- SIRIUS BLACK – hallatszott egy igen hangos üvöltés a csendes éjszakában. Mindketten a hang irányába fordultunk. A látvány, ami fogadott, kissé megrémített, ugyanis Sirius pálcával a kezében állt, vele szemben pedig Jensen Berry. Ő az a hollóhátas srác, aki teljesen odavan Monciért. Mostanában sokat vannak együtt, de nem hinném, hogy bármi is van köztük. Egyrészt azért, mert Monci még most is Siriust szereti, csak nem meri neki bevallani. Másrészt azért, mert nem hinném, hogy bárki is megtűrne maga mellet egy ilyen erőszakos barmot. Még valami. Nem csak Jensen volt ott, hanem a mardekárosok általam legutáltabb tagjai. Vagyis Lucius Malfoy, a fővezér. Piton, Lestrange, Nott, a „Hogyan nyaljunk popsit?” club vezéralakjai, akik istenítik Malfoyt. Rajtuk kívül még ott volt Bellatrix és Narcissa Black, a Black család kedvencei. Én itt hatalmas baj szagot éreztem. És szerintem James is, mert elindult feléjük. Én meg, mint egy hűséges kutyus utána. Ha baj van, mégiscsak egy prefektus vagyok, vagy nem? Mindent leállíthatok, vagy nem? Nem, nem hiszem. Hiszen ki hallgat rám, Lily Evansre? Aki csak egy kis prefektus, és még a szülei sem varázslók. Biztos nem a mardekárosok, és nagy valószínűséggel Jamesék sem, hiszen ha nagyon benne vannak a harcban, miért is hallgatnának rám? Miközben Siriusék felé tartottunk, gondolkodtam egy kicsit. Például azon, hogy mit is keresnek itt a Malfoyék? Ilyenkor már rég nem lenne szabad kint járniuk. Na mondjuk, nem pont ők azok, akik be is tartják a szabályokat. Szóval nagyvalószínűséggel azért jöttek, hogy megátkozzák Siriust. Mert abban a hitben éltek, hogy egyedül lesz, vagyis Moncival, de mivel jött Jensen is, neki nem esett volna baja. De arra nem gondoltak, hogy James itt van a közelben, és jó füle van. Na nem mintha amúgy nem lehetett volna hallani az üvöltésüket. Na igen, szóval James megjelent, és ezek után mondhatja nekem bárki, hogy a sors akarta így, de én nem így akartam. Semmit nem így akartam. Nem haragszom senkire, talán csak magamra amiatt, hogy nem voltam elég gyors, vagy okos ahhoz meg akadályozzam a sorsot. Na jó meg a sorsra is haragszom, mert ő így akarta. Egyébként is ki Ő? Még senki nem találkozott vele, de mégis annyit emlegetik. Van egyáltalán személyisége, teste? Létezik egyáltalán? Senki nem tudja erre a választ, mégis sokan emlegetik Őt. Például Alice is rendszeresen azt mondja, ha valamit megint elbénázik, hogy a sors akarta így. Csak persze arra nem gondol senki, hogy a sorsnak közbe is lehet szólni. Én ezt teszem. Pontosabban tenném, ha tudnám. Ha tudnám, eltörölném az összes aranyvér mániás mardekárost. Mert azzal szemben, hogy nem reagálok a sértéseikre, még igenis zavar, hogy bántanak. Mondjuk kit nem zavar, ha bántják? Ha tudnám, mindenhol boldogságot teremtenék. Ha tudnám, megakadályoznám, hogy a Tekergők egyik fele a gyengélkedőn kössön ki. De nem tudom. Nem tudom, mert nem vagyok olyan ember, akire figyelnének, párbajozni meg nem tudok olyan jól, hogy megakadályozzam a sorsot. Ezért csak álltam, és figyeltem az eseményeket, amik szépen lassan kezdtek kibontakozni. Az elején még semmi komoly nem történt azon kívül, hogy egymást szidták. - Na mi van Black, ránk nem számítottál? – kérdezte Malfoy. - Hát, hogy őszinte legyek nem nagyon. De ne félj, nem rohanok el – válaszolt Sirius Körülbelül ebben a