44. fejezet
Lily Potteri 2008.11.29. 19:33
A kezemet dörgölve felmentem a hálóba. Tényleg túl durva lennék? Tényleg túl sokat várok el? De hát én csak meg akarom nyerni a bajnokságot! Mindenki ezt akarja!
- Mi történt? – kérdezte Pete, aki egy házi dolgozat fölé görnyedt.
- Sirius…
- Mit csinált?
- Hagyjuk, most nem szeretném elmesélni. Lily! – fordultam az órám felé.
- James, ez most nem a megfelelő pillanat!
- Add Melindát kérlek.
- Nem, James. Nincs abban az állapotban.
- Add ide, Lil – hallottam Melinda hangját a távolban, majd megjelent az órámban a szőke lány arca, vörösre sírt, és bedagadt szemekkel.
- Figyelj, ez az egész az én hibám. Sirius miattam mondta, amit mondott.
- Te kérted rá, hogy mondja azt, hogy a bajnokság fontosabb nálam?
- Hát, majdnem… tudta, hogy csak így szállok le róla, mert nem hagytam békén az edzések miatt, amit miattad lógott el, és miattad nem tudott koncentrálni. Nincs mentségem, csak remélem, hogy azért meg tudsz nekem bocsájtani. Sirius oda van érted, teljesen megőrült, mert szakítottál vele, megtámadott, majd elrohant.
- Ebben biztos vagy, James?
- Teljesen biztos.
- Most hol van?
- Nem tudom… megkeresem, úgyis beszélnünk kell.
- Mondd meg neki, hogy szeretem, hogy nem gondoltam komolyan, és hogy megbocsájtok.
- Átadom.
Kiléptem a képből, előszedtem a térképet az erszényemből, és megkeresetem rajta Siriust.
Az erdőben volt a pöttye. Elraktam a térképet és felpattantam az ágyról.
- Hova mész?
- El – válaszoltam, és kirohantam a hálóból, a klubból, végig a folyosókon, ki a tölgyfa ajtón az éjszakába.
Mikor már elértem azt a pontot a parkban, ahova nem ért el a kastély fénye átváltoztam.
Szarvas alakban rohantam (illetve már inkább vágtattam) az erdő felé.
Mikor elértem a fákat felszegtem a fejem, és az állati ösztönökkel próbáltam megérezni, hogy hol van Sirius.
Mivel ez nem sikerült, még mindig meglévő vaslogikámmal kikövetkeztettem, hogy mivel csak állatként érezzük meg egymást, Sirius biztos ember alakban van.
Visszaváltoztam hát én is, és a térképet követve indultam el az erdőben.
Egy kis tisztáson találtam rá. A földön ült, a térdei behajlítva, a lábai talpon, a fejét a térdére hajtva.
A válla remegett, ami jelezte, hogy sír. Nem is tudom, hogy láttam-e már Siriust sírni valaha… talán amikor beteg voltam.
Csendben odamentem hozzá, és a vállára tettem a kezem.
Felkapta a fejét és könnyektől csillogó szemmel rám nézett.
- Mi az?
- Aggódtam érted.
- Kis híján megöltelek, miért aggódtál értem?
- Ne essünk túlzásokba, csak lehorzsoltad a kezemet. Csak azt akartam mondani, hogy mindenben igazad volt. Hogy jóvátegyem amit elrontottam, ezt elmondtam Melindának is, aki boldogan megbocsájtott neked, azt üzeni, hogy szeret, hogy nem gondolta komolyan, és hogy megbocsájtott. Már csak neked kell megbocsájtani.
- Nekem? De hát ő nem tett semmi rosszat.
- Nem Melindának, nekem. Sajnálom, igazad volt. Nem hajtalak titeket több ennyire, és könyörgöm, gyere vissza a csapatba. Nagyon sajnálom, amiket mondtam. Béke? – nyújtottam felé a kezemet, amit vigyorogva elfogadott.
Felhúztam a földről és boldogan ölelkeztünk össze.
- Ágas?
- Igen?
- Ez már félreérthető.
- Hoppá – engedtem el gyorsan – akkor nincs harag?
- Már hogy lenne? – karolta át a vállam – Mégis csak a legjobb barátom vagy, vagy mi szösz?
- Gyere, kezd hideg lenni, menjünk vissza.
- Egyetértek. Teljesen átfagytam, nem vágyom másra, mint a meleg, puha ágyra, és Melie bársonyos karjainak ölelésére…
- Belőled sem néztem volna ki, hogy szerelmes leszel – mosolyodtam el.
