Háromnegyed nyolc. Ez az az időpont, amikor a lányok többsége hiszti rohamok közepette keni fel magára a háromkilónyi alapozót és szemfestéket. A tűzpiros rúzsról ne is beszéljünk. Na igen ilyen lányok az én drága jó barátnőim is. Én ezzel szemben a hátamon fekszem, és várom, hogy elkészüljenek a többiek. Soha nem voltam olyan lány, aki órákon keresztül készülődik, azért, hogy ugyanannyi, vagