11.

…már csak Mrs. Potter vagyok…

Fáradtan ülök le a nappali kanapéjára. Fásultan bámulom az asztallapról visszaverődő tűz fényét.

Több mint egy hónapja nem dolgozom. Napközben lefoglalnak az új ház körüli feladatok. Azt is el kell ismernem, hogy élveztem ezt a „fészkelést”, ahogy James mondaná. Itt nem is a nappalokkal van a baj, hanem az éjszakákkal, amikor álmomban a többiek csalódott arcát látom, és papír halmokat, amiket hátrahagytam. Ezen az sem sokat segít, hogy James folyamatos túlórában van. Ma is már három órája késik. Már megint!

-         Jó estét, drágám – lépett be végre a napaliba.

-         Gondolom, éjszakát akartál mondani – vetettem oda. – Nem unod még, hogy sosem érsz haza időben?! Mert én már kezdem! – álltam fel. – Vagy esetleg valami nőcskénél voltál – szegény James csak pislogni tudott –, vagy valami sürgős Tekergős-ügy, amit én úgy sem értek?! – toporzékoltam.

James továbbra sem tudott megszólalni. Igaz, most már legalább tátogott. Ez a hallgatás még jobban feldühített. Fujtatva legyintettem, és kitrappoltam a konyhába. Vettem jó néhány nagy levegőt, és kiszedtem Jamesnek a vacsorát. Legszívesebben a földhöz vágtam volna a tányért, de már kiszállt belőlem az összes feszültség, és helyére félelem került.

-         Lily…

-         Kiszedtem a vacsorád – hadartam. – Amíg megeszed, engedek neked meleg vizet – indultam kifele.

-         Lily… - dőlt neki az ajtófélfának, ezzel elállva a menekülési útvonalat.

-         Sajnálom – kapaszkodtam meg az asztal szélében. – Nem tudom mi ütött belém. – Nem bírtam a szemébe nézni. – Egyszerűen megőrülök – felnéztem rá, és azt a kis mosolyt láttam a szája sarkában, amitől az az érzésem támad, hogy mindent tud, és mindent ért. – Én nem is tudom, mi van velem…

-         Igazság szerint, csodálom, hogy eddig bírtad – nevetett. – Te nem vagy az a tipikus háziasszony, aki megbír maradni a fenekén – válaszolta kérdő tekintetemre.

Leült az asztalhoz, és az ölébe húzott.

-         Édesem, Dumbledore üzeni, hogy a holnapi gyűlésen jó lenne, ha ott tudnál lenni.

-         Ezt úgy mondod, mintha bármifajta más programom lenne – húztam el a szám.

Reggel elég morcos voltam. Nem szívesen mentem be megnézni, hogy mások, hogy dolgoznak. James viszont jót nevetett, ugyanis majdnem neki kellett a kijáratig elcipelnie.

-         Ilyen se volt még! – nevetett.

Igazság szerint, én csak 11-kor akartam beesni a gyűlésre, de az én drága férjem ragaszkodott hozzá, hogy vele menjek be jó néhány órával hamarabb.

Mikor beléptem az ebédlőbe, olyan kép fogadott, amitől földbe gyökerezett a lábam. Minden egyes jogász az asztalnál ült, és nevetgélt, hangsúlyozom fél 9-kor. Az akták ott tornyosultak körülöttük, ők meg csak itt kávézgattak.

-         Édesem, jössz? – invitált az aurorok asztala felé James. Ott csak Alice és egy-két újonc ült. Érdekes. Nekik van dolguk.

-         Azonnal, csak előbb üdvözlöm az ügyvédeket – szikrázott a szemem.

-         Ha lehet, Roxfortban ne hallják – vigyorgott. – Hello Alice, hogy vagytok? – ült le mellé.

Én odasétáltam az asztalhoz, ahol tüntetőleg nem vettek észre. Az egyik kupac tetejéről leemeltem egy-két aktát, és levágtam az asztalra. A nagy csattanásra mindenki összerezzent.

-         Jó NAPOT – mosolyogtam.

-         Jó napot – nyelt egyet Nadya. – Hát, te?

