8. fejezet: Szülünk
Ez az utolsó fejezet:)
 
A fiúk, de leginkább James, úgy rontottak ki az irodából, mint az őrültek. Mindenki azt hitte, megbolondultak. Az újonc, Bertrand rohant utánuk, majd James elé érkezve fékezett.
 - Elnézést, Mr. Potter, de nem mehet el! Dumbledore világosan megmondta nekem, hogy ezeket a papírmunkákat…
 - Nem érdekel mit mondott! – vágott közbe James – Majd te, befejezed, amit elkezdtem. Sürgősen be kell mennem a kórházba.
 - Miért?
 - Mi történt?
 -  Sajnálom, de nem engedhetlek el, mivel… - folytatta remegő hangon, ám elszántan, mikor Sirius közbevágott.
  - Mióta lettél te ennyire fontoskodó?
  - Mióta tudjuk, hogy a Sötét Nagyúr tervez valamit, valami nagyon szörnyűt. Ha nem veszitek komolyan a munkátokat, nem érdemes itt maradnotok! Nincs itt semmi keresnivalótok!
  - Na nekem ebből elegem van! – fakadt ki James, és behúzott egyet Bertrand-nak. Az ütés akkorára sikerült, hogy Bertrand nekiesett a legközelebbi íróasztalnak, és az orrából folyt a vér. – Nem érek rá a hülyeségeidet hallgatni! Ne írd elő nekem, mit tehetek, és mit nem!
Sirius elégedetten nézett barátjára, akik alig láthatóan összevigyorogtak. A többiek meglepődve néztek. James és Sirius kiléptek az ajtón, és elhoppanáltak a kórházba, ahol Lily volt. 
 
Lilynek iszonyatos fájdalmai voltak. Míg az orvosa és a nővérek előkészültek a szülésre, addig befektették őt az egyik kórterembe. A fájások egyre csak jöttek, és egyre jobban fájt neki. Hol van már James és Sirius? Miért nem jönnek? Szükségem van rád, James! Újabb fájás. Lily összeszorította fogát, megpróbált nem ordítani a fájdalomtól. Ekkor kinyílt a kórterem ajtaja. James és Sirius lépett be rajta. 
 - James!
 - Semmi baj, már itt vagyok! – mondta. Leült az ágyra, és megcsókolta feleségét, aki erősen megszorította kezét. 
 - Látod, mondtam, hogy hamar idehozom neked – mosolygott Sirius.
 - Igen, köszönöm! – mosolygott Lily is. 
 - Hogy vagy?
 - Jól. Csak nagyon fáj. Nem fogom kibírni! Az orvos azt mondta, már csak percek kérdése, és mehetünk a szülőszobára. James nem akarok, nem akarok szülni! – szólt kétségbeesetten. – Ez rosszabb mindennél! Iszonyúan fáj! Nem akarok…
 - Semmi baj, nemsokára túl leszel rajta! – nyugtatta.
 - Különben is, másképpen nem tudna világra jönni a kis Tekergő – mondta Sirius.
 - Hogy van a kismama? – lépett be az orvos. – Minden készen áll a szülésre! Milyen gyakran jönnek a fájások?
 - Túl gyakran, és túl fájdalmasan.
 - Igen, ez így szokott lenni!– szólt kedvesen. A nővér bejött, és tolókocsiba segítette a vajúdó Mrs. Pottert. – Már csak egy kérdésem lenne. Az apuka is jelen akar lenni a kisfia születésénél. 
Hát ez egy nagyon jó kérdés, gondolta James. Ránézett Lilyre. 
 - Szeretnéd, hogy bemenjek?  - kérdezte tőle.
Lily nem válaszolt rögtön. Jött egy újabb fájás.
 - Nem. Nem, James, ne haragudj! Nem szeretném, hogy benn légy. Nem akarom, hogy esetleg kiábrándulj belőlem. Ezt egyedül kell végigcsinálnom.
 - Jól van, nem haragszom! 
Iszonyúan megkönnyebbült. Lehet, nem is bírt volna jelen lenni. Lilyt, elvitték, és a két férfi egyedül maradt benn a kórteremben. James hatalmasat sóhajtott, Sirius bátorítóan megveregette a vállát. Kimentek a folyosóra.
 
