A reggeli palacsintámat fogyasztottam, mikor Cliodna landolt a tejes köcsögben. Nahát, csak nem leesett anyuéknak, hogy két hete volt a szülinapom? Remus morogva a kezembe nyomja a levelet, és kihalászta reggelijéből az ajándékot rejtő dobozt. Mostanában mindig ilyen, de most nem érek rá foglalkozni vele.

Mon chérie!

Sajnálom, hogy csak most tudunk írni, de mindkettőnknek halaszthatatlan dolgai voltak. Utólag is nagyon-nagyon boldog születésnapot kívánunk neked! Az ajándékodat mellékelten küldjük, hacsak az a bohókás bagoly el nem ejti valahol. Nagyon örülünk, hogy jól viselkedsz, büszkék vagyunk rád! Legyél továbbra is jó kislány, és ne felejtsd el, hogy nagyon szeretünk!

Ölel:

Anyu

Igazán érdekes levél. Halaszthatatlan dolog anyunak?! Mi lehet az? Teaparti a királynőnek? És mi az, hogy "ne felejtsd el, hogy szeretünk?" Mintha valamiért bocsánatot kérne. Úgy látszik nem a madaram, hanem az anyám lett bohókás. Jé, apu is írt! Hűha, mintha egy ezredessel levelezne.

Alfonsine!

Boldog születésnapot, lányom! Restellem, hogy csak most tudunk írni, de - mint, ahogy anyád is megüzente - fontos dolgaink akadtak. Természetesen, ez nem jelenti azt, hogy elfeledkeztünk rólad.

Kérdésedre válaszolva, nem haragszom rád sőt, én kérek bocsánatot, amiért ilyen heves voltam, és kínos helyzetbe hoztalak James előtt.

Az ajándékot tiszta szívből küldjük neked, és kérlek arra, hogy ne felejtkezz el arról, hogy nem minden az, aminek látszik.

Üdvözlettel:

Apád

Oké, valami biztos nincs rendben! Ennél furább levelet életemben nem kaptam apámtól.

Hangos sóhajjal tettem félre a leveleket, épp akkor, mikor a két szívtipró Tekergő lehuppant mellém. Rosszallón néztem rájuk, ahogy az utóbbi két hétben minden nap. Amióta James megharagudott Lilyre (és fordítva), nem lehet értelmesen beszélgetni vele. Folyamatosan őrültségeken törte a fejét, és ha nem ő, akkor Sirius vitte a hülyeségekbe. Remus 3 nap múlva feladta, hogy észhez térítse őket, inkább Peterrel együtt hozzám társultak. Persze én nem adtam fel. Naponta többször beszéltem velük, de mintha a falnak dumáltam volna. Siriusra különösképpen haragudtam, mert eléggé elszemtelenedett velem szemben. Hiába kértem, hogy fogja vissza Jamest, mindig csak az volt a válasza, hogy így segít neki túllépni Lilyn.

- Szia, édes - köszönt Ágas.

- Jó reggelt, tündérlány! - Már megint ez a név! - Mi a baj?

- Semmi - feleltem – látszólag - közömbösen.

- Dehogynem, látszik rajtad.

- Csak egy bajom van - fordultam hirtelen szembe velük. - Miért nem tudtok normálisan viselkedni?

- Jaj, Istenem! Mondd meg, most mégis mi rosszat csináltunk? - kérdezte James.

- Ma még semmit. De nézz vissza az elmúlt két hétre, és gondolkozz el!

- Igen...?

- Grrrh... Mit igen? Csajoztok egyfolytában, más az alsóneműjét cseréli ilyen gyakran, mint ti a csajokat. Kétszer kerültetek gyengélkedőre, háromszor kaptatok büntetőmunkát, és kifejlesztettetek egy új, gyilkos gombát!

- Jó, egy kicsit elszaladt velünk a ló. De ez megengedhető az utolsó évben.

- Persze, de csak módjával. De ez már messze nem az. És te James?

- Mi van velem?

- Miért nem beszélsz Lilyvel?

- Mert nem érdekel.

- Persze, én meg egy egyiptomi királynő vagyok.

- Nem, te vagy az én tündérkirálynőm!

