- James, nyisd ki a szemed!
- Fiam, gyerünk!
James pislogott egyet és lassan kinyitotta a szemét.
- Anya, apa! Mit kerestek itt? – kérdezte meglepetten – Mi történt már megint? – oldalra nézett és meglátott engem – Lily?
- Megtámadtak Malfoyék. Nem tudtuk, hogy magadhoz térsz-e egyáltalán.
- Nem is tudom, hogy kire ütöttél drága kisfiam – mosolygott Mrs. Potter – hogy folyton bajba kerülsz.
- Meddig voltam eszméletlen? – kérdezte James a doktornőtől.
- Öt napig.
Ezek szerint három napig én is ki voltam ütve. Így jár az ember, ha sötét varázslókkal jár egy iskolába.
- És elmehetek? – kérdezte James, bevetve a boci szemeket. Úgy látszik a doktornőre nincs olyan hatással, mint rám.
- Nem, még bent kell tartanom. Elvégzünk pár vizsgálatot. Ezt vegye be – nyomott a kezébe egy bájitalos üveget.
James felült az ágyban és lehajtotta a gyógyszert. A doktornő elvette az üveget és visszament a szobájába.
- Anya, apa, ismerjétek meg Lily Evanst, a barátnőmet – mosolygott James rám, miközben visszafeküdt az ágyra.
A szülők alaposan szemügyre vettek, én meg feszengve álltam a tekintetüket.
- Evans?  Nem rémlik ez a családnév – mondta végül Mrs. Potter.
- Én mugli születésű vagyok – mondtam halkan.
- Vagy úgy – mosolyodott el a nő – pont, mint a legjobb barátnőm. Örülök, hogy megismerhetlek.
- Mióta vagytok együtt? – kérdezte Mr. Potter.
- Fél éve – mondta James büszkén – de nagyon sokáig puhítottam, mire beadta a derekát. 
- Még szép, mert én nem vagyok olyan, mint az összes többi csaj, akik egyetlen szavadra a nyakadba ugranak!
James szülei mosolyogva összenéztek.
- Szóval nagy a szerelem, fiatalok?
- Igen – fogtam meg James kezét, ami kilógott a paplan alól.
- Mi most megyünk – álltak fel a szülők – legyetek jók, és vigyázzatok egymásra!
Mrs. Potter megpuszilta a fiát, majd engem is megölelt és a férjét követve kiment a gyengélkedőről.

Másnap. Épp a könyvtárban ültem és a bájital esszémen dolgoztam, mikor valaki befogta a szememet hátulról.
Felnyúltam, hogy megtapogassam az arcát, aminek az lett az eredménye, hogy levertem a szemüvegét.
- Bocsi – mosolyodtam el – kiengedtek?
- Nem, megszöktem – elkomorult az arcom, mire James elnevette magát – persze, hogy kiengedtek!
A nyakam köré kulcsolta a kezeit és felhúzott magához.
- Tudod, megszakított minket valami ott a folyosón, de ha jól emlékszem, valami ilyesmit csináltunk éppen.
Gyengéden megcsókolt, de még mielőtt igazán belejöhettünk volna Madam Cvikker hangja hasított a fülünkbe.
- Kérem! Ez egy könyvtár!
- Elnézést Madam Cvikker…
- Nahát, Ms. Evans, nem ismerek magára! Viselkedjen, vagy szégyenszemre kitiltom a könyvtárból Mr. Potterrel együtt!
- Nem fordul elő többet – mondtam, és éreztem, hogy az arcom egy pillanat alatt, felvette a hajam színét.
A könyvtáros visszaült az asztalához, de továbbra is úgy nézett ránk, mint sólyom az áldozatára.
- Menjünk innen – súgta a fülembe James.
- Be kell fejeznem ezt a dolgozatot, és mellesleg neked sem ártana tanulnod!
James kelletlenül leült velem szembe. Én visszahajoltam a dolgozat fölé, de egy mondat után fel kellett néznem, mert éreztem, hogy James figyel.
- Ne nézz már! – suttogtam felé dühösen, de ő csak vigyorogva tovább legeltette a szemét rajtam. Nagyot sóhajtva folytattam a dolgozatot, de ismét nem jutottam sokáig.
- James, vagy menj ki, vagy hagyd abba a stírölésem, mert nem tudok dolgozni tőle! – sziszegtem felé.
- Én se tudok másra koncentrálni, ha nyitva van a talárod csatja – vigyorgott tovább szemtelenül.
Megforgattam a szememet és gyorsan bekapcsoltam a csatot.
- Most jobb?
- Ezt nem mondanám.
Szó nélkül folytattam a dolgozatot, de közben felpillantottam néha, és meggyőződhettem róla, hogy még mindig néz. Tetejébe ez már az a bizonyos vetkőztető pillantás.
- Feladom – sóhajtottam és összetekertem a félkész dolgozatot.
- Végre – állt föl James – már nem tudtam, meddig kell még itt rohadni. Viszontlátásra Madam – intett búcsút vigyorogva a könyvtárosnak, majd átkarolta a derekamat.
- Rémes vagy – csóváltam meg a fejem.

Este, lefekvés előtt a fürdőszobából jöttem ki éppen, mikor kopogást hallottam az ablakon.
Kinyitottam, és az iskola gyöngybagoly szállt be rajta, amivel a szüleimnek szoktam írni.
Leoldottam a lábáról a levelet, mire rögtön elrepült.
- Mi az, Lily? – kérdezte Alice.
- Gondolom levél otthonról.
Felbontottam a levelet és leültem az ágyamra.
Két papír volt a borítékban. Az egyiken rögtön felismertem a szüleim írását.

Drága kislányom!
Azért írunk neked, hogy tudassuk veled a család legújabb örömhírét.
Petúnia kezét megkérte a barátja, és a napokban összeházasodnak!
Lehet, hogy ezért, de nem fogod elhinni: most először Petúnia is írt neked.
Csókol: Anyu és Apu.

Meglepetten vettem a kezembe a másik levelet. Petúnia írt nekem?

Félre ne értsd, nem örömmel írok, csak szeretném tudatni veled, hogy férjhez megyek, ahogy azt anyuék biztos megírták.
Szeretném, ha abba a kis agyacskádba vésnéd, hogy mi egy normális család vagyunk téged leszámítva. Én pedig egy teljesen normális fiúhoz megyek hozzá, és kiköltözünk a külvárosba.
Hogy hova, ahhoz semmi közöd. Épp ezért is vettem a fáradságot, hogy írjak neked.
Erőteljesen megkérlek, hogy soha többé ne keress, ne érintkezz velem, és eszedbe ne jusson megkeresni! El akarom felejteni, hogy van egy defektes húgom, és nem akarok magyarázkodni Vernon előtt.
Remélem többé nem hallok rólad!
Petúnia