10.

Fekete karikák

Hogy lehet az ember ennyire fáradt? Még csak az érdekesebb órákon oda bírok figyelni, de az amúgy is unalmas tantárgyaknál alig bírom nyitva tartani a szemem. Ezen a napi hat adag kávé sem segít!

Az idén hamarabb, sokkal hamarabb köszöntött be a tél, mint általában. Ezért már az idén nem lehet lejátszani a kvidics kupa meccseit, ezeket tavasszal pótolják. Tehát a csapat jól megérdemelt pihenését tölti. Hogy akkor én miért vagyok ennyire kibukva? Csak azért, mert még a többiek pihengetnek, én stratégiát készítek, adatok gyűjtök, próbálom kordában tartani az én egyetlen szerelmem és barátait, tanórákra járok, elviselem a tanárok ostobaságait és még ezenfelül tanulok is! Csoda, ha az alvási időm is rámegy?

-         Evans kisasszony, kérem egy percre. – kapott el McGalagony a folyosón.

-         Igen, tanárnő? – nyomtam el egy ásítást.

-         Szeretném, ha holnap reggel oda bírná adni Mr. Potternek a Hugrabug adatait és az edzési tervet sem ártana kidolgozni. Rendben? – nem várta meg a válaszom. – Akkor jó gyűjtögetést. És ne felejtse el hétfőre az átváltoztatástan dolgozatott. – ezzel elment.

-         Persze tanárnő. – motyogtam lehangoltan.

Mit hisz rólam ez a nő? Hogy valami gép vagyok, és csak be kell programoznia ahhoz, hogy tökéletes munkát végezek? Föl kell világosítanom arról, hogy ember vagyok, ráadásul élő és érző ember.

Leslattyogtam a konyhára, James mondta, hogy hol van. Hihetetlen, hogy mennyire ismeri a kastélyt. Egy lelkes manónál megrendeltem az éppen aktuális kávé adagom.

-         Tessék kisasszony! – pukedlizett.

-         Köszönöm. – elvettem a gigantikus termoszt.

-         Máskor is nagyon szívesen! – lelkendezett.

-         Hidd el igénybe fogom venni. – mosolyogtam. Annyira bírom ezeket a kis krapekokat.

Felsétáltam a klubhelységbe és leültem James mellé. Ő azonnal átkarolt. Bárcsak itt maradhatnék örökké. James gondolt egyet és megcsókolt.

-         Te már megint kávét ittál. – mondta tényközlően. – Lily, ez a koffein mennyiség már káros.

-         Jaj, James ne butáskodj! Az a kis kávé…

-         Kiis? – nevette el magát. – Lily, te nem tudod, mit beszélsz! Több liternyit iszol naponta, és az mondod kis.

-         Jól van, jól van. Igazad van. – hagytam rá.

Elköszöntem a fiúktól, már, mint az ott lévőktől, mert Remus még nem jött vissza. Elment meglátogatni az édesanyát. Természetesen Dumbledor külön engedélyével.

Elsőnek az adatokat kezdtem összegezni. Mindenkit összeszedtem, aki csak szóba jöhet. Még a kis Margaret adatait is kikerestem, pedig ő már három éve a pálya közelében sem volt, azóta csöppet meg is hízott. A játékosok gyengeségei, erőségei, hogy lehet őket kijátszani, gyakori hibák, meg ilyenek. Ezt egy kicsit meguntam, szerintem nem csoda, úgy, hogy elkezdtem írni az átváltoztatástan dolgozatomat.

Már félig készen voltam, mikor egy hirtelen zajra felkaptam a fejem, elkezdet zuhogni az eső. De a lányokat ez sem zavarta, alszanak, mint a tej egy napközis gyermek szájában. Legalább is azt hiszem, hogy a lányok, mert valami undorító zöld truttyi van az arcukon.

Úgy döntöttem kinyújtóztatom kicsit magam, és elmegyek az asztalig, hogy feltöltsem a bögrém kávéval. Belekortyoltam. Lehet, hogy igaza van Jamesnek, és már függő vagyok.

Visszaballagtam a munkámhoz.

Hogy én mennyire álmos vagyok!

De fél 5-re befejeztem az anyaggyűjtést, és a dolgozatott is. Meg a kávém is elfogyott. Elvonszoltam magam az ágyig és ruhástól beledőltem.

Reggel kilenckor keltem, még szerencse, hogy szombat van. A fürdőszobában belenéztem a tükörbe.

-         Jézusom!

A tükörből nem én néztem vissza. Szemeim alatt fekete karikák éktelenkedtek.

Mit csinálhattam volna? Fogtam a tegnap esti munkám, és elindultam megkeresni Jamest. Nem kellett sokáig bóklásznom utána. A barátaival a klubhelységben foglalt helyet. Jobban megnézve ők sem voltak épp fittek és frissek, főleg Remus tűnt nyúzottnak, valószínűleg az utazás miatt.

-         Tessék. – nyújtottam át a pergamen köteget.

-         Ez mi? – értetlenkedet.

-         A Hugrabug adatai. – mosolyogtam, vagy legalább is próbáltam.

-         Minek? – egyre zavartabb.

-         McGalagony mondta, hogy ma adjam le neked.

Talán ma először nézet föl rám. Kieset a kezéből a pergamen tömb és, elkerekedet a szeme. Nekem- e közben meg kellet kapaszkodnom a fotelja támlájában, ugyanis szédültem. Én?!

-         Lily… - szólt rekedten.

-         Kicsit sokáig voltam fent, de…

-         Lily! – szólt erélyesen. – Ha kell valamit csinálni, majd ÉN szólok, de nem McGalagony. – megcsóválta a fejét. – Nagyon sápadt vagy. Reggeliztél már?