- Sirius, fogd be!

- Aú, ez fájt. - Hihi, egy csöppet rácsaptam a karjára.

- Figyelj, Tin! - szólt James, miután alaposan kinevette barátját. - Megértem, hogy nem tetszik, amit csinálunk, de értsd meg, nekem most ez kell!

- Nem - kiáltottam. - Neked Lily kell!

- Csitt! - rángatott fel a székből, és 3 barátját magához intve, kivezetett a Nagyteremből. - Mondd, te teljesen megőrültél? - rontott nekem.

- Én őrültem meg?

- James, figyelj! - szólt közbe Remus.

- Nem, Holdsáp, TI figyeljetek! Nem kellek Evansnak, és ezt világosan a tudtomra adta. Igazság szerint már legelső alkalommal is, de csak most fogtam fel. Nem kell, hogy beleártsátok magatokat. A világon mindent megtettem érte, de ha ez neki nem elég, akkor nem tudok mit tenni. Vagyis dehogynem, egyszerűen békén hagyom. - Látszott rajta, hogy már nagyon nyomta a lelkét ez a vallomás.

- Rendben, én megértem, de az nem megoldás, hogy kirúgatod magadat.

- Jó, visszafogom magam - húzta el a száját.

- És te is - fordultam Sirius felé, de ő csak védekezően maga elé emelte a kezét.

- Én csak vigyáztam rá, nehogy eszébe jusson feldobni a patáit - vigyorgott.

- Ez nem vicces - jegyeztem meg epésen, mire tettetett felháborodással válaszolt.

- Hát engem már senki nem vesz komolyan?! - Peter felhorkantott, mire kapott egy fejbevágást. Remus nyíltan kinevette őket, és Ágas arcára is mosolyt csalt a jelenet.

- Na, végre! - kiáltottam fel. - Újra együtt a Tekergők!

- Ki mondta, hogy elváltunk? - kérdezte Remus, miközben Peter a kezébe nyomott egy galleont. Ezt Sirius természetesen nem hagyhatta szó nélkül.

 - Én nem értem, Peter. A Madam nekem azt mondta, Remus 5 galleon egy éjszakára.

James felvihogott, Peter követte őt. Ha nem fogom meg a karját, Remus minden bizonnyal neki megy Siriusnak, aki a nevetéstől kétrét görnyedve állt.

- Ne, Remus! Hagyd, nem teljesen tiszta. - Nehezen tudtam visszafojtani a kacagást.

- Te is kinevetsz? - kérdezte sértetten.

- Dehogyis - válaszoltam most már - viszonylag - komolyan, és puszit nyomtam arcára, majd sorban a többiekére. - Legyetek jó kisfiúk! - Puszi Peternek. - Ne kelljen rosszat hallanom rólatok! - Puszi Jamesnek. - Nem akarok miattatok idegeskedni mugli-ismereten.

Mikor megálltam Sirius előtt, robbanásszerűen tört ki belőlem a nevetés. Az a bolond kezeit hátrakulcsolva billegett a talpán, miközben szemérmesen nevetgélt, és rebesgette a szempilláját.

- Látom, formában vagy.

- Te kihozod a legjobbat belőlem, édes. Lehet választani, hogy hova kérek puszit?

- Nem - jelentettem ki, mire csalódott arcot vágott, de azért behajlította a térdét, és felém fordította az arcát. Nem törődtem bukfencező gyomrommal, inkább megkérdeztem Petertől.

- Egyébként, mit fizettél ki Remusnak? - Hallottam, hogy Sirius nagy levegőt vesz, ezért szúrósan ránéztem, mire beharapta ajkát, de szeme csintalanul ragyogott.

- Fogadtunk, hogy mi nyugtatja le Ágast.

- Te mit mondtál?

- Hogy egy gurkó. - Felnevettem, majd elindultam a mugli-ismeret terem felé.

- Azt hiszem, könnyes búcsút kell vennünk, fiúk.

- Ne, tündérlány, ne hagyj itt minket! - "zokogta" Sirius, de egy jól irányzott sípcsont rúgás Ágas részéről észhez térítette.

