2. fejezet.

Egy nap

Október 8. péntek: Bájitaltan 9:30


A bájitaltan óra nagyon hosszúnak tűnt, és mivel nem épp a
kedvenc tantárgyam közé tartozott, kifejezetten unalmasnak is
éreztem. Főleg, hogy az az idióta Potter egész óra alatt, hülye
levelekkel bombázott, amire én szégyen-szemre válaszoltam. (
Mentségemre szóljon, csak azért, mert nagyon unatkoztam, és épp a
kezemben volt a penna.)
James: Ez az óra halál unalmas! Lily eljössz ugye Kviddics meccsre?
Én: Szerintem nagyon érdekes, és szeretnék figyelni, ezért légyszíves,
ne írj! A meccsről, pedig még nem tudok nyilatkozni.
Na jó, tudom, hogy undok voltam Potterrel, de hiszen ő is az velem.
Muszáj volt neki azt hazudnom, hogy élvezem az órát, mivel így
legalább békén hagy, vagyis azt hittem, hogy békén fog hagyni, de
tévedtem, hiszen már repült is a következő levél felém.
Potter: Jaj Evans, LÉCCI, gyere el!!!!!!!!!!
Én, mint jólnevelt prefektus, most erre mit lépjek??
Én: Kik ellen játszotok?
Potter: A világ legvisszataszítóbb mardekárosai ellen. Na szóval
eljössz?
Én: Lehetséges, de még alaposan átgondolom.
Potter: Akkor, ezt most vehetem igennek?
Én: Vedd, aminek akarod! Csak hagyj tanulni légyszíves!
Potter: Oké Szerelmem.
Én: NE NEVEZZ ÍGY!!!
Na ez volt az a pont, amikor kezdett elegem lenni James Potterből.
Miért fáraszt mindig?
Potter: Oké, nyugi Lily. Abba hagyom!
Én: Ajánlom is.
Potter: Egy utolsó kérdést azért engedj meg!
Én: Mond Potter, hallgatlak.
Potter: Eljössz velem randizni?
Én: Persze.
Potter: Tényleg?
Szerény személyem: NEM, MAJD HA PIROS HÓ ESIK!
Az a barom: Én tudok várni Mrs. Potter.
Én: Te nem vagy normális! Ugye tudsz róla?
Potty: De azt nem állíthatod, hogy visszataszítónak tartasz?
Én: Én ilyet soha nem mondtam, csak gondoltam.
Az utolsó mondatomat már nem olvashatta el. Hogy mért? Cooper
professzor észrevette, hogy levelezünk, és mit ad Isten? Felolvasta az
egész osztály előtt, akik majdnem belehaltak a röhögőgörcsbe. Én
pedig, szégyenemben legszívesebben elsüllyedtem volna. Potter meg
csak nézett ki a fejéből, mintha minden rendben lenne. Na ezt még
megkeserülöd James Potter!






Október 8. Este a hálókörletben


Na jó tudom, hogy hülye vagyok, de végül elmentem a
meccsre. Ma a bájitaltanon kívül a többi óránk elmaradt, mivel délután
lesz a mérkőzés, amin a " drága" James Potter is játszani fog.
(Mondanom se kell, hogy bájitaltan óta mindenki Mrs. Pottenek szólít.)
Erre a meccsre hívott meg, ugye Potter, és én elmentem. Kár, nagyon
kár volt elmennem! Hogy mért? Elmagyarázom. Mikor Mardekár vs.
Griffendél meccs zajlott, akkor Pottert lelökték a seprűjéről. Én meg mit
csináltam? Na mit? Sikítottam és azt üvöltöztem, hogy: James vigyázz.
Naná hogy mindenki engem bámult! James úgy látszik, meghallotta,
mert még időben visszaugrott a seprűre. Én elfutottam szégyenemben.
A klubhelyiségbe mikor belépte, mindenki rám vigyorgott. Gyorsan föl
szaladtam ide, és elgondolkoztam, mért aggódtam Jamesért ennyire.
Minden lehetséges tény felmerült bennem, de semelyik nem volt igaz.
Csak egy gondolat maradt a fejemben. Talán szeretem. Azt nem
tagadhatom, hogy tetszik, de azért nem vagyok belé szerelmes. Vagy
még is? Nemez ki van zárva, szóval nem is agyalok rajta többet.
Eszembe jutott egy mondat, amit még édesanyám mondott: „A
szerelmet ki kell mutatni, és nem elrejteni.” Ezt még akkor mondta
nekem, mikor még a mugli suliba jártam, és megtetszett egy srác
(Kevin). De hál' istennek az a veszély engem most nem fenyegetett,
hogy ki kelljen mutatnom az érzéseimet Potternek. Ez azért lehetetlen,
mivel Potter iránt csak rossz érzéseim vannak. Na jó már tényleg nem
filózok ezen! Jó éjt Kedves Naplóm!