Már két hete együtt vagyunk. Olyan furcsa…

Az első napon, a griffendélesek tudták meg a „nagy hírt”  Sirius jóvoltából, de nem kellett sokat várni és az egész Roxfort erről beszélt. De Hildához nem jutott el idejében a hír, és reggeli közben odaállított Jameshez, és találkozni akart vele. Esti találkáról volt szó. James pedig udvariasan visszautasította, és közölte vele, én vagyok a barátnője.

Hogy az egész iskola mit gondol rólunk, azt én is megtudtam.

Voltak, akik már rég erre vártak, voltak olyanok, akik csak meglepődtek, és olyan lányok, akik kiátkoznának a világból.

Szóval eltelt két hét. November eleje van. A szüleimnek is megírtam, hogy ismét van barátom. Mert nem James az első barátom. Még nem érkezett válasz. De nagyon kíváncsi vagyok, mit írnak vissza.

Legendás lények gondozásán ülünk. Már nem kell állatokat gondoznunk, ugyanis lejárt a próbaidő. Ami arra volt jó, hogy ne csak elméletben tudjunk legendás lényt gondozni. Ebshon professzor mindenkinek az állatát megnézte. Az enyém és a Peteré volt az első. Mi jobberknollt kaptunk, és kicsit nehéz volt nevelni. Nem csak, azért mert Peter alig értett ahhoz, amit csinál, hanem mert  a madár nem ad hangot, csak ha meghal. De amúgy elvoltunk, bár talán túl félénk Peter.

  -  Remek munka  - dicsért meg minket.

Továbbment, de nem láttam, hogy kinek mit mond, mert kaptam Jamestől egy levelet.

„Tudtad, hogy megint kapunk majd ilyen feladatot?”

„Nem. Te ezt honnan tudod?”

„Jókor vagyok jó helyen!”

„Vagyis éjszaka a folyosón?”

De nem válaszolt, mert a professzor felénk fordult, és intettem a fejemmel, hogy ne küldje vissza. Értette a célzást.

  -  Remek! Meg kell mondanom kitűnő munkát, végeztetek! Nem is hittem volna. Úgy döntöttem, új párokat alakítunk, és kaptok új gondozásra váró állatokat!

Izgatott zsibongás ment végig a termen. James rám nézett, én is rá. Azt hiszem, ugyanarra gondoltunk. Hogy egymás mellé osszanak be minket.

   - Jól van, jól van! Csendet!  - Rögtön csend lett a terembe, hiába, határozott hangja volt. Elővett egy pergament, megköszörülte a torkát.  – Akiknek a nevét olvasom, ketten alkotnak majd egy párt.

  -  Black, Fox!

  -  Prewet, Thomas!

  -  Lupin, Pettigrew!

  -  Green, Smith!

  -  Evans…  -  gyorsan keresztbe tettem az ujjam, és becsuktam a szemem. Add, hogy James! Add, hogy James!  - Potter!

Ezt nem hiszel el! De jó! Boldogan néztem rá Jamesre, aki szintén örült, és szintén mosolygott.

  - Longbottom, Big! Most pedig, mindenki üljön át a párja mellé!

  -  Szia szívem!  - Köszönt a párom, miután gyorsan kitessékelte Petert a régi helyéről.

  -  Szia!

James körbenézett, hogy a tanár nem e látja, és adott egy szájra puszit.

 Jamesszel  egy doxynak lettünk az ideiglenes gazdái. Még nem láttuk, a ketrece a Tiltott Rengeteg mellett van, és rá van írva a nevünk. Óra után a terem előtt kérdeztük egymást, ki milyen állatkát kapott.

   -  Mi egy futóférget kaptunk Peterrel!

   -  Rachel és én egy imppel lettünk gazdagabbak  - ironizált Alice. Páran nevettünk.

   -  És ti?  - kérdeztem Miát.

   -  Kákalag. De én most közlöm veled Sirius  - fordult az említett felé. – Nem fogom meg a halat!

  -  Minek nekünk hal?  - értetlenkedett.

  -  Azzal táplálkozik  -  mondta Remus.

  -  Miért ne fognád meg?

  -  Mert utálom a halat! Félek tőle, és nem leszek büdös!

  -  Lesz mivel majd üldözni téged   -  nevetett Peter.

  -  Nagyon vicces!

  -  Jól van! Menjünk inkább ebédelni!

Alice mintha a fejemben olvasna! Nagyon éhes vagyok!  A kis csapat elindult a nagyterem felé. James berántott egy portré mögé, megálltunk, és átölelt. Én is őt.

   -  Miért húztál ide?  - kérdeztem.

