A gyengélkedőn tértem magamhoz.
Körülnéztem, és egy távolabbi ágyon a megszokottabbnál is sokkal nyúzottabb arcú Remust láttam meg. Aludt. Nem volt a teremben senki más.
Nem megy ki a fejemből James mérges tekintete mielőtt a világ elsötétült.
Most már értem, miért mondta, hogy ne menjek le. Érthető, féltett Remustól.
Uramisten, Remus! Melie...El kell mondani neki, persze nem nekem, hanem Remusnak kéne.
Az említett lassan kinyitotta a szemét. Mikor meglátott nyúzott arcán elhúzta a száját.
- Szia Lily...izé...szóval..sajnálom..
- Én is sajnálom. Mikor haraptak meg?
- Kicsi koromban.
- Nem tudod, hogy mi történt? Hogy kerültem ide?
- A srácok mesélték, hogy elájultál. Peter és Sirius velem maradtak, James meg felhozott téged ide.
- Nagyon dühös rám ugye?
- Kicsit...najó, nagyon. Megmondta, hogy ne gyere utánunk, és igaza volt.
- Tudom..csak aggódtam és igen, kiváncsi voltam. Amúgy Melie tudja?
- Szent ég, dehogy! És ne is mondd el neki!
- De Remus, meg kell tudnia. Hogyha tényleg szeret megfogja érteni, és tényleg el kell neki mondanod.
A gyomrom itt nagyot ugrott, mert nyílt az ajtó és belépett a Tekergők másik három tagja. James egy futó pillantást vetett rám, majd leült Remushoz. De az a pillantás mindent elmondott. "Elszúrtad, Lily Evans, elszúrtad!"
Belefúrtam a fejem a párnába, hogy ne lássam és, hogy ő se lássa az időközben kicsorduló könnyeimet.
Nem tudom mennyi idő telt el, de meghallottam James hangját egészen közelről
- Beszélnünk kell!
Száraz volt, és komoly. Felnéztem rá. A könnyeim fátylán át láttam, hogy olyan komolyan néz, amit én még sose láttam tőle.
- Beszéljünk-mondtam vékony hangon.
- Amit láttá,arról SOHA SENKINEK nem beszélhetsz! Megértetted?
- Igen, de kérlek, könyörgöm ne haragudj! Én nem tudtam...
- Nem tudtad, és gondoltad kideríted...miért? Miért nem tudtál a formás kis fenekeden maradni? Nem mondtam meg elég világosan, hogy NE GYERE UTÁNUNK??? Nem fogod fel, hogy Remus megmarhatott volna, és akkor az én lelkemen száradt volna, hogy meghalsz, vagy vérfarkassá válsz? De gondolom neked látnod kellet...hát most elégedett lehetsz! Igen, Holdsáp vérfarkas, mi meg törvénytelen animágusok! De ez mind Remus érdekében van. Mostmár, hogy minden tudsz, megnyugodhatsz!
- Én..nem...kérlek ne haragudj!
- De haragszom Lily, azért haragszom mert szeretlek, és féltettelek! Meggondolatlan voltál, az életeddel játszottál.
- De James, én is féltelek! Amit csináltok, az nagyon veszéllyes.
- Ez a mi dolgunk. A tiéd annyi, hogy soha senkinek ne beszélj erről. Én tudom, hogy Marchbanks a legjobb barátnőd, de majd Remus elmondja neki, ha úgy látja jónak.
- Rendben.
- Most elmegyek. Ha kiengednek majd találkozunk.
Ezzel elment. Nem csókolt meg, nem mondott semmit, csak elment. Haragszik. Elszúrtam.
A doktornő hamar elengedett, de Remust még meggyőztem arról, hogy mondja el Melienek az igazat. Az utolsó órára még odaértem. SVK.
Párokra oszlottunk. Én Jamessel lettem.
- Most mindenki gondoljon egy nagyon boldog emlékre. A legboldogabbra, érezze, hogy átjárja és aztán mondja ki a varázsigét: Expecto Patronum!
Boldog emlék? Ilyenkor? Amikor össze vagyok törve? Jó vicc....
Jamesre néztem,aki egy pillanatra rámnézett, majd halványan elmosolyodott és a következő pillanatban egy gyönyörű ezüst szarvas röppent ki a pálcájából. James halvány mosolya erőt adott, és erősen koncentráltam arra az emlékre, amikor James elmondta, hogy tényleg szeret. Néhány meddő próbálkozás után éreztem, hogy történik valami. Kiváncsian vártam a patrónusomat, hogy milyen lesz, amikor megjelent. Nem volt más, mint egy ezüst őz. 
Tátott szájjal néztük. De nem csak mi, hanem az egész osztály azt nézte, hogy az őzem odasuhan James szarvasa mellé, együtt körbevágtázzák a termet, majd semmivé foszlanak.
Ekkor csengettek ki.
- Mr Potter, Ms Evans, kérem maradjanak itt még egy kicsit!
Mikor már mindenki elment, a tanár hozzánk fordult
- Tudják, hogy mit jelent az, ha két különböző nemből származó embernek a patrónusa egy állatfaj két nemének képviselője?
A választ sejtettük mindketten, de Jamesben annyi volt a látható keserűség, hogy nem volt hajlandó válaszolni. Így én is csak a fejemet ráztam
- Nem, uram.
A tanár hatalmas mosollyal az arcán és mérhetetlen szerettel a hangjában válaszolt
- Hát önök egymásnak lettek teremtve! Nem szólok én bele a magánéletükbe, de olyan mély érzelmek fűzik önöket egybe, hogy azt nem lehet tagadni. A patrónus a lélek legméllyéből származik. Ugyanonnan ahonnan a tiszta, mindent elsöprő szerelem is.
Ránéztem Jamesre, hogy hallja e, hogy megbocsát e ezek után már, hogy a professzor is megmondta, ismét elmerültem a szemekben, de James egy pillanat után elkapta a tekintetét. Még mindig haragszik. Még mindig!
- Elnézést tanár úr, de elkésünk a következő óráról - mondta James a cipőjének.
- Ö..persze, menjenek... - a tanár kicsit furcsán nézett ránk, mivel ő is tudta, hogy ma már nem lesz több óránk. De James már indult is ki, én meg követtem csendben.
Lassan és szótlanul sétálltunk fel a Griffendél toronyba, James továbbra se nézett mást, csak a cipője orrát, ahogy lépett, és a talár alól kilátszott. Nem volt hajlandó se rám nézni, se hozzám szólni. A csend olyan fojtó volt, hogy úgy éreztem megfulladok ott helyben, ha nem szólal meg valamelyikünk.
Egy szőnyeg mögötti folyosón végül nem bírtam tovább már.
- Meddig akarsz még haragudni rám? Nem bírom már elviselni ezt a konok csendet!
- Addig haragszom, ameddig úgy érzem helyesnek, és ha nem bírsz elviselni, akkor menj el!
- James, nem téged nem bírlak elviselni, hanem ezt a konok csendet, nem érted??
Nem érted, hogy szeretlek??
- Lily, ezt már megbeszéltük, én is nagyon szeretlek, de amit tettél amiatt nagyon haragszom, légy szíves értsed meg!
Azzal otthagyott az időközben kicsorduló könnyeimmel a folyosón, és előre ment, valószínűleg megkeresni a barátait.
Én pedig rohanva vettem az irányt a legközelebbi lányvécé felé, ahol kibőghetem magam. Nem mentem vacsorázni sem.