5.- Potter a vízben, és meglepetés

- Allie Potter – nyújtja a kezét a kislány.
- Lily Evans – mosolygok rá, miközben kezetrázunk.
- Tudom ám hogy a Lily csak becézés! - ölti ki a nyelvét, én pedig kissé szorongok.
- Akkor ezt a titkot tartsd meg! Sőt, ez lesz kettőnk titka! - suttogom a fülébe.
- Hármunké, mert én is tudom! - csatlakozik Ella sugárzó mosollyal.
- Legyen… - sóhajtom.
- Ella Andrews – mutatkozik be barátnőm is.
- Az Ella is csak becenév! - vigyorog Allie.
- Igaz – bólint Bárányka. – De Lilyvel ellentétben nekem tetszik a Daniella. Ahogy az Allie is csak becézés – vigyorog.
- És azt is tudom, hogy hallod az emberek gondolatait… - sóhajtja. – Igaz, csak James hív Allie-nek. Amúgy Liza, mert Elisabeth.
- Nyugi, szép neved van! A gondolatolvasás pedig családi ökörség – von vállat Ella. – Akarom mondani örökség!
- És azt is tudom, miért Bárányka a beceneved!
- Az király, mert egy héttel ezelőttig én sem tudtam miért Bárányka a becenevem! A bátyád honnan tud ilyen sokat rólunk?
- Egyrészről mert ötödik éve ismerjük egymást – csatlakozik vigyorogva a két fiú. – Amúgy meg a kisasszony magától tudta meg. Illetve tőletek. Akivel kezet fog, látja az ember emlékeit, tulajdonságait, mikor hazudik, mikor mond igazat. Majdnem olyan, mint ahogy Bari hallja a gondolatokat, nos, Allie látja őket.
- Hány éves vagy? – kérdezem.
- Elsején leszek tizenegy. – Feleli büszkén, közben kihúzza magát.
- Akkor idén Roxfort? - kérdezem vigyorogva.
- Aha!
- Majd meglátjuk… - szól közbe Ágas is.
- Mert?
- Egyrészről mert olyan, mint én… - kezdi Remus.
- Másrészről pedig Allie hetek óta beteg… – sóhajtja James.
- Rögtön tegyetek is mélyhűtőbe! Még a végén elolvadok a napon, mint valami pálcikás jégkrém! – húzza fel az orrát Allie.
- Nem is rossz ötlet… - gondolkodom hangosan, töprengő arcot vágva.
- Micsoda? – ijed meg Allie.
- Gyere csak ide! – felkapom a lánykát, és a ház felé rohanok vele.
- HÉ! – visong nevetve. – TEGYÉL LE!
- Nem tehetem! Éppen megmentelek! – Hanyagul a hátam mögé bökök, ahol a fiúk kergetnek minket.
- Akkor: EL NE ENGEDJ! – nevet.
- Eszemben sincs! Melyik a te szobád?
- A szembeni! Siess, már a fiúk is itt vannak! – sikítja.
- Oké-oké! Bari, visszaszereznéd a hátizsákjainkat? Azokban vannak a fürdőruhák!
- Rohanok! – bólint barátnőm, és elrohan az ellenkező irányba.
- Mit akarsz csinálni? – kérdezi Allie kicsit riadt hangon.
- Lássuk csak… Neked nincs meleged?
- Nincs… csak folyik rólam a víz.
- Fürdőruhád van-e?
- Persze hogy persze!
- No akkor, a terv a következő… - megvárjuk Ellát, majd a zár hangosan kattan mögöttünk. – Na szóval, pancsolni fogunk! De úgy, hogy a fiúk megbánják, hogy az előbb beledobtak minket a vízbe!
- Van egy kis gond… - szól halkan a kislány.
- Micsoda?
- Nem tudok úszni – suttogja a fülembe.
- Nem ér le a lábad? – mire heves fejrázás a válasz. – Érdekes, nekem leért…
- De te majd’ negyven centivel magasabb is vagy! – böki meg a vállam Bárányka.
- Tényleg! – csapok a homlokomra. – Mindjárt jövök!
Fürdőruhában kilépek a folyosóra, és James egyből rám veti magát.
- Hol van Allie?
- Kicsoda? – kérdezek vissza.
- Allie! A húgom!
- Nyugi, a szobájában van, öltözik.
- Mit csinál?
- Majmot etet. Ne legyél már suttyó! – jajdulok. – Átveszi a fürdőruháját.
- De…
- Ne replikázz! Megígértem, hogy nem lesz baj! Nem bízol bennem? – biggyesztem le az alsó ajkam.
- De bízom. De ha bármi baja lesz…
- DE NEM LESZ! – óbégatom. – Most viszont, van nektek olyan, hogy úszógumi?
- Minek az? – kérdez vissza bamba képpel.
- Eskü, most olyan a képed, mint Monstrónak Bűbájtanon! - nevetek fel. – Egyébiránt a húgodnak kéne.
- Ezt még megbánod! – kezdene kergetni. – De van. Lent van a medence melletti kisházban. Csak fel kell fújni.
- Úgyis olyan sok energiád van. Vegyetek fürdőgatyát, és lent találkozunk. Hali! – gyorsan visszaslisszolok a szobába.