Még akkor is rajtuk somolyogtam, mikor a terem előtt vártam a többiekkel Harrods professzorra. Ekkor jutott eszembe, hogy még meg sem néztem az ajándékomat. Kétpercnyi kutatás után megtaláltam az aprócska dobozt. Izgatottan nyitottam ki, de csalódottan vettem tudomásul, hogy csak egy pici kulcs fekszik benne. Ahogy jobban megnéztem, rájöttem, hogy egy medál. Mire célozhatott apa azzal, hogy nem minden az, aminek látszik? Mivel nem vagyok jó az ilyen rejtvényekben, elvetettem az ötletet, hogy a közeljövőben rájövök. Elég gond nyomja így is a vállamat.

Itt van például Lily. Ő, Jamesszel ellentétben, teljesen magába fordult, csak a tanulással foglalkozik. Alice-szel is alig beszél, de velem még annál is kevesebbet. A múltkor a könyvtárban odaültem hozzá, és felöltöttem a pszichomókus arcomat, hátha kibeszéli fájdalmát, de nem tette. Pedig hiába tagadja, látszik rajta, hogy valami nagyon bántja. Az ember azt gondolná, megkönnyebbül, ha leszáll róla az a srác, aki évek óta zaklatja, de ő nem. Lily hatalmas, vörös szemekkel járkált, mindig valamilyen könyv társaságában, és ha meglátta Jameset, ellenkező irányba fordult, és elsietet. És érzékeny is lett. Erre a legnagyobb bizonyíték, hogy a múltkor bájitalon kiöntötte a békapetét, mire zokogva kirohant a teremből. De lehet, hogy Piton gúnyos nevetése is rásegített erre. A fenébe... Kellett nekem emlegetni!

- Nahát, a flanszia khiszásszony - Brrh... Kirázott a hideg már a hangjától is.

- Pipogyusz, pont te hiányoztál az életemből.

- Mindjárt gondoltam.

- Nem akarsz valaki mást szórakoztatni? - Utálatunk soha nem fajult el odáig, hogy átkokat szórjunk egymásra, csak szópárbajokat vívtunk.

- Kedves, hogy szerinted szórakoztató, amit művelek.

- Nem éppen. Inkább nevetséges. Egyébként, csak nem be akarsz ülni órára? - mosolyogtam szívélyesen.

- Erre? Semmiképp se. Csak az a bolond elkobozta a pálcámat.

- Mondanám, hogy sajnálom, de hazudni bűn.

- Itt rontani a levegőt, az is bűn.

- Te mégis ezt teszed. - A zsíros hajfüggöny mögött mosoly villant fel.

- Gól. Egy-egy.

- Neked miért egy? - értetlenkedtem.

- A váratlan felbukkanás mindig hatásos fegyver.

- De a szagod méterekkel megelőz téged - ellenkeztem, mire gúnyosan felnevetett.

- Már veled se lehet egy jót vitatkozni, rossz hatással vannak rád Potterék. Tényleg! Hallottam a hét... Nem is, az év poénját.

- Mi lenne az?

- Hogy Potter és a kis sárvérű barátnője összevesztek.

- Na, most húzz el Piton! - Az a szemét csak gúnyosan nevetett, és Harrods felé vette az irányt, aki nem szívesen, de kiadta a pálcáját. Akkorra már sorba álltunk, és vártuk, hogy beengedjen minket a tanár. Piton nemes egyszerűséggel átvágta magát tömegen (jó, voltunk vagy tizenketten), és majdnem fellökött.

- Semmi baj! - kiáltottam utána, de nem törődött vele.

A professzor feleltetéssel kezdte az órát, úgyhogy odacsúsztattam egy cetlit Lilynek.

  Szia! Levelezünk? Szörnyen unalmas az óra. - Tiny

  Szia! Tök mindegy. - Lily

  Ok. Tudom, hogy nagyon eleged van ebből a kérdésből, de mi bánt? - Tiny

  Igazad van. Nagyon unom. - Lily

  Nem fogod elmondani, igaz? - Tiny

  Igaz. - Lily

  És ha rájönnék? - Tiny

  Akkor tudnád. - Lily

  Szerelmes vagy belé, igaz? - Tiny

  Nem. - Lily

  Túl gyors válasz. - Tiny

  Nem mindegy? Úgysem érdeklem már őt. - Lily

  Óra után beszélünk, jó? - Tiny

  Rendben. - Lily

Amint kicsöngettek, rohantam Lilhez, és a karját megragadva húzni kezdtem a lánymosdó felé. Két másodévesen kívül nem volt senki benn, velük meg nem igazán törődtem.

