9.

Különös barátság

Na jó! Pár nap után, már James nem fogta a kezem a nap 24 órájából 20 órában. A tanárok is megszokták, hogy a hátsó sorban ülök, de még Black sem keserítette meg az életem minden egyes percét.

A könyvtárból indultam vissza a klubhelységbe, kivételesen egyedül. Az egyik folyosón hatalmas csődületre lettem figyelmes. Arra vettem az irányt.

- James, tudom, hogy kívánsz. – állta el az útját Veni. Szerintem ma reggel elfelejtett szoknyát venni.

- Igazán? – fintorodott el James.

- Tőlem olyat kaphatnál, amit Evanstól csak leshetnél.

- Bocs, de nem szeretem…

Nem bírta befejezni, mert Veni a szájára tapasztotta a száját. A tömeg felhördült, én pedig az első kis folyosón eltűntem. Tudtam, hogy nem James csókolta meg, még csak nem is akarta, de akkor sem eset jól. Kinek esne jól, hogy a fiúja egy másik lánnyal csókolózik? Valószínűleg ő nem vett észre, talán így jobb is.

-         Mi van Evans, nem tetszik a műsor? – hallottam egy hangot a hátam mögött.

-         Hello Piton. – fordultam vele szembe. Nem tanácsos hátat fordítani neki.

-         Nekem tetszet. – húzta elő a pálcáját, én pedig hátrálni kezdtem. – De ezt még jobban fogom élvezni. – vigyorgott.

Már emelte a pálcáját, amikor remegni kezdet, majd összeeset. Én csak szorítottam magamhoz a könyveimet. Black állt  velem szemben.

-         Milyen átkot használtáll?

-         Olyat, amit te sosem használnál.

-         Le kéne vinni a gyengélkedőre. – aggodalmaskodtam.

-         De, hogy kéne. – ellenkezett. Csúnyán néztem rá. Ez egy sebesült! – Fél óra múlva semmi baja nem lesz, max kóvályog kicsit.

-         Értem.

-         Nem Ágas hibája volt. – Mi van? – Ő nem akarta. – Ja, leeset.

-         Tudom, láttam. Veni mászott rá. – mosolyogtam keserűen.

Azt hiszem most kéne megköszönöm, hogy megmentett. Na, ehhez semmi kedvem nem volt. De az illem az illem. Szerencsére ekkor megszólalt a csengő. Nekem pedig számmisztikám van. Így képtelen voltam elmenni órára. Ilyen mázlim 10 évente van.

-         Szia James. – hajoltam fölé, és ő meg is csókolt. Most sokkal bizonytalanabb volt. Ebből éreztem, hogy nem tudja, hogy tudok az esetről. Leültem mellé.

-         Szia kincsem. – szorította meg a kezem. Hányszor mondtam már neki, hogy ne becézgessen! Ez milyen idegesítő, de nem, ez legyen a legnagyobb gondom.

-         A fiúk hol vannak? – érdeklődtem.

-         Nézzük csak… - töprengett. – Remus korrepetálást tart. Peter a Köp Köpő Klub ülésén. Sirius pedig randin…

-         Már megint? – ilyen nincs ez a pasi minden másnap másik csajnak csapja a szelet, csak tudnám, hogy ezek a lányok, miért nem veszik észre, hogy egy szoknyavadász?

-         Tudod, szereti a változatosságot. – kezdte mentegetni.

-         Képzelem. – forgattam meg a szemeimet.

-         Nem, olyan, mint képzeled. Csak venned kéne a fáradtságot, hogy megismerd. – próbált nyugtatni James.

Ja, gondolom. Amikor senki sem látja, akkor kötöget és közben a szabásmintáról vagy, hogy hogyan kell elkészíteni a csoki tortát.

Erre a gondolatra elmosolyodtam. Elég mulatságos kép volt. Ezt a képzelt képet inkább nem osztottam meg Jamessel, így is rágja a fülem, hogy legyek barátságosabb a drága barátjával. Mikor ezt kezdi magyarázni, arcizmaim akaratom ellenére is fájdalmas grimaszba torzulnak. Ilyenkor James csak megcsóválja a fejét és valami olyasmit motyog, hogy: ’Idő kérdése.’ Ilyenkor nagyot sóhajtok és tovább tanulok.

Visszafelé indultam a klubhelységbe. Mert egyetlen bájitaltan tanárom ragaszkodott hozzá, hogy részt vegyek egy ostoba gyűlésen, amint a kedvenc diákjainak rendez. Én általában kihúzom magam alólam, ahogy James is. De most elkapott a folyosón.

Szóval épp visszafelé mentem és zsongott a fejem a sok zagyvaságtól, ami nem csoda. Egy folyosókereszteződésnél hangokat hallottam. Ez már beteges.

