6.

K.S.F.

Szia Lily!

Remélem jól vagy, régen nem láttalak, és nem is hallottam rólad.
Én most Londonban vagyok. Szeretnélek látni,
esetleg meghívhatlak egy ebédre, holnap? Addig is vigyáz magadra!

Kevin F.

Olvasta fel magában a levelet a nő. Nem tudta, hogy örüljön, vagy sírjon ezen a pár soron. Jól barátja volt Kevin, de azt is nagyon jó tudta, hogy a férfi többet akar ennél. De ő nem akarta vele újra kezdeni, legkevésbé sem. De azért visszafirkantott neki egy igent, és egy időpontot, egy címmel.

-          Mi van, Lily? – nézet rá Mari.

-          Írt Kevin. – húzta el a száját.

-          Már, mint az a Kevin? – tágult ki Anna szeme.

-          Igen, holnap találkozunk.

-          De össze ne gyere vele! – szólt szigorúan Carmen. – Nem hiába szakítottatok.

-          De, még is csak a barátom. – indult el az irat raktárba.

-          Ez a csaj nem komplett! – sóhajtott Carmen.

Reggel egy hihetetlen adag munkát kaptak. Mivel Peter az anyja boltjában dolgozott, ő nem bírt segíteni. A fiúk egész délelőtt kisebb bevetésre rohangáltak. Így a lányok tartották délelőtt a frontot.

-          Most csak ennyi papírmunkát kaptunk? – hökkent meg Sirius.

-          Nem, te vadbarom! – mordult rá Remus, aki ingerlékeny volt, mivel közeledet a holdtölte. – A lányok megcsinálták a nagyját.

-          Akkor viszont baromi gyorsak. – füttyentett elismerően.

Lily James asztalára rakott egy stóc aláírni valót.

-          El kéne mennem.

-          Hova? – pillantott fel a férfi.

-          Randija lesz! – vigyorgott Carmen.

-          Tényleg? És kivel? – kérdezte James, hangjában jól elrejtve a féltékenységet.

-          Csak találkozunk. – sóhajtott. – Jó barátok vagyunk, ennyi.

-          És te minden barátoddal kefélsz?

-          Azt, hogy nem ugrunk egymás torkának az exeimmel, nem azt jelenti, hogy össze is fekszem vele.

Jamesnek kigúvadt a szeme, és mereven meredt az előtte heverő papírra. Mari és Sirius összenéztek, mindkettőjük szemében aggodalom csillant.

-          Elég sok a munka. – nézett a nő szemébe. – De, persze menny csak, és érezd jól magad.

-          Kösz. – húzta el a száját. – Siettek vissza.

S már ki is ment az ajtón.

-          Szia, Lily! – állt fel az asztaltól egy egész jó képű férfi.

-          Szia, Kevin! – mosolygott ő is. A férfi átölelte, és talán egy kicsit lejjebb is csúszott a keze, mint illik, de a nő gyorsan kibontakozott ebből a kellemetlen ölelésből.

-          Rendeltem neked kávét.

-          Köszönöm. – ült le a nő.

-          Kettőt vagy hármat? – emelte fel a cukortartót, a férfi.

-          Egyet. – ejtett el egy keserű mosolyt Lily.

-          És mi minden van veled? – csacsogott a férfi.

-          Kevin, mit akarsz? – tért a lényegre.

-          Ugyan már Lily, csak látni akartalak.

-          Kevin…

-          Ok, ok. Lily, nem bírnál engem bespannolni?

-          Tudnálak, de nem akarlak.

-          Mi?! Azt hittem barátok vagyunk!

-          Azok vagyunk.

-          Óóó… hát persze, és ennyit nem bírsz megtenni?

-          Nincsenek, olyan eredményeid. Nálunk a legjobbak vannak. – kivéve Petert, tette hozzá magában.

-          Lily kérlek… a nő megrázta a fejét. – Akkor menny a… - de a nő már ott sem volt.

Mikor belépet az irodába, látta, hogy mindenki James asztalánál van.

-          Na, ezt nevezem villám randinak! – nevetett Carmen.

-          Mit néztek? – hajolt Lily az asztal fölé.

