5. fejezet

Egy titokzatos levél

Közeledett az első holdtölte, James és Remus a könyvtárba tartottak.

-         Talán nem most kellett volna feladnod.

-         Gondolod?

-         Tudom!

-         Szerintem, hagyjuk ezt a témát.

-         Ahogy akarod.

Lily az egyik asztalnál ült, épp az átváltoztatástan könyvében kutakodott egy számára teljesen érthetetlen varázslat után. Animágia. Eminens tanuló volt, iskola első, hogy lehet, hogy mégis képtelen felfogni, amit olvasott. Könyvei még sosem hagyták cserben, most mégis csalódnia kellett bennünk. Hirtelen halk, de egyre erősödő hangok ütötték meg a fülét a háta mögül. Jamesék közeledtek. A lány láttán a fekete hajú fiú fülébe újra betolakodtak Remus szavai. Lehet, hogy tényleg túl könnyen feladta? Gondolataiból barátja halk suttogása zökkentette ki.

-         Megígérted. Fogadtunk, és te vesztettél, azt mondtad, ha nyerek, eljössz velem a könyvtárba, és segítesz megkeresni. Muszáj megcsinálnom átváltoztatástanra. Tudom, hogy nektek Siriusszal már a kisujjatokban van, de sajnos nálam az átalakulást nem a tudás váltja ki.

-         Nyugodj meg, Holdsáp. Tudod jól, hogy segítek. Hagytalak én már valaha is cserben? - Ágas sértődötten nézett barátja szemébe.

-         Igazad van, ne haragudj! Azt hiszem, a közelgő telihold miatt vagyok ilyen.

-         Az lehet. Mikor is lesz? A jövő héten? – Gonoszan vigyorgott, szavai célba találtak.

-         James, ugye ezt most nem komolyan kérdezted? – Ijedt és csalódott tekintete rémülten kereste a másikét.

-         Persze hogy nem, pontosan tudom, hogy csütörtökön lesz, ne aggódj.

A két fiú ekkor ért a könyve fölé görnyedő lány mellé. James szeme felcsillant, Remus viszont kissé tartott tőle, hogy most már végleg lemondhat barátja eddig sem túl lelkes segítőkészségéről. Tévedett, Ágas még egy pillantást vetett a lány vörös üstökére, és folytatta:

-         Na gyerünk, még a végén egész este itt ülhetünk.

-         Azért az még nekem is túlzás lenne. – Egymásra nevettek, és elindultak tovább egy hátrébb lévő könyvespolc felé. Lily szíve össze-vissza kalapált. Hirtelen azon kapta magát, hogy feladata helyett egy izmos hátat figyel, a hozzá tartozó erős karokkal és fekete bozontos hajjal, de hiába eszmélt rá minderre, még mindig nem volt képes elszakadni a gyűlölt látványtól. Gyűlölt?! Már koránt sem volt olyan biztos benne. Valami vonzotta ehhez a fiúhoz, mint a mágnes. Miatta már Perselusszal is összeveszett, miután Potter szakított Emmával. Piton persze utálja Pottert, és mikor vele is megosztotta azokat az érzéseit, amiket Remusnak elmondott, hogy talán ő is képes megváltozni, a mardekáros korántsem volt túl megértő. Az is lehet, hogy már nem csak Malfoyék miatt sárvérűzi őt, ahogy állítja, hanem Potter miatt is.

További egy óra kínszenvedés után, és a koncentrációs képességének immár teljes hiányában, úgy döntött, ideje elnapolnia dolgozatának tovább írását. Elkezdte összepakolni a könyveit, mikor a két fiú ismét megjelent, ezúttal visszafelé tartva, most azonban a szemüveges megállt mellette, míg a másik tovább ment.

-         Végeztél, Evans?

-         Mára igen – mondta fel se nézve a rámolásból.

-         Akkor, akár ki is jöhetnél velem a parkba, sétálni.

-         Ugyan minek? Hogy hallgassam az önajnározásodat? Ahhoz nem kellek én, elég hozzá egy tükör is. – Elindult kifelé, de James nem hagyta magát könnyen lerázni.

-         Nem magamat akarom ajnározni, téged akarlak meghódítani, Evans - kapta el Lily karját, kiérve a folyosóra.

-         Hát, sok sikert, Potter, de ne számíts túl sok jóra, mert még a végén pofára esel – hangjából sütött a megvetés.

-         Miért csinálod ezt? – A fiú egyre erősebben szorította a karját.

-         Eressz el!

-         Nem, amíg nem válaszolsz. – Kisebb tömeg verődött köréjük.