Lily nem sokat látott a sok fénytől. Orvos… nővérek… sürögnek, forognak. Lily ordított a fájdalomtól. 
- Nem bírom! Szétszakadok!
- Már nincs sok hátra Mrs. Potter! Nyomjon!
Nyomjon, nyomjon. Nem belőled jön ki egy kisember! Nem igazság! Soha többet… Soha többet… Sírt a fájdalomtól. 
 - Nem bírom!
 
James fel alá járkált a folyosón, egyszerűen nem bírt megnyugodni. 
 - Ülj már le, Ágas, már kezdek szédülni, pedig nem én járom a köröket fél órája! – szólt Sirius idegesen. 
 - Bocs. 
Pár perc néma csönd. 
 - Szerinted jól vannak?
 - Persze! Ezen előbb utóbb minden nő túl lesz.
 - Igazad van.
Lassan egy óra is eltelt. Mi a fenét csinálnak eddig? Talán valakinek baja esett? 
 - Jamea! Sirius! Rohantam, amit megtudtam mi történt. – lihegte Remus. – Elkezdődött? Mióta vannak benn?
 - Már lassan két órája, Remus! – fakadt ki James. – Nem tudom, mi tarthat ennyi ideig. 
 - Hm… Na igen. De van, aki fél napon átszenved. – Sirius és James összenéztek. – Persze, mindenkinél máshogy van. – sietett megnyugtatni őket.
Ekkor megláttak egy nővért, aki feléjük tartott. Nagyon csinos volt, és mosolyogva tartott feléjük. Sirius elismerően hümmögött.  Sose fog megváltozni, gondolta magában James. 
 - Melyikük Mr. Potter? – kérdezte.
 - Én vagyok! – állt fel James. – Hogy van a feleségem? És a kicsi?
 - Jól vannak mind a ketten! Gratulálok, kisfia született. Egészséges. Rögtön bevisszük a felesége mellé a kórterembe, csak előtte megfürdetjük őt. 
 - Bemehetünk hozzá? – kérdezte Remus. Mindannyian kérlelve néztek a csinos ápolóra.
 - Legyen, nem bánom. De ne maradjanak benn túl sokáig!
 - Mondja kedves… - kezdett bele Sirius, elővéve ellenállhatatlan sármját.
 - Ruth. A nevem Ruth.
 - Kedves Ruth. Nem volna kedve velem meginni egy kávét? A vendégem. 
 - Talán majd a műszak végén. Este nyolc óra után. Gondolom nem vár meg addig. – mondta megjátszott szomorúsággal. James úgy látta, nincs kedve kávézgatni. 
 - Kegyedre egy napon át is várnék, emiatt ne aggódjon. 
Nem éppen erre számított Ruth. 
 - Éjszakára nem kávézom.
 - Elvihetem egy étterembe is, ha úgy gondolja. – Sirius ellenállhatatlan tekintettel nézett rá.
 - Jól van. – adta be a derekát. – A műszak végén keressen meg. 
Azzal elsietett. 
 - Öregem nem vagy semmi! – rázta a fejét James mosolyogva. 
 - Miért?
 - Te a kórházba is képes vagy nőket felszedni.  – adta meg a választ Remus, szintén mosolyogva.
 - Ti nem láttátok ezt a nőt? – hüledezett Sirius. – Kész bombázó! Finom falat… - álmodozott.
A többiek felnevettek, majd elindultak Lilyhez.
 
