10. fejezet

Piton bosszúja

Az idő repült, már csak alig négy nap volt a bálig. Kedden reggel a lányok arra értek le a klubhelyiségbe, hogy ott, egy a falra akasztott, hatalmas hirdetmény előtt, óriási tömeg tobzódik. Nadin és Rose megpróbált közelebb férkőzni, hogy megtudják mi okozott ekkora zűrzavart. Mikor visszatértek, arcukon sejtelmes mosoly bujkált, és ujjongva kiáltották:

-         Pénteken nincs tanítás, helyette mehetünk Roxmortsba, ruhát venni a bálra.

-         Ez igazán nagyszerű.

-         Azért, ennél kicsit jobban is örülhetnél, Lily.

-         Örülök, csak még korán van az ilyesmihez.

-         Biztos, hogy csak ez a baj? – kérdezte aggódva Alice.

-         Nem… vagyis igen.

-         Lily, mégis kit akarsz átverni?

-         Azt hiszem, téged.

-         Akkor azt is tudnod kéne, hogy engem nem tudsz.

-         Ne aggódj, tudom, csak kísérletezem.

-         Jó, akkor most hagyd abba, és mondd el, mi bánt.

-         Csak, félek a báltól.

-         A báltól… vagy inkább Pottertől?

-         Pottertől… - Lesütötte a szemét.

-         Hagyd már abba ezt az örökös kételkedést, őrület, ha nem tetszik, akkor fogod magad, és feljössz aludni, ez a legrosszabb, ami történhet.

-         Igazad van, befejeztem. Szerinted, milyen színű ruhát vegyek?

-         Ez az, így mindjárt más, ez a vidám Lily kell nekünk. Szerintem? Lássuk csak, a bordó remekül passzolna hozzád.

-         Jó, akkor pénteken keresnünk kell egy bordó ruhát.

-         Potternek le fog esni az álla, ha meglát. Kicsit kisminkellek, megcsináljuk a hajad, és ha eddig csak hazudta, hogy szerelmes beléd, most akkor is beléd esik majd.

-         Szerinted, csak hazudta? – Szomorúan lehajtotta a fejét.

-         Őszintén szólva, nem hiszem, de idővel úgyis kiderül, ne aggódj. – Lily hálás mosolyt küldött barátnője felé.

Eljött a péntek. Lilyt egész héten furcsa érzés kerülgette, afféle vihar előtti csendként élte meg a felettébb szokatlan módon, nyugodt és egyhangú napokat. Pénteken a lányokkal bevették magukat Roxmorts összes létező ruhaüzletébe, szám szerint egybe, és végül hosszas keresgélés után, fáradozásuk és türelmük meghozta gyümölcsét, mindenki megtalálta a számára legalkalmasabb, elvárásainak minden téren megfelelő ruhát.

Szombaton későn ébredtek, ami nemcsak a reggeli elmulasztásával, hanem a báli készületek miatt, hatalmas káosszal is járt.

-         Hol a harisnyám?

-         A sminkecsetemet látta valaki?

-         Na, és az én rúzsomat?

-         Nincs meg a fél pár cipőm.

-         Te jó ég, ez kiszakadt, valaki csináljon valamit!

A délutánjuk ilyen, és ehhez hasonló kétségbeesett felkiáltások közepette telt el. Nadin volt a legnyugodtabb, a zűrzavar kellős közepén is képes volt beiktatni egy délutáni „pihentető és regeneráló” alvást. Minderre egy ruha halom legtetején talált alkalmas helyet, és utasításba adta, hogy legkésőbb négykor ébresszék fel a többiek. Alice eleget is tett a kérésnek, de egyből meg is bánta, mikor barátnője, rögtön ébredés után, egy teljes órára kibérelte magának a fürdőszobát, és megtiltott mindennemű bejárást.

-         Most mi lesz? Most mi lesz? Most mi lesz?

-         Alice, nyugodj meg, el fogunk készülni – próbálta csitítgatni Lily.

-         Nyugodjak meg? Hogyan nyugodhatnék meg, mikor még sehogy sem állunk, Frank nem láthat így, és már öt óra van. – Mint utóbb kiderült Lilynek lett igaza, negyed kilenckor mindannyian indulásra készen végezték az utolsó simításokat magukon.

-         Na, hogy festek?

-         Remekül nézel ki, azt hiszem, Potternek a szava is eláll majd.

-         Szerinted, tetszeni fogok neki?

-         Ne viccelj már, kész csoda lesz, ha megtalálja az állát, miután meglát.

-         Köszönöm, Alice – mosolygott Lily, és nyomott egy puszit barátnője homlokára -, mindent köszönök, nélküled…

-         Ugyan, hiszen, ez a barátok dolga, nem?

-         Lányok indulhatunk? – harsogta Nadin, aminek eredményeként Lilyn átfutott a gondolat, hogy mennyire összeillik Siriusszal.

-         Igeeeeen! – zengte vissza a választ a másik három.

