Egy nagy robbanás. Ennyit látott és fogott fel James Potter a halála után. Tehát bekövetkezett. Voldemort rájuk talált. Rájuk talált, és megölte Jamest, és felment Lilyhez és Harryhez.

Lily, Harry! Csak rájuk tudott gondolni. A romok között szaladni kezdett, keresni a családját. A robbanás miatt az egész ház összeomlott. Semmi nem maradt belőle.

James megtalálta Lily Pottert. A nő a földön volt összekuporodva, és zokogott. James odarohant. Nem kérdezett semmit, átölelte a nőt. Lily hozzábújt és szívszaggatóan sírt, és egyre csak sírt. Végül megszólalt.

   -  Nem tudtam megmenteni, James! Nem tudtam…  -  zokogta.  – Pedig… pedig könyörögtem neki, de csak kinevetett! Azt… azt mondta, nekem megkegyelmez, de nem mentem, és…

Nem mondta végig, hanem megint sírt. James szíve fájt, és a Lilyé is.

A Jamesé azért, mert elvesztette a családját, nem tudta megvédeni őket, és mert az a személy, akiről azt hitte a barátja elárulta őket Voldemortnak.

Lilynek is hasonló dolgok miatt. Nem tudta megvédeni a kisfiát, összeomlott a családja.

   -  Fel akartam nevelni! Fel akartam nevelni őt James!  -  ordította, közben zokogott. Már James is sírt.  – Meg akartam nézni, ahogy először kviddicsezik! Én akartam elvinni őt a Roxfortba! James… Látni akartam, ahogy felnőtté válik!

Újabb, még erősebb zokogásroham tört rá.

   - Tudom, tudom… Ne sírj, Lily, kérlek, ne sírj!  -  suttogta James.

De ez persze badarság volt, hiszen hogyne sírt volna! Minden összeomlott, amit felépítettek. James is sírt egy kicsit. Tartani akarta magát Lily előtt. Lily viszont, sírt. Sírt, mint addig soha. Aztán egyszer csak felállt, és gyorsan letörölte az arcáról a könnyeket. Őrült módjára rohanni kezdett, a haját csapdosta a szél, ami a könnyek miatt az arcához ragadt. James tudta kit keres. Ő is segített a nőnek. A kisfiúkat, Harryt keresték.

    -  Hol van? Hol van, James? Hol?

    -  Nézd! Ott van!   - Futni kezdett Harry felé. Hamar odaértek.

Harry romok alatt volt. Nem volt semmi baja, de sírt, alig hallhatóan. Mintha tudná, mit veszetett el egyetlen éjszaka alatt…

A kicsinek nem volt semmi baja. Se egy karcolás, semmi. Aztán jobban megnéztek. Mégis volt rajta valami. Egy sebhely volt rajta, ahonnan kicsi vér folydogált. Nem erősen, éppen csak véres volt. Egy villám alakú sebhely volt a homlokán.

Egy felfordított szék alatt volt Harry. Az a szék védte meg őt a romoktól.

Lily megpróbálta elvenni a széket, és karjaiba venni a kisfiát, de nem tudta megfogni a széket.

   -  James  - kezdte kétségbeesetten.  – James, nem tudom elvenni! Miért nem? Miért nem tudom?  - kérdezte kétségbeesetten.

   -  Lily  -  mondta lassan, és maga felé fordította a nőt, és szomorúan folytatta. – Mi már meghaltunk. Nem tudtunk megfogni tárgyakat, se élő embereket.

El is felejtette, hogy már nem él, és ismét úrrá lett rajta a sírás.

Leültek az összedőlt házukra. Lily halkan sírt egy kicsit, James nézte a fiát, és mindketten próbálták felfogni a felfoghatatlant…

   -  Hogy történhetett ez?  - kérdezte Lily törökülésben, a semmibe bámulva, üveges tekintettel.

