Lilyt a következő napokban semmivel sem lehetett kizökkenteni a jó kedvéből.
Az órákon folyton jelentkezett, kivívva ezzel a tanárok elismerő pillantásait, szünetekben pedig olyan vidáman járt-kelt, hogy Gaby és Cam már kezdte azt hinni, hogy valami drog van a dologban. Amikor az udvari szünetben visszaintegetett Jamesnek, meg is kérdezték tőle, hogy mi ütött belé.
- Mi van veled Lily? A múltkor még teljesen ki voltál borulva, most meg vigyorogsz ezerrel mindenkire.
- Semmi, csak… kezdek hozzászokni a szüleim válásának gondolatához. Végülis jobb, mintha együtt maradnának, de folyamatosan veszekednének, nem?
- De, ezzel egyetértek – bólogatott Gaby.
- Van még valami, ugye? – nézett rá kíváncsian Cameron. – Mit titkolsz?
- Nem szoktam titkolózni, tudod jól! Nagyon várom azt a motor-kiállítást. Ennyi az egész.
- Szóval elmész? – kérdezte Gaby elkerekedett szemekkel.
- Persze. Ti úgysem jösztök velem soha, hát akkor most megyek nélkületek.
- Potter tudja már?
- Nem, még nem mondtam neki. Majd…
- És… ? – kezdte Gaby habozva.
- Mit és?
- Hát akarsz járni vele? – kérdezte Cam kertelés nélkül.
- Jaj, csajok, olyan izééék vagytok – húzta el a száját Lily. – Mostanában fontosabb dolgok foglalkoztatnak, mint a pasik. Tény, hogy Potter egész normális, de akkor sem fogok rögtön a nyakába borulni.
- Azt hittem, az nyakba borulás már megvolt, amikor vigasztalt, vagy amikor náluk aludtál… - biggyesztette le a száját Gaby csalódottan.
- Pedig nem történt semmi. Az a puszi meg nem is számít…
- Puszi? Milyen puszi? Mikor puszi? Hova puszi? – élénkült fel Cameron.
- Cammie! Hangosabban nem lehetne esetleg? – pirított rá Lily.
- Hagyjál már! Inkább mondjad!
- Ajj! Kapott egy puszit a szájára, miután a lánymosdóban megvigasztalt.
- És ezt csak most mondod? – csattant fel Gaby.
- Minek mondtam volna? Az egésznek semmi jelentősége.
- Neked talán semmi jelentősége, de Potternek egész biztosan más a véleménye. Te nem láttad mostanában? Tök fura. Mintha legalább húsz centivel a föld fölött lebegne.
- Igen, azt hiszi, hogy… - erősítette meg Cameron.
- … közbe meg dehogy… - suttogta Lily. – Na, akkor ma lesz vele egy beszélgetésem.
- De te tényleg nem vetted észre? – tudakolta óvatosan Gaby.
- Nem… sokat dumáltunk, meg tényleg volt az a puszi, de nem gondoltam, hogy számít ez most. Mert nekem nem számított. Jó, túlzás, hogy nem számított, mert jó érzés volt, hogy mindig ott van a közelemben és segít, ha valami bajom van, de annyira más dolgok jártak a fejemben…





