2. fejezet. 1977. Augusztus 15. Lassan vége a nyárnak. Az elmúlt két hétben minden este lejártunk a faluba. Tapi bevetette magát a csajok közé, én meg Lilyt kerestem. De ő nem volt többet ott. Így inkább a faluban jártam, hogy véletlenül hátha megtalálom a házat, ahol laknak. Tegnap este végre sikerrel jártam. Már két órája róttam az utakat, amikor egy kis kertes ház előtt sétáltam el. Az ott lakó család kint ült a kertben. Már épp tovább mentem volna, mikor megláttam egy vörös hajzuhatagot a halványan kivilágított kert hátsó részén. Közelebb mentem, és láttam, hogy egy kis kerti medence partján ül, és a lábát a vízbe lógatja. A fülében pedig valami fura zsinórszerűség volt. Hát megtaláltam az én tündéremet. Megkerültem a házat, hogy hátulról közelebb legyek hozzá. - Evans! – szóltam neki kicsit halkabban. Nem hallotta, vagy nem akarta hallani, de mindenesetre nem figyelt fel. - Evans! – mondtam kicsit hangosabban. Ismét semmi. - Evans! – kiáltottam, most már hangosan. Ő még mindig nem figyelt fel, volt viszont a kertben még pár Evans, akik felfigyeltek a névre. Mr. Evans felkapta a fejét és a hang irányába nézett. Meglátta szerény személyem. - Lily, szerintem itt valaki téged keres! Kislányom! Vedd ki a füledből a zenét! - Tessék apu? - Úgy látom látogatód érkezett. – mutatott felém. Lily kíváncsian megfordult. Mikor meglátott elkomorodott. - Fogalmam sincs ki ez a srác! Lehet, hogy Petúniához jött. Ismét bevetettem arany fokozatú vigyoromat - Ugyan Evans, tündérem! Hát hogy mondhatsz ilyet? – majd a szülőkhöz fordultam. – Jó estét. James Potter vagyok Lily évfolyamtársa az iskolából. - Jó estét, szervusz, gyere, kerülj beljebb. A szülők nem foglalkoztak Lily fájdalmas grimaszával, én pedig átugrottam a sövényen. - Köszönöm a meghívást. - És mi járatban vagy ebben, kis faluban? - Ott a dombon lakom. - Micsoda kellemes véletlen, legalább Lily nem fog unatkozni. Olyan magányos itt egyedül. - Biztosíthatom, hogy nem fog. Majd én elszórakoztatom. Meddig maradnak itt? - Harmincadikáig. - Isteni. Lily nem volt hajlandó tudomást venni rólam, visszadugta a zsinórt a fülébe, és nem nézett rám. Ezt látva Mr. Evans megdöbbent. - Lily! A barátod hozzád jött. Nem kéne udvariasabbnak lenned? Mutasd meg neki a házat, és kínáld meg a vendégedet valamivel! - Potter nem a barátom. Ha az a kifejezés mondd nektek valamit, hogy önelégült hólyag, akkor már is megismertétek a híres James Pottert! - Na de Lily, hogy mondhatsz ilyet! Menj és mutasd meg neki a házat, vita, nincs! - Azonnal apa. Lily kénytelen kelletlen feltápászkodott, kivette a zsinórt a füléből, és a szoknyája zsebébe rakta. Sose láttam még szoknyában. Gyönyörű. - Mit bámulsz Potter? - Téged. Hogy milyen fantasztikusan nézel ki szoknyában! - Mi a frászért jöttél ide? - Hogy lássalak. - Nem gyötörsz eleget a suliban? - Ugyan, én nem gyötörlek, csak próbálom vastag jégpáncélod megtörni! - De nem sok sikerrel. Mondd, akkor miért nem hagyod abba, hiszen folyton visszautasítalak! - Egyszer csak sikerül. Nekem megéri a munkát. - Szörnyű vagy. Na, mit akarsz még látni? Ez a konyha… itt az ebédlő, ott a nappali. - A szobádat. – mondtam