A fiúkkal a Nagyterem elé volt megbeszélve a találkozó negyedkilencre. A Tekergők látványos bevonulót terveztek, és ehhez hozzá tartozott a kötelező késés is. Persze a lányoknak azt mondták, hogy ők úgy sem készülnének el nyolcra, így felesleges akkora megbeszélni a találkozót. Tulajdonképpen igazuk lett, mert a lányok még, így is késtek, félkilenckor jelentek meg a főlépcső tetején.

Sirius, James, Remus és Frank szája tátva maradt. Párjuk elkápráztatta őket. Lily mélybordó, pántnélküli ruhája kihangsúlyozta karcsú alakját, kissé kócos, kontyba fogott haja szabadon hagyta vállát, amin egy szintén bordó stóla pihent. Megszeppenve és szorongva lépett James elé. A fiú a karját nyújtotta, és ő elfogadta, leszegett fejjel indult befelé.

-         Gyönyörű vagy – súgta a fülébe Potter -, emeld fel a fejed, kérlek, nincs miért szégyenkezned, vagy félned. – Lily engedelmeskedett, belenézett James szemeibe, gyomra összeszorult, a szíve pedig még vadabbul kezdett verni, de most már büszkén vonult mellette. Az egész terem őket nézte. Volt olyan lány, akinek figyelmeztetnie kellett kísérőjét, hogy az ne Lilyn legeltesse tekintetét, mások zokogva rohantak ki a teremből, mikor véglegesen tudatosult bennük, hogy az iskola két leghelyesebb és legkelendőbb pasija, Sirius Black és James Potter, nem velük jelent meg. Kerestek egy szabad, tízfős asztalt, mivel Petert is odavárták, aki előre szólt, hogy kilenckor érkezik Hollóhátas párjával, és helyet foglaltak.

-         Nincs kedved táncolni? – kérdezte James, mikor épp egy lassú számot játszottak.

-         De, örömmel. – Felsegítette partnerét, és a táncparkettre vezette, a lány karjait a nyakába helyezte, ő pedig kezeit, végi csúsztatva hátán, a derekára fektette. A számok váltakozva követték egymást, egy lassú, egy gyors. Lilyék legalább egy órán keresztül táncoltak, és teljesen kifulladva érkeztek vissza az asztalhoz.

-         Nem vagy szomjas? – intett fejével az italos asztal felé James. Lily bólintott, jelezve, hogy, de igen.

-         Akkor, hozok valamit inni. – Pillanatok alatt vissza is ért.

-         Tessék – nyújtott át egy poharat.

-         Köszönöm.

-         Megyek, megkeresem Siriusékat, pár perc és jövök, sietek.

-         Persze menj csak, én még ülnék egy kicsit, ha nem baj.

-         Nem, dehogy. – Azzal adott egy puszit a lány arcára, és elment. Lily tovább nézte a táncolókat, és mikor visszafordult az asztalhoz, aminek eddig háttal ült, legnagyobb meglepetésére, Pitonnal találta szemben magát.

-         Ha megint veszekedni akarsz, akkor kérlek, menj el, nem akarom elrontani ezt az estét.

-         Nem akarok veszekedni. Ellenkezőleg, szeretnék bocsánatot kérni azért, ahogy mostanában viselkedtem. Örülök, hogy boldognak látlak.

-         Biztos ez? – nézett rá fürkészően Lily, és beleivott a poharába.

-         Igen, biztos.

-         Akkor bocsánatkérés elfogadva – nyújtott neki kezet, amit Perselus el is fogadott.

-         Megyek, mielőtt Potter visszajön.

-         Rendben. – Piton már felállt az asztaltól, mikor… - Várj! Nem láttad véletlenül Greget?

-         Podmore-t? – csodálkozott. – Mintha az előbb láttam volna, három asztallal arrébb. Igen, nézd csak – mutatta –, ott van.

-         Köszönöm.

-         Nincs mit. – Diadalittas mosollyal távozott.

James Siriusszal, Nadinnal és két pohár, lángnyelv whiskey-vel gazdagabban tért vissza. Indult volna, hogy megkeresse Lilyt, mikor meglátta, hogy a lány épp akkor veti rá magát Greg Podmore-ra, és megcsókolja. Ebben a percben hátat fordított, és elrohant. Sirius megindult Podmore felé, de barátnője elkapta karját, és Piton felé mutatott, akinek arcán még mindig ott ült, a jól ismert gonosz vigyor. Erre Sirius irányt változtatott, de ezúttal senki sem akarta tartóztatni, Nadin pedig Lilyt indult kiszedni Gerg szájából, sikerült is kirángatnia a folyosóra, és megpofozta.

-         Mi a fene van veled? Teljesen megőrültél?

-         Igen, beleőrültem Gregbe – válaszolta, ködös tekintettel, amit Nadin egy újabb pofonnal jutalmazott.

-         Hagyd! – kiáltott rá a teremből kivágódó, kissé zilált Sirius, akinek jobb ingujján vérnyomok látszottak.

-         Nem az én vérem – válaszolta meg barátnője, fel nem tett, kérdését. – Szerelmi bájitalt itatott vele.

-         Hogy mi csinált? Én megölöm, megyek és megölöm.

