Lily hirtelen elkapta a fejét a szekrény irányába, és észre vette, hogy ott van James… lába! A lány elmosolyodott, majd odament. Elég vicces látvány volt. A falnál csak egy pár cipő látszódott, ami dobolt a padlón. És tisztára úgy tűnt mintha a cipő mondta volna egyfolytában: „Sirius”. Mikor Lily nem bírta tovább röhögés nélkül, leguggolt a „láb” elé, és elnevette magát:

Csak nem te vagy Roxfort legendás tornacsukája, aki padlók ártatlanságát veszi el, és műszakon kívül csinosabbnál csinosabb magas sarkúkkal randevúzik?- nevetett, majd amikor meghallotta, hogy James is nevet, levette róla a köpenyt, és a szemébe nézett. Lily egyből meglátta azt a csillogást a fiú szemében, ami miatt beleszeretett.

Hirtelen csend uralkodott el a szobán. James eléggé elpirult amikor sokáig nézték egymást, és gyorsan megtörte a csendet:

Hát én… csak tudod… csak próbáltam elérni Siriust, hátha van valami ötlete, hogy hogyan juthatnánk ki – mondta, majd meglátta Lily csalódott arcát, és gyorsan helyesbített magán. – Nem mintha engem zavarna, csak gondoltam Te kényelmetlenül érzed magad.

James. Hidd el, jobb emberrel nem is tudtak volna összezárni. Tudod sok mindenre rájöttem. Például, hogy igaz hogy néha kiborítasz, és legszívesebben elkapnám a nyakad, és addig szorítanám, amíg bele nem kékülsz, és… - mondta Lily, közben mutatva, mit csinálna James nyakával. Amikor észbe kapott, elpirult, és zavartan folytatta. – De tudsz kedves is lenni.

Köszi! – vigyorodott el. – Tudod, néha te is túl merev vagy, és olyakor kicsit… jó kicsit nagyon dilis…

Hé! – ütötte meg a vállát Lily.

… de attól még jó fej is tudsz lenni, és imádni való vagy amikor nevetsz. Ha kicsit többet nevetnél, senki se képzelné azt rólad, hogy unalmas, és merev vagy, és rengeteg barátod lenne.

Igen. Képzeld, régebben volt olyan, hogy annyira piszkáltak amiatt, hogy ilyen… jó kislány vagyok, hogy napokig sírtam… Azt hittem mindenki utál. Aztán elhittem magamról azt a sok rosszat, és magamba zárkóztam. Néha manapság is ezt érzem, hogy mindenki csak a rosszat látja bennem! – mondta Lily, és egy könnycsepp csordult le arcán.

Lily! Inkább azokkal törődj, akik akkor is látják benned a jót, amikor más nem. Csak az ilyen emberek véleménye számít! – mondta, majd letörölte a könnycseppet Lil arcáról.

Tudod édesanyám is mindig ezt mondta – szomorodott el Lily, és leült James elé, térdeit átölelve. Ezt látva James is közelebb kúszott a lány mellé, és rátette kezeit a lány térdére. – Mikor anyum meghalt, sokat változtam. Sokkal inkább a könyveimben menekültem, és kicsit zárkózottabb lettem. Aztán mikor találkoztam veletek, először szimpatikusak voltatok, aztán elkezdtetek bajt keverni… igazából sohasem az volt a bajom, hogy bajt csináltok… hanem az, hogy zavart, hogy ti önmagatok tudtok lenni, és élvezitek az életet – itt pár perces hallgatás következett. – Jaj, bocsánat! Már megint hegyi beszédet tartottam. Nem untatlak ezzel tovább!

Nem untatsz! Szívesen meghallgatlak!- mosolyodott el.

Köszi, de befejeztem! –mondta, majd felállt, és neki állt megszárítani a haját.

Tudod… Én mindig is kedveltelek téged. Még akkor is ilyen dilis voltál! – vigyorodott el, mire Lily kinyújtotta rá a nyelvét. – Komoly voltál, mégis kedves. Amikor nevettél, olyan mintha angyalok énekeltek volna… Talán ezért szerettem beléd… - mondta James, az utolsó szavakat, szinte már suttogva.

Lily megfordult, és bele nézett James mogyoró barna szemeibe. Közelebb lépett hozzá, és beletúrt a fiú fekete hajába, és gúnyosan elmosolyodott:

James Potter! Most azt várod, hogy a karjaidba olvadjak?

Nem – mondta, és átölelte a lány derekát. – Nem várok semmit… Illetve várok valamire, de tudom, hogy ahhoz idő kell, és… - mondta James, de nem tudta befejezni a szónoklatát, mert Lily megcsókolta.

Hosszú, érzéssel teli csók volt, olyannyira, hogy Lily szinte beleszédült, mikor elváltak ajkaik. Sokáig csak mosolyogtak, majd James szólalt meg először, elbambulva nézte a falat. Lily értetlenkedve nézett rá. Arra gondolt, hogy nem csókolhat olyan rosszul, hogy James így elbambuljon. Mikor Lily már megbökte a fiút, elgondolkodva megszólalt:

Hmm… Milyen szép színe van ennek a falnak… Csak nem tojáshéj árnyalatú?

Lily elképedt, és mikor észre vette a fiú pajkos vigyorát, elkezdte őt püfölni egy párnával. Kicsit később mikor Lily befejezte, hozzábújt Jameshez, aki apró csókokkal jutalmazta szerelmét.

Szerelek! – mondta James mosolyogva.

Akkor ebben egyezik a véleményünk! –mondta Lily, majd felvette azt a sokat mondó mosolyt.

Ezt hogy érted?

Úgy hogy az a közös bennünk, hogy ugyan azt az embert szeretjük… engem! – vigyorodott el.

Ó, te kis egoista! – nevette el magát James, és megcsókolta Lilyt. – Nagyon, nagyon szeretlek!

Én is téged!