8.
Roni kívánsága

Lily Evans hatod éves Griffendéles prefektus, tanácstalanul álldogál ládája mellet, ami most talán nehezebb volt, mint valaha. Persze ilyenkor egy ismerős sincs sehol! Körbe nézet a peronon, hogy kitől kérjen segítséget, de csak néhány alsóst látott, és a…

-         Jaj, ne! – sóhajtott. – A… tekergők.

Épp a ládáikat dobálták, szó szerint értendő, fel a vonatra, és nevetve kapaszkodtak fel a lépcsőn.

-         Hé fiúk, segítsetek! Nem bírom… - nyávogott a ládáját vonszolva Peter.

-         Mit össze nem nyavalyog – zsörtölődött Sirius, miközben barátja egy könnyed mozdulattal felhajította a ládát.

Egy összenézés után, az egyik fiú a kezét, a másik a lábát kapta el, és Petert is a csomag után dobták.

-         Neee! – nagy puffanás. – Áúúú!

-         Jól vagy Féregfark? – kérdezte bentről Remus hangja, de az aggódás mögött ott volt az elfojtott nevetés is. A két fiú ismét felszállt a vonatra, természetesen görnyedezve a nevetéstől.

Lily megpróbált rosszalló arcot vágni, de az ő arcizmai is felmondták a szolgálatot. Ekkor jutott eszébe mit mondott barátnője a nyáron.

#

-         Lily könyörgöm, én ezt nem bírom tovább! Te vagy a legjobb barátnőm tudod jól, de én a Tekergőkkel is jóban vagyok.

-         Remussal én is jóban vagyok. – lapozott tovább a könyvében.

-         Jamessel már pelenkás korunk óta együtt lógok. És nekem baromira nem jó, hogy folyamatosan veszekedtek. – Lily felnézett a könyvéből.

-         És mit tehetnék én?

-         Csak kicsit próbáld őket megismerni. Nem annyira elvetemültek, mint ahogy kinéznek. Igaz, kicsit nagyképű, és igen kicsit egók, de nem szemetek, és nem rossz indulatúak. Tök jó fejek, csak…

-         Ok, Roni, elég volt a védőbeszédből – vigyorgott a könyve felett. – Ha téged ez megnyugtat, megpróbálok összehaverkodni velük. Jó?

-         Ígéred? – nézett nagy szemekkel.

-         Ígérem – forgatta a szemét. – Vagy legalább is nem ordítom le a fejüket.

#

Lily nagy levegőt vett, és fejben már azt tervezte, hogy fogja megölni barátnőjét ezért. Ládáját odavonszolta, ahhoz az ajtóhoz, ahol a fiúkat látta eltűnni. Nem csalódott, abban a kocsiban még bőven volt üres kupé. Ládáját hátra hagyva, aki azt elbírja lopni, az már megérdemli alapon, kereset egy üres fülkét, és bedobta oda a táskáját, így azt lefoglalva. Elindult megkeresni őket, ami könnyebb volt, mint gondolta, és sajnos gyorsabb is mint számította. Ugyanis a mellette lévő fülkében voltak.

-         Bátorság – mondta magának, mielőtt kopogott és benyitott volna. – Sziasztok – mosolygott.

-         Szia – nézett Remus az órájára. – Még korán van – ráncolta a homlokát.

-         Hello Evans – vigyorgott Sirius, de Lily átlátott magabiztosságán.

Peter még mindig csak nyögdécselni tudott, ettől Lilynek megint csak mosolyra húzódott a szája. James döbbenetében csak bólintani tudott. Tényleg elég abszurd volt a helyzet. Lily jött hozzá, és mosolyog, sőt majdnem nevet.

-         Igazság szerint lenne egy kis problémám – kezdett bele kínkeservesen.

-         Hívjunk orvost? – kérdezte Sirius.

-         Nem köszönöm azt még nem kell.

-         Akkor mi a probléma? – húzta összébb a szemöldökét Remus.

-         A ládám – válaszolt tömören. – Túl nehéz, és valahogyan fel kéne tornáznom a vonatra, de remélem ez nektek könnyebben fog menni. – továbbra is döbbent csend. – Esetleg segítenétek?

-         Persze – kaptak a fejükhöz.

James és Sirius már fel is pattantak, és ki is oldalaztak Lily mellett.

-         Hol van a kupéd? – fordult vissza Sirius.

-         Itt mellettetek – mutatott az ajtóra.

A fiúk arcán egyre nagyobb volt a megrökönyödés. És ezen a helyzeten az sem segített sokat, hogy James továbbra sem szolt egy szót sem.

-         Remélem, tudod, - fordult a lányhoz Remus, mikor a fiúk már halló távolságon kívül értek. – hogy ezzel reményt keltesz benne.

-         Nem értelek – rázta a fejét.

De erre már nem tudott felelni, mert a fiúk már vissza is értek a ládával.

-         Köszönöm – mosolygott.

-         Szívesen – nyögte ki James.

Hangja kissé rekedt volt, de már Lilynek is feltűnt, hogy kellemes mély tónusát, már nem mímeli, mint tavaly. A fiúk zavarán Lily jót mosolygott, de végül bement a fülkéjébe. Ki gondolta volna, hogy a nagy Tekergőket is zavarba lehet hozni.

Lily és Remus a prefektusgyűlésről indult vissza. Nem siettek.

-         Mázli, hogy most az újakat osztották be vonat ügyeletre – cseveget Lily.

-         Ja – válaszolt mogorván.

-         Mi bajod? – torpant meg a lány.

-         Csak annyi, hogy játszadozol a barátommal – sziszegte.

-         Én nem… - tiltakozott.

-         Akkor ez mi volt? Segítsetek, mert túl nehéz a ládám, és én nem bírom – utánozta a lány hangját. Lily annyira meglepődött, hogy levegőt is elfelejtett venni. Ez nem Remus stílusa.

-         Roni kért meg, hogy legyek veletek barátságos – vágott vissza. – Ezen kívül nem vetettem magam a karjaiba, csak nem ordítottam le a fejét. Ha ő ezt már…

-         Ő nem tudja, mi van – mosolygott Remus. – És lehet, hogy reménykedni kezd.

-         De… Jaj, Remus nekem semmi ilyen szándékom nem volt. Én csak…

-         Nyugi, majd beszélek vele.

-         Köszi – mosolygott hálásan. – Hé, azt rakjátok le! – rohant oda néhány alsóshoz.

-         Nem fogsz vele beszélni, igaz? – jött a kérdés a háta mögül.

-         Igaz – mosolygott Remus Ronira. – Legalább esélyt hagy kapjanak.

-         Mily igaz. Sajnos Lily még mindig nem érzi, hogy milyen hatalma van.

-         Gyorsan rá fog jönni – nevetett Remus.