-         Gyerünk, Evans, válaszolj! Csak egyetlen egy normális érvet kérek.

-         Olyan nehéz elhinni, hogy van lány a Roxfortban, akinek nem jön be a fellengzős, gyerekes stílusod és a kócos hajad?

-         Még én vagyok a gyerekes? Két éve küzdök érted… egyetlen randiért… és semmi, még egy értelmes érv sem hagyta el a szádat, hogy miért nem kellek neked. – A lány szemébe fúrta sajátját, amiben mély csalódottság villant, arcuk mégis egyre közeledett egymáshoz.

-         Ne nézz így, kérlek!

-         Miért? Talán ez se tetszik, ahogy a fellengzős stílusom és a kócos hajam? Akkor fuss el, Evans! Fuss el, ahogy szoktál… ja, persze, elfelejtettem, hogy most nem tudsz, mert foglak – rázott egyet rajta.

-         Eressz el! – most már kétségbeesetten kiabált.

-         Nem, most nem. – Arcán gonosz, hideg mosoly suhant át, hangjában nyoma sem volt a megszokott játékosságnak. A falnak lökte Lilyt, ő maga pedig neki támaszkodott, még mindig elzárva a menekülési utat. Körülöttük a tömeg egyre csak nőtt, de ez, ott és akkor, egyiküket sem zavarta. Pár mardekáros is vihogva figyelte az eseményeket.

-         Kérlek! – a lány könyörgőre váltott, de James nem engedett, egyre csak közelített szájával az ő ajkai felé.

Már érezte forró leheletét, libabőrös lett a fiú közelségétől. Minden porcikája őt kívánta, esze mégis folyamatosan azt sugallta, fusson, de képtelen volt, felhagyott az ellenkezéssel is. Hirtelen síri csend támadt a folyosón. Potter játszik vele, és ő hagyja, belemegy a játékba. Közelebb hajol, hogy végül újra elhúzza arcát. Kínozza őt. Tudja, most már biztos, hogy rájött, mennyire vágyik a csókjára… és csak kínozza. Lily nem bírja sokáig, ha most nem csókolja meg, akkor ő veti rá magát. Valószínűleg a fiú is megérezte ezt, mert még közelebb lépett. Mindjárt felrobban, ezt a forróságot nem bírja. Kapkodva veszi a levegőt. James egyik kezével elengedi a falat, és megfogja az arcát, majd végre megcsókolja. Nem tud uralkodni magán, szorosan megöleli, és visszacsókol. Testét teljesen átjárja az előbb érzett melegség, képtelen elszakadni a fiú szájától. Vadul és mértéktelenül követeli azt, amire maga sem tudja mióta vár.

Mikor rájön mit tett, hirtelen ellöki a fiút, jön a már várt pofon, de késő… Elfut… James ezúttal nem tartóztatja, utoljára visszafordul, és látja a mosolyát. Elárulta magát, hiába a pofon… hiába minden… James tudja. A tömeg lassan feloszlik, csak egy másik fekete bozont marad még, kajánul vigyorgó fejjel lép oda barátjához, és hátba veregeti.

Vacsoraidő van, senki sem akar éhen maradni. Lily mégsem megy enni, fél, hogy újra találkoznak, és ő újra gyenge lesz. Ezt többet nem engedheti meg magának, felrohan a hálókörletbe, leül az ágyára, és elhúzza a függönyt. Ő ott sincs, pedig nagyon is ott van, sose volt még ilyen eleven, ennyire élettel teli, mint akkor, abban az alig fél percben. Folyamatosan csak a csókon jár az esze. Te jó ég, de jól csókol Potter. Ez nem is lehet igaz. Még, még, még, érezni akarja. Azt akarja, hogy más senki ne tudja, többet senki ne érezhesse, csak ő egyedül. De ezt nem lehet, ahhoz meg kell adnia magát, és ő nem fogja, nem és nem. Alice lépett be az ajtón.

-         Lily, itt vagy? – Széthúzza a függönyt. - Miért nem jöttél le vacsorázni?

-         Mintha nem tudnád?! Gondolom, már az egész Roxfort erről beszél.

-         Szóval, igaz? Tényleg csókolóztatok?

-         Nem csókolóztunk, ő csókolt meg.

-         Te pedig vissza, világos.

-         Nem – kiáltotta -, na, jó de, de ez nem jelent semmit, csak annyit, hogy jól csókol. Néha én is elengedhetem magam, nem? Miért kéne mentegetőznöm?