- Szóval? - kérdeztem.

- Mit szóval?

- Szereted? - Láthatóan zavarba jött, és csak dadogott.

- Hát... ööö... izé... talán.

- Igen vagy nem?  - sürgettem.

- Igen - nyögte ki vörösen. Elkezdtem visítani, és a nyakába borultam.

- Én tudtam! Én tudtam! - Mivel nagyon csendben volt, elengedtem. - Mi a baj?

- Mit kezdek azzal, hogy belezúgtam? Nem érdeklem őt! - szótagolva, de csak nevetettem.

- Nem ismered te még Jameset. Nem olyan ő, higgy nekem! Csak beszélj vele. - Kétkedve nézett rám, de azért beleegyezett.

- Jó, majd beszélek vele.

- Ne, most beszéljetek! - könyörögtem. - Tudod, milyen rossz nézni a szenvedő arcotokat? Na, gyere! - szóltam, és újfent el kezdtem húzni magam után. Nem is törődtem halk, és gyenge tiltakozásával. Végül a folyosó közepén kirántotta kezét a szorításomból, és kétségbeesve nézett rám.

- Legalább azt mondd el, hova megyünk.

- Hát, szerintem kint vannak a tónál, szóval oda.

- Na, ne! Én még véletlenül sem megyek oda leégetni magam! - szólt határozottan.

- Dehogy égeted le magad. James a nyakadba ugrik, ha megtudja, mit érzel iránta. - Ajkába harapott, és látszólag eljátszott a gondolattal, hogy beszéljen érzéseiről. Az arcát borító pír mindenesetre erről tanúskodott. Végül halványan elmosolyodott, és bólintott.

- Jó, menjünk.

Jól sejtettem, valóban a tónál voltak, és vidáman beszélgettek. Remus vett észre először, és hangosan felkiáltott.

- Tiny, gyere! Mesélek neked... - Ekkor azonban elhallgatott, mert észrevette, kivel jövök. James is felénk fordult, és látszólag teljesen közönyösen nézett Lilyre. Megjegyzem, nagyon jól játszotta a szerepét, aki nem ismerte igazán, azt hihette, hogy 2 hét alatt kiszeretett a vörös lányból. Én azonban észrevettem szemében a fájdalom és a szerelem szikráját, de az is rögtön kihunyt.

- Sziasztok! - köszöntem. - James, Lily szeretne veled beszélni - segítettem be, mert láttam, hogy a barátnőm az ájulás határán van.

- Nem érdekel - közölte James.

- Ne legyél ilyen! Csak engedd, hogy végig mondhassa! - szóltam rá, de egy pillantásra sem méltatta Lilyt.

- Én is sokszor akartam vele beszélni, de ő sem hagyta végigmondani. Én miért tegyem? - Kérdezte TŐLEM. Istenem, a fiúk olyan... Olyan... Olyanok!

- Mert én megkérlek rá - szóltam halkan.

- Ne haragudj, de még az sem elég. Nem érdekel többé! - Majd hirtelen Lilhez fordult, és haragosan nézett rá. - Érted? Nem érdekelsz!

Lily újra zokogva rohant el, én meg fenyegetően indultam James felé.

- Hogy lehetsz ilyen... Ekkora... Nem hiszem el! Te egy... egy...  - Egyszerűen nem találtam a szavakat.

- Tiny, állj le! Elég! - kiáltott rám Sirius, én meg mérgesen néztem Jamesre. De ahogy megláttam szomorú arcát, rögtön elszállt a haragom.

- Miért csinálod ezt? Hisz magadnak is fájdalmat okozol.

- Belefáradtam - szólt halkan. - Egyszer úgy látszik, kezd megkedvelni, de aztán mintha két lépéssel hátrébb lennék.

