15. fejezet-> Közel
Ava Joan 2007.11.10. 14:16
Kicsit rövid, sokat is kellett várni rá, de remélem azért jó...
- Mi a fene folyik mostanság Angliában?! Halomra ölik az ártatlanabbnál védtelenebb embereket! - Nos, Ron, én nem nevezném ártatlannak egyik egykori Halálfalót sem, akármilyen brutálisan gyilkolták is meg. - Persze, szívem, legyél csak szőrszálhasogató – ironizált a vörös hajú férfi. – Na és a hajnalban talált nő? Ő nem volt Halálfaló! - Ez igaz. - Akkor miért ölték meg? - Azt nekem honnan kellene tudnom?! - Nézd, Hermione, iskola elsőként végeztél a Roxfortban… - Már megint ezzel jössz?! -… és az aurorképzőben is. Ha valakinek, hát neked legalább sejtened illene, mi folyik körülöttünk! - Hm. Valóban. Szokatlanul jó idő van. Megfelel?
Bellatrix Black alapjába véve szeretett ölni. Az ő meggyőződése szerint egy boszorkány kezében a pálca nem önvédelemből fegyver, hanem támadásból. Az utóbbi időben pedig ellenállhatatlan vágyat érzett egy bizonyos varázsló felkutatására és vérének ontására. Perselus Piton túl régóta zavarkodott az élők sorában Bellatrix véleménye szerint. Az a férfi sosem élvezte az életét, mióta csak ismerte, az ő hőn imádott Lily Evansát siratta. Bella meg volt róla győződve, hogy még az ágyban is azt az átkozott sárvérűt képzelte a helyére. S ez - akárhogy is nézte – sértette a büszkeségét. Pláne, hogy még a gyerekét is megszülte. Bella idegesen felszisszent, és a hatalmas ablakhoz lépett. A súlyos, bordó függöny magától húzódott szét, szabad kilátást engedve a kinti forgatagra. Narcissa tehetett mindenről, emlékezett vissza a nő. A húga erősködött amellett, hogy hordja ki a magzatot. Persze, neki könnyű. Volt egy nagyravágyó, zsarnok, egyszóval tökéletes férje, és egy fia, akit jobban szeretett mindenkinél. Ezzel szemben neki mije volt…? Pitonnak természetesen egy szót sem szólt az állapotáról. A férfi egy véletlennek köszönheti, hogy évekkel a gyerek születése után tudomást szerzett Anabellről. Ha Narcissa nem árulja el a férjének ezt a szerencsétlen balesetet, Lucius nem szólja el magát Piton előtt. Bár Bellatrix kételkedett afelől, hogy Lucius véletlenül mondta el neki. Anabell a születése után árvaházba került. Mire Pitont informálták a létezéséről, már öt éves volt. Bella elgondolkodott. Anabell most nyolc éves lehet. Igen. Voldemort halála után fogant, a nagy rejtőzködések idején, mikor minden ép auror az egykori Halálfalók után kutatott. Piton és ő egy darabig együtt bujkáltak Írország déli részén, és hát egy férfi és egy nő, akik így gyűlölik egymást, óhatatlan, hogy előbb-utóbb közeli kapcsolatba kerülnek. Aztán Lucius nagy üzletet csinált pár minisztériumi nagymenővel, és kilobbizta a saját és a családja szabadságát is. Az akkori háború utáni zűrzavarban, ha az ember elég ravasz volt, és jó varázslókat pénzelt le, bármit elérhetett. Így történt, hogy Bellatrix, annyi ártatlan gyilkosa szabadon szülte meg a gyerekét, hogy közvetlenül utána meg is szabaduljon tőle. Nem is gondolt rá egészen addig, míg hírét nem vette annak az egy évvel ezelőtti, májusi esetnek, mikor fiatal aurorok félholtan találtak rá egy sikátorban egy gyerekre. Anabell volt az. Crutioval átkozták őrültté, ahogy ő annak idején a Longbottom házaspárt. Anabell a Szent Mungóba került, Bellatrix pedig hirtelen kíváncsi lett rá – kíváncsi, hogy mennyire hasonlít rá a lánya. Persze inkognitóban járt be hozzá, hogyan máshogy? Még maga előtt is szégyellte ezt a fajta gyengeséget, bár a másfajta külsővel még maga előtt nem leplezhette a tettét. Az első látogatás után biztosra vette, többé nem megy. Anabell döbbenetesen hasonlított Pitonra, s bár a sötét haj, valamint a metsző, fekete szemek akár az övéi is lehettek volna, Bella jól tudta, ahogy a lány nő, egyre Piton tulajdonságait fogja felvenni. A boszorkányt legyőzte a kíváncsisága – újabb látogatást tett. És ekkor, a második alkalommal látta meg azt a bizonyos Másik látogatót. Akkor még csak sejtette, ami később bebizonyosodott – Piton látogatja a gyereket. A bizonyságot Anabell egyik megkínzójának brutális meggyilkolása jelentette. Perselus Piton bosszút állt azon az átkozotton. S most, hogy ő is tisztában van a történtekkel, ugyanezt fogja tenni.
