Lily és édesanyja szombati költözése révén Vanessa hozzájutott néhány rövid- és hosszúujjú felsőhöz, két szoknyához és három nadrághoz, valamint egy körülbelül öt centis sarkú, fehér szandálhoz is.
Pénteken James a megbeszélt időpontra, vagyis öt órára leszállította húgát az Evans- házba, majd néhány perc után magukra is hagyta a lányokat.
Mrs. Evans vitt be nekik chipset és üdítőt, beszélgetett velük egy kicsit, de a délután nagy részét a két lány kettesben töltötte Lily szobájában.
Nagyon jól szórakoztak, zenét hallgattak, beszélgettek, sokat nevettek. Vanessa még azt is kifejtette, hogy egyik barátnőjével sem tud így beszélgetni, mert ők gyakran túl gyerekesek.
Bár Lily kedvesen elutasította a fekete hajú lány segítségét a csomagolásra vonatkozóan, ő nem hagyta magát lebeszélni, így együttes erővel álltak neki a pakolászásnak.
Este tíz órára, amikor is James visszajött Vanessáért, Lily minden emléke ott állt a szoba sarkában, bedobozolva.

A következő tanítási napon, azaz hétfőn Lily elég sokat késett az első órájáról, ugyanis elfelejtette, hogy talán kicsivel hamarabb kellene felkelnie, tekintve, hogy már nem két lépésre lakik az iskolától. Így a hét óra húszas buszra már akkor sem tudott volna felszállni, ha végigrohanja a lakásuk és a buszmegálló közötti távot. A következő busz ráadásul késett majdnem tíz percet.
Végülis negyed órával a történelem óra befejezése előtt beesett az ajtón másodpercek alatt magára kapkodott ruhával, sebtében összefogott hajjal, és a futástól kipirosodott arccal.
A tanárnő szúrósan nézett rá, de aztán megenyhült, mikor a lány az oldalát masszírozva kinyögött egy „elnézést a késésért” – et.
Lily lehuppant Cameron helyére, ugyanis a szőke lány már elfoglalta az övét, amikor nem jelent meg az óra elején.
Sue Morrison lett a padtársa, aki egy szeplős, rövid barna hajú, barna szemű, kedves lány volt. Mindenkivel egész jól kijött az osztályból, de túl sokáig senki sem bírta elviselni, mert annyit beszélt, hogy mások alig jutottak szóhoz mellette.
Lily már épp a kiborulás szélén állt a sok fecsegéstől, amikor végre kicsengettek.
Felkapta a cuccait, majd Cammel és Gabyval átsétált a földrajz-terembe.
Ezt a termet szerették a legjobban, mert itt három férőhelyes padok voltak, így együtt ülhettek mindhárman.
Egyszercsak Vanessa jelent meg az ajtóban, és gondolkodás nélkül Lilyék felé vette az irányt. Három puszival köszöntötte a lányokat, majd távolabb lépett és körbeforgott.
- Na, jó cuccaim vannak? – intézett kérdést Lilyhez vigyorogva.
- Aha, tök jól állnak. Sokkal jobban, mint nekem.
A Potter- lányon a Lilytől kapott ruhák voltak. Egy térd alattig érő, combközépig feszülő, onnantól kicsit bővülő zöld szoknya, fehér alapon zöld mintás póló és a fehér szandál.
- Én azért rajtad is megnéztem volna. Biztos csini voltál – kacsintott Vani.
- Az biztos – mosolygott Cam. – Amikor a bátyád először meglátta ebben a szoknyában, majd’ kiesett a szeme.
- Neki mindig majd’ kiesik a szeme, amikor Lilyre néz – nevetett Gaby, és a többiek is csatlakoztak hozzá.
Vanessa még jobban rázkódni kezdett, amikor James megjelent a lányok háta mögött.
- Vajon miért van olyan érzésem, hogy rólam folyik a beszélgetés? – dörmögött bele Lily fülébe a srác.
- Ugyan, hová gondolsz? – kérdezte a lány szemrehányó hangnemben. – Mi nem szoktunk pasikat kidumálni.
- Oh, bocsánat! Elfelejtettem, hogy a nők nem szeretnek pletykálni- szólt James tettetett bűntudattal.
- Hát, nem is tudom, megbocsássunk neki? – „gondolkodott” Vanessa.
- Majd Cammie- ék eldöntik, te foglalkozz inkább velem – súgta valaki a lánynak, aki rögtön elköszönt és Siriusszal az oldalán kisétált a teremből.
- Na, halljuk az ítéletet! – kérte James fájdalmas arckifejezéssel.
- Lásd, kikkel van dolgod, azt mondom: a vádlott… ártatlan! – szólt Gaby, majd elráncigálta onnan Cameront, hogy Lily és James tudjanak beszélgetni.
A lányok a héten minden nap eljátszották ezt, és Lilynek – bár nem tudta mire vélni a dolgot- nem volt ellenére.  A fiú még azt is felajánlotta, hogy reggelente érte megy, tanítás után pedig hazaviszi, hogy ne kelljen az utasokkal teletömött buszon zötykölődnie, de a lány ezt már túlzásnak tartotta, így megköszönte, de nem fogadta el az ajánlatot.