   - Az a patkány elárult minket  - felelte James, a földet ütve, idegesen.  – ROHADT SZEMÉT! HOGY TUDOTT MINKET ÍGY KIADNI VOLDEMORTNAK?! Miért?!  Miért tette ezt?!

A Jamesben felgyülemlett feszültség miatt, könnyek gyűltek a szemébe, de nem engedte őket az útjukra. Nem! Ő egy ilyen féreg miatt nem sír! Pedig azt hitte, Peter a barátja…

Harry  sírt. De most nem tudták felvenni, megnyugtatni, megpuszilni. Lily fölé hajolt, simogatta az arcát, beszélt hozzá.

    -  Semmi baj kicsim! Apával itt vagyunk. Mindig itt leszünk veled! Megígérem  - suttogta elcsukló hangon, és megpuszilta.

    -  Ha bajban leszel, mi leszünk az elsők, akik a segítségedre sietünk!

Harry abbahagyta a sírást. Érzi, hogy ott vannak? Lehetséges. Lépteket hallottak.

Ültek ott, Harry mellett, aki ébren volt, és érdeklődve nézett mindenfele, és mozgolódott. James és Lily nem tudták mióta ültek ott, gondolataikba mélyedve, aztán egymást vigasztalva. Kis idő múlva meglátták, ki jött oda a házhoz. Hagrid volt az. Mikor meglátta a romokban állt házat, futni kezdett oda. Mikor odaért, rémülten nézett körbe.

   -  Hagrid! Hagrid!  -  kiabálta Lily, a vadőr elé lépve.  -  Hagrid, vedd fel Harryt! Hagrid, meg fog fázni! Vedd fel!

   -  Lily, nem hallja, nem hallhatja! Hiába kiabálsz   -  mondta csüggedten James. De egyetértett feleségével.

   -  Nem érdekel! Hagrid! Az Isten szerelmére! Vedd fel a fiamat!  -  kiabálta.

Hagrid nem hallotta, nem reagált a szavakra. Végül, mikor felfogta, hogy mi történt, keresni kezdte Harryt. Meg is látta.

   -  Harry! Merlinnek hála, hogy élsz! De hogyhogy te életben vagy?  - kérdezte a fiútól.

A kezébe vette a kicsit. Furcsa volt, egy hatalmas ember kezében látni egy apró egy éves fiút. De tudta, hogyan kell tartani. A szülők kicsit megnyugodtak, hogy Hagridnál van a fiúk, és nem lesz órákon keresztül a romok alatt.

Alighogy a kezébe vette, motor hangját hallották.

   -  Sirius!    - szólt James, és megindult barátja felé. Lily is így tett.

Sirius Balck jött repülő motorbiciklién.

Leszállt róla, és falfehéren szaladt oda Hagridhoz, és keresztfiához. Sirius nemcsak fehér volt, hanem remegett is.

    -  Hagrid! Istenem… Harry! Hogy lehet életben? Voldemort őt is meg akarta ölni. Hogy lehet életben?

    -  Sirius… Nem tudom. Fogalmam sincs róla! Én magam sem értem! Harryt itt találtam a romok alatt.

    -  Add ide!

Hagrid átadta neki Harryt, aki boldogan ment szeretett és jól ismert keresztapjához. Sirius, megpuszilta, magához szorította, és nyugtatta. Igaz, nem sírt. De Sirius igen.

Siratta a legjobb barátját, Lilyt, Harryt, akinek nem lesz többé családja.

James és Lily fájdalmasan nézték a jelenetet, és nem tudták az ott lévők tudtára adni, ők MÉG itt vannak.

   -  Sirius, annyira sajnálom!   -  Hagrid együtt érzően megveregette a férfi vállát.

   -  Hát még én   - szólt rekedten. Majd kis idő múlva hozzátette.   – Az én hibám!

   -  Nem, Sirius   - mondta neki James a férfi elé lépve. -  Erről nem te tehetsz! Az egész Peter hibája! Ő volt az áruló! Az ő hibája, nem pedig a tiéd.

