XV. Karácsonyi meglepetés

- Sirius, nem lehetne halkabban? – sziszegte mérgesen Lily.

- Kedves Démonka, a kalapálást nem lehet halkabban – jelentette ki Tapmancs.

- Viszont beszélni lehet csendesen – suttogta egyre ingerültebben a lány.

- Srácok, nyugi! – mondta békítőleg Sam.

- Oké, akkor halkan. Miért nem ébresztjük fel Jameset? Itt a kaja… Keltsük már fel!

- Pihennie kell.

- Na de…

Ekkor mocorgás hallatszott a betegágyról. Fél perc elteltével egy kéz nyúlt ki a párna alól, és matatni kezdett az éjjeliszekrényen. Mikor a keresett kincs, vagyis a szemüveg meg volt, kéz eltűnt, aztán egy nagyon kócos fej bukkant elő az ágynemű tengerből.

- Jó… reggelt! – köszönt ásítozva James.

- Neked is! – felelt kedvesen Sam.

- James, most hogy vagy? – kérdezte azonnal Lily.

- Lily, a Madam is mindig ezzel bosszant minden pácienst. Tudod milyen idegesítő? Legalább amikor te vagy itt, akkor legyen szegény betegnek totál Hawaii… - védte barátját Sirius.

- Hawaii? – hökkent meg James.

- Sam szavajárása… Kezdem átvenni…

- Aha – bólintott nagy értelmesen a kérdező.

- Még mindig nem válaszoltál – mondta Lily.

- Hát… Sokkal jobban érzem már magam, mint reggel… A legnagyobb bajom, hogy kilyukad a gyomrom az éhségtől…

- Szuper. Sirius, légy oly kedves, és segíts neki felülni, én meg viszem a megváltást a trutyikkal…

- Ágas, hogy segítsek? – kérdezte szerencsétlenül Tapmancs.

- Nem tom, Lilynek ez egyszerűen ment…

- Persze, neki igen… - morogta Sirius.

- Te féltékeny vagy… - vigyorodott el meglepődve James.

- Én?

- Sirius, ne legyél! – kiabált oda Lily lötyikeresés keresés közben. – Az első számú barát szerepe foglalt James élete végéig, ne félj, nem pályázom rá!

- Ööö… Kösz, Lily – válaszolt Sirius.

- Nincs mit.

- Sirius, segíts már! – veszekedett James.

- De hogyan?

- Találd fel magad! – szólt bele Sam.

- Tapi! – mondta szempilláit rebegtetve James. – Kérlek…

- Ágas pajtás, aki más… - nevetett Sirius, azonban továbbra sem segített.

- Na jó, Sirius, húzz innen! – érkezett meg az ágyhoz Lily, azzal elrugdosta onnan a tehetségtelen ápolót. Letette a tálcát, majd picit előrehajolt, James belekapaszkodott, a lány pedig szelíden húzni kezdte felfele.

- Na ugye! – öltötte ki a beteg a nyelvét barátjára.

Sirius megsértődve Samnek ment segíteni, mert a díszítés még korántsem volt kész.

- Invito izé-bizé! – bökött Lily pálcájával az étkező miniasztalra. – Hát ez nem jött be… - Samy, idehoznád azt az izét?

- Mit? – kérdezett vissza értetlenül a barna hajú lány.

- Hát azt! Azt az izét… Azt a szart, ott a polcon!

Sam még mindig nem kapizsgálta a barátnője által kért tárgy mibenlétét.

- Ezt – vitte az ágyhoz az asztalt Sirius, és letette James ölébe.

- Köszi… - mondta a beteg. – És bocs…

- Ugyan! – verte vállba barátját Tapmancs.

- AUUUUUUUUU! Te barom, tudod, hogy fájt?

- Pont azért. Ne sértegess! – nevetett Sirius, aztán visszament karácsonyfát díszíteni.

- Akkor… James, ne most veszekedj vagy szemezz Siriusszal, hanem nézz rám! Kösz. Tehát, itt a kaja, a sárga trutymót idd meg most, a lilát evés közben, azt a zöld bizalomgerjesztő izét meg burkolás után! Jó étvágyat! – azzal Lily is csatlakozott Siriushoz.

Pár percig csak James csámcsogását lehetett hallani, majd Tapmancsnak elege lett, és ráordított.

- JAMES, MEGPRÓBÁLNÁL CSUKOTT SZÁJJAL ENNI??!!

James azonban nem próbált meg, helyette nyelvét öltötte barátjára, azonban a szája tele volt.

- Anyukád nem tanított meg, hogy illik társaságban enni?  - kérdezte Sam.

- De. Mert:

Lily és Sam lesajnáló pillantást vetettek a betegre, majd folytatták munkájukat.

James végzett. Lily eltűntette az üressé vált tálat, elpakolta a kiürült bájitalos fiolákat, aztán megint ott hagyta a beteget.

Jameset kifejezetten idegesítette a csend, így beszélgetést igyekezett kezdeményezni.

- Ha már így magunk között vagyunk, feltennék egy olyan kérdést, amin Tapival másfél hónapja törjük a fejünket.

Senki nem válaszolt, csak Sirius ment oda barátjához.

- Akkor… Lányok, elárulnátok nekünk, hogy miért nem voltatok Halloweenkor a bálban? – kérdezte James.

- Utálok táncolni, semmi kedvem nem volt, totál náthás voltam, illetve akivel el szerettem volna menni, az nem hívott meg. Ezért – válaszolt Sam.

- Kicsoda nem hívott meg? – érdeklődött Sirius.

- Nem mondom meg.

- De mondd meg!

- Nem.

- De!

- Nem!

- De igen! Mondd meg!

- Nem.

- Samy drága – borult térdre a meglepődött lány előtt -, ne legyél ilyen kegyetlen… Légyszi… Légyszi-légyszi! Naa…

- Nem.

- Gonosz! – öltötte ki a nyelvét a kíváncsin maradt fiú.

- És te, Lily? – tudakolta ismét James.

- Semmi kedvem nem volt táncikálni valami ostoba Hollóhátassal, aztán szórakoztatni, hogy legalább a látszatát fenntartsam annak, hogy jól érzem magam… Ez nem nekem való… Aztán utána azzal zargatna, hogy még járjak is vele… Brr! – rázkódott meg Lily.

- Ostoba hollóhátas? Ezek nem egymást kizáró dolgok? – vonta fel szemöldökét Sirius.

- Nem.

A kérdező erre csak jól értesülten bólintott, majd folytatta a puhatolózást Samnél.

- És mit csináltál a bál ideje alatt, mert én elég korán menekültem el, de nem voltál a klubhelyiségben.

- A Szükség Szobájában zenélgetett – kotyogott bele Sam.

- Tényleg?

- Sam, menj a fenébe.

- Min tudsz játszani? – érdeklődött tovább James.

- Tud zongorázni, gitározni, és gyönyörű hangja van – válaszolt Sam.

Lily nagyon lesújtóan nézett barátnőjére.

- És nem énekelsz most?

- Nem.

- Viszont nekem van egy ötletem!

- Sam, inkább ne – kérte Lily.

- De igen, Lil. Szóval, addig piszkáljuk Lilyt, amíg meg nem mondja, hogyan lehet pár perc alatt végezni, ezzel az egész díszítéssel. Aztán Siriussszal elmegyünk a gitárodért, és akkor este nem kell már azon agyalni, hogy honnan legyen zene. Zongorát meg tudsz varázsolni.

- Zongorát, VARÁZSOLNI?! – kerekedtek ki a szemei Jamesnek.

- Ja. Lily mindenre képes.

- Hé! Mindenre azért nem… - mondta Lily olyan arckifejezéssel, mintha a fogát húznák.

- De erre akkor is. Szóval?

- Mi szóval? – értetlenkedett Lily.

- Hogy végezzünk pár perc alatt?

- Titok.

- Ne legyél szemét, szívem csücske!

- Sam drága, én nem vagyok szemét. Minek nézel te engem?

- Mondd meg…

- Jó. Különben már én is unom – azzal Lily párat intett a pálcájával, és voila, kész is lett minden.

- Akkor mi megyünk is – mondta Sam, és húzni kezdte Siriust.

- Ok, menjünk, de ígérd meg, nem töketlenkedsz egy évig, mert rohadt uncsi lent várni téged…

- Megígérem – bólintott Sam.

- De úgyse tartod be! Megint egy élet lesz… Én meg megunok mindent, amíg vissza nem érsz… - morgolódott tovább Sirius.

- Gyere vissza, Tapi! – szólt utána Lily. – Nem kell elunni magadat… Nem olyan ördöngös feladat rájönni a varázslat nyitjára, ha ismersz pár rúnát… - azzal néhány bonyolult mozdulatot tett a vörös hajú lány. – Most már fel tudsz menni a lépcsőnkön.

- Lily, tied a Nobel-díj! Hogy jöttél rá? – hebegett Sam.
- Egyszerűen, de nem lényeg. Menjetek!

A délután vidáman telt. Lily végül nem kérette magát tovább, így fél hatig csak énekelgettek. Ekkor a lányok elvonultak átöltözni, Sirius már dísztalárban volt, Jamesre meg tiszta pizsamát adtak.

Öltözködés közben Lil barátnőjét faggatta.

- Te Sam, ha nem jöttök össze arra Siriusszal, amire James meggyógyul, külön neked kifejlesztek valami kínzóátkot…

Samy elnevette magát.

- Ne aggódj, nem lesz rá szükség… Teljes gőzerővel megyek a cél felé… Egyébként… James nem mondott semmit erről?

- Már mit mondott volna? – a fekete hajú lány elszomorodott. – Na jó… Mesélte, hogy Tapi barátunknak milyen régóta bejössz…

- TÉNYLEG??

- Biz’isten!

- És mióta?

- Úgy két hónapja…

- Csak? Nekem három éve…

- Ugyan már! Sirius Blackről, a Roxfort első számú nőcsábászáról beszélünk!  Ezt tudod milyen hosszú idő nála? James szerint a maximum idáig 6 hét volt… Úgyhogy tessék megbecsülni magadat!

- Jó… Egyébként, ha már itt tartunk… Mi van veletek?

- Velünk?

- Ugyan, Lily drágám, ne add a hülyét… Veletek.

- Hát… Ennyire még sosem voltam szerelmes… Szóval csak idő kérdése… - fejezte mondatát fülig érő mosollyal Lily.

Sam erre adott egy puszit barátnőjének.

- Örülök.

Lily még inkább mosolygott.

- Akkor ideje elkezdeni a ma esti akciót, nem gondolod?

- De igen!

Egymásra nevettek, majd elindultak a gyengélkedő irányába.

Mind a ketten nagyon csinosak voltak; Sam egy halványsárga koktélruhát viselt, hozzádomináló sminket, Lily pedig egy „kis feketét”, haját kontyba fésülte, natúr sminket tett az arcára. Egy szóval; mindketten gyönyörűek voltak.

Mikor beléptek a már teljes harci díszben pompázó gyengélkedőre, a várt hatás nem maradt el. Ennek kiélvezésére azonban nem volt ideje Lilynek, ugyanis még ki válogatta James bájitalait, elrendezte a kikészített poharakat, szólította az egyik konyhai házimanót; Linkyt, hogy negyed óra múlva kész legyen minden. Amire ezzel végzett, már kopogtak is, majd a Potter-házaspár bukkant elő az ajtó mögül, nyomukban az itt karácsonyozó tanárok; Dumbledore professzor, McGalagony, Flitwick, Lumpsluck, és a fiatal Bimba tanár nő.

- Jó estét, mindenkinek! – köszönt sugárzó mosollyal Lily.

- Csá, fater! Jó… Bocs apa, csak ez olyan jól hangzott Lily szenteskedő mondata után… - erre a lánytól egy szúrós pillantást. Erre James bociszemekkel felelt, mire a Lily elnevette magát. – Különben sziasztok, jó estét!

- Ms Evans, azt hiszem, értem Winsletéket… Önre a szimpla kiemelkedő jelző nem elég… - dicsérte tanítványát Flitwick professzort.

Lily elpirult.

Eleinte a társalgás kimerült a James állapota felőli kérdésekkel, a terem szépségével, illetve az időjárásra vonatkozó közbeszúrásokkal.

Lily nagyon ideges volt, mert végeredményben, ő az „estély” főszervezője.

Linky egy halk pukkanással megérkezett, illetve még húsz társával, lepakolták az ételeket, majd udvariasan pukedliztek, és eltűntek.

Asztalhoz ült a társaság. Úgy oldották meg Siriusék azt, hogy ne maradjon ki semmiből James, hogy az asztal egyik „fője” a fiúnál volt, melyet a beteg teljes kényelemben elért.

Vacsora közben a beszélgetés már érdekesebbé vált, mint eleinte tűnt, de étkezés után kezdték el a fiatalok is jól érezni magukat.

Lilyt hamarosan a zongorához zavarták, így jó ideig az ő játékában gyönyörködtek a vendégek.

Úgy összességében senki nem emlékezett, mégis miről beszélgettek, de mindenkinek vidáman telt el az este. 10 óra körül James már egyre nagyobbakat ásított, ez arra sarkallta a résztvevőket, hogy a jóból is megárt a sok.

Elbúcsúztak, megköszöntek mindent, aztán távoztak.

Lily nagyjából rendet tett, beszélgetett még egy kicsit Jamesszel, aztán átmászott a saját ágyába.

- James, aludjál!

- De puszi nélkül nem megy!

- Jellemző… De idáig nem tudtad mondani?

- Így jobb… - gonoszkodott a fiú.

- Akkor jóccakát! – azzal egy puszit adott a fiúnak, azaz csak adott volna, ha James azt akarja, ellenben elfordította kicsit az arcát, így a jóéjt-pusziból, egy bátortalan csók lett.

Azonban a bátortalanság nem tartott sokáig. Lily fejében ezúttal otthon voltak… És rövid úton rájött arra, hogy a szerelme csókolózási képességéről terjengő történet, nem humbug. Egyszerre volt érzéki, és szenvedélyes, szelíd és követelőző. Emellett nagyon szerelmes…

Egy olyan negyed óra múlva Lily visszament a saját kuckójába.

- Nox!

A lány régen aludt ennyire jól. Mosolyogva ébredt. James még nem ébredt fel. Már épp azon volt, hogy kimászik, és neki ugrik az ajándékainak, mint egy öt éves, mikor egy bagoly kopogtatta meg az ablakot. Lily így is felkelt, csak nem a karácsonyfához ment.

- Daisy, hát te? – köszöntette madarát. – Ne haragudj, de nem tudok csemegetét adni, de ne durcizz itt nekem! Megígérem, hogy ma meglátogatlak a bagolyházban, és viszek! Jó? – a bagoly beleegyezően huhogott, majd kirepült.

„Baglyok… Na mindegy… De ki írhatott?”

Lily gyorsan kibontotta borítékot.

„Kedves Kislányom!

Amilyen hamar csak tudsz, gyere haza! Hogy miért… Nem tudom leírni… Olvasd el…

Anya

Tiszlelt Mrs Evans!

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy az Ön férje, Mr Harry Evans, 1976. december 24-én, hajnalban, életét vesztette a harcmezőn.

Őszinte részvéttel: Brit Honvédelmi Minisztérium”