7. fejezet: Rosszul

Az elkövetkező két napban el kellett viselnem diáktársaim megvető pillantásait, tanárjaim lesajnáló nézéseit, sőt még Kit és Maria is kevesebbet szólt hozzám, mint egyébként.
Zoe volt az egyetlen, aki ugyanúgy kezelt, mint máskor.
- Tudod, egyáltalán nem csodálom, hogy megcsaltad Scorpot – magyarázta a fiúval történendő szakításom harmadnapján. – Colin annyira szenvedélyesen aranyos, még évelején volt köztünk valami és...
- De én nem szeretem Colint, Scorpot pedig szere... mindegy, szóval... csak...
Csak mi?
Miért csináltam? Mire volt ez jó?!
Utál a családom, utál az iskola és most még Scorp is!
Én tényleg szerettem őt és...
Bár igazából Scorp hibája, hisz egyáltalán nem foglalkozott velem az este, nem csoda, hogy csinálnom kellett valamit. Magát okolhatja, mert hát...
- Én igazán ebben az ügyben egyedül azt nem értem, miért nem feküdt le Colinnal? – kotyogott épp Zoe, miközben beléptünk a nagyterembe.
Mondanom sem kell, minden szem rám szegeződött, a tekintetem pedig találkozott McGalagonyéval, s egy pillanatra mintha nem a szánalmat, hanem a fájdalmat láttam volna a tekintetében...
- Hallasz, Lily? Miért?
- Hát öö... – motyogtam. Lefeküdni vele? Nem, azért ott még nem tartok, végül is még sosem... szóval szűz vagyok, bár ezt nem tudja rólam senki más, csak... csak Scorp. – Nem tudom, izé... fura lett volna...
Zoe csak a fejét csóválta, míg másik két barátnőm egyre gonoszabb tekintettel nézett engem.
Amint helyet foglaltunk az asztalnál, két kis elsős rögtön felpattant mellőlünk, és ijedten elszaladt.
- Szia, Lily – köszönt ekkor hirtelen valaki, aki mellesleg a velünk szemben ülő, vigyorgó Ed volt.
- Te meg ki a fasz vagy? – mordult rá Zoe, aki talán tiszteletlenségnek vette, hogy Ed nem tűnt el rögtön a közelünkből.
- Senki – felelte vigyorogva a fiú.
Zoe képen röhögte, de én nem szólaltam meg, csak néztem Edet üres tekintettel.
Azóta nem beszéltem a fiúval, mióta közölte, hogy segíteni akar. De miért akarna segíteni?
Mire jó neki, hogy segít rajtam? Neki abból semmi haszna sincs!
Vagy lehet, hogy azt reméli, hogyha segít rajtam, járok vele... Bár ha azt akarná, nyilván nem így kezelne.
- Hát szerintem is egy kurva nagy senki vagy, úgyhogy húzz a picsába – közölte Zoe, mire Kit és Maria nevetni kezdtek.
- Oké, oké, máris megyek – legyintett Ed. – De előbb gondoltam, ezt megmutatom neked, Lily.
Azzal a kezembe nyomta a Szombati Boszorkány eheti számát.
A címlapon saját képem virított, melyen épp egy régebbi pasimmal, Daniel Macrovval smárolok.
- "Professzor Ribancként emlegetik a Kiválasztott lányát?!" – olvastam fel motyogva a szalagcímet, s közben éreztem, hogy megremegek.
"Harry Potter lánya, Lily Luna Potter messze esett a fájától, Lilyről ugyanis az a hír járja, hogy a Roxfort legjobb, legbeválalósabb lánya. Vagy fogalmazzak inkább úgy – elnézést a kifejezésért- kurvája?
Lilyt az évfolyamtársai szerint csak ebben az évben eddig harminchatszor hívták be az igazgatói irodába különböző kihágások miatt.
"Engem ezért már rég kicsaptak volna" – mondja kissé sértetten egy évfolyamtársa.
Lilyt többször kapták már rajta alkoholcsempészésen, dohányzáson az iskola területén, s ezenkívül azt is rebesgetik, hogy ő volt az a diák, kinek köszönhető, hogy Glass professzort kirúgták az iskolából. Információim szerint, ha egy tanár szexuális kapcsolatot folytat egy diákkal, a diáknak is távoznia kell...
Vagy ez másképp van, ha az ember Harry Potter lánya?
/Rita Vitrol, Folytatás a 6. oldalon/
- A... – kezdtem motyogva. – Ez...
Ed velem szemben ült az asztalra könyökölve, és szó nélkül fürkészte az arcomat, miközben barátnőim egyre nagyobbra táguló szemekkel olvasták a cikket.
- Ez... hogy történhetett?! Mi ez az egész? Mi ez, hogy én feküdtem le Glass professzorral?! Én sosem állnék le egy tanárral! Honnan szedik ezt??
Iszonyatosan remegtem, gyorsan töltöttem magamnak egy pohár narancslevet, majd miután megittam, kezemet az asztalon nyugtatva nagy levegőket vettem.
Aztán... Ed megfogta a kezem, megszorította, aztán felállt és elment.
Döbbenten néztem utána, nem tudtam megszólalni, semmit sem tudtam tenni. Borzalmasan éreztem magam, nagyon, nagyon borzalmasan.
- Én ezt... – motyogtam. – Én nem... ne...
- Nyugi, Lily – szólt végül Kit. – Ez nem komoly.
- Igen, egyszer rólam is lehozott egy cikket – legyintett Zoe. – Arról, hogy dugom a gondnokot, ez sem komolyabb...
- Azhát – bólintott gyorsan Maria. – Ez neked nem ciki, csak apádnak...
Megdermedtem.
"Ez neked nem ciki, csak apádnak..."
Apádnak... apa...
Hogy tehettem ezt?!
Mit gondolhatnak most apáról? Mi lesz, ha kirúgják a minisztériumból? Mi lesz, ha az emberek nem bíznak majd benne? Egy olyan emberben, aki a lányát sem tudta normálisan felnevelni?
Dehát ez nem apa hibája, ez az enyém, ez csak az én hibám!
Szó nélkül álltam fel, figyelembe sem véve az engem figyelő diáksereget.
Az ajtóhoz érve már szinte futottam, majd a hetedik emeletre már szó szerint rohantam.
Amint felértem, visszafordultam, és lefutottam a másodikra.
Befutottam a vécébe, majd ki. Aztán újra felfelé, egészen az ötödikig.
Reszkettem, és észre sem vettem, hogy csorognak a könnyeim.
Mit tettem?
Apát... a legcsodásabb embert... a világ legnagyobb hősét... az édesapámat... tönkretettem.
Mit csináljak?
Bocsánatot kell kérnem...
De hogyan?
Nem tudom megtenni...
Apa úgysem hinné el, hogy megbántam.
Lehet, hogy nem is tudok úgy igazán bocsánatot kérni...
Nem megy, nem tudok...
Talán... el kéne mennem... át kéne iratkoznom... Amerika...
McGalagony!