Emily előre félt ajtót nyitni Ava keresztszüleinek. Előre kigondolta: ha nem ereszti be őket, nem is kerülhet kellemetlen helyzetbe. Tervét azonban épp Ava húzta át, neki ugyanis fontos dolgot kellett megtárgyalnia a két felnőttel. Amint Emily vonakodva beeresztette a lakásba őket, és Ava kiörülve magát elhelyezkedett Ron ölében, bele is kezdett mondandójába. - A sárkányok is szoktak tüzelni? – kérdezte nagy, ártatlan szemekkel. Ron majdnem kiejtette a gyereket a kezéből. Hermione esetében a majdnem kimaradt, de nála úgyis csak Mennydörgő sercegett. - Ú… úgy érted, tüzet fújni? – reménykedett a férfi, kamasz kölyökként vörösödve. - Nem! A sárkány lányok nem szoktak vágyni a sárkány kanokra? - Ugye apád akar rajtad keresztül szívatni? – firtatta Ron. - Na de Ron! Hogy mondhatsz ilyet? – szólt rá a felesége, aki alig bírta visszafojtani a nevetést. - Keresztanyu, most akkor szoktak tüzelni a sárkányok? - Szerintem nem, de majd Charlie-nál érdeklődj. - De ha a sárkányok nem szoktak, akkor a macskák miért? A sárkányok nem szerelmesek? - Hogy jön ide a szerelem? – maradt le Ron. - Elszomorító, ha ennyi év után ezt neked még magyarázni kell – morogta Hermione épp elég hangosan ahhoz, hogy férje tisztán hallja. – Ava, apa mit mondott neked? - Azt, hogy a macskák azért tüzelnek, mert vágynak a kandúrra, akikbe szerelmesek lesznek, és születik egy csomó kismacskájuk. - Ha csak ennyiből állna, jó nagy bajban lennénk… - mélázott Ron, mire Hermione rácsapott. Későn. - Miért, mi történik még olyankor? – kérdezte Ava egyből. - Megismerkednek – vágta rá rögtön Emily. - Igen – bólogatott Hermione. – Megismerkednek, megszeretik egymást, összeházasodnak, nagyon-nagyon sokat beszélgetnek, és csak aztán lesz gyerekük. - Összeházasodnak? Beszélgetnek? Szívem, ilyet a macskák nem csinálnak. - Csss, most nevelek! – súgta a nő, majd szavait Emilyhez intézve kedvesen így folytatta: - Nos, akkor mi megyünk. Harry majd eljön Aváért. - Rendben – bólintott a lány. – Minden jót! Szia, Ava. A kislány mindenki meglepetésére Emily felé nyújtotta mindkét kezét, s mikor a lány áthajolt a pulton, kis karjaival átkarolta a nyakát és cuppanós puszit nyomott az arcára. Hermione számára egyértelművé vált jó pár dolog, köztük a dada és Ava különösen szoros kapcsolata is.
Tíz perccel a keresztszülők és Ava zajos távozása után Emily befejezte a mosogatást és elkezdett készülődni. Már előre eltervezte, hogy amint hazaér, nekiül annak a nyavalyás dolgozatnak, amivel már amúgy is le van maradva, de most végre lesz ideje befejezni. Még fel sem vette a kabátját, csengettek. Emily azt hitte Ava szaladt vissza valamelyik nélkülözhetetlen játékáért, ám legnagyobb meglepetésére Harryvel találta szemközt magát. - Nocsak! Neked nem dolgoznod kellene? Ám a férfi ahelyett, hogy válaszolt volna, megragadta a lányt, és erősen szájon csókolta. Egyszer, majd többször, közben egy percnyi szünet nélkül beoldalaztak a nappaliba, s még mielőtt bármelyikük is észhez térhetett volna, végignyúltak a kanapén, és ott folytatták a csókcsatát. - Hé… - nyögte a lány levegővételnél. - Most nincs itthon Ava – felelte a férfi és újra lecsapott a lány ajkára. Emilynek nem volt ereje ellenkezni – ő legalább annyira akarta ezt, mint Harry. Igaz, neki több vesztenivalója volt, de erre akkor nem gondolt. Sem erre, sem másra; arra a néhány órára teljesen kiürült a feje, hogy átadhassa magát a férfinak.
|