-          Egy teljesen ismeretlen halálfaló jelent meg.

A nő elsápadt, és elrohant az asztaláig. Egy levéllel szaladt vissza, és vágta le a férfi asztalára.

- Ugyan az a kézírás. – állapította meg James.

- Két perce még az Antik Itáliában volt.

- Ki?

- Kevin Skott Feleday. Alias KSF.

- Induljunk. – kiáltott fel James.

Csak Lily maradt az irodában, és ő is elég kótyagosan.

Egy idő után a többiek is visszatértek. A fiúk elégedett mosollyal, a lányok viszont hitetlenkedő, sápadt arccal.

-          Mi volt? – kérdezte halkan Lily.

-          Elkaptuk. – biccentett James. – Szinte már meg is volt a beismerő vallomás.

-          Aha. Az jó.

-          Lily, esetleg nem mondtál neki valamit?

-          Nem. – jött a határozott válasz.

-          Biztos?

-          Ennyire amatőrnek nézel? – csattant fel.

-          Lefeküdtél vele! Ki tudja, miket mondtál…

Nem bírta befejezni a mondatott, mert a nő keze hatalmasat csattant James arcán.

-          Neked nincs jogod, a szavamat megkérdőjelezni! – sziszegte.

-          Jártál vele! És most is vele találkoztál!

-          És utána feladtam. Ezen kívül, - toporzékolt a dühtől. – tudtommal, te egy év alatt végig mentél az egész aur képzőn. Komolyan azt hiszed, hogy neked nem lesznek, olyan barátnőcskéid, akik, lehet, hogy halálfalók?

-          Gyerekek, - szólt közbe Sirius. – ez kezd kicsit személyes lenni.

-          Evans, a szexpartnereidet máskor inkább hagyd Írországban! – nézett gyilkos tekintettel James.

-          Menj a pokolba!

-          Csak utánad! – nézett a nő szikrázó szemébe. – Te szakítottál velem. – vonaglott meg az arca. – Azon a hétvégén akartam megkérni a kezed. Nem tud…

-          Te egy évig buliztál, és csajoztál. Nekem egy év után volt kapcsolatom, és akkor is bűntudatom volt. Én hülye, barom!

-          Bűntudatod? – hökkent meg James. – Te…

-          Menj a jó büdös francba! – rohant ki a nő.

Lily hatalmas erővel vágta be maga után az ajtót, amitől többen is összerezzentek.

-          Ez mi volt? – jött meg először a hangja Annának.

-          Nekem leginkább, egy szerelmes pár vitájára hasonlított. – morfondírozott Carmen.

-          Mert, az volt. – vigyorgott Sirius.

-          Tapmancs, ne beszélj baromságokat! – pirított rá barátja.

-          De igaza van. – mosolygott Marí. – És én a helyedben beszélnék vele.

-          Valamiről lemaradtunk? – kérdezte Anna.

-          Úgy látszik igen. – szólalt meg Carmen. – És, ha jól vesszem észre, csak mi ketten.

-          Mi a címe? – fordult a lányokhoz James.

-          Majd beszélsz vele holnap. – válaszolt gyorsan, talán túl gyorsan Mari.

-          Kérem a címet. – nézet bele a szemébe, és közelebb lépet.

-          Ne kérj tőlem ilyet. Lily ki fog nyírni.

-          A címet.  

Mari kétségbe eseten nézett körbe, valami segítségért, de ebbe senki sem akart beleavatkozni. Sóhajtott, és leírta egy cetlire a címet, és azt átadta Jamesnek.

-          Ezt nem mondhatod komolyan! Ez London legrosszabb környéke.

-          Tudom, de akármit mondasz nem kéne oda menned.

-          Ezt hagy döntsem el én. – a barátaihoz fordult. – Sirius bírnál helyettesíteni? – vette a kabátját.

-          Persze, menj csak te Rómeó. – nevetett.

-          Hagyd már ezt! – forgatta meg a szemeit.

Piszkos utcákon ment végig. Mindenhol kéregető nincstelenek, utcagyerekek, kóbor kutyák…

-          Istenem Lily… - nézett fel egy elhanyagolt bérházra.