pillanatban érkezhetett meg James, és rá fél percre én is. - Ó, befutott Potter is? Ez igen figyelemre méltó teljesítmény. Azt hittem, hogy soha nem szállsz ki annak a koszos kis sárvérűnek a szájából – kezdte el Bellatrix. James persze rögtön pálcát rántott. Hogy gyűlölöm azt a barmot. Mármint nem Jamest, hanem Bellát. - James, hagyd! Ez csak egy barom. Ne foglakozz vele! Erre James leengedte a pálcát tartó kezét. Persze ezt Malfoy nem hagyhatta szó nélkül. - Figyelitek, hogy engedelmeskedik a kis sárvérűnek? Mintha csak a szolgája lenne. James erre megint előkapta a pálcáját, és egyenes Malfoy mellkasára szegezte. - Elég legyen ebből. Ha még egyszer sértegetni mered Lilyt… - Akkor mi lesz, Potter? Rám szabadítod Lupint egy teliholdas éjszakán? Nem igazán értem, miről beszélnek. Mi lesz Lupinnal teliholdkor? Gondolkozz Lily, gondolkozz! Akkor szoktak átváltozni a vérfarkasok. De az nem lehet, hogy ő vérfarkas legyen. Vagyis, te jó ég. Olyankor szoktak eltűnni a Tekergők. De ez akkor is lehetetlen. Vagy mégis? - Ezt még megbánod. Csúnyán megbánod, és bocsánatért fogsz esedezni előttem, de ne feledd! Egy Potter nem felejt olyan könnyen, mint ahogy azt te hiszed. - Ezt ugye te sem gondoltad komolyan? Néha azt hiszem, hogy az a maradék eszed is elment, ami eddig volt – mondta Malfoy gúnyosan. Kész voltam, úgy látszik tíz percet se bírok ki ilyen elvetemült, idióta barmok társaságában. Az a hanghordozás, az egyszerűen őrjítő. Na meg Bellatrix kacagása. Az a lány egy elmebeteg. - Ezt most vegyem bóknak? – kérdezte James. - Annak veszed, aminek akarod. De azt hittem, hogy a kis sárvérű Evans eleget bókol neked. Úgy látszik tévedtem. Pedig mindig mondtam neked, hogy a saját fajtádból válasz magadnak valakit. De te nem hallgattál rám. Bár… - Itt alaposan végigmért. – egy egyéjszakás kalandnak megteszi. Persze csak a te fajtádnak. És mivel te olyan ember vagy, aki imád trófeákat gyűjteni, én Evans, a helyedben nem számítanék sokra. James erre úgy feldühödött, hogy megállás nélkül olyan szavakat kiabált a mardekárosokra, amilyenek én soha nem fogok leírni a naplómba, mert nem vagyok olyan erőszakos, durva, és paraszt. A paraszt alatt a bunkó embereket értem. Mondjuk legszívesebben én is ilyen obszcén szavakkal gazdagítottam volna kis szótáramat. De leírni azt soha. Egyébként azért nem tettem, mert mégis csak prefektus vagyok, vagy mi a fene? Egy éjszakák kaland? Én? Na igen, aki ismer az ilyet nem mond rám. Még hogy én? Persze, mert ha az lennék, akkor ennyi ideig nemet mondtam volna Jamesnek? Hát valahogy nem. Várjunk csak, ezt nem is rám mondta, hanem arra, hogy James ilyen. De hát megváltozott. Szerintem. Lehet, hogy elvakít a szerelem? Ilyenkor szoktak Monciék leállítani, hogy fejezem be, mert megint baromságokat hordok össze. De most valahogy megint megingott a hittem Jamesben. Lily, állítsd le magad. Nem szabad hinned egy ilyen szemétládának. James szeret téged, és te is őt. Ó maradj már. Minek neked mindig beledumálni mindenbe? Csak egy kis hang vagy a képzeletemben, semmi több. Most pedig maradj csöndben. - Elég legyen, Malfoy! Ne sértegess olyan embert, aki nem tett neked semmit – mondta Sirius. Azt hiszem, kezd rájönni, hogy most James ölni tudna. - Mert ha nem, mi lesz? – akarta Malfoy kérdezni, de nem sikerült neki végig mondani, mert egy átok eltalálta. Hogy is