- Bolondok vagytok - csóváltam fejemet, és ott hagytam őket.

James lenyugodott, de félelmetesen. Nem evett, nem beszélt senkivel. Kezdtem megijedni, főleg akkor, mikor jött a hír, hogy leesett a seprűjéről. Rögtön szaladtam a gyengélkedőre, de Madam Pomfrey kiutasított minket. Megmondta, hogy Jamesnek pihenésre van szükségre, de holnap kiengedik.

Aznap este sokáig a klubhelyiségben voltam, és tanultam, míg halk szipogást nem hallottam az egyik ablak irányából. Lassan odasétáltam, és meglepődve vettem észre, hogy Lily az.

- Lil! Mi a baj?

- Sehehemi - zokogta.

- De látom. James miatt sírsz? - Némán bólintott. - Nyugi, holnap kiengedik. - Hosszasan vigasztaltam, majd elküldtem aludni.

 Amint becsukódott mögötte a háló ajtaja, a fiúk szobája felé indultam. Tudtam, hogy már alszanak, de nem izgatott a dolog. Vadul kopogtattam az ajtón, és úgy öt perc múlva ajtót nyitott Remus - félmeztelenül.

- Öh… ah... - Nyökögtem, mire kaptam egy morcos pillantást, ezért gyorsan folytattam. - Beszélnünk kell.

- Nekünk? Most? - Mondhatom, értelmes.

- Igen. Neked, Siriusnak, Peternek, és nekem. Most - Azzal betoltam. Mindkét tekergő mélyen aludt, de felkapcsoltam a villanyt. Halk nyöszörgés, majd Peter megszólalt.

- Tiny, meg akarsz halni?

- Tiny? - kapta fel a fejét Sirius. - Szia tündérlány! Mi járatban nálunk? - vigyorgott álmos-sármosan, de fejbe nyomtam egy párnával, és leültem az ágyára.

- Beszélnünk kell.

- Miért? - kérdezte Peter.

- Össze kell hoznunk Jameset és Lilyt.

- Most? - értetlenkedett a 3 fiú.

- Nem, holnap! - kiáltottam rájuk. - Segítenetek kell! Legyetek holnap tízkor a tóparton Jamesszel, és mindenáron tartsátok ott. A többit majd én elintézem. Oké?

- Jó - egyeztek bele.

- Most már hagysz minket aludni? - érdeklődött Remus.

- Persze.

- Nem kell úgy sietni - fogta meg a karomat Sirius. - Nem akarsz itt aludni? - kérdezte, de Remus fejbe vágta. - James ágyában természetesen - tette hozzá.

- Nem, kösz - nevettem rá, és otthagytam őket.

Másnap reggel korán kivetett magából az ágy. Szombat lévén még mindenki mélyen aludt, kivéve engem, és szerintem Lily is ébren volt már. A Tekergőket pedig én ébresztem, bár ezt ők még nem tudják. Csakúgy, mint tegnap, most is vadul dörömböltem. Igaz, most negyedóra múlva voltak ajtót nyitni nekem, és szembe találtam magam egy morcos Siriusszal.

- Édesem, imádlak, de ha így folytatod, elverlek! - Rekedt hangjától libabőrös lettem, szavaira pedig elpirultam.

- Jó, nyugi, csak azt akartam mondani, hogy nyolckor kiengedik Jameset. Menjetek reggelizni, aztán irány a tópart!

- Direkt szervezted olyan helyre, ahol sokan vannak?

- Nem, de ez nem jelent akadályt. - Rávillantottam mosolyomat, és elindultam a lépcsőn lefele. Félúton jártam, mikor Sirius utolért.

- Várj! - fogta meg csuklómat. - Ha ennek az egésznek vége... Mármint, ha összehoztuk Ágast és Lilyt... Szóval...

- Igen? - kérdeztem halkan, mert közelsége megszédített.

- Beszélhetnénk?

- Öh... Ah... Pe-ersze - nyögtem ki.

- Oké - mosolygott, és ahogy megfordult, végigsimított a kezemen. Szédelegve, arcomon szirupos mosollyal a képemen botorkáltam le a Nagyteremig.