Megráztam a fejem. Megfogta a karom és szó szerint kitámogatott. Nem vicc, alig álltam a lábamon.

-         Bocs, de az edzés tervet még nem kezdtem el. – vallottam be.

-         Lily, ne merészeld azt is megszerkeszteni. – tátogni kezdtem, de ő leintett. – Ne foglalkozz a tanárnővel, majd én beszélek vele. – fogta át a derekam. – De nem teszi zsebre, amit tőlem kap. – morogta magának, miközben szinte már vitt engem.

Túlzottan nem emlékszem, hogy hogy jutottam le a nagyterembe. Csak arra emlékszem, hogy James próbál valami ételt belém diktálni. Nem túl sok sikerrel. Természetesen egyből a kávé után nyúltam, de James azt azonnal kivette a kezemből.

-         Nem, Lily! Ételt egyél különben összeesel.

-         Kávé nélkül fogok állva elaludni. – próbáltam meg gyenge ellenérvemet. Mind e közben próbáltam vissza szerezni a bögrémet.

-         Máskor nevetnék ezen, de most egyél valamit, kérlek.

Feladtam. Elkezdtem enni egy elém lerakott meggyes pitét. Pár falat után éreztem, hogy nem kéne többet, mert már visszafelé kívánkozik.

-         Egy perc és jövök. – súgta a fülembe James. – Várj meg.

Jó vicc! Ha akarnék, sem bírnék nélküle elmenni. Lábaim ugyanis úgy döntöttek nem engedelmeskednek az akaratomnak. James a tanári asztal felé tűnt el.

-         Mehetünk? – tért vissza nem sokkal.

-         Persze. – szóltam kábán.

Felsegített. Átkarolt és felcipelt a toronyba. Leültünk az első kanapéra, ami az utunkba került. Egyből James vállára hajtottam a fejem.

-         Ezzel meg mi történt? – hallottam Peter flegma hangját.

-         Eléggé kiütötte magát. – állapította meg Sirius.

-         Túl sokat dolgozott. – búgta James.

Én ezt a párbeszédet csak fél füllel hallottam, lassan elaludtam.

-         Remélem Remus is jobban lesz lassan. A tegnapi átváltozás nagyon kimerítette. – átváltozás?!

-         Engem is elégé kikészített. Nagyon nehéz volt megfékezni. – megfékezni?!

Ekkor megint elaludtam.

Szörnyű álmaim voltak. Valószínűleg a kialvatlanságtól és a fáradtságtól. Ágyban voltam, de nem tudtam hol. Több helyről is szabályos szuszogást hallottam. Kiültem az ágyszélére és fel akartam állni, de valami puhára léptem, ezért gyorsan visszahúztam.

-         Lily, aludj szépen vissza. – hallottam egy álmos hangot.

Ahogy a párnához ért a fejem azonnal visszaestem az állom világba.

-         Jó reggelt, Csipkerózsika!

-         Jó reggelt. – ásítottam. – Sirius?! Jézus, mit keresek én itt?

-         Elaludtál. Ezért James felhozott, hogy itt nyugodtan aludjál. – Remus nyugodt hangját hallottam. Arra kaptam a fejem.

-         És ezzel megakadályozta, hogy hajnalba vágyat érez dolgozatott írni.

-         Nem volt szándékomban leckét írni. – bosszankodtam.

Lehajoltam és felvettem a cipőmet. Ebben a pillanatban nyílt a fürdő ajtaja, és lépet ki rajta a félmeztelen James.

-         Én jövök! – kiáltott Sirius, és már csapódott is mögötte az ajtó.

Istenem, milyen jó felsőteste van. Szememet legeltetem rajta, szó szerint, amíg rám nem nézet. Gyorsan elkaptam a tekintetemet, és nagy valószínűséggel elpirultam.

-         Jobb, ha megyek. – motyogtam.

Minél előbb. Nehogy Black kimásszon a fürdőből, egy száll törölközőben. Tőle kitelik.

-         Várj egy percet. – James gyorsan magára kapott egy pólót és egy talárt. – Lekísérlek.

Ahhoz képest, hogy miattam a földön aludt, egész kipihentnek néz ki.

Kiléptünk az ajtón. Hatalmas ricsaj volt odalenn. Ami azt jelenti, hogy a klubhelység tele van, vagyis nem bírok észrevétlenül leosonni.

-         Ezt vedd fel. – nyújtott felém James egy ezüstszínű köpenyt.

Mit segít ez rajtam? Azt mondjuk, hogy egy cserediák vagyok Iránból. Ennyire még a diákok sem hülyék. Elég furcsa képet vághattam, de ő csak mosolygott.

-         Vedd csak fel. – magamra kanyarítottam.

-         Na, hogy áll?

-         Gyere. – ennyire nem állhat rosszul.

Lenéztem a lábamra, ami nem volt a helyén.

Átverekedtük magunkat a zsúfolt helységen. Egy elhagyott folyosón levettem magamról.

-         Ez fantasztikus! – adtam vissza.

-         Inkább hasznos. Gyere beszélnünk kell.

-         Hú… valaki nagyon komoly. – nevettem, de az ő arca meg sem rándult. Magafelé fordított és mélyen a szemembe nézett.

-         Nem dolgozhatsz ennyit! – micsoda parancsoló hang. Mit képzel ez magáról?

-         Nekem te nem parancsolsz! Ne akarj mindentől megvédeni, nem vagyok porcelán baba! Majd én megoldom a problémáimat! – kicsit túl pörgettem magam.

Elfordítottam a fejem. Szinte fujtattam. Én se, ő se szólt egy darabig.

-         Figyelj. – szólt rekedten, valószínűleg az elfolyotot dühtől. – Én megígérem, hogy nem akarlak mindentől megvédeni. Te megígéred, hogy nem hajtod túl magad.