Kifáradva feküdt az ágyon. Még mindig fájt egy kicsit a hasa. 
 - Lily! – lépett be James boldogan. Átölelte ágyon fekvő feleségét. – Köszönöm! A legszebb ajándékot adtad ma nekem! 
Közben belépett az ajtón Remus és Sirius.
 - Nincs mit köszönnöd – mondta kimerülten. Nagyon fáradt volt.
 - Igenis van mit! A legszebb dolgot adtad nekem az életben, egy kisfiút. Gondold el, ha lesz még egy kishúga is, nem is egy, hanem egy tucat, együtt fognak… - de nem tudta befejezni az áradózást.
 - JAMES POTTER! – ragadta meg Lily szeretett férje talárját, és egészen közel húzta magához. Remus és Sirius megrémültek. – Ne is álmodj arról, hogy én az életben valaha is szülni fogok! Eszem ágában sincs! Tudod te min mentem én keresztül az elmúlt két órában?! Azt hittem nem élem túl, majdnem szétszakadtam!
 - Én nem…
 - És mindennek a tetejébe, ha ez nem volna elég, az orvos leállt beszélgetni az ápolónővel, valami Ruth-tal… - Remus lopva Siriusra nézett. – és nem látta, hogy már kinn van a gyerek feje! Szólni nem tudtam, annyira fájt, és csak ezután vette észre! NEM SZÜLÖK TÖBBET! ÉRHETŐ VOLTAM?! – ezzel elengedte James talárját, aki ijedten hőkölt vissza két lépst.
 - Hogyne, édesem! – szólt, félve a választól.
 - Akkor jó – mondta Lily, és hátradőlt az ágyon. 
Nem arról van szó, hogy nem örül a kisbabájának, csak egyszerűen nem viseli jól a fájdalmat. Imádta gyermekét, attól a perctől, hogy megtudta, kisbabája lesz. Most is, alig várta, hogy a karjaiba zárhassa legújabb szerelmét.
 - Mikor hozzák be Harryt? – kérdezte.
 - Nemsokára.
 - Ki az a Harry? – kérdezte Sirius.
 - A fiam! – düllesztette ki büszkén a mellét James. 
 - Ja, tényleg! – kapott észbe.
 - James, elmondjuk nekik, ki lesz a keresztapa?
 - Persze. – Remus és Sirius izgatottak voltak. Bár Remus számított rá, kit fognak mondani. – Mind a ketten nagyon jó barátaink vagytok, Peter is, bár nem tudom ő most hol van. De mégis a választásunk – lopva Lilyre pillantott, aki mosolygott. – Siriusra esett. 
Sirius szája fülig ért, de Remus is örült. 
 - Haver, ez nagyon nagy megtiszteltetés, köszönöm nektek! – mosolygott a házaspárra, akik szintén mosolyogtak. 
 - Remus, ne haragudj meg…
 - Ugyan, Lily, semmi baj! – legyintett. – Logikus, hogy Tapmacsra esett a választásotok, hiszen James legjobb barátja. Egyébként is, én nem tudnám biztosítani keresztapai kötelességeimet. 
Remus hangjában csöppnyi harag sem volt. Számított erre. James és Lily megkönnyebbültek. Ruth ekkor hozta be a kis Pottert. Lily villámgyorsan felült, karját nyújtotta, hogy odaadják neki Harrryt. Mindannyian gyönyörködtek benne.
Szép kisfiú volt, szeme csukva volt. Kiköpött apja volt. Nem sok haja volt, de fekete színű, és arcra olyan, mint James. 
 - Le se tagadhatnád pajti, hogy ő te a fiad. Ízig, vérig Potter lesz belőle – mondta Sirius.
Ekkor kinyitotta a szemét, ami smaragdzöld volt. 
 - De a szeme a Lilyé. – állapította meg Remus. 
 - Meseszép kisfiam van – mondta elérzékenyülve Lily, és magához ölelte. Imádta. – A mi kicsikénk.
 - Igen. Megfoghatom én is? – kérdezte az apuka. 
Lily odaadta neki. Remus és Sirius jobbnak látta kimenni, és így is tettek. Lily arrébbcsúszott az ágyon, és így James leült mellé. Váltottak egy apró puszit. Mindkettejüknek szívét átjárta a melegség, és a szeretet. A szeretet, amit kisfiúk, és egymás iránt éreztek. 
 - Imádlak, Harry James Potter  - mondta Lily nevetve, miközben ujjával Harry hasát csikolta.