Ekkor paták hangját hallottuk. Megfordultunk és a szikár, magas, Firenzével találtuk magunkat szemben, akiről tudvalevő, hogy egy kentaur.
- Szervusz, Firenze – köszöntem rá.
- A Potter fiú, és a barátja, Sirius Black – biccentett felénk – mit kerestek az erdőben?
- Csak sétáltunk.
- Nem túl bölcs dolog az iskolán kívül tartózkodni sötétedés után, ezekben a vészterhes időkben! - Firenze felemelte a fejét az ég felé – a Mars még ragyog, de már látni a háború végét. De sok áldozattal jár még, mire véget ér.
- Ezt mind a csillagokból olvastad ki? – kérdezte Sirius egy csöppnyi gúnnyal a hangjában.
- Tudok néhány dolgot, amit a társaim nem ítélnek fontosnak. Menjetek! – már épp indulni készültünk, mikor Firenze felém fordította a tekintetét – Fiú, nem minden barát barát, csak az igaz barát a barát – mondta, majd visszament a lombok közé.
- Ez most mi volt? – kérdezte Sirius.
- Nem tudom… olyan volt, mint egy nyelvtörő.
- Fiú, nem minden fajta szarka farka tarka – barka, csak a tarkafajta szarka farka tarka – barka – mondta Sirius nagy komolyan, majd kitört belőlünk a nevetés.
- Verseny az erdő széléig? – kérdeztem és átváltoztam.
- Benne vagyok –felelte Sirius és egy pillanattal később már egy szarvas és egy farkaskutya szaladt az erdőben.
Lehagytam Tapmancsot, és egy fürge szökkenéssel már a célnál is voltam.
- Hé, ez nem volt fair! Szökkenni nem ér – mondta az ismét megemberesedett Sirius.
- Ne rinyálj, hanem fogadd méltósággal, hogy legyőztelek – mondtam, miután én is felvettem emberi alakom – méghozzá egy agancshossznyival!
- Lássuk, emberi alakban is le tudsz-e győzni, vagy csak szarvasként ilyen nagy a szád.
Sprintelni kezdtünk, és be kell vallanom férfiasan, hogy Sirius legyőzött. Vigyorogva és lihegve dőlt a tölgyfa ajtónak, éppen akkor, amikor az kinyílt, és ő egy pillanattal később, már McGalagony néni karjaiban volt.
- Black! Mégis, mit jelentsen ez? – háborgott a házvezetőnk, és kilökte a kezéből szegény rémült Siriust.
- Elnézést professzor, nem volt szándékos – mentegetőzött, miközben én majdnem megszakadtam a röhögéstől.
- Ilyenkor már rég a körletükben kéne lenniük! Értem én, hogy mindjárt vége az iskolának, de még ide járnak, viselkedjenek is úgy! Tűnjenek a szemem elől és induljanak a körletükbe!
Röhögve elhúztuk a csíkot.
- Nahát, Sirius, nem is tudtam, hogy új barátnőd van! – veregettem hátba.
- Kicsit aszott, kicsit öreg, de teljesen lázba hoz a szigorúságával. Igazi domina.
- Fúj! Sirius, ez undorító gondolat. Szerinted hova megy ilyenkor?
- Gondolom Hagridhoz, titkos szerelmi légyottra.
- Te olyan egy állat vagy – vágtam hátba.
Megérkeztünk a Kövér Dámához, bemondtuk a jelszót és bemásztunk a klubba.
Amint megérkeztünk máris Sirius nyakába ugrott egy szőke hajzuhatag.
- Ne haragudj, ne haragudj, annyira sajnálom! – sikította Melinda, és ott helyben hevesen lekapta Siriust.
- Én sajnálom – mondta az, amikor ismét levegőhöz jutott. Nem telt bele egy pillanat, és már el is tűntek a fiútorony irányába.
Lily jött felém fejcsóválva.
- Tényleg túlhajtasz minket!
- Tudom – majd a füléhez hajoltam – ez ugye nem veszélyes számotokra nézve?
- Még nem. Késő van – mosolyodott el –ilyenkor jó kisfiúknak már ágyban a helyük.
- És mióta vagyok én jó kisfiú?
- Akkor meg pláne, csak maximum nem egyedül – suttogta Lily, hogy csak én halljam –gyere!
Kézen fogott és felhúzott magával a szobánkba.
- Disaudió – mutatott a többiek ágyára.
- Ezt ismered? – lepődtem meg.
- Naná – vigyorodott el Lily és a nyakkendőmnél fogva magához rántott, majd lelökött az ágyamra és behúzta a függönyt.
|