Ők elindultak a toronyhoz, mi meg némán baktattunk McGali után. Mikor felértünk a hetedik emeletre, McGali megállt az egyik folyosón. - Maguk azt a szobát fogják kitakarítani – mondta, és rá mutatott az üres falra. Azt a szobát? Ott nincs is semmi. Hogy takarítsak ki valamit, ha az a valami nincs is ott. Elég értelmetlen fejet vághattam, mert McGali megszólalt. - Minden rendben, Miss Evans? Olyan furcsán néz. - Izé… én ott nem látok semmilyen szobát, de még ajtót sem. - Miss Evans, ez a Szükség Szobája. Mr. Potter majd elmagyarázza önnek. Viszont én elmondom, hogy a lehető legrumlisabb és mocskosabb helység várja magukat odabent. Nem használhatnak pálcát és a kívánó képességüket is hagyják idekint. Ha mégis megtudom, hogy ezek közül bármelyiket használták, akkor nagyon nagy bajban lesznek. Remélem érthető voltam. Pontban tizenegykor itt vagyok. Jó szórakozást! Azzal McGali elment, mi meg kint álltunk az ajtó előtt. Mikor már látótávolságon kívül volt, James háromszor elsétált a fal előtt. Mire ott egy másik ajtó jelent meg. Én kérdőn néztem rá. - Odabent elmagyarázom – mondta kissé türelmetlenül. - Rendben – válaszoltam neki. Azzal benyitottunk. Odabent a vártnál másabb, sokkal másabb és valószínűleg kellemesebb hely fogadott. Nem volt nagy és piszkos, hanem kicsi és hangulatos. Vörös falai voltak, és mindenhol gyertyák világítottak. Volt bent egy kandalló is, amiből a tűz csak úgy ontotta a meleget. A szoba közepén egy kanapé és két fotel állt, közöttük pedig egy asztal. Az asztalon virág volt, és az ablakból lehetett látni a naplementét. McGali ezért ki fog minket nyírni. - Miért nem ülünk le? – kérdezte James. - Ööö – válaszoltam értelmesen. Hát igen, én itt még nem jártam. Szükség Szobája, Szükség Szobája. Nem rémlik semmi. Még a Roxfort történetében sem olvastam róla semmit. - Lily, minden rendben? - Ööö. - Jó, akkor kezdjük ott, hogy ez a Szükség Szobája. Mindig úgy jelenik meg, ahogy neked épp szükséged van rá. - Honnan tudod ezt? - Hahó! Tekergő vagyok. Egyébként meg elsőben találtam rá, amikor az az idióta Frics üldözött. Akkor csak egy kis szekrény volt, most meg… pont olyan, amilyenre szükségünk van. Disznó. Hogy le tudnám törölni azt az idióta vigyort a képedről. Ajaj, megindult a keze. Ne, ne, ne! Ne túrj a hajadba, kérlek. Ó, a fenébe. A közönség egy emberként sóhajt fel. Megcsinálta. Beletúrt a hajába. - Na mindegy, majd máskor. - Hogy mondtad? A francba. Kicsúszott a számon, de hál istennek nem hallotta. - Semmi – válaszoltam gyorsan. Mentsd a menthetőt, amíg lehet. Ez egy nagyon bölcs mondás. Ő csak hümmögött egyet, majd csöndben ültünk egymással szemben. Már öt perce ültünk így. James soha nem szokott csöndben lenni ennyi ideig. - James! Már öt perce nem szólaltál meg. Erre hatalmas vigyor terült szét az arcán. - Kiévezem, hogy nem kiabálsz velem - Hé kis haver, már egy hete nem kiabáltam veled. Nevetett, és én is. Ott ültünk egymással szemben és nevettünk. És igaz is volt, hogy egy hete se vele, se Blackkel nem üvöltöttem. És ez boldogsággal töltött el. Már amennyire. - McGali mit fog szólni, hogy nem dolgozunk? – kérdeztem Jamestől. - Nem fogja megtudni. - Hogyhogy? - Kimegyünk ötvenkor, és olyan szobára gondolunk, amilyet McGali kért nekünk. Csak egy kicsit tisztábbat. - És addig mit csinálunk? - Beszélgethetünk. - Oké, de miről? - Nem félsz, hogy lebukunk, - Nem, de ez most, hogy jön ide? - Ez is egy téma. Aztán megint hallgatunk egy sort. Kezd egy kicsit zavaró lenni ez a csönd. - Milyen a kviddics? Jól mennek az edzések? Jó témát választottam. Ez a kedvenc sportja. Órákig tud erről beszélni, szóval most sem lesz gond. - Jól. Nagyon jól. Idén nagyon erős csapatot sikerült összehozni. Black és Longbottom, mint terelők és Hurty, mint őrző. Ők a legjobbak. De a hajtók is nagyon jók. Idén engem neveztek ki csapatkapitánynak, szóval keményen fogunk edzeni. - Igazán? Ezt még nem is mondtad. - Nem akartalak ezzel untatni. De aranyos. Már megint sikerült elérnie, hogy lelkiismeret furdalásom legyen amiatt, hogy bunkó voltam vele régen. Na tessék, megint csönd. - Ööö. Hogy telt a nyarad? Van egy olyan érzésem, hogy nem ezt akarta kérdezni - Ó nagyon jól. Az egész nyaramat a nagynénéméknél töltöttem Görögországban. Tudod ő a tengerparton él már nagyon régen. És neked milyen volt? - Nekem is jó telt. Egész nyáron kviddicseztem, meg apámnak segítettem a minisztériumban. Ő szervezte a kviddics világkupát. - Az