6. fejezet--> Az ellenfél karjai közt... lennék, ha Potter engedné
Vicky 2007.03.05. 17:48
Ím a folytatás, egy kisebb kalamajkával...
Na, most már tudom, miért néznek ki az edzésről jött játékosok, úgy ahogy. Egy hete járok edzésekre, minden nap repülök, és Potter kiborít. Holnapi hivatalos edzésen már védenem is kell. Novemberben meccs, bár addig még ott az október. - Elegem van, az edzésekből, és a kviddicsből is! - Én mondtam, hogy ne társulj be! - jegyezte meg Jenny. Lana felkuncogott, majd Remusra lesett, aki ott tanult a sarokba. Ekkor lépett be Potter, aki egy kisebb veszekedés után otthagytam a parkban. - Evans! - szólt, de meg sem mozdultam. Na ne, most pipa vagyok, rá, de tényleg! - Evans! - Parancsolsz, Potter? - kérdeztem negédes hangon, mire elvigyorodott. - Szépen repültél ma. - Érdekes, odakint egészen mást mondtál – morogtam magam elé, majd felmentem a hálóba. Hogy mi történt? Semmi, csak elmondta néhány hibámat repülés közben. Amivel nem lett volna baj, hiszen nem hiszem magam tökéletesnek, de olyan gúnyos hangnemben mondta, hogy majd megszakadt a szívem. Erre persze kivertem a balhét, és faképnél hagytam. Elegem van, miért nem ábrándulok már ki belőle? - Most hova mész? - kérdezte. - Fel, mert még rád szakad az ég! - Ez... igen, ez kicsit erős volt, de nem baj. Felmentem, ledobtam a talárom, elővettem a tankönyvem, majd olvasni kezdtem. Valószínűleg így is aludtam el.
Másnap reggel, mikor kilépetem az lyukon Jamie kapta el a derekam, majd arrább húzott. - Hallom, te vagy a Griffendél új védője! - csoda, hogy még csak most tudta meg, majdnem mindenki erről beszél. - Miért nem mondtad el, múlt hétvégén? - Ja, igen, az első edzés utáni másnap szombat volt, és hát tényleg randiztunk egyet. És egészen összebarátkoztunk, na jó, tudom, hogy ő többet akar, de én még nem tudom, megcsalnám-e a szívem. - Nem jutott eszembe – mondtam. Ez igaz is volt. - De most bepótlom. Képzeld, én vagyok a Griffendél új védője, különben is miért árulok el neked ilyesmit, te az ellenfél vagy! - mondtam egy mosollyal, mire megcsókolt. Köpni nyelni nem tudtam. Nem volt rossz, sőt oltári jól csókol, de valahogy. - Jamie... - mondtam, mire újra megcsókolt. Megőrülök. - Adj egy esélyt! - kérte halkan. Végül is, ha Potternek úgyse vagyok hajlandó igent mondani? Végül is kutyaharapást szőrivel. Hátha beleszeretek Jamie-be, és kiábrándulok Potterből. - Rendben – mondtam, majd visszacsókoltam, átölelt, majd megpuszilt. - Akkor mi járunk? - kérdezte nevetős hangon. - Az hiszem... igen! - mondtam, majd mosolyogva, kéz a kézben elindultunk a Nagyterem felé. Érdekes módon a Tekergők már ott voltak, mikor besétáltunk. Érdekes, hogy hogy elhallgatott mindenki, mikor beléptünk kéz a kézben. Én leültem a mi asztalunknál a helyemre, Ő meg a sajátjánál. - Ah, jellemző – mondtam, köszönés helyett. - Lana, és Jenny sehol! - Barátkozol az ellenféllel? - kérdezte Potter a reggelijére bámulva. - A magánéletemhez még a csapatkapitánynak sincs köze! - mondtam kegyetlenül fagyos hangon, és ránéztem. Mond, hogy zavar, kérlek! Felnézett, az arcán vigyor ült. - Remélem, azért egy-két dolgot, majd kiszedsz belőle... - mondta, és rám vigyorgott. Hülye! Utállak! Hogy tudsz ilyen közömbös lenni? - Nem barátkozom vele, hanem járunk – mondtam, mire lefagyott a mosoly az arcáról. - Jártok? - kérdezte. - Mármint, te meg Johnson...? - Bólintottam. - És az a nagy szerelem? - kérdezte. - Most már elmondhatom neked, hogy a nagy szerelmemet Jamesnek hívják – mondtam, ráadásul nem is hazudtam. - És már nem félsz, hogy kihasznál? - kérdezte. - De – válaszoltam őszintén, azzal felálltam. - Bocsássatok meg, de számmisztikám lesz – azzal ott hagytam. - Evans! - szólt utánam. - He? - kérdeztem. - Ma este edzés, lehetőleg, az új barátodat NE hozd el! - mondta mogorva arccal. Hát, nem úgy tűnt, mint, aki közömbös. De lehet, hogy csak azért hökkent meg, mert Jamie az ellenfél fogója. Tehát ellenfél, a legnagyobb a Hollóhátban, és meg kihívás vagyok, vagy mit tudom én!