van? Ja, igen. Jöjjön, aminek jönnie kell! Hát most jött is. - Capitulatus – kezdte el a párbajozást James. Malfoy nem figyelt, ezért el is találta őt az átok, de hamar felocsúdott, biztos égő lett volna neki, ha egy ilyen átoktól rögtön kifeküdne. - Mi van, Potter? Csak ennyit tudsz? Mi lenne, ha megkínoznánk egy kicsit Evanst? Crució! Szerencsére gyorsabb voltam, mint az átok, így nem esett semmi bajom. Gyorsan elugrottam előle. Viszont, ha holnap még élni fognak, akkor mehetnek büntetőmunkára. Ez egy főbenjáró átok volt, ezért az Azkabanba is zárhatják. Remélem, megteszik. - Ugye tudod, hogy milyen átkot használtál? Ha nem, akkor felvilágosítalak, hogy ez egy főben járó átok volt, ami miatt akár ki is csaphatnak. Na nem mintha annyira hiányoznál akkor – szólalt meg először Monci. - Ugyan-ugyan Hurty, ne mondj olyat, amit később még megbánhatsz. Egyébként is szerencséd van, hogy az a nyámnyila Berry beléd zúgott, mert különben téged is megátkoznánk. De sajnos téged nem bánthatunk, pedig hidd el, örömöm lenne egy ilyen tudálékos majmot megátkozni. De még bármi megeshet. - Ácsi-ácsi. Mi az, hogy engem nem lehet megátkozni? Mivel érdemeltem ezt ki? – kérdezte Monci Berrytől. - Semmivel – mondta Piton. Ő is először szólalt meg este, ha a röhögést nem számítjuk be. - Megkértem őket, hogy téged ne bántsanak. Tudod, nekem csak az a célom, hogy Black eltűnjön, és úgy áll a dolog, hogy Malfoyéknak is. Na meg persze Potter, de azt nem garantálhattam neki, de úgy látszik, ma van a szerencse napom – mondta Berry. - Jensen, miért teszed ezt? Mit ártottak neked? - Mit ártottak nekem? Potter semmit sem, de Black elvett tőlem. Mert én szeretlek, és nem hagyom, hogy egy ilyen barmot szeress helyettem. És ha ezt máshogy nem tudom elintézni, akkor hajlandó vagyok bármire. És, ha most megbocsátasz, dolgom van. Nos, mint kiderült, Mr. Berry tudománya, és ügyessége a párbajozás terén egyenlő a nullával. Ugyanis amint kimondott egy egyszerű lefegyverző bűbájt, az valahogy visszafelé sült el, és hátravágódott. Ugyanez a mardekárosokról nem mondható el. Berry sikertelen hadművelete után úgy gondolták, hogy majd ők megmutatják, hogy is kell elintézni a Tekergők veszélyesebb felét. Mondhattam én akármit, úgysem hallgattak rám. Akár hisztizhettem, vagy fejen állhattam volna, akkor se történt volna másképp. Hiszen én csak egy prefektus vagyok. Engem is eltalált pár átok, de nem annyi, mint mondjuk Bellácskát. Bár, mikor eleredt az orrom vér, felrepedt a szemem, és a karom is valószínűleg megrepedt, jobbnak láttam arrább vánszorogni. Nagyon fájt mindenem. Mondhatnám úgy is, hogy alig láttam a fájdalomtól. De az a kevés, amit láttam, jobban rettenetes volt. Igaz, hogy Jamesék sokkal ügyesebbek voltak, de a mardekárosok többen voltak. Mikor Malfoy, Lestrange és Piton ájultan feküdtek a földön, Bellácskát pedig a húga vitte fel a gyengélkedőre, Jamesék már nem is foglakoztak Nott-tal. Egyedül ő maradt harcképes, bár nem nagyon látszott rajta. És ki is használta, hogy vele nem foglakozik, mert megátkozta Jamest. Épp háttal ált neki, és engem nézett, hogy jól vagyok-e. Én láttam mindent. Láttam, ahogy James rám mosolyog. Láttam, ahogy Monci és Sirius épp heves vitába kezdenek. És láttam, ahogy Nott meglendíti a pálcáját, és kimondja a Sectusemprát. Üvölteni akartam, hogy James vigyázz! De már