Milyen drámát próbáltok? – Nem is tudtam, hogy színésznő vagy, Evans! Tara mesélte, hogy aztán Potter vigyorogva meghajolt, és elment. Micsoda felfuvalkodott alak! Érzelmeim egy szóban: Pfffffmm!
Tekergők
November 23., Mágiatöri
James: Elérkezett hát a nagy pillanat, amire oly rég vártunk. Vagyis, meghódítom Lily Evanst. – Nem Ágas, csak te vártál rá – dörmögte Sirius. Hát igen. Siriust rá kellett beszélni, ami hosszú és kimerítő munkámba került. – Igen, mert én nem asszisztálnék önszántamból ilyen nyálas dolgokhoz. – De Lilyt ez meghatja majd. Hogy én milyen figyelmes vagyok stb. – Ja, persze, de csak ha felpofozhatott. – Nem fog. Na, menjünk. És Sirius, csak akkor indítsd a zenét, ha… – Tudom, tudom. Ha letérdeltél. – Tökéletes. Mehetünk.
November 23., háló
James: Nem is sikerült olyan rosszul. – James, nem gondolod, hogy egy jó nagy pofon a nem tetszését fejezte ki? Ez Remus volt. Az örök optimista. Szerintem viszont fejlődést értünk el… – Ahhoz képest, amit kaphattam volna, megúsztam egy sima kis pofonnal. – Sima kis pofon? – Nem volt nagy. Kaptam ennél már nagyobbat is. – Most biztos nagyon dühös rád, és szóba sem áll majd veled. – Mondom: volt már rosszabb a helyzet. Volt már dühösebb is. Úgyhogy haladok. – Hülye vagy Ágas. Már megint Holdsáp, ilyen nincs. Miért akar állandóan a vészmadár szerepében tetszelegni? Mindegy. – Jöttök bulizni? – Naná!
* Shakespeare: Rómeo és Julia
|