December elseje van. És hideg. A hó még nem esett, de már alig várom! Szeretem a havat, ahogy ropog a talpam alatt.

Mikor visszaértünk Roxmortsból mindenki hullafáradtan ment lefeküdni. Köztük én is. James nem mondta meg ki volt az az ijesztő férfi a Három Seprűben, de nem is kérdeztem. Nem akartam tolakodó lenni, és úgy voltam vele, ha magától nem mondja, én sem kérdezem. Ezért nem haragudtam meg rá.

Lumpsluck professzortól kaptunk meghívót a karácsonyi partijára, ahova minden kedvenc diákját szeretettel vár. Kivételesen eltekint majd akkor, aznap este a talártól, és mehetünk ünnepi mugli ruhában is. Ez azért nem rossz. Én és Mia kaptunk meghívót a griffendélesek közül. Természetesen vihetünk párt is magunkkal. James velem jön, de azt mondta túlságosan nem szereti a professzort, de mivel én is ott leszek, eljön. Ennek örültem.

Mia Remust viszi magával. Akik Roxmorts után egy héttel egy párt alkotnak. Ki hitte volna? Ugyan már számítani lehetett rá, de engem akkor is megdöbbentett a hír.

Alice az esetre azt mondta, hogy nem kellett volna lemenni, le is bukhattunk volna, és több ilyet ne tegyünk.

Délután van. A klubhelyiségben ülünk, és a házi feladatot írjuk. Szerencsére nem volt sok házi, de Rachel az enyémről másolta le. Én kész voltam, és néztem a többieket.

Nem is tudom, mit csinálnék a lányok nélkül. Nagyon a szívemhez nőttek.

Mindenki olyan más.  A tekergők is lejöttek a szobából. Jamesre tévedt a pillantásom. Szeretem, és még nem mondtam el neki. Meglátott, elindult felém. Mikor a szemembe nézett, elmosolyodtam. Nem ért el hozzám, mert megállította Hilda. 

    -  Mit képzel ez?  - csikorgattam a fogam.

    -  Hm?  -  nézett rám Mia. James felé mutattam, oda nézett.  – Á, értem már. Ugyan csak barátok!

   -  Mióta járunk, azóta túl sokat jár hozzá Hilda.

   -  Kiben nem bízol? Nem kell mindent gyászosan látni barátnőm!

   -  Jó! Lehet igazad, van!

Odajött Remus, leült Mia mellé, Sirius Rach mellé, Peter mellém. James még mindig Hildával beszélt. Pár perc múlva odajött James, Hilda kiment a portrélyukon. Végre! Bár idegesített, hogy vigyorogva, önelégülten ment ki. De James nem ült le mellém, hanem lehajolt, megcsókolt.

    -  Nem ülsz le?   -  kérdeztem rá nézve.

    -  Most nem. Mennem kell segíteni Hildának valamiben. Hamarosan visszajövök, és lemehetnénk megnézni a doxyt. Tegnap voltunk ott utoljára, és nem kellene elhanyagolni! Rendben?

    -  Rendben   -  mondtam hátradőlve karba tett kézzel.

James bizonyára nem vette észre a gúnyt és a sértődést a hangomba, mert elindult miközben mondtam. Miben kell neki segíteni? Ha ezt fel kellene sorolnom, sose érnék a végére. Ugyanis az a csaj, egy igazi hülye gyerek, és az eszét arra használja, hogy fiúzzon.

Egy igazi nő kinézetre. Mindene megvan, amire egy fiúnak szüksége lehet…

   -  Mind gondolkozol?  -  kérdezte Peter.

   -  Semmin  -  vágtam rá rögtön.  – Neked kész a leckéd?

   -  Öhm… igen! Kész van!

   -  Jó. Remus   -  rám nézett Miával együtt. – Ööö… megyek, körbenézek a kastélyban!

   -  Veled megyek!   - Már fel is állt, otthagyva Miát. Kötelességtudó, mint mindig,

   -  Nem, nem kell. Köszi! Most egyedül mennék, ha nem gond.

   -  Lily  -  fogta meg a karom Mia. -  Ugye nem Jamest ellenőrzöd?

Hogy láthat valaki ennyire a fejembe?!

   -  Nem! Dehogy is!

   -  Jó!

Biztos voltam benne, hogy nem hisz nekem, de elengedett. Lassan sétáltam a kastélyban, néha el is bambultam, aminek az eredménye az lett, hogy feldöntöttem egy másodévest. Az ötödik emeleten aztán kiabáltam egy házambéli negyedikessel, büntetőmunkát osztogattam. De aztán rájöttem, ennek semmi értelme. Hilda miatt nem kell féltékenynek lennem, James velem van. És lány barátai lehetnek. Nekem is vannak fiú barátaim. De Hilda olyan… szóval szebb, mint én.