késő volt. Az átok eltalálta őt, és ezer sebből kezdett el vérezni. És nem úgy, ahogy akkor szokott vérezni valaki, ha megvágja az ujját, hanem nagyon. Ömlött a vér a testéből, és rögtön elájult. Amikor pedig zuhant a földre, beverte a fejét. Olyan gyorsan, ahogy csak tudtam, odarohantam hozzá. Siriusék is ugyanezt tették. Közben Nott eltűnt valahova. A fájdalomtól, amit a kezemben éreztem, és a szomorúságtól, eleredt a könnyem. Próbáltam őket visszatartani, és többé-kevésbé sikerült is. Azt, ami kicsordult, gyorsan letöröltem. Sirius felemelte az ájult Jamest, és elindult vele a kastély felé. Megint eleredtek a könnyeim, de nem sírtam. Csak csendesen zokogtam. Monica átölelte a vállam és elkezdett tolni a gyengélkedő felé. Felértünk a Madamhoz, ahol már ott volt a még mindig vérző James és Sirius. Ahogy Madam Pomfrey meglátott, azonnal leültetett egy ágyra, közben meg mérgesen morgott. - Mi történ ma este? Miss Evans, ugye nem maga átkozta meg a fiatalembert. Én csak nemet intettem a fejemmel. Madam Pomfrey helyre tette a kezemet, és rendbe szedte az arcom. - Hogy van James? – kérdeztem, miután elállította a vérzését, és egy halom gyógyszert öntött belé. - Rosszul, rengeteg vért vesztett, és ahogy értesültem róla a fejét is beverte, ezért most kómában van. Ha egy-két héten belül nem tér magához, el kell szállítani a Szent Mungóba – mondta szomorúan a Madam. - A szüleit már értesítettük, Poppy. Bármelyik percben megérkezhetnek. Miss Evans, szeretném megkérdezni, hogy tudja-e ki a tettes? – kérdezte tőlem Dumbledore professzor, aki épp ebben a percben lépett be a gyengélkedő ajtaján. - Igen, igazgató úr. Jeremy Nott tette a parkban – válaszoltam halkan. - Köszönöm, ezt az érdekes információt, de feltételezem nem egyedül volt. Igazam van? - Igen – motyogtam még mindig. - És megmondaná az ő nevüket is? - Malfoy, Lestrange, Piton, a két Black lány, és… - Igen? - És Jensen Berry a hollóhátból. - Igazgató úr, ő nem, ő csak… - kelt annak a szemétnek a védelmére Monci. - Miss Hurty, látom magának nincs komolyabb sérülése, ezért megkérhetném, hogy a hálótermében pihenje ki az este fáradalmait? - Elnézést, már megyek is. - Mr. Black, ön kezelésre szorul? - Ööö, nem hiszem. - Akkor? - Vettem a célzást. Viszlát – köszönt el Sirius, és - Dumbledore professzor, megérkeztek Mr. Potter szülei, hamarosan leérnek ide – nyitott be a gyengélkedő ajtaján McGalagony. - Remek, köszönöm. Egy pillanat, Minerva, előkerítené Mr. Malfoyt, Mr. Lestranget, Mr. Pitont, Mr. Nottot, Mr. Berryt és a két Black lányt? - Hogyne. - Öhm, igazgató úr, az említettek közül többen a parkban pihennek – szóltam közbe. - Értem, akkor Minerva, azokat a diákokat, akik a parkban pihennek, felszállítaná a szobámba? - Természetesen – mondta McGalagony, és becsukta az ajtót. - Akkor én is menjek fel a hálóterembe? – kérdeztem Dumbledore-tól. - Ugyan, erre semmi szükség. Maradjon csak Mr. Potter mellet. Higgye el, örülne, ha magát látná meg elsőnek, ha felébred – mondta mosolyogva, miközben indulni készült. - Ha felébred – morogtam alig hallhatóan, miközben leültem James ágya mellé. - Fel fog – mosolygott bíztatóan Dumbledore. Ekkor kinyílt a gyengélkedő ajtaja, és belépett egy középkorú házaspár. Nagyvalószínűséggel ők Mr. és Mrs. Potter. Szerző (én) megjegyzése: Szerintem ez most csak félig meddig lett függővég.