   - Dehogy is! Ez nem a te hibád! Erről senki nem tehet! Ez az egész annyira borzalmas…  - mondta Hagrid a szemét törölgetve.

Sirius nem felelt. Teljesen összetört. A szeme bosszúszomjas volt, szomorú. Harry láthatóan boldog volt keresztapjánál, aki a kezével játszott vele, le sem véve szemét a fiúról.

   -  Köszönöm Hagrid, hogy kihoztad Harryt! Leköteleztél! Most elmegyünk  - szólt, majd el is indultak.

   -  Nem!

Sirius megtorpant.

   -  Mi?

   -  Nem viheted el! Dumbledore azt mondta, vigyem el neki Harryt. Ezt a parancsot kaptam!

   -  Dumbledore tudja, nálam lesz a legjobb helyen a keresztfiam! Harry velem marad!

   -  Ez nem lehet igaz!  - csattant fel Lily.  -  Nem beszélhettek úgy a fiamról, mint egy csomagról! Ő egy érző ember!

   -  Ez nem lehet igaz… Ez nem igaz  -  hitetlenkedett James.

   -  Sajnálom Sirius, de nem viheted el!  - Hagrid lesütötte a szemét, és együtt érzően folytatta tovább. -  Tudom, tudom hogy az egyik legjobb barátod fia, és nagyon szereted a kis Harryt, de nem viheted el! Higgy nekem, Dumbledore tudja, mit tesz!

   -  Én vagyok Harry gyámapja! Velem marad! Ezt te sem akadályozhatod meg!

   -  Sajnálom Sirius, de Harry velem jön!

Lilyt megint a sírás kerülgette, James pedig dühös volt, mert a fiáról van szó. Ők is itt vannak, a szülei, mégse hallja őket senki, nem szólhat bele abba, hova kerüljön Harry. Sirius és Hagrid farkasszemet néztek egymással. Harry is kapkodta a fejét, majd a keresztapjára nézett, aki viszonozta a pillantást. Harry felnevetett és tapsolt. Sirius szomorúan nézett rá.

    -  Rendben van! Vidd el Dumbledore – hoz! De a motorbiciklimen vidd! Nekem már nem kell!

     -  Ne!  - kiáltott Lily.

Odaszaladt Siriushoz, aki épp most adta át Hagrdinak Harryt. El akarta venni, nem tudta megfogni.

   -  Ne! Nem vihetitek el! Ő az én fiam! Az én kisfiam! Nem a tiétek, nem dönthettek a sorsáról   - zokogott.  – Velünk marad! Velünk marad, igaz, James?   - kérdezte az őt átkaroló férfitől.

   -  Lily, nyugodj meg! Dumbledore tudja, mit csinál! Biztos Siriushoz kerül majd, csak most biztonságba akarja tudni Harryt!

Eközben Hagrid felült a motorra, az ölébe helyezte Harryt. Sirius a keresztfia fölé, hajolt, megsimogatta az arcát, adott neki egy puszit, és azt mondta Hagrid szemébe nézve:

    -  Nagyon vigyázz rá, Hagrid!

    -  Vigyázni fogok rá! Ne aggódj, Sirius   - indította be a motort.

    -  NE! Sirius ne engedd el magad mellől!

    -  Lily, nyugodj meg, kérlek! Ne sírj!  –  James hangja is elcsuklott.

Hátulról átkarolta feleségét, aki a földre roskadt, és ordított, sírt. James ráhajolva, szintén sírt, halkan. Úgy érezték, meghasad a szívük. Sirius addig volt a valamikori Potter háznál, míg látta Hagdridot repülni, aztán dühösen ő is elment.

Széthullott a családjuk. Voldemort és Peter tönkretette őket. Peter, akit James a legjobb barátjának hitt, elárulta őket.

 Mindennek vége van….