Leültem egy ablakpárkányba, és néztem, ahogy kint fújt a szél. Mindenki, aki kinn volt, vastagon fel volt öltözve, hóra, még nagyobb fagyra készen állva. Felnéztem az égre. Hófelhők voltak rajta láthatók. A nap nagyon lassan ment le, és én úgy érzetem, most azonnal ki akarok menni a szabadba.

    -  Te mit csinálsz itt, egyedül?   -  kérdezte egy hang. A tulajdonosa átkarolta a derekam, én pedig a kezem a kézére tettem.

James az!

    -  Nézem a tájat. De nem tudom miért, jó volt csak kinézni a fejemből  -  mondtam, közben leszálltam a párkányról.

Szembetaláltam magam vele, és az arcát néztem. Olyan férfiasan kisfiús volt. Észrevettem, hogy meg akart csókolni, miközben a kezét a derekamra tette, úgy húzott magához. Gyorsan megszólaltam, hogy ne csókoljon meg. Miért nem engedem, hogy most megcsókoljon? Pedig vágyom rá, nagyon is! Azért mert féltékeny vagyok, és azt akarom, hogy engeszteljen?

    -  Hogy került hozzád a pulóverem?  -  kérdeztem gyorsan.

    -  Alice adta, nehogy megfázz. Visszamentem érted a toronyba, hogy lemenjünk a doxyhoz  -  magyarázta.  – De már eljöttél. Úgyhogy eljöttem megkeresni téged, és most megvagy! – vigyorgott.

Adott egy kisebb csókot. Vagyis miattam lett kisebb, hamar elhúzódtam előle. Felvettem a pulcsim, rá a talárom.

    -  Menjünk le! Nem akarom, hogy később még hidegebb legyen   -  magyaráztam.

Bólintott, megfogta a kezem, és már mentünk is. Útközben, mint mindig, most is beszélgetni akartak vele páran, de most nem törődött velük, mentünk tovább. Ez jól esett!

Ahogy kiléptünk a tölgyfaajtón, megcsapott a hideg.

Végre odaértünk a doxyhoz. A nagy ketrecében repkedni kezdett, de nem, azért mert örül nekünk. Csak ki akart jönni a szabadba, repkedni, nem a nagy ketrecbe. De ugye mi nem engedtük ki. Adtunk neki enni, és inni. Morcos volt, még mindig ki akart jönni. De hát nem lehet! James játszani akart vele. Be is nyúlt a rácson, és az ujjával piszkálta. Ezt a doxynk igen csak rossz néven vette, majdnem megharapta. De elég gyorsan kivette az ujját a ketrecből. Hitetlenkedve nézett rám. Csak mosolyogtam egy kicsit, pedig máskor nevetnék rajta. Látta rajtam, hogy valami bajom lehet, odajött hozzám. Az egyik fa alatt álltam.

    -  Mi a baj? Már bent az iskolában láttam, hogy van valami, de nem akartam szóvá tenni. De látom, hogy rosszkedvű vagy. Mi a baj, kicsim?  -  bújt a nyakamba.

   -   Nincs semmi baj.

   -  Ne hazudj! Hilda miatt? Az volt a baj, hogy segítettem neki?

   -  Nem… nem az, csak…

   -  Csak?

   -  James, Hilda nem barátkozni akar veled! Ő újra akarja kezdeni veled! Én látom rajta, és ő szebb is mint én, és tudom, hogy neked tavaly tetszett, nem úgy mint a többi lány   -  motyogtam. Közben az ujjammal játszottam, hogy ne nézzek rá. Szégyelltem magam.

De aztán nem álltam meg hogy ne nézzek rá. Mosolygott. Nem mérges? Bekapott egy cukrot.

Megölelt. Most én is bújtam oda hozzá.

    -  Olyan buta vagy, Lily  -  suttogta.  – Még ha ez így is lenne, tudja, hogy téged szeretlek. Különben is mondtam neki ezerszer! Téged szeretlek nem mást!

Mosolyogtam, közben szorítottam magamhoz, és ő is engem. Olyan jó volt így!

A hófelhőkből hullani kezdett a hó. Nagy pelyhekben, és sűrűn egymás után. Olyan volt mintha hó függöny akart volna minket eltakarni mindentől. Ez az a pillanat?

James szerint most jött el a pillanat, hogy adjon egy csókot. Egy lassú, romantikus csókot…

Én döntöttem. Ez az a pillanat! Elmondom neki, mit érzek!

De a csók vége más volt. Furcsa. Nem olyan, mint amilyen szokott lenni. Mintha nem is James adta volna. Olyan rideg, idegen volt a vége.

De ez nem zavart meg az elhatározásomban.

    -  Szeretlek, James!

    -  Én nem szeretlek! Hildát szeretem!

A vér megfagyott bennem, a szívem pedig egy hatalmasat dobbant.