-         Ne, ne, ne, ne, ne – kapta el az indulni készülő lányt a derekánál. - Te most foglalkozz vele – mutatott Lilyre –, Pitont már elintéztem, én megyek, és megkeresem Jamest, addig találj ki valamit, hogy rendbe tedd a fejét.

-         Jó, viszont, akkor szükségem lesz Remusra. – Sirius elővett a zsebéből egy gyűrött pergament, rábökött a pálcájával, és elmotyogott valamit.

-         A harmadik emeleti folyosón van Rose-zal, menjetek a toronyba, ott találkozunk.

Sirius kifutott a kapun, és egyenesen a tó felé vette az irányt, tudta, hogy James csak egy helyen lehet, és nem is tévedett. Barátja dísztalárját a földre hajítva, egy hatalmas sziklán próbálta levezetni feszültségét, oly módon, hogy bokszzsáknak használva azt, saját öklét verte véresre vele. Tapmancs mögélépett, és lefogta.

-         ERESSZ! AZONNAL ERESSZ EL! ÉN NE RONTSAM EL? ÉN? ALIG TÍZ PERCRE HAGYTAM MAGÁRA. ERESSZ MÁR!

-         Nyugodj meg, Piton bájitalt tett a poharába. – James egy pillanatra abbahagyta a kapálózást, tagjai még inkább megfeszültek. Sirius pedig tett egy próbát, és elengedte.

-         MI?

-         Jól hallottad.

-         Az a szemét, megyek, és porrá zúzom a képét.

-         Már elintéztem helyetted. – Ágas meghökkent.

-         Ó kösz, akkor maradok a sziklámnál… – És már indult is újabb támadást indítani a kőtömb ellen.

-         Inkább gyere velem - állította meg Sirius -, ha minden igaz, akkor Remus épp most talál ki valamit, hogy rendbe tegye életed értelmének eszét.

-         Akkor mire várunk még? – Elindultak vissza a kastélyba.

Remusékat a klubhelyiségben találták, amint éppen Evansszel küzdöttek.

-         Ne köpd ki! Csak egy kicsit tartsd még bent, tudom, hogy rossz íze van, de muszáj. – Hangos nyögések formájában érkezett a válasz. Lily ütött, rúgott mindenkit, ahol ért. Remus arcán már volt egy szép karmolás nyom. – Stílusos – jegyezte meg Sirius, mikor beléptek, de Nadin is büszkélkedhetett már egyel a vállán. Lily mintha kezdett volna lehiggadni, majd tíz perc múlva már kábán ült a kanapén, vele szemben James és a többiek.

-         Mi történt? Nem emlékszem semmire.

-         Piton szerelmi bájitalt kevert az italodba, aminek következtében rávetetted magad Podmore-ra Potter szeme előtt – világosította fel, tömören Rose. Lily ijedten nézett Jamesre, percekig nem szólt, csak kezébe temette arcát, majd testhelyzetén mit sem változtatva:

-         És ti mit adtatok nekem?

-         Bezoárt, Nadin vigyázott rád, míg Rose és én megdézsmáltuk Lumpsluck készletét.

-         Azt hiszem, mást nem akarok tudni. – Felállt, és kiment a portrélyukon.

-         Menj utána! Gyerünk már! Ha nem indulsz el most azonnal, én esküszöm…

-         Nyugi, Sirius, megyek már. – Azzal James is követte Lilyt. Fél óra keresgélés, és a térkép Siriusnál hagyása miatti átkozódás után, a kastély egyik eldugott erkélyén talált rá. Ahogy kilépett mellé, megborzongott a hidegtől, mivel talárját a toronyban hagyta, így csak egy ing és egy félrecsúszott nyakkendő melegítette. Odaállt a lány mellé, ő ránézett, és legnagyobb meglepetésére, azonnal a nyakába ugrott, és szorította, ahogy csak bírta. James először nem tudta mit tegyen, de végül viszonozta az ölelést. Kis idő múlva Lily hátrébb tolta, és a szemébe nézett.

-         Semmit nem akarok tőle, azt hiszem, sosem éreztem iránta semmit, csak jó volt, hogy nem voltam egyedül. Amióta komolyodnak köztünk a dolgok, még csak eszembe sem jutott. Hiszel nekem?

-         Igen, hiszek. – Újra közelebb húzta, és mire Lily észbe kapott ajkaik összeértek. James várt. Várta, hogy a lány szabad jelzést adjon. Lily egyik kezével átölelte, a másikat pedig tarkójára tette, majd kifejezve elégedetlenségét ezzel az apró puszival, szenvedélyesen megcsókolta. James nem tudta felfogni, nem értett semmit, és mégis értett mindent. Érezte, végre érezte, hogy Lily az övé, és csak az övé, és ennél szebb karácsonyi ajándékot elképzelni sem tudott. Az októberi csókjuk a folyosón semmi volt ehhez képest. Percekig csak álltak így, azt kívánva, hogy soha ne érjen véget ez a pillanat, eközben James fejében egy mondat ismétlődött folyamatosan: „Komolyodnak köztünk a dolgok”.