-         De hát, senki nem mondta, hogy kell… a te helyedben bárki ezt tette volna.

-         Épp ez az, én nem vagyok bárki.

-         Valóban nem. Te vagy az egyetlen lány a Roxfortban, aki ezek után, még mindig képes neki nemet mondani.

-         Fogalmam sincs, mit tegyek… Azt hiszem…

-         Szerintem, egyszerűen mondd meg neki, hogy szereted, aztán boldogan éltek, míg meg nem…

-         DE HÁT, ÉN NEM SZERETEM!

-         Tiltakozhatsz még egy darabig, de csak rosszabb lesz, főleg ha végleg megunja, hogy fusson utánad. Nem biztos, hogy megint olyan szerencséd lesz, hogy egy olyan hisztis libával hozza össze a sors, akit képtelen lesz szeretni.

-         Lehet – hagyta rá Lily.

-         Még én sem tudok kiigazodni rajtad, hogy várhatod el, hogy egy pasi megtegye? – Lily felnevetett.

-         Fogalmam sincs.

Ugyanekkor egy másik hálóban:

-         Szóval, tényleg megtetted? Pedig azt hittem, csak viccelsz, mikor kifelé menet a könyvtárból elmondtad, mit tervezel.

-         Az semmi, azt láttátok volna, hogy Evans hogy rávetette magát… - Sirius csak vigyorgott.

-         És azt éreztétek volna, amit én… bár belegondolva, az nem lett volna túl jó, ha ti is érzitek.

-         Akkor, most mi van? – kérdezte Peter

-         Azt nem tudom, de azt igen, hogy ha utálna, akkor nem így csókolt volna vissza.

-         Igazából, akkor nem hiszem, hogy egyáltalán visszacsókolt volna – zárta le a témát Holdsáp.

Másnap Jamest hamar kidobta az ágy, gondolatai csak úgy kavarogtak a fejében, de legnagyobb meglepetésére nem találta üresen a klubhelyiséget mikor lement, hogy befejezze abbamaradt átváltoztatástan dolgozatát.

-         Jó reggelt, Evans!

-         Nem is tudtam, hogy ilyen korán kelő vagy, Potter – szólt Lily köszönés helyett, és arcszíne egyre jobban közelített hajáéhoz, ezt James is észrevette, és szóvá is tette.

-         Talán, valami gond van?

-         Azon kívül, hogy az egész suli rajtunk csámcsog? Nem, nincsen. Igazán semmi gond.

-         Nem értem, miért vagy úgy oda?

-         Mert én nem vagyok hozzá szokva ehhez a „népszerűséghez”, nem úgy, mint egyesek.

-         Ugyan már, valld be, hogy élvezted. – Odahuppant mellé a kanapéra, és fölé hajolt, ezzel ismét sarokba szorítva a lányt. – Mert én nagyon – sziszegte az arcába -, főleg, mikor már te is bemelegedtél. Nem akarod megismételni? – Megint elkezdett a lány felé közeledni.

-         Szállj le rólam! – Lily hatalmasat taszított rajta, ami váratlanul érte.

-         Mi lenne, ha örökre elfelejtenél?

-         Sajnos, azt nem lehet, mert én örökre meg akarlak szerezni.

-         Mire jó ez, Potter?

-         Micsoda?

-         Ez az egész „udvarlás”. Miért nem keresel valaki mást, aki szívesen venné, ha a Nagy James Potter szemet vetne rá. Két év hosszú idő, nem unod még, hogy én töltöm ki a szüneteket két barátnőd között?

-         Te nem az az ember vagy, akire valaha is rá tudnék unni. – Elfordította a fejét, szemeiben ismét csalódottság gyúlt.

-         Vajon hány lánynak mondtad már ezt?

-         Akár hiszed, akár nem, rajtad kívül egynek sem. Soha senki iránt nem éreztem azt, amit irántad, és soha senki nem vett még annyira semmibe, mint te. Azt mondják, mindenkinek meg van a maga keresztje… hát, az enyém TE vagy, Lily Evans. – Lily csak döbbenten ült, nem tudta felfogni a hallottakat. James felállt, és lement a Nagy Terembe. Hamarosan követték őt a Tekergők, a lányokkal együtt.

Megérkezett az asztalhoz a reggeli bagolyhad, Lily legnagyobb meglepetésére, egy iskolai bagoly nem csak a Reggeli Prófétát dobta az orra elé, hanem egy kurta levelet is.

„Csütörtökön éjfélkor várlak a tóparton, a tölgyfánál. Beszélnünk kell! Egyedül gyere!”

P.P.