Alig öt perccel később már mind az öten a medencénél állunk. James és Remus eltűnnek a kisházban az említett úszógumi után kutatva. Ellával fejest ugrunk, majd lezavarunk egy gyors versenyt.
Ő nyer…
Allie a medence szélén üldögél, lábával a vizet csapkodja.
Ella bólint, majd együtt mászunk ki a partra. Elkapjuk a kislány két karját, és hasig merítjük Allie-t a vízbe.
Allie visít, kacag, visít… és nevet. És ha még nem mondtam volna, visít.
- Mehet mélyebbre? – kérdezem, mire bólint és már mellkasáig ér a víz.
- Még! – kiáltja nevetve.
- Nem lehet, a bátyád már ezért is meg fog ölni!
- Kérlek! – bámul felfelé, hatalmas boci-szemeket meresztve. Bólintok, és nyakig merül a kisasszony.
- Megfelel? – kérdezem mosolyogva. Viszont kicsit furcsállom, hogy a lányka víz nélkül lehet vagy húsz kiló. Abszolút nem volt semmi súlya, most a vízben pedig olyan, mintha madártollat szorongatnék.
- Király! – sikongatja, ahogy tovább rugdalózik a vízben.
- MEGVAN! – harsan bátyja diadalordítása, majd alig egy másodperccel később előbújnak a csíkos leeresztett úszógumival.
Kihúzzuk Allie-t a vízből, majd beugrok.
- Gyere – intek Allie felé. Ő csak félősen pislog a víz felé. – Foglak, ígérem!
Ella beleemeli a vízbe, én pedig a hóna alatt kapom el a lánykát. Egyből hozzám tapad. Karját átfonja a nyakamon, lábával átkulcsolja a derekam.
- Elengedlek – figyelmeztetem.
- Ne! Ne engedj el! – rázza a fejét ijedten.
- Attól hogy én elengedlek, még nem süllyedsz el! Te még kapaszkodsz!
- Akkor se! Kérlek!
- Melyik házba is szeretnél kerülni? – kérdezem összevont szemöldökkel.
- A Griffendélbe… - motyogja.
- Melyik?
- Griffendél! – válaszol hangosabban.
- Melyik ház a legjobb az egész suliban? – kiáltom.
- GRIFFENDÉL! – ordítja.
- Hú! Ilyet még mi se tudunk!- vigyorgok Ellára, miközben széttárom a karjaimat. Allie a fülembe nevet, és észre sem veszi, hogy elengedtem.
- Ügyes! – szól Remus, mire Allie ijedten pislog a karomra.
- Megígérted! – esik kétségbe.
- Micsodát?
- Hogy nem engedsz el! – makogja.
- Én aztán nem. Viszont így meg fogunk fázni, és ha tényleg beteg vagy, nem lenne jó rápakolni egy megfázással, ugye?
- Ugye! – bólint. – Mit csináljunk?
- Én itt megállok. Foglak. Te pedig elengedsz…
- A-aa! – kezdi rázni a fejét. – Ki van zárva!
- Akkor megfázunk, még betegebb leszel, és nem jöhetsz suliba, ennyi! Sőt, most azonnal kidoblak a medence szélére!
- NEM! – toporzékol a víz alatt. – Nem akarok kimenni!
- Hű… - ámulok, és ebben most semmi játék nincs. – Te tudsz valamit.
Szótlanul vigyorogva elengedi a nyakamat is. Gyorsan, hogy pislogni se legyen ideje, megfordítom, így háttal áll nekem. Lábaival lendületeseket rúg a víz alatt, kezével pedig mintha simogatná a felszínt.
Mikor kezd fáradni, leállítom.
- Bele ne fojtsd! – szólal meg Ágas.
- Téged foglak, Potter! – vigyorgok rá. – Allie, mennyire vagy fáradt?
- Semennyire! – mosolyog lelkesen, de a szája már lilul.
- Kamuzni meg én szoktam… - forgatom a szemeimet.
- Hát persze! – kacag fel a kislány.
- Ez sem titok többé… szóval. Később még szórakozunk, de most…
- Lily… nem akarok kimenni!
- Az lehet. Én meg nem akarom, hogy betegebb legyél! Meg akarom mutatni neked a Roxfortot! És nem jövőre, hanem idén! Azon túl pedig, a bátyád már így is gyilkos hajlamokat képzel belém! Úgyhogy most kifelé!
- Lily, a medence közepén vagyunk!
- Mondta valaki, hogy itt hagylak? Vagy hogy kidoblak?
- Nem.
- Na akkor tessék felemelni a lábad!
- MI? – szörnyülködik egyből.
- Feküdj fel a vízre! És ha lehet, ne kezdj el hisztizni! – sóhajtom. – Na jó Allie, tudod mit? Kapaszkodj.