A válasza egy csók volt. Egy hosszú, szenvedélyes csók volt.

   -  Ezért. Imádom, ahogyan csókolsz!

   - Én is, ahogyan te csókolsz - mosolyogtunk mind a ketten.

A jutalmam megint egy csók volt. Mikor elváltunk, a szemembe nézett, és azt mondta:

  -  Szeretlek!

Én meg megijedtem. Lehet, várta a választ rá, de szerencsére, akkor jelent meg Sirius. A legjobbkor!

  -  Tudtam, hogy itt lesztek! Mindenki rátok vár! Gyertek! Ráértek máskor is enyelegni!

Mentünk. Én, mint a villám. Oda mentem Mia mellé, és elkezdtem neki beszélni. Olyan témát hoztam fel, amiről hosszasan elmondta a véleményét, és ezt ilyenkor kapóra jön. Aztán James mondatán járt az agyam. Azt mondta, szeret! Nagyon jól esett, és érzem is, de… de én még nem tudom neki ezt mondani. Hátranéztem. Ő éppen Peterrel és Remusszal beszélgetett.

Végre leültünk enni. Kaja! Úgy ettem, mint aki nem evett egy hete. Ráadásul finom is volt.

  -  Tudjátok, mi jutott eszembe?  - kérdezte James.

  -  Nem. Mi?

  -  Lemehetnénk este Roxmortsba!

  -  De nem lehet! Különben is csak a kijelölt hétvégeken lehet  - mondta Mia.

  -  Nekünk nem!

  -  Tudunk egy titkos utat  - szólt Sirius.

  -  Benne vagytok?

A Tekergők igen, mi lányok viszont egymásra néztünk, és haboztunk.

   -  Ugyan már!  - méltatlankodott Sirius. -  Velünk lesztek! És egy kis kiruccanás sose árt.

   -  Tényleg semmi bajunk nem lehet! Senki más nem tud arról a helyről, ahonnan mi megyünk. Még Frics sem! Ne aggódjatok, nem leszünk sokáig.

Ezt Remus mondta. Ha már szerinte sem lehet semmi baj. Akkor mehetünk. Bólintottunk.

   -  Pompás! Beülhetnénk majd Madam Rosmartához  -  adta az ötletet James. – Mit szólsz hozzá Tapmancs?

  -  Na ná! Rég volt hozzá szerencsénk! Biztos örülni fog neki, hogy újra meglátogatjuk!

  -  Szerintem is! Remus? Peter? 

  -  Jó ötlet! 

  -  Rendben, de, csak ha megígéritek, hogy nem isztok majd sokat!  - Kötette ki Remus.

  -  Mikor ittunk mi sokat?  - hüledeztek az érintettek.

  -  Tavaly év végén! Mikor…

  -  Remus!  - szakítottam félbe. – Inkább nem akarom hallani!

  -  De én igen! Mondd tovább  -  kérte Rachel.

Elmesélte, mikor ugyanilyen kiruccanásra mentek, kicsit túlzásba vitték a fiúk az ivást. Pontosabban James és Sirius, és majdnem mindenkit megátkoztak a láthatatlanná tévő köpeny alól. Rosszallóan ránéztem Jamesre, aki ártatlan képet vágott hozzá. Azt is megtudtuk, hogy csak azért nem tudtak kimenni a köpeny alól, mert Peter egy falat varázsolt a köpeny köré.

   -  És te nem rúgtál be, Peter?  -  kérdezte kíváncsian Rachel.

   -  Nem!

   -  Persze hogy nem! Hiszen még ehhez is túl gyáva vagy  -  szólt egy undok hang a háta mögött. Piton.

   -  Miért Pipogyusz, te talán voltál már részeg?  -  vágott vissza Peter helyett Sirius.

   -  Nem nagy dicsőség hogy te négykézláb jöttél vissza az iskolába!

   -  Ez erős túlzás volt, Pipogyi   -  ez már James volt.  – Nem négykézláb, hanem két lábon! És nem válaszoltál a kérdésre!

   -  Természetesen nem volt  -  Bellatrix védte Pitont. Csak ketten voltak.  – Tudjátok mi, nem szoktunk ilyen szégyenteljes dolgot tenni! Csak ti, griffendélesek vagytok ilyen szerencsétlenek! Ti vagytok a varázslóvilág szégyenei!

  -  Ó tényleg? Akkor drága kedvenc unoka testérem, meg tudnád nekem mondani, ki volt berúgva két évvel ezelőtt karácsonykor?

Megfogta. Sértődötten megragadta Piton karját, és elhúzta onnan. Biztos nem akarta magát még kínosabb helyzetbe hozni.