Nevetve emlékeztünk vissza a dologra még novemberben is, mikor a tanárok a karácsonyi, egy hónapos (!) szünet előtt nagyon belehúztak. Ugyan Rosh megígérte, hogy ezt megbosszulja, de a fél iskola ellen kellett volna bosszút állnia, mert nem mi kértük meg a diákokat, hogy a képeket, amiket csináltak, tegyék közzé a Greenwoodi botránylapban. Ráadásul lettek nem mugli képek is, azok meg a suliban kerültek terjesztésre. Csodálom, hogy Looks professzor kezébe nem jutott még olyan kép, ahol Rosh egy szál tangában erotikus táncot lejt. Hehe. Én élveztem, és a jó oldala: békén hagyott.
- Hol töltjük a karácsonyt? - kérdezte James délután. Kanalaztam egyet a pudingból, amit ettem, majd megrántottam a vállam.
- Nem tudom. - Ekkor jött be Sirius és Serenity, majd egyetlen intéssel eltűntek a fiú szobájában. Összevigyorogtunk, majd felálltam. - Menjünk sétálni.
- Oké – mondta. Felöltöztünk, majd elindultunk az erdőbe. - Arra gondoltam, karácsonyozhatnál nálunk.
- Nálatok?
- Aha, tudod anyámék nagy partit akarnak csapni, és írtak, hogy hívjam meg a barátaimat. Januárig ott lehetnénk a Potter birtokon. Nagy, csendes, és romantikus. Télen különösen.
- Ó, és kiket hívsz még meg?
- Hát, Sirius a bácsikájánál karácsonyozik. Amelia hazamegy Madridba, Remus és Lana jönnek csak. Úgy leszünk, mint tavaly.
- Jézusom – mondtam, ahogy belém hasított a felismerés.
- Mi az?
- Lassan egy éve annak, hogy először összejöttünk.
- Igen, de aztán szakítottunk...
- Igen – átöleltem. - De ilyen hibát még egyszer nem követünk el! - Elkezdett nevetni.
- Eljössz?
- El – mondtam, majd megcsókoltam. Még szép, hogy el.

Már alig vártam ezt a percet, mióta James meghívott. De most eljött. Itt állunk, csizmában, a fejünk búbjáig felöltözve, négyen, a Potter birtok kapujában. Lanával összemosolyogtunk. Igen, igen, igen! Átöleltem Jamest, majd elindultunk a kastély felé. Lenyűgöző látványt mutatott. Igazi angol kastély volt, parkkal, tóval, minden jóval. Nem volt nagy, de lenyűgöző látványt nyújtott. Sárgára festett falai között a tiszta ablakok megcsillantak a nap fényében. A friss hó a fákon, a tó jegén gyönyörűvé varázsolta az egészet. Kicsit misztikus volt, meseszerű.
- Majd letisztíttatom a jeget, és lehet korcsolyázni.
- Tisztíttatod? - kérdeztem csipkelődve, mire rám vigyorgott.
- Igen. Majd megkérem a házvezetőt...
- Mert nekik ilyen is van – bólogatott Remus. - Nem véletlen. A Potter család az egyik legősibb és leggazdagabb aranyvérű család.
- Az egyik a sok közül – mondta James. - Olyan ősi, mint a Malfoy, a Prewett, vagy ehhez hasonló családok.
- És olyan gazdag is.
- Mondjuk úgy, hogy nem vagyunk szegények.
- Hát nem – jegyeztem meg. - Szegénynek érzem magam.
- Én is – nyafogott Lana, mire a két fiú keserű tekintettel ránk nézett, mire mi összemosolyogtunk.
- Jól van na! - nevetett James, majd felment a lépcsőn, és kinyitotta nekünk az ajtót.
- James! - sikította egy magas hang, majd valaki az én kedvesem karjaiba ugrott. Nem lettem féltékeny, mert a hölgy egy alacsony, körülbelül tíz éves kislány lehetett.
- Sara! - Olyan megható volt, ahogy a kislány megölelte. - Én is örülök, hogy látlak. - Aztán elengedte, és felénk fordult.
- A húgom, Sara – mondta. Nem is említette, hogy van húga. - Sara, ő Lily, ő Lana, ő pedig Remus.
- Sziasztok! - Remusra néztem, ő is épp olyan meghökkent volt, mint mi.
- Szólok anyáéknak! - kiáltotta, majd elrohant.
- Alig három éve lakik nálunk – magyarázta James. - Anyáék találták az utcán, és megsajnálták. Örökbe fogadták. Azóta kiderült, hogy mugli származású, és boszorkány. Te azóta nem is voltál itt, Remus, és említeni is elfelejtettem. Aranyos kislány, nagyon lelkes, és gyorsan elfogadott minket. Annak idején még lopott. De kigyógyult belőle. - Miközben beszélt, bevezetett minket egy öltözőszerűségbe, ahol le tudtuk tenni a kabátunkat, és a cipőnket, meg a csomagokat. Azokat két köszönő szobalány átvette, majd felvitte a szobáinkba. Eközben Sara visszatért egy idősebb nő társaságában.
- Mrs Potter – köszönt Remus.
- Anya! - James átölelte az anyját. - Engedd meg, hogy bemutassam Lily Evanst és Lana Lowent. Remust már ismered.
- Jó napot! - köszöntünk, Mrs Potter ránk mosolygott.
- Üdvözöllek titeket nálunk. Majd James megmutatja a szobátokat. Gondolom fáradtak és éhesek vagytok. Nemsokára ebéd. Begyújtatom a kandallót az ebédlőbe, hogy megmelegedjetek.
- Köszönjük.
- Gyertek.

Az ebéd isteni finom volt. Közben megismerkedtünk James leendő mostohaapjával is.
- Sara nagyon sokat jelent nekünk – mondta Mrs Potter. - Mióta James Roxfortos, kihalt a ház, de jövőre Sara is elmegy tanulni. Minden gyerek felnő egyszer.
- Igen, ezt az én édesanyám is nehezen viselte – mondtam. - És neki nehezebb volt, a húgom két évvel fiatalabb nálam, és ő is bentlakásos iskolában tanult.
- Bauxbatons-ba? - kérdezte Mr Folks (James leendő mostohaapja), mire kicsit elpirultam.
- A húgom mugli – mondtam.
- Ó! És jól tanul? - semmi változást nem láttam rajta az információval kapcsolatban.
- Nem mondhatnám, de túléli. Inkább háziasszonytípus – válaszoltam.
- Értem. És te pedig nem? - kérdezte James anyja. Érdekes, hogy csak engem faggatnak. Áu!
- Lily iskolaelső volt a Roxfortban, és prefektus is – mondta James.
- Gondolom, édesanyád büszke volt rád.
- Igen – mosolyogtam. - Örültek, hogy ilyen sokra viszem boszorkányként, úgy, hogy semmi alapom nem volt. Hét évesen tudtam meg, hogy különleges vagyok a családban. Anyáék örültek neki.
- Pedig általában a mugli szülők először megriadnak. Tudom, mert tanácsadóként dolgoztam ilyen családoknál – mondta Mr Folks. - De aztán rájöttek, hogy milyen csodás ajándék ez a gyerekeknek. Jó volt ez látni. Jó az embereknek segíteni.
- Igen, jó – mosolyogtam, majd összenéztem James-szel. Nagyon jó családja van, még ha Mr Folks nem is tartozik a családhoz.. Ezek után még kimentünk egy kicsit hógolyózni, James megmutatta a kastélyt, és este nyugovóra tértem a saját, óriási szobámban.