Felszaladt a recsegő, ropogó lépcsőkön, a ház legfelsőbb szintjéig. Megkereste a 3. emeleti 7–es ajtót

Megállt az ajtó előtt, és próbált kizárni a szomszédban üvöltő férfi hangját, a síró asszonyét, a bömbölő gyermekét. A dohszagtól kezdet rosszul lenni. Végül vett egy nagy levegőt, és bekopogott. Lassan kinyílt az ajtó.

-          Mit akarsz itt? – szűkült résnyire a nyílás.

-          Csak beszélgetni.

-          Azt hittem már mindent ’megbeszéltünk’, - ironizált.

-          Muszáj ezt a folyosón megvitatnunk? – kérdezte.

-          Óóó… itt senkit sem fog zavarni, hidd el. Megszokott dolog. – mosolyodott el keserűen.

-          Kérlek.

Kinyílt az ajtó, és a férfi belépet. Egy egy szobás kis lakás volt. A falak felázva. A dohszag itt is elég erős volt. A szoba szinte minden négyzet centiméterét akta kupacok borították. Az egyik asztalkán egy félig megírt levél hevert. James fölé hajolt és elolvasta. Ez után a szeme a becsomagolt bőröndökre siklott, és a kiszortírozott aktákra.

-          Nem fogom elfogadni a felmondásod, ugye tudod? – nézet a nőre.

-          Ha meg akarod őrizni a tekintélyed, akkor kénytelen leszel. – pakolt tovább a nő.

-          Ha elengedlek, a többiek elevenen megnyúznak. Ezen kívül megérdemeltem…

Egy női sikoly, egy puffanó tárgy. James szorosan behunyta a szemét.

-          Meghívhatlak egy sétára? – nézett rá a nő.

-          Igen, az jó lenne. – válaszolta kótyagosan.

Elmentek egy közeli parkba, és leültek egy üres padra.

-          Jobb már? – veregette meg kedvesen a férfi hátát.

-          Szörnyű egy hely.

-          Csak az első néhány nap rettenetes…

-          Lily… - hajtotta le a fejét. – Ez a Kevin… az a Kevin? – kérdezte rekedten.

-          Igen. Bosszúnak tökéletes volt.

-          Bosszúnak? – húzta fel a szemöldökét James.

-          Mint említettem a szakításunk után egy évre volt először kapcsolatom. Én tudtam, hogy te élted az életed, és ez zavart. Ekkor jött a képbe Kevin, az a fiú, aki miatt összevesztünk. A kezemben volt a tökéletes bosszú.

-          De, hát én nem tudtam róla.

-          Ez engem nem igazán zavart. – mosolygott. – Így is elég nagy volt a bűntudatom. Te emlékszel az elsőre? – kérdezte hírtelen.

-          Nem. – rázta meg a fejét a férfi. – Csak azt tudom, hogy eltörtem a kezem, miután elmentél. Az első héten pedig minimum három barátnőm volt. Ne kérdezd, hogy kik, mert fogalmam sincs.

-          Marhaság volt azt hinnem, hogy a mi múltunkkal közösen tudunk dolgozni. – sóhajtott.

-          Eddig jó csapat voltunk. Nem hinném, hogy itt kéne feladnunk…

Észrevétlenül, de el is sétáltak a munkahelyig. Lily furcsán Jamesre nézett.

-          Ezt direkt csináltad.

-          Nem tagadom. Még rengeteg meló van. Kérlek, segíts! – vágott könyörgő arcot.

A nő megforgatta a szemeit és a férfi előtt belépet az ajtón.

- Na, sikerült a kibékülés? – vigyorgott Carmen.

- Inkább csak felfüggesztetük a nézeteltéréseinket.

- Haladunk. – súgta Mari Anna fülébe.

- Ezen kívül szeretném tudni, hogy a címem ki adta meg. – nézett a lányokra szikrázó szemmel.

- Ez nem lényeges. – somolygott Marí.

Végül kénytelen volt mindenki bent maradni túlórában. Hajnalban ki erre, ki arra dőlt el, és aludt el.