Allie már az árnyékban csücsül, mi pedig vígan öldököljük egymást a vízbe. Jó játék.
Észrevétlenül telt el a délelőtt.
Másznék ki a medencéből, mikor egy manó hangos pukkanással jelenik meg az orrom előtt. Ijedtemben megcsúszik a kezem, én pedig vissza a víz alá.
- Jézusom! – sikítom csúszás közben.
- Uram, az ebéd készen van – mosolyog a manó szélesen.
- Máris megyünk! – kiáltja vissza James.
- James… mi lesz a húgoddal?

Míg Ágas felvitte Allie-t a szobájába, Holdsáp minket vitt az étkezőbe. Ott aztán elgurult a szemem, az állam vagy másfél métert zuhant, a fülem meg leszakadt a helyéről. De mindkettő.
Az asztal tele volt pakolva kajával, és a konyhába nyíló ajtó mellett két manó ácsorgott.
- Jó étvágyat! – vigyorog Ágas, miközben lenyom az egyik székre.
- Nem bálról volt szó… - motyogom.
- Nincs is bál! – nevet.
- Amúgy is csak dél van. – szól közbe Bárányka. – Délben nem szokás bált rendezni!
- Inkább jó étvágyat!

Ebéd után csendesen próbálunk beszélgetni. Ami nem igazán megy. James átrángat minket a nappaliba. Leginkább átcipel.
- Mi baja a húgodnak? – kérdezem.
- Senki sem tudja. Még a Mungósok sem. – von vállat.
- Sacc?
- Szerinted saccolgatom mi a baja a húgomnak? – bámul rám, mint egy elmebetegre. – De tény, hogy ma sokkal jobban volt, és ez szerintem javarészt NEKED köszönhető!
- Vigyázz, a végén még előbújik a szerényebbik énem!
- Neked olyan is van?! – csodálkozik Bárányka.
- Rejtve… - vonok vállat.
- Ja, elég mélyen – bólint Ágas.
- Kétnapos programnak szántad hogy engem piszkáltok?! – jajdulok.
- Nem – rázza a fejét. – Igazából azon gondolkodtam, hogy…
- Ne mondd ki, mert körbeugrálja a házat! – figyelmezteti Ella. - Bármilyen hihetetlen is, de Evans éppen annyira a szerelmesének tatja a dolgot, mint te!
- Mehetünk! – pattanok fel, és a többiek röhögésben törnek ki.
- Semmi nem szívja le az energiaszinted? – csóválja fejét Holdsáp.
- Felesleges a kérdés, ha már úgyis ötödik éve ismertek – öltöm rá a nyelvem. – Megyünk már? Repülni akaroook! – kiáltom jó hosszan elnyújtva a szót.
- Pedig ki se mondtam – csóválja a fejét James, de azért ő is felpattan. Nem kisebb lendülettel.

Versenyt futunk a szobájáig, és szinte egyszerre esünk be az ajtónk. Szó szerint…