Bájitaltan óra. A Felix Felicisünk nagyon szépen halad. Potter szótlan, pedig este velem fog törődni hehe. - És mond csak – szólt hirtelen. - Mi vett rá, hogy azzal a... – Lenyelte a megnevezést. -... vele járj? Nem hiszem, hogy belé lennél szerelmes. - Hát, Mr Okostojás, akkor kibe? - kérdeztem kedves mosollyal, amitől meghökkent. - Nem tudom – mondta zavartan. - Miért zavar téged, hogy Jamie-vel járok? - Három okból. Egy: fogó, kettő: Jamesnek hívják – Azt hittem, hogy elnevetem magam. -, három: hollóhátas, tehát ellenfél. - Attól félsz, hogy elmondom neki a taktikád? - kérdeztem kuncogva, majd beletettem valamit a bájitalba. - Hidd el, lesz elég téma, amit meg tudunk beszélni. Kviddiccsel nem óhajtok vele társalogni. - Én ezt elhiszem, de... - Rám nézett, majd felsóhajtott. - Mindegy. Akkor sem tetszik. Ellenfelek vagytok. - De csak a kviddicspályán – válaszoltam, és innentől kezdve nem beszéltünk több szót.
Délután az edzés előtt Jamie-vel ültünk a könyvtárba. Jó pont Potterrel szemben: szokott könyvtárba járni. Bár nem igazán törődtünk tanulással, inkább csak egymást bámulva kuncogtunk, meg mosolyogtunk, úgyhogy, miután Madam Cvikker gyilkos tekintettel nézett ránk, távoztunk. A folyosókon bóklásztunk, beszélgettünk, csókolóztunk, meg minden. Tök olyanok voltunk, mint két szerelmes, csakhogy, én nem belé voltam beleesve. Megálltunk a Kövér Dáma közelébe, majd átkarolta a derekam. - Csodálom, hogy eddig nem figyeltem fel rád – mondta a szemembe nézve, mire elmosolyodtam, és megcsókoltam. - Én is! - nevettem, majd a nyaka köré kulcsoltam a kezem. - Khm. Evans! - hirtelen megfordultam. Potter állt mellettünk morcos arccal. - Igen? - kérdeztem negédes hangon. - Az edzés! - figyelmeztetett, mire az órámra néztem. Na, ja. Az edzés. Megcsókoltam Jamie-t. - Bocs, édes, de mennem kell – mondtam neki. Elengedte a derekam, én meg Potter társaságában bementem a klubhelyiségbe. - Édes? - kérdezte gúnyosan, nem válaszoltam. Gúnyolódik velem? Na ne! Szótlanul felmentem, majd átöltöztem, és a többi csapattaggal elmentem az edzésre.
Potter kijelentette nekem az edzés után, hogy játszani fogok a meccsen. Addig még van négy hét. Ma volt az első aktív védős edzésem. Black tíz dobásából hármat védtem ki. „Ez csodálatos volt! Hiszen Tapmancs dobásait csak kevesen tudják védeni!” Ajnározott Potter. Remus megnyugodhat, úgyse hagy békén, amíg Black minden dobását ki nem védem. Másnap szerencsére megint hétvége volt, ráadásul Roxmortsi. Indén, mintha sűrűbben lennének. Természetesen Jamie-vel mentem le a faluba, és nagyon jól éreztük magunkat. Vett nekem szív alakú cukrot, majd a falu mellett lévő csendes területre mentünk beszélgetni. Lefeküdtünk a fűre, és a felhők alakján nevetgéltünk. Egészen normális srác, nem tudom Potternek mi baja van vele. Áh! Kezdek beleszeretni? De ez most miért zavar engem? Végül is ez volt a cél nem? Mégis úgy érzem, mintha megcsalnám őt. Felültem a fűben, majd átkaroltam a térdem. - Bánt valami? - kérdezte, majd átölelt. A fejemet a vállára fektettem, majd nemet intettem. - Semmi, csak elgondolkoztam. - Elmosolyodott, majd megsimogatta a hátam. Így ültünk kellemes meghitt csendben, míg meg nem hallottam egy lány kacaját. Hátra fordultunk. Potter és egy hugrabugos lány, azt hiszem szintén végzős, és Amandának hívják, csókolózott nem messze. Nem tudtam, hogy ilyen hatással lesz rám ez a jelenet. A gyomrom összeszorult a szívemmel együtt, és éreztem, hogy nem sok kell ahhoz, hogy elsírjam magam. - Jaj, ezeknek pont ide kellett jönniük? - mérgelődött Jamie. Egyet értek vele. Felálltam, majd rámosolyogtam. - Menjünk vissza a kastélyba – indítványoztam. Bólintott, majd ő is felállt. Visszafele nem engedtem, hogy megfogja a kezem, ugyanis végérvényesen rájöttem, hogy egy ideig nem tudok kiábrándulni James Potterből, bármit is tesz...
|