-         Csak a gyűlésre jöttem – mosolyogtam továbbra is kitartóan. – Csodálom, hogy bent vagytok. Ilyen jól álltok?

Láttam, hogy elpirulnak a bűntudat miatt. Mikó felállt, és valami olyasmit motyogott, hogy: Itt az ideje indulnia.

-         Azon az öt percen nem múlik semmi – intettem, hogy üljön vissza. – Tehát, most kipihentek engem?

-         Valahogy úgy… - motyogta Nadya.

-         És veszítettetek egy-két ügyet…

-         Szinte minden ügyet – nyögte Mikó.

Egy kicsit megszédültem. Mennyit?! Tudtam, hogy kicsit le fognak állni, de hogy ennyire! Valószínűsítem, hogy elsápadhattam, mert Lu leültetett, Cassandra meg hozott nekem egy pohár vizet. Ennyire azért nem vagyok rosszul! Csak kicsit fejbevágott a hír.

-         Corason, én itt hagytam neked egy olyan csapatot, ami a legjobbak közt a legjobb… Erre te? – mondtam elfulló hangon. – Mi a jó büdös francot csináltatok?! – jött meg a hangom végre.

Mindenki hátrált egy lépést, és a fejüket is lehajtották. Pont úgy, mint régen.

-         Lébecoltunk… - nyögte ki végül Lu.

-         Nem, ez már nem ebbe a kategóriába tartozik – csóváltam a fejem. – Ez már kész felelőtlenség! Emlékeztek, hogy azért sztrájkoltunk, hogy elismerjék a munkánkat? – bólintottak. – Ezzel most azt bizonyítjátok be, hogy nincs szükség a munkánkra… - itt elakadtam. Hisz én már itt sem dolgozom. – Mennyit kellett miattatok fizetni? – már senki sem nézett a szemembe. - Hányuknak kellett a fogdában tölteni az éjszakát miattatok? A legjobbak vagytok, azért lehettek itt, mert azok vagytok… De én mit beszélek nektek? Hisz, már csak Mrs. Potter vagyok. – Ennél a mondatnál, ha lehetséges, még jobban összébb húzták a vállukat. – További jó napot!

Odasétáltam Jameshez, és fáradtan ültem le mellé.

-         Szia, Lily – köszönt Alice. – Hogy bírod?

-         Köszönöm jól – mosolyogtam.

-         És az otthonlétet? – öntött nekem NARANCS LEVET.

-         Azt már nehezebben – vettem el a poharat.

-         Együtt érzek. Én visszajöhetek… - mosolygott hálásan Jamesre.

-         De semmi terepmunka, vagy párbajedzés – fenyegette meg nevetve az ujjával. – Túlóráról meg hallani sem akarok. A normális kajáról meg én gondoskodom…

Alice arcát látva elnevettem magam.

-         Mit gondoltál, drágám? Van egy terhes felesége…

James erre a mondatra megpuszilta az arcomat. Újra kamasznak éreztem magam. Éreztem, hogy lángol az arcom, mint amikor 17 éves voltam.

Dumbledore arra kért, hogy valami térképet nézzek át, ami még a Fekete Rózsás időszakomból ismerős. Türelmesen magyaráztam a kis ösvényeket, és barlangrendszereket Jamesnek és Mordonnak, akik érdeklődve figyeltek. Próbáltam koncentrálni, de fél füllel McGalagony prédikációját hallgattam.

-         Ezek szerint, a mai teljesítményük 100%-os – kerekedett ki a professzor szeme. Úgy látszik, mostanság nem kapott hasonló híreket. – Az elmúlt hónapban a 20%-ot alig érték el. – Na, itt kicsit megakadtam. Én ennyi hanyatlást számoltam! Mordon épp megkérdezte, hogy hol van a Chars patak zúgója. Ja, persze a térkép! – Nem tudom, ma mi szállta meg önöket, de ajánlom, hogy maradjanak így. Most hova mennek?

-         Van egy KIS lemaradásunk a papírmunkában is… - kacsintott rám Corason. Én pedig alig láthatóan bólintottam. Végre beszélt a fejükkel.

Eközben továbbra is magyaráztam valamit a domboldalról, mikor Dumbledore mellém lépet.