- Megvagy? – mire egy bólintás a válasz.
- Csak mássz le rólam! – nyögöm. – Nehéz vagy…
- Bocs – vigyorog, közben legördül rólam. – MI AZ HOGY NEHÉZ VAGYOK?! – kiált fel hirtelen. Én pedig visszaülök a földre ijedtemben.
- DAGIII! – röhögök fel, és ebben a pillanatban lépnek be Elláék is.
- Ki a dagi? – kapja fel a fejét Holdsáp, de látva Ágas arcát, ő is elkezd nevetni. Gyorsan lepörgetem fejben a beszélgetést Ellának, és ő is csatlakozik. Ágas durcás képpel elsétál a szoba sarkába állított seprűkig, majd vissza. Addigra sikerül feltápászkodni is. Erősen hozzám vágja a seprűmet. Közel hajolok a füléhez, és belesutyorgom:
- Nyugi, a húgom is egy hústoronyba zúgott bele…
- Aki leginkább hájtorony – javít ki Bárányka.
- Ez célzás volt? – vigyorodik el James.
- Persze, hogy a dagikat is lehet szeretni – mosolygok rá. – Amúgy én szeretlek… mint az egyik legjobb barátomat. – mire szeme furán megvillan, majd elindul. Nem a szeme, hanem az egész srác.

Gőzöm sincs hová megyünk. Igaz, Potterék valahol a Világ Végén laknak, és nem hogy egy varázsló, de még egy mugli sem szívja a kellemes, kissé nehéz tengeri levegőt. Nem szennyezi kipufogógáz, sehol egy építkezés, játszótér… állítom, hogy ez itt a béke szigete!
Illetve félszigete, de mindegy.
Ágas megáll, mire a hátának ütközöm, és bosszankodva seggre zuttyanok.
- Máskor tedd ki az irányjelzőt… - motyogom.
- A micsodát? – csendül a fejem felett James hangja.
- Mindegy. Hosszú – morgom válaszként.
Ágas talpra ránt, és eltakarja a szemem. A kilátás gyönyörű: vak sötét.
- Öhm – morgom félhangosan. – Meseszép a tenyered! Csak egy a gondom: SEMMIT SE LÁTOK! – kiáltom.
- Ne zavarj! Azon fáradozom, hogy meglepjelek!
- A korom sötét után a vakító napsütés elég meglepő lesz, elhiheted! – bizonygatom, de nem enged.
Hirtelen aztán megáll, és visszaadja szemem világát. Mint mondtam, a vakító napsütés… kiégett a szemem fél pillanat alatt…
Sikerül összeszedni magam és körbenézni. Két csodálkozás között az állam eltűnt valahol a térdig érő fűben. Felesleges is lenne utána vetni magam…
Ámulatom tárgya a – ha nem is életnagyságú -, de hatalmas, igazi kviddicspálya.
- Hű! – nyögöm ki végül. – Meglepetés…