Észre se vettem, és már az igazgatói iroda előtt álltam, túl a kőszörnyeken.
Nem tudom, hogy találtam ki a jelszót, azt se tudom, milyen úton jöttem el idáig, de itt voltam, és csak ez számított.
Már épp kopogni akartam, mikor meghallottam, hogy vannak odabenn.
- Nagyon sajnálom, Mr. Potter, de én csak őszinte vagyok az olvasóimhoz.
- Maga beszél őszinteségről?! – ordibált rá egy másik, férfihang, akiben felismertem apát. – Egy szava soha nem volt igaz! Az én lányomnak semmi köze Glasshoz!
- Mondja Ön, Mr. Potter – felelte higgadtan a női hang, Rita Vitrol hangja. – De őszintén válaszoljon, a lánya hány tettét osztotta meg mostanában Önnel? Akárhonnan is nézzük, Mr. Potter, a lánya a Roxfort legerkölcstelenebb tanulója.
- Miss. Vitrol megkérném... – szólt közbe egy harmadik fél, McGalagony.
- Hagyja – intette le apa. – Igaza van.
Megremegtem, hátamat a jéghideg falnak nyomtam.
- Igen, a lányom valóban az iskola legrosszabb tanulója, beismerem.
Nem bírtam állva maradni, szép lassan a fal tövébe roskadtam, s könnyeim újra záporozni kezdtek.
- De akármilyen is a lányom, Önnek nincs joga ilyeneket írni róla, megértette? Holnapra az összes újságot eltünteti, és soha, még egyszer mondom, soha, nem ír többet cikket a lányomról! Érthető voltam?!
- Mr. Potter, elárulná, hogy akadályozza meg, hogy cikket írjak? – kérdezte továbbra is higgadtan Rita Vitrol.
- Higgye el nekem, Miss. Vitrol, nincs veszélyesebb egy felbőszült apánál, aki ennyire szereti a lányát, mint én. A beszélgetést pedig lezártnak tekintem. Minerva, kérem, azonnal szóljon, ha a lányom a legkisebb rosszat is elköveti.
- De, Harry...
- Szóljon nekem, és azonnal átiratom Amerikába.
Fogalmam sincs, hogy sikerült felállnom, fogalmam sincs, hogy jöttem le a lépcsőn, fogalmam sincs, hogy értem ki a folyosóra.
Rázkódtam és zokogtam.
Hogy tehettem ezt?
És miért?
Miért kellett ilyennek lennem?
Miért?
"Felnyitom a szemed, hogy végre észre vedd magad..."
Meg kell változnom. Nem elég elmennem Amerikába.
Meg kell változnom.
Apáért. A családomért. Magamért.
Ed... Ed segít!
- Ed! – kiáltottam, s kiáltásom visszhangot vert az üres folyosón. – Ed!
Futni kezdtem, végig a termeken, a folyosókon, a Nagytermen, klubhelyiségben.
- Ed! – kiáltottam, ahogy felrohantam a fiúk hálójába, majd vissza. – Ed!
- Lily, jól vagy? – Barátnőim jelentek meg, s kérdőn néztek rám.
- Hol voltál eddig?
- Meg kell találnom Edet – mondtam, válaszra sem méltatva őket.
- Ki az az Ed?
- Senki – feleltem rögtön, és már futottam is az udvar felé.

Ed a tópartján üldögélt, karjait a lába köré fonta, és elmélázva nézte a vizet. Ebből a nézőpontból gyönyörűnek hatott. Mint egy királyfi.
- ED! – kiáltottam, és futni kezdtem felé. – Ed!
- Oh, szia, Lily, mi a helyzet? – kérdezte vigyorogva.
Nem válaszoltam rögtön, csak a térdemre támaszkodva mély levegőket vettem, s végül lerogytam mellé.
- Ed... azt akarom mondani, hogy... segíts rajtam, Ed!