-         Miss. Evans… - James köhécselni kezdett. – Pardon – köhintett Dumbledore is. – Mrs. Potter, nagyon szépen köszönöm, hogy elfáradt ide. Nem is tudja, mennyit segített – hunyorgott, azzal a tekintettel, amitől az az érzésem, hogy a vesémig lát.

-         Bármikor szívesen.

Nem igazán értem, miről beszélt, hisz a térképnél bárki, aki járt arra, tudott volna segíteni.

Annyira belelkesültem, hogy hazafelé Jamesnek egészvégig a közelgő bevetési területet ecseteltem. Melyik pontok a legjobban levédhetők, meg hasonlók. Tudom, ezzel beleszólok a munkájába, de olyan jó volt foglalkozni valamivel. És ő sem állított le. Csak mosolygott, és hagyta, hogy beszéljek.

Reggel, mikor felkeltem, James már kávézott. Én bezzeg le vagyok róla tiltva!

-         Jó reggelt – csókoltam meg.

-         Jó reggelt, drágám! – állt fel. – Van egy meglepetésem…

-         Milyen alkalomból? – pislogtam.

-         Nem ajándékozhatom meg a feleségem akkor, amikor akarom? – rakott elém egy csomagot.

Biztos az a baldahin, amit a kiságyra kinéztem, vagy valami babakelengye. Szinte minden héten vesz valamit… Imádom ezért a bolondos makacsságáért!

Mosolyogva, fejcsóválva bontani kezdtem a csomagot. Hányszor mondtam neki, hogy felesleges. Legnagyobb megdöbbenésemre, abba valami fekete anyag volt. Rémülten néztem Jamesre, aki csak mosolygott. Neki nincsenek ilyen morbid viccei, ez inkább Siriusra vallana. Ezek szerint, nem halt meg senki. De akkor mi ez?

James továbbra is csak mosolygott, és kíváncsian fürkészte az arcom.

Kiemeltem az anyagot, ami egy fekete JOGI talár volt.

-         James, én nem mehetek vissza… - csuklott el a hangom.

-         Nos, a tegnapi eredményed után, Dumbledore nagyon szeretné… ez kicsit enyhe kifejezés volt, inkább követeli, hogy vissza gyere.

-         De hát, tegnap térképet elemeztem…

-         És az egyhónapos semmittevés után a jogászok ismét 100%-on pörögnek. McGalagony majdhogynem térden állva könyörgött, hogy győzzelek meg.

-         Komolyan? – Vigyorogva bólintott. – Visszaengedsz?

-         Én? – pislogott. – Nem akarom, hogy itt dilizz be nekem – nevetett. – Most viszont indulnom kell – ölelt meg. – Majd bent találkozunk.

A reggeli gyűlés vége felé nyitottam be az étkezőbe.

Valami miatt Dumbledore jobban szereti itt tartani a népi banzájokat, mint a rendes tárgyalóteremben. Megálltam az ajtó mellett, hogy ne zavarjam a megbeszélést.

-         Ááá… Mrs. Potter, üdvözlöm újra köreinkben – intett az igazgató.

A jogászok felálltak az asztaltól látva, hogy ott vagyok. És az aurorok asztalánál is jó néhányan követték a példát. Na jó, nem szerénykedek, szinte az egész terem állt. Én meg csak pislogtam. A tanárok intettek, hogy menjek közelebb. Corason menetközben a kezembe nyomta a nyakláncot. Ezzel jelezve, hogy visszaadta a kezembe a csapatot. Ugyanígy került egy statisztika a kezembe, amitől majdnem padlót fogtam.

-         Az irodába… - nyögtem.

-         Nem, Miss. Evans, vagyis, Mrs. Potter – rázta a fejét Dumbledore, és már James is csak vigyorgott. – Intézze el nyugodtan itt.

-         Mindegyikőtöket vissza kéne, hogy küldjelek az egyetemre… - lélegeztem egy nagyot. – A lelki fröccs már tegnap meg volt. – Ránéztem a kezembe nyomot listára. – Erre most nem érünk rá… Cassandra, Lu, ti intézitek a per újrafelvételeket. Mikó, tiéd a felkészítés. Lányok tiétek a mai ügyek. Én pedig…

-         Te pedig átvállalod Caxtont – nyújtott felém Mikó egy stóc aktát. A többiek helyeslően bólogattak. Így átvettem.