Tanítás után Lily rögtön haza indult, hogy takarítson egy kicsit, mielőtt az anyukája hazaér a munkából. Meglepődve tapasztalta, hogy a bejárati ajtó nincs kulcsa zárva, a konyhából pedig a rádió hangja szűrődött ki. Az előszobában lerakta a táskáját, és a hangforrás felé indult, de a nappaliban megtorpant. A világosbarna kanapé elé dobozok voltak lepakolva, a falakról eltűntek a képek, a könyvespolcról a könyvek.
Lily édesanyja kilépett a konyhából és mosolyogva köszönt neki:
- Szia, kicsim! Milyen napod volt?
A lány döbbenten nézett rá, és figyelmen kívül hagyta a kérdést.
- Anya, mik ezek a dobozok?
- Beszéltem apáddal és megegyeztünk, hogy eladjuk a házat. Szombaton költözünk.
- Költözünk? Mégis hová?
- Egy kedves munkatársam ajánlott egy albérletet a Dreaming Street-en.
- De az tök messze van a sulitól – ellenkezett Lily.
- Majd jársz busszal – jelentette ki a nő. – Ne is mondj semmit, Lily! Ez már el van döntve. Itt nem maradhatunk. Szép kis két szobás lakás. Neked is tetszeni fog.
- Ja, persze – morogta Lily. – Akkor megyek csomagolni.
- Ráérsz holnap is! Neked úgyis csak a saját szobádban kell. Én is csak egy pár dolgot csomagolok össze, hogy ne kelljen mindent egyszerre.
- Jó – hagyta rá a lány és besétált a szobájába.
Lefeküdt az égszínkék takaróval borított, puha ágyra és bámulni kezdte a mennyezetet.
Az egy dolog, hogy az apja és a húga elköltözött, de nekik miért kell? A Dreaming Street fél órányira volt autóbusszal a mostani lakhelyüktől, ráadásul egész életében ebben a barátságos kis családi házban élt. Próbálta elterelni a gondolatait, de folyton emlékképek jelentek meg a fejében a régi életéről. Már sírásra görbült a szája, amikor meghallotta a Karib tenger kalózai filmzenéjét. Ez volt ugyanis a csengőhang a mobilján. Fáradtan felsóhajtott és a készülékért nyúlt.
- Igen, tessék? – szólt bele unottan.
- Szia! – hallotta meg egy férfi hangját a vonal túlsó végén.
- Helló! Ki vagy?
- Ejnye, Lil! Nem ismered meg a hangom?
- James? – kérdezte a lány meglepődve.
- Na, ugye! Mégiscsak tudod, ki vagyok!
- Csak azért, mert Lilnek hívtál. Egyébként így totál más a hangod. Olyan… olyan férfia.
- Azt ne mondd, hogy élőben nem az! – szólt James felháborodottan.
- Hát… őszintén?
- Inkább hazudj! – felelte a fiú rövid mérlegelés után.
- Jó, inkább hagyjuk! Szóval, miért hívtál?
- Hát, csak meg akartam kérdezni, hogy vagy?
- Anyám bejelentette, hogy szombaton elköltözünk a Dreaming Street-re, de egyébként, kösz, jól!
- Az tök messze van! – nyögött fel James.
- Na jah! Mindegy, te hogy vagy?
- Veled beszélek, szóval tökéletesen.
- Áh, Potter! Nem kell ez a nyálas szöveg!
James röhögni kezdett.
- Potter!
- Hm?
- Csak ennyit akartál?

- Nem… döntöttél már?
- Miről?
- Hát a mocis kiállításról.
- Ja, tényleg! Igen, döntöttem.
- És?
- Hm?
- Elárulod? – kérdezte a fiú kicsit türelmetlenül.
Lily direkt húzni akarta még egy kicsit az agyát.
- Jól van, na! Megyek.
- Tényleg?
- Aham. De csak egy feltétellel.
- Mondd! Bármit megteszek!
- Bármit nem kell, csak annyit, hogy nem képzeled többnek a dolgot, mint ami. Barátokként megyünk, ok?
- Hát… ha ezt akarod, legyen! – felelte James kicsit csalódottan.
- Jó, akkor megbeszéltük.
- James, ki az? – hallotta meg Lily *Vanessa hangját.
- Lil.
- Én ííís! – kiáltott a Potter-lány, és már kis is kapta a telefont bátyja kezéből. – Szió!
- Szia, csajos! – köszönt Lily mosolyogva. – Mizujs?
- Semmi, semmi! Átjössz holnap? – kérdezte Vanessa izgatottan.
- Nem tudok. Csomagolnom kell, mert szombaton költözünk.
- Ja, értem – felelte a lány kicsit csalódottan, de aztán újabb ötlet pattant ki a fejéből. – Segítsek csomagolni?
- Vanessa, hagyd már békén Lilt, és add vissza a telómat! – mordult fel James a háttérben.
Lily halkan nevetni kezdett.
- A csomagolást elintézem, de átjöhetsz! Van néhány kinőtt ruhám, amit szívesen neked adok, ha gondolod. Másképp úgyis csak kidobnám.
- Csúcs! Hányra menjek?
- Öt körül jó lesz?
- Aha. Majd elvitetem magam az én kedves, jó bátyámmal.
- Nah, persze! A seggedet ne nyaljam ki? – hangzott james morgása.
- Jamie! Lily szeretné, ha te is beugranál köszönni.
A vörös hajú lány megint nevetni kezdett, majd nagy nehezen kinyögte:
- Én most leteszlek, jó? Mennem kell tanulni!
- Oké! Légy jó! Visz’lát’ holnap!
Lily mosolyogva felsóhajtott, miután lerakta a telefont. Úgy érezte, hogy az ő elfuserált húga helyett most kap egy szeretnivalót.

* Vanessát elvileg nem terveztem ebbe a fejibe, de Szasza kedvéért mindent! :P