Levetettem magam Lillel szembe, aki bánatos arccal majszolta pirítósát. Széles vigyoromat látva kérdőn nézett rám, de csak legyintettem

- Ha végeztünk, van kedved kijönni a tóhoz?

- Aha, csak előbb be kell ugranom a könyvtárba - válaszolt komótosan. Király, legalább ott lesznek a Tekergők, mikor mi kiérünk, így Lilynek nem lesz alkalma elszökni. Így is, mikor mentünk ki összefutottunk velük, pont az ajtónál. Ha nem lettünk volna ott (mármint én meg a többi Tekergő) fél óráig "udvariaskodtak" volna, hogy nehogy egymás mellett menjenek el, mintha nem lenne elég széles az ajtó. De Remus megoldotta a problémát, és átlökte barátját a küszöbön.

Nos, normális embereknél az, hogy "beugrok valahová" azt jelenti, hogy max. 10 percet szándékozik ott tölteni. De itt, a Roxfortban (mint azt már vagy századjára megállapítottam) semmi illetve senki nem normális, így Lil sem. Kemény negyven percig bolyongott a könyvespolcok között, miközben én egyre növekvő aggodalommal néztem órámat. Mikor végre kiléphettünk a könyvárból (fél tizenegykor) még fel vitte a tucatnyi könyvet, amit kikölcsönzött. Reménykedtem, hogy Remusék még bírják türelemmel, és ott tartják Jameset.

Szerencsém volt, mindnyájan ott voltak. Remus egy könyvbe mélyedt, de szemei a kastélyt fürkészték, Sirius  Jameset figyelte feszülten, Peter pedig tátott szájjal hallgatta barátja élmény beszámolóját. Mindhárman egy padon ültek, velük szembe Ágas állt, és a cikeszével játszott.

Sirius - ahogy meglátott minket - felkapta a fejét, Remus halványan elmosolyodott, Peter... nem, ő nem vett észre.

- Itt az alkalom - mondtam Lilynek, aki először rettegve nézett rám, de aztán remegve bólintott (csodáltam is halálmegvető bátorságát). Előre siettem, és befékeztem Sirius mellett.

- Szia Tiny! - köszönt James. - Képzeld...

- Potter... - A halk hangra barátom megmerevedett egy pillanatra, aztán - mintha nem történt volna semmi - újra eldobta a cikeszt, és villámgyorsan elkapta, és folytatta elkezdett mondatát.

- A gyengélkedőn meglátogatott...

- Kérlek, csak hallgass meg... - Ekkor már mindenki őket nézte.

- ... Piton, és úgy gondoltam...

- James, kérlek! - Ágas újra elengedte a cikeszt, de nem kapta el. Meredten bámult egy pontot a fejünk felett, és nem mozdult. Majd hirtelen megszólalt.

- Nem megyünk be? - Siriusék rögtön pattantak, de rájuk villantottam McGalagony-pillantásomat, úgyhogy állva maradtak. James kétségbeesve nézett rám, akárcsak Lily, akinek már könnyek csillogtak a szemében. Bátorítóan néztem rá, mire folytatta.

- James... - Barátom hátrahajtotta a fejét, nagyot sóhajtott, és szóra nyitotta a száját. - Szeretlek!

Bumm! Mintha megállt volna az élet a parkban. Mindenki elhallgatott 50 méteres körzetben, és érdeklődve figyelte az eseményeket. Ekkora csoda nem történt még a Roxfortban: Lily Evans szerelmet vall James Potternek!