-         Lily, én nem akarok vitatkozni – kezdett bele McGalagony, azaz vitatkozni akar –, de a szabály ezt nem igazán engedélyezi.

-         Professzor - fordultam felé –, nekem csak olyan szabály létezik, ami szép nagy betűkkel le van írva valahova – mosolyogtam, bár ebben egy kicsit én is kételkedtem, mindaddig, még Dumbledore és James helyeslő arcát nem láttam.

-         Te lennél az első, akinek sikerül – nézett rám Nadya. - Neked sikerülhet…

-         Akkor itt az ideje történelmet írni, nemde? – néztem szét a teremben.

-         Ezek szerint, visszajössz? – nézett rám Cassandra, én pedig Jamesre.

-         Mindenképpen – bólintott. – Különben megbolondul otthon – itt vágott egy grimaszt.

-         És persze Ágas barátunk is szeretne épségben maradni… - kotyogott közbe Sirius.

A terem kuncogni kezdett, ami csak fokozódott, amikor csípőre tettem a kezem.

-         Azért egyezzünk meg néhány dologban… - vágott közbe James.

-         Mi lenne az? - szűkült össze a szemem.

-         A Fekete Rózsák elfelejtve, ugyanúgy, mint a túlóra és a kávé… Étkezést nem hagysz ki… Nem érdekel. – Így visszacsuktam a szám. – Megegyeztünk?

-         Van választásom?

-         Nem sok. Esetleg pucolhatod otthon az ablakot… - nézett a szemembe Sirius, és tudtam, hogy ezúttal nem viccel.

Ránéztem a jogászaimra, akik még mindig a reggeli kávét iszogatták.

-         Én úgy tudom, ennyire nem érünk rá – csattantam fel. – Indulás!

-         Isten hozott, Főnök… - kiáltott még vissza Mikó.

Ebédre, mint a jó iskolások visszaértem, de mivel a jogászok közül senki nem volt jelen, nagy szerencséjükre, leültem az én drága férjem mellé.

-         Na, hogy sikerült az ügy? – tolt elém egy tál gőzölgő paradicsomlevest.

-         Szerinted?

-         Ok, másképp kérdezem – nevetett Remus. – Él még az illető?

-         Persze… - ingattam a fejem. Hiába, ő is csak egy tekergő. – Max betegszabira megy – vigyorogtam. Én meg tekergő feleség vagyok.

Elkezdtem enni az ebédet, mikor a második félével is végeztem, hírtelen megkívántam a pároltzöldséget, amit történetesen Sirius evett. Valószínűleg elég vágyakozva nézhettem, mert megkérdezte:

-         Kéred? – Megráztam a fejem. – Lily, kéred? – tolta elém a tálat.

-         Aha… - húztam magam elé. – Köszi…

-         Semmiség – mosolygott. – Mindent a keresztfiamért.

-         Honnan veszed, hogy fiú?

-         A szemed csillogásából, drágám.

-         Hé-hé, még a végén féltékeny leszek! – nevetett James, és vele együtt mi is. Vagyis a Tekergők és én, mint egy kis család.

Következő reggel, minden úgy ment, mint egy hónappal ezelőtt. Kivéve, hogy én tejeskávét kapok, Mikó jóvoltából, aki nem hagyta, hogy tisztán igyam. Biztos James uszította rám. Ügyes húzás, meg kell hagyni.

Egyszer csak kivágódott az ajtó, és megjelent a kissé zilált Níla. Odarobogott hozzám, és az asztalon áthajolva nézett a szemembe.

-         Ha te visszajöhettél, én is! – kiabálta. – Kérlek, otthon megbolondulok – csuklott el a hangja.

-         Ott a talárod, és a mai ügyeid – mutattam pár hellyel odébb.

-         Köszönöm – kapta magára a talárt, és ölelte magához az aktákat.

-         Aztán csak ügyesen! – kiáltottam utána.

-         Merjen valaki is az utamba állni!

-         Én félnék tőle – jelentette ki komolyan Sirius.

-         Van benne valami – bólintottam.