nagyon jó lehetett. Megint csönd. - Nahát, már tíz óra van. Szerintem dolgozzunk egy kicsit – mondta, és már álltam volna fel. - Várj! Beszélgessünk még. - Miről? Olyan gyorsan fordultam vissza, hogy majdnem elestem. - Rólunk? Rólunk? Rólunk? Van olyan, hogy mi? Ez váratlanul ért. Olyan váratlanul, hogy úgy, ahogy voltam visszahuppantam a fotelbe. -Sajnálom. Én nem… nem úgy gondoltam. Vagyis nem tudom. Szóval én csak beszélgetni akartam. - Semmi baj. - Tudod, kíváncsi lennék, hogy miért vagy velem olyan ellenszenves? - Én most nem is… - Nem most, hanem eddig. - Én… én… sajnálom. - De mégis miért? - Ne haragudj, én tényleg… És akkor most bevallottam neki mindent. - Nézd, ha most végig hallgatsz, akkor elmondok mindent. - Rendben – mondta, és áttelepedett a kanapéra. Én ugyanígy tettem. - Szóval… ööö… nem is tudom, hogy hol kezdjem – oké. Beszív, kifúj. Most elmondok mindent. – Akkor… na jó, inkább játszunk olyat, hogy te kérdezel, én felelek. - Jól van. Miért félsz tőlem? - Én nem is félek. Kérdőn nézett rám. Igaza van, félek tőle. Attól, hogy otthagy egy éjszaka után. - Jó, igazad van. Félek attól, hogy egy éjszaka és repülök. Hogy aztán én is egy leszek a sok közül. Emlékszem, tavaly háromnaponta cserélted a barátnőidet. Közben meg engem hívtál randizni. - Én meg azt hittem, hogy bele vagy zúgva Pipogyiba. Itt tört ki belőlem a röhögés. Én és Pipogyi. Soha. - Mi? Dehogy. Fúj. - Tudod, te soha nem lennél nekem egyéjszakás kaland. - Tényleg? – kérdeztem. Kezdtem abba hagyni a nevetést. Ő egyre közelebb csúszott hozzám. Én meg megborzongtam. Most vagy soha. Lily Evans szereted James Pottert? És akkor mindent bevallottam magamnak. - Szerinted egy egyéjszakás kaland miatt törném magam már vagy három éve. - Akkor most én kérdezek. Miért tetszem neked? - Mert szép vagy, kedves, okos és aranyos. - Ugyan már, James. Hány lánynak mondtad ezt. Most őszintén. Miért tetszem neked? - Mert intelligens, okos, és szép vagy. Az IQ-d negyede is több mint az eddigi összes barátnőmnek. És nem mellesleg gyönyörűek a szemeid. - Köszönöm – mondtam, és lemerem fogadni, hogy vörösebb vagyok, mint a hajam. - És ha most elhívnálak Roxmortsba, akkor mit válaszolnál? - Azt válaszolnám, hogy ha eddig nemet mondtam, akkor most miért mondanék igent. Mondj egy indokot. - Ez elég indok? – kérdezte, és megcsókolt. Megcsókolt, én meg vissza. Ilyen csókot még életemben nem kaptam senkitől. Olyan romantikus, érzéki és gyengéd volt. El tudtam volna olvadni. Egyszer csak azt vettem észre, hogy az ölében ülök. A kezem a nyaka körül, a lábam meg a háta mögött van összekulcsolva. Ő meg úgy szorítja a derekam, mintha szökni próbálnék. Lassan öt perce ülünk így, teljesen belefeledkezve az időbe. És én hülye, eltoltam magamtól. De nem tudom miért tettem. - James, ezt nem kellet volna – mondtam, és leszálltam róla. Visszaültem a fotelbe, és közben egyfolytában szidtam magam. Hogy lehetek ilyen hülye? Valaki válaszoljon már rá. Olyat tudtam volna sikítani, hogy a kastély összes kísértete újra meghalt volna. - De Lily, hiszen te is akartad. - Én nem… nem akartam – hazudtam neki. - Ne hazudj! Mondd a szemembe, hogy nem akartad, de még akkor se hiszem el. Hiszen visszacsókoltál. - James, én… én… . Áh! Én sajnálom. - Mit? Mégis mit sajnálsz? – kérdezte ingerülten és szomorúan. - Azt, hogy hülyítelek. Nekem ez még gyors, és nem tudom, hogy akarom-e. Sajnálom. - Nem. Én sajnálom, hogy megcsókoltalak. Hiba volt. És akkor betoppant McGali. Elállt a lélegzete mikor meglátta, hogy hol is vagyunk. Nekem folytak könnyeim. Miért vagyok ilyen barom? Képes vagyok hazudni neki. Neki. Istenem, milyen jól csókol. Ő csak állt a fotel előtt szomorúan, lehajtott fejjel, és várta McGalagony kitörését. Ami nem maradt el. -Mégis mi a fészkes fene folyik itt? Miss Evans, öntől mást vártam. Már nyitottam volna a számat, mikor James megszólalt. - Én tehetek róla. Lilynek semmi köze ehhez. Itt megint kicsordult a könnyem. McGali rám nézet. Én Jamesre. Ő megrázta fejét, ezzel jelezve, hogy ne ellenkezzek. Így én csak bólintottam. McGali látta, hogy valami nincs rendben. - Rendben. Plusz egy nap büntetőmunka. És ezen túl a trófeateremben. Mi csak bólintottunk, aztán elindultunk Monicáékért. Náluk se volt jobb a helyzet. Blacknek komor és szomorú volt az arca. Monicán látszott, hogy ő is eléggé ki van bukva. Egymásra néztünk, és azt hiszem mind ketten felfogtuk, hogy ez a nap volt számunkra a legrosszabb.