- Szeretlek! - ismételte meg barátnőm, és a könnyek végigperegtek az arcán. - Szeretem a rövid csókjaidat, a mosolyodat, ahogy elhajolsz a csókért járó pofontól, szeretem, mikor komoly vagy, mikor bókolsz. Szeretlek, már nem is tudom mióta. Talán, mikor először hívtál randira, vagy mikor először vágtalak pofon. Fogalmam sincs, mióta rándul össze a gyomrom, ha meglátlak, mióta rezzenek össze a nevetésedre. Nem tudom hány éjszakán álmodtam veled, hányszor bukkant fel gondolataim közt az arcod. Akaratomon kívül rólad szólt egy napom, és életem része lettél. De most már nem így van... Te vagy a napom, és Te vagy az életem. - Hangja elhalkult, és csendesen sírdogált. Mindannyian Jamesre nézett várakozóan. Az hirtelen hátraarcot csinált, két lépéssel Lil előtt termett, és szenvedélyesen megcsókolta. Mindenki nevetett és tapsolt, én vigyorogva szorítottam meg Sirius kezét, aki olyan pillantással nézett rám, hogy komolyan elkezdett rogyadozni a lábam (pedig biztos lábakon szoktam állni). Elszakítottam tekintetemet övétől, és Jamesékre néztem, akik egyre jobban belelendültek a csókba. Végül Peter megjegyzése térítette őket észhez.

- Hé, menjetek már szobára! - Mindenki felvihogott, Lilyék pedig elváltak. Lil zavartan arrébb állt volna, de Ágas szorosan magához vonta, és súgott valamit a fülébe, amire barátnőm még jobban elvörösödött.

- Oké, fiúk-lányok vége a gyereknapnak! A csók és szerelem 315. részét jövő hét csütörtökön vetítjük - szólt Sirius, és a tömeg - még mindig a történtek hatása alatt állva - feloszlott.

Soha életemben nem láttam Jameset felszabadultabbnak, de én is visongtam a boldogságtól, és az újdonsült pár nyakába ugrottam.

- Ti olyan hülyék vagytok! Én végig tudtam! Már a legelején! Jaj Istenem, olyan romantikus volt! Olyan jól mutattok együtt! - Mindezt egy szuszra hadartam el, és csak akkor voltam hajlandó elengedni őket, mikor kezdett lilulni a fejük. Akkor a három Tekergő vetette rájuk magát, de Lil gyorsan elslisszolt a támadás elől, így csak a fiúk ölelkeztek, míg mi, lányok mosolyogva figyeltük őket. Mikor észrevették magukat, zavartan ugrottak szét, és nagy komolyan kezet ráztak Jamesszel, akkor mi már dőltünk a nevetéstől. Végül Remus visszatért a könyvéhez, Peter tanácstalanul állt, James pedig Lilyt kézen fogva elindult a kastély felé. Sirius kérdőn nézett rám, és csak sokára esett le, hogy mit akar tőlem.

- Ja, persze, menjunk. - Elindult egy tölgyfa felé, én meg követtem. Szembe fordult velem, és félszegséget véltem felfedezni az arcán. Mi van? Sirius Black zavarban van?

- Szóval, arról lenne szó, hogy... Azt akarom elmondani, hogy... Szóval egy ideje úgy érzem, hogy... hogy kezdek... belédszeretni. - Döbbenten néztem rá, és képtelen voltam egy szót is kinyögni. Szerelmes?! Nem vagyok naiv, sejtettem, hogy mit akar mondani, de erre nem számítottam. Azt hittem, hogy randira hív, vagy ilyesmi, de... hihetetlen.

- Ööö... - Gratulálok Tiny, mint egy őstulok.

- Nem kell válaszolnod most... De azért jó lenne - mosolygott úgy, hogy szívem nagyot dobbant.

- Hát... öh... - Haladunk!

- Jó, figyelj! Mit szólnál egy kis gondolkozási időhöz?

- Egy hét - nyögtem ki.

- Mi?

- Egy hét múlva ugyanitt, ugyanekkor.

- Oké - bólintott. - Akkor én most... Egyedül hagylak. - Hozzám hajolt, és lágyan megcsókolt. Egy pillanat volt az egész, és már fel is egyenesedett. - Vigyázz magadra, tündérlány!

Megbabonázva néztem utána, majd megráztam a fejem, és elindultam. De egy hang megállított.

- Aly, várj! - Meglepetten fordultam hátra, és megláttam Nathan McKanzie-t, egy hetedéves hugrabugost.

- Szia! Mi a baj?

- Véletlenül meghallottam a beszélgetéseteket.

- Aha. Véletlenül, mi?

- Igen, és el kell valamit mondanom. Tartozom egy vallomással.

- Igen? - kérdeztem. Istenem, még egy vallomás?!

- Siriusról van szó.