3. fejezet. Depresszióban és a Vörös Főnixben. 1977. Augusztus 17. Hát ez az este eléggé fura volt, így három nappal később. Azt hiszem, leírok mindent. Miután Lily enyhén fogalmazva is kirakott, hazaballagtam. Tapi gondolom még a clubban, van, és szédíti a csajokat, vagy már el is ment az éppen aktuális csajához. Azt gondoltam, hogy jobb lenne haza se menni. Hiszen mi a fene értelme van az életnek Lily nélkül? Ő csak egy üresfejű szépfiúnak lát, és megvet érte. Nem is tudja elképzelni, hogy mennyire szeretem. Beléptem a birtok kapuján bemondva a jelszót a kaput takaró tölgyfának (ez egy biztonsági rendszer, ami távol tartja az illetékteleneket) és leültem a tó partjára. Szeretem ezt a tavat, mindig ide ülök le, ha valami nyomja a lelkemet. Nyáron nagyokat lehet benne fürödni, télen pedig hatalmasakat lehet a jegén korcsolyázni. Lerúgtam a szandálom és belelógattam a lábam a vízbe. Talán jobb lenne, ha belefojtanám magam. Kinek hiányoznék? Az egyetlen ember, akiért érdemes élnem ki nem állhat. Persze, persze, a szüleim, meg a srácok. Nekik hiányoznék. Bárcsak Lily egyszer észrevenné, hogy más vagyok már, mint ötödikben. De nem, ő neki nem tűnik fel. Hogy fellógatom Pipogyuszt, ha meglátom? Naná. Ha nem tenném, ő tenné meg. És azzal mi baja van, ha kicsit több önbizalmam van? Az emberek alapozták ezt meg, akik születésemtől körülvesznek. Nekik én voltam az egyetlen, a legszebb, a legcsodásabb, a legtökéletesebb. Mikor bekerültem a suliba, természetes volt, hogy ott is így fogadnak, és így is fogadtak. Az első repülés órán Ms. Hootch el volt ájulva a tehetségemtől és azonnal jelentette Galának, aki felvett a csapatba. Nem én tehetek róla, hogy vannak bizonyos adottságaim, amik miatt a lányok odavannak értem. Én sosem kértem. Ez van, mindig is ez volt. Tudom, mikor nagyobb lettem, erre rá is játszottam, mert élveztem, még szép, hogy élveztem a rám irányuló figyelmet. Mikor Lilyt megláttam először, csak azt tettem, mint mindig, amikor csajoztam. Csak neki ez nem jött be. Először csak dacból ostromoltam, hiszen nem tett jót az önérzetemnek, hogy van egy csaj is, akit nem tudok meghódítani. Tény, hogy akkor valóban egy felfújt hólyag voltam vele, és mindenki mással is, de hát istenem 15 évesen milyen legyen az ember? Hogy miért folytattam tovább a csajozást? Ezt igazán meg lehetne érteni, pasiból vagyok, nem tehetek róla, bizonyos dolgokat muszáj. De azok a csajok nem jelentettek nekem semmit. És most itt vagyok. Én, a híres, nagydumás James Potter összetörve az egyetlen lány által, aki nem hódol be neki. És saját magam vízbefojtásán gondolkozom. Hát ez remek. Tapinak könnyű. Ő még sosem volt szerelmes. Habzsolja az életet meg a csajokat. Tény, hogy voltam én is ilyen. Kéne valami erős ital. Ami elfelejteti velem a vörös hajon táncot járó holdfényt. El hopponálok a Szárnyas Vadkanba. Így is tettem. Mivel a birtokról nem lehet hopponálni, kerestem egy sötét sikátort, amiből megtehettem. Roxmortsban értem földet. Az üzletek nagy része zárva volt, hiszen már éjfélre járt az idő, de a Szárnyas Vadkan nyitva volt. Bementem hát. Néhány vendég volt csak, kissé keresztbe álló szemekkel. Megálltam a söntésnél. - Jó estét. - Jó estét ifjú Potter. Mit keresel te itt ilyen későn? - Vigaszt. - Azzal tudok szolgálni. Lángnyelv wiskey, vagy erősebb? - A legerősebb. - Biztos vagy benne? - Egészen biztos. - Gondolom, lány lehet a dologban. - Nem gondolni kell, hanem kiszolgálni, érthető? Na jó ez kicsit bunkó volt, de most nem tud érdekelni. Engem ne analizálgasson ez a vén kocsmáros. - Meg ne harapj fiatalember! Tessék, vipera-vodka. Erős, mint a méreg. - Köszönöm. Felhajtottam. Tényleg erős volt. Nagyon. Végig marta a torkom. Finom. Fizikai fájdalom, hogy legalább megfogható legyen. Az ital ködbe burkolta az agyamat. Ha jól emlékszem hármat ittam belőle, vagy többet. Nem tudom. Mikor már nagyon ködösen éreztem magam, fizettem és kitámolyogtam a kocsmából. - Na, most már nagyfiú vagy Jamesie- mondta egy hang a fejemben - Viselkedj is úgy. - Ezt hogy