A napokra néha jellemző volt, hogy csigalassúsággal vánszorogtak, ám az a hét olyan gyorsan eltelt, hogy Lily egyik reggel egy „Szombat van!”- sikkantással ugrott ki az ágyából.
Bement a fürdőszobába, lezuhanyozott, megmosta a fogát, aztán törölközőt tekert maga köré, és visszaszaladt a szobájába.
A helyiségben minden teljesen ugyanúgy volt elrendezve, mint a régi házukban.
Épp ezért néha úgy érezte, mintha még mindig ugyanott laknának, és csak akkor vette észre, hogy valami megváltozott, amikor kilépett a szobájából.
Most nem állt neki ezen rágódni, hanem kinyitotta a szekrényét és elővette a ruhát, amit már előző nap kiválasztott; fekete, koptatott, farmer, a fenekén „SEXY”- felirattal, zöld póló, melyen ugyanaz a felirat virított fekete színnel.
Felöltözött és beállt a tükör elé, de egy hangos mordulás a hasa felől arra késztette, hogy halassza későbbre a sminkelést.
Kiment a konyhába, ahol az édesanyja már a reggelivel foglalatoskodott.
- Jó reggelt! – köszöntötte vidáman.
- Neked is! Egész sokáig aludtál. Azt hittem, hogy már hajnalok hajnalán itt fogsz össze-vissza szaladgálni.
- Úgy terveztem, de nem jött össze. Biztos azért, mert este elég sokáig MSN-eztem a csajokkal.
- Értem. Hányra is jön érted James?
- Délre.
- Na, akkor még van egy órád. Kész is reggeli.
Lily leült az asztalhoz, megvajazott egy pirítóst, töltött magának narancslevet, és falatozni kezdett.
Közben folyton a falon függő órát leste, nem akart túl sokáig enni, mert akkor nem lett volna ideje rá, hogy elkészüljön.
Végül két pirítós és egy pohár narancslé elfogyasztása után visszatért a szobájába.
Szájfényt, szemceruzát, szempillaspirált és zöld színű szemhéjtust vett elő, és nekilátott a sminkelésnek.
Mikor végzett, cuppantott egyet a tükör felé, majd elnevette magát. Kicsit furcsán festett csinos ruhában, kisminkelve, de torzonborz hajzuhataggal.
Ismét a fürdőszoba felé vette az irányt, ahol kemény harcot vívott a fésűvel.
Szerette kiengedve hordani a haját, mert kissé hullámos volt, ráadásul dús is, de motorozáshoz szerencsésebbnek tartotta az összegumizást.

Pontban déli tizenkettőkör csengettek a kaputelefonon. Lily leszólt Jamesnek, hogy mindjárt megy, elköszönt az anyukájától, felvette fekete farmer-dzsekijét és zöld, lapos talpú cipőjét, majd vidáman mosolyogva becsukta maga mögött az ajtót.


********



Másfél órával az indulás után James és Lily a McDonald’s- ban csücsült.
Egyikük sem volt túl éhes, de valamivel el kellett ütni az időt, ugyanis a motorkiállítás a vártnál egy órával később nyílt meg.
A fiatalok kóláztak és sültkrumplit eszegettek, közben James a nagybátyjáról mesélt. Arról, hogy ő a családban a motor-mániákus, James is neki köszönhetően szerette meg a száguldás élményét.
- Bemutatnálak neki, ha nem lenne most egy kis mosolyszünete az apámmal. Tuti biztos, hogy kedvelnéd.
- Biztosan. Tudod, én is a nagybátyámmal motoroztam először. De ő már két éve Párizsban él, és elég ritkán jön haza.
- Azt meg tudom érteni. Párizs kurva jó város. Azt tervezem, hogy egyszer elmegyek oda motorral.
- Hát, elég sokáig fog tartani az út.
- Nem baj, én imádnám. Mondtam Siriusnak is, de hát tudod, milyen. Két percig nem bír megülni egy helyben – nevetett James.
- Tény, hogy néha már-már a hiperaktivitás határát súrolja, amit művel. Bár, mostanában mintha kicsit lenyugodott volna.
- Ja, a húgom jó hatással van rá. A kérdés csak az, hogy meddig?
- Nem hiszed, hogy tényleg szereti Vanit? – kérdezte Lily aggódva.
- De, száz, hogy szereti. Ismerem már annyira, hogy tudjam, milyen szerelmesen. Csak az a baj, hogy nála ezek nem szoktak túl sokáig tartani, bármilyen komolyak is az érzései.
- Igen, ez tényleg baj. De… reméljük a legjobbakat. Mindenki megváltozhat… - szólt a lány jelentőségteljes pillantást vetve a fiúra, de nem hagyta neki, hogy válaszoljon, mert újra megszólalt. – Nem kéne mennünk? Tíz perc múlva lesz a megnyitás.