cinkos mosollyal. - Álmodban! - Na de Lily, apukád azt mondta, hogy az egész házat mutasd meg nekem! - Na jó, de… ha bármivel is próbálkozol, sikítok. - Olyannak ismersz engem? Én egy vérbeli lovag vagyok! - Ja, te meg egy lovag… a szobám az emeleten van. - Egy kis lépcsőzés nem árt meg senkinek. - Ja, ennél hülyébb már nem lehetsz. - Most a lelkembe gázoltál. - Az volt a szándékom. Felértünk a lépcsőn, Lily kinyitotta az egyik szoba ajtaját. Odabent, egy ágy, egy szekrény, és egy íróasztal volt, meg egy teraszra vezető ajtó. Az íróasztalon egy fura fehér doboz állt, amilyet még sosem láttam. - Az mi? – mutattam a dobozra. - Számítógép. - Micsoda? - Számítógép. Mugli dolog, nem neked való! - Amivel te foglalkozol az csak nekem való lehet! Mit csinál? - Bonyolult. Sok mindent. Láttad a szobámat, most már elmész? - De hát a szüleid rám bízták, hogy ne unatkozz! - Borzasztó. És mit akarsz akkor csinálni? - Mondjuk sétálni? - Késő van, szeretnék már lefeküdni. - Még csak 10 múlt. - Korán fekszem. - Ugyan már. Nem halsz bele egy sétába. - De. Veled sose tudja az ember. - Evans, na! - De csak egy kicsit! És ne merészelj bármit is gondolni. - A gondolataimat nem irányítom. Pláne, ha ilyen kis térdig érő habfehér szoknyába vagy. Lily szoknyája tényleg veszedelmes volt. Ahogy a bronz barnára sült térde kivillant alóla, ahogy… jaj. - Hagyd abba a bámulásomat! - Nem tehetek róla. - Átöltözöm. - Szuper – villant fel a szemem. - Kifelé! - Na! - Tűnés! – megfogta a galléromat, és kituszkolt a szobából, majd bevágta mögöttem az ajtót. Ez a csaj egy halálos fegyver. Kéne egy kis hideg víz, hogy magamhoz térjek a látványtól. Pár perc múlva nyílt az ajtó. Lily lépett ki egy egyszerű farmerban és egy pólóban. De ez is jól állt neki. - Indulhatunk? - Naná, szépségem! - Nem vagyok a szépséged Potter! Visszamentünk a kertbe. - Anya, apa, elmentünk sétálni, de nem sokáig maradunk el. - Jó szórakozást. - Meglesz – vigyorogtam Mielőtt még kiléptünk a kapun, hallottam Mrs. Evans hangját. - Milyen szép pár lennének. A szájam óriási mosolyra húzódott. Lily is halhatta, mert felmordult és előre vágtatott. - Na, várj már meg! - Elegem van belőled! Nem érted, hogy utállak? - Te meg nem érted, hogy imádlak? - Nem! - Én sem. - Mit akarsz még tőlem? Idejössz, leveszed a szüleimet a lábáról egyetlen híres Potter- mosollyal, és még engem sem hagysz élni. - Mert szeretlek csillagom. - De én gyűlöllek! - Miért utálsz ennyire? - Miért? Még kérdezed? - Igen! - Mert egy akkora felfújt hólyag vagy, hogy seprű nélkül is kapkodhatnád a cikeszedet! - Nem vagyok az! Csak van önbizalmam! - Túlteng! - Nem is! - De! - De nem! - De igen, és most hazamegyek! - Most jöttünk el! - De én már álmos vagyok! - Hazakísérlek! - Azt próbáld meg! Nincs itt senki nyugodtan megátkozhatlak! - Hát csak átkozz meg! - Tényleg megteszem! - Mire vársz? - Hogy te milyen egy… - Nem én akarlak téged megátkozni! - De akkor is! - Nem haza indultál? - Már megyek is! És elsejéig nem szeretnélek többet látni! Mert tényleg úgy megátkozlak, hogy gyufás skatulyában visznek haza a „birtokodra”! Ezzel elrohant. Én meg ott maradtam a sötétben.