érted? -Úgy, hogy ismerek egy helyet, ahol vigaszra lelhetsz. Ami elfelejteti veled azt a spinét. - Ne beszélj így Lilyről! - Menj, csajozz be, egy átkefélt éjszaka majd vigaszt nyújt. - Úgy beszélsz, mint Tapi. - A barátodnak igaza volt. Szívdöglesztőn nézel ki. Nincs csaj, aki ne olvadna azonnal az ágyadba. - Kérdés az, hogy ezt akarom e? - Hát persze, hogy ezt akarod! Gyerünk, irány a Vörös Főnix, és tessék azonnal becsajozni. A vörös főnix egyébként egy varázsló night-club Roxmorts szívében. - Igazad van. Velem senki ne szórakozzon! Kissé imbolyogva, de határozott léptekkel mentem a főnixbe. Az ajtóban két őr-varázsló állt. - Állj! Hogy hívnak? - James Potter. Szeptember elsején kezdem a hetedik évem a Roxfortban. Májusban töltöttem be a 17.-et. - Rendben, mehetsz. Bent maga a Kánaán fogadott. Pont ez kell most nekem. A terem közepén szinte teljesen meztelen csajok táncoltak sejtelmesen kivilágított ketrecszerűségekben. Ismertem a helyet, Tapival sokszor jártunk már itt. A teremből rengeteg ajtó nyílik, mindenhol más és más szolgáltatással várták a varázslókat. Pénzem van. Más meg nem kell ide. Az egyik csaj hasonlított Lilyre. Vörös haja most lávaként úszott utána, ahogy egy pózna körül táncolt. Ki kapartam az erszényemből tíz galleont és beszórtam a ketrecébe. Felfigyelt a pénzesőre, és rám nézett. - Gyere közelebb szépfiú. Nagylelkűségedért megjutalmazlak. Odamentem hozzá. Mikor a ketrechez értem lángcsóva vett körül minket, pár pillanat múlva pedig egy üres szobában találtam magam. A lány – nem lehetett több nálam – végig nyúlt a nagy baldachinos ágyon. Nem volt rajta más, csak pár ezüst szövet csík. - Egy órád van. * Arra ébredtem, hogy valaki átesik rajtam. Átesik? De hát hol vagyok? Nagy nehezen kinyitottam a szemem és láttam, hogy a birtokunk kapujában vagyok. - Ki a franc jár itt hajnalban? - Ki kérdi? - Tapi? - Ágas? - Mit keresel itt? - És te? Tetejében ilyen állapotban. - Miért milyen állapotban vagyok? - Alkohol szagod van, méghozzá nagyon erős… - Pár vipera-vodkától neked is az lenne. - Vipera-vodkát ittál? Te? - Nekem nem szabad leinnom magam? - Mi történt? De közben nem akarunk bemenni? - Ha fel tudok állni, amit kétlek… - Segítek. - Kösz. - Szóval? Mesélj. Tapi felsegített és betámogatott a kapun, bemondva a jelszót. - Elmentem Lilyhez. Megtaláltam a házukat. Bevágódtam a szüleinél, őt ez nagyon idegesítette, majd rávettem, hogy menjünk sétálni. Végig nagyon ideges volt, és nagyon nem tetszett neki, hogy velem kell lennie. A vége az lett, hogy rám ordított, hogyha még egyszer ráerőltetem a társaságom, úgy megátkoz, hogy gyufás skatulyában hoznak haza. - Hát, ez nem valami pozitív. Folytasd. - Miután kidobott hazajöttem, és itt a tóparton elmélkedtem, és rágtam magam, majd arra gondoltam, hogy most valami erős kellene. Hát el hopponáltam a Szárnyas Vadkanba. Megittam jó pár vipera-vodkát, és egy hang a fejemben arra bíztatott, hogy menjek, felejtsem el Lilyt. Hallgattam rá, elmentem a Vörös Főnixbe. Ismered a helyet, sejtheted, hogy mi célból mentem oda. - Kezdek rá ismerni a régi Ágasra! - Nem vagyok büszke rá. Hogy hogyan kerültem utána ide, arról gőzöm sincs, itt ébredtem fel arra, hogy átesel rajtam. - Szép sztori. Már a háznál jártunk. - Anyádék kiborulnak, ha így látnak meg. - Kit érdekel, hogy mit gondolnak? - A szüleid. - Ja, tényleg. - Szedd össze magad, nincs nálad véletlenül a köpeny? - Nincs. - Föl megyek érte, ülj le itt. - Ne, le akarok feküdni, nem érdekel, ha így látnak az se. - Te tudod. Tapi kinyitotta az ajtót, és becibált rajta engem is. - Nem tudsz a saját lábaidon menni? - Nem. - Hátha mázlink lesz. Nem volt mázlink. Félúton jártunk, amikor apám kijött a hálószobájából. - Sirius, James, mi történt? - Jó reggelt Mr. Potter, semmi baj, csak kicsit elázott. - Fiam, jól vagy? - Remekül apa. Csak az ágyamra vágyom. - Hosszú volt az éjszaka, fiúk? - Valami olyasmi. Ha megengedi, most elviszem és lefektetem aludni. - Persze, csak menjetek. Hát ennyi. Ezután bezuhantam az ágyba és aludtam egész nap.