Arrafelé vettem az irányt, hogy megnézem kik azok. Egy tucat jól megtermett mardekáros volt az. Épp egy ötödikes Hollóhátas kislányt átkoztak. Előkaptam a pálcám, és egy jó kis átokkal kiütöttem három nagyobb darab fiút. Mindenki felém fordult, majd a három kiütött srácra, megint rám és a fiúkra. Fogták a még mindig eszméletlen barátaikat és eltűntek.

A kislány felé nyújtottam a kezem, és felsegítettem.

- Jól vagy? – mosolyogtam rá.

- Igen. Csak egy kicsit megütöttem magam. – mondta miközben leporolta a talárját.

- Ja, amúgy kösz. Marian Keyes a Hollóhátból.

- Nagyon szívesen máskor is. Az én nevem…

- Lily Evans, hetedéves Griffendéles. Tudom rengeteget hallottam rólad.

- Igazán? Honnan?

- A nyáron mesélt rólad a volt barátom. – mesélte lelkesen.

- Ki volt a barátod? – ültünk le egy kiugró ablakpárkányra.

- Sirius Black.

- Te szegény.

- Miért? Sirius nagyon jó fej srác. Csak nem bírja sokáig egy helyben.

- Azt vettem észre.

- A nyáron egy hónapig láttunk. – mesélte tovább meg sem hallva közbe kotyogásom. – Nagyon kedves volt velem, és amikor szakítottunk, akkor is barátságban váltunk el.

- Semmi jelenet, semmi felhajtás? – csodálkoztam. Biztos Blackről beszélünk.

- Nem, ketten voltunk, és utána meghívott egy fagyira.

- Biztos egy emberről beszélünk?

- Igen, biztos. – mosolygott. – Érdekes, hogy te ilyen rossz véleménnyel vagy róla, pedig ő nagyra tart.

- Persze, hisz a legjobb barátja barátnője vagyok. – világosítottam fel.

- Ezt a nyáron mondta nekem.

- Aha.

- Ő nekem olyan, mint a bátyám. Meg szokott védeni engem a mardekárosoktól, ő dobja ki a volt pasijaimat. Nagyon hasznos.

- Kissé naiv vagy. – nevettem.

- De, hogy! – bosszankodott. – Természetesen tisztában vagyok a hibáival, de azokat el lehet viselni.

- Ha te mondod. – én és a szkeptikus viselkedésem.

Ő viszont elnevette magát.

- Igen, pontosan így jellemzett. Jobban ismer, mint hinnéd. Őt, ugyan is nem vakítja el a szerelem, mint Jamest.

- Jól ismered, talán túl jól. – húztam össze a szemöldököm.

- Te is ismered, de csak az egyik oldalát vagy hajlandó meglátni.

- Mi vagy te, az ügyvédje? – bosszankodtam.

- Nem. – nevetett. Igen, jókedvű kislány.

Így belegondolva, nem is csodálom, hogy Blackkel jóban van. Túlzottan is hasonlítanak. De, akkor miért érzem magam ilyen jó vele? Talán igaza van, vagy csak Black szervezte így, hogy megkedveljem?

-         Lassan mennem kell. – szólt Marian.

-         Vigyáz magadra, és ne keresd a bajt. – figyelmeztettem.

-         Igen is, Evans kisasszony! – szalutált tréfásan.

-         Szia Marian.

Mikor beléptem a portrélyukon nagy csődületre lettem figyelmes. Közelebb mentem.

-         De miért? – zokogott Veni.

-         Jól voltál egy délutánra, de egy perccel sem bírnám veled tovább. – mondta fölényesen Black.

-         Ezt nem teheted velem Sirius! – bömbölt térdre rogyva Veni. – Ócska ember vagy!

-         Én vagyok ócska!? – ordított fel. – Nem te, aki a legjobb barátod ellen fordulsz?

Szegény Veni megszégyenülve rohant fel a hálóba. Black pedig, mint aki egy baráti csevelyt intézet leült Jamessel szemben. Én a barátom mellé ültem, aki, mint általában, ködös szemmel bámult rám. Black felé fordultam.

-         Köszönöm Sirius. – felhúzta a szemöldökét.

-         Ugyan mit? – kérdezte flegmán.

-         Megismerkedtem Mariannal. – mondtam ködösen.

-         Jaj, ne!- nyögte.

-         Ha csak a fele igaz, köszönettel tartozom. – felé nyújtottam a kezem.

-         Ha csak a fele kiderül leugrom a hetedikről. – nevetett és elfogadta a baráti jobbot.

-         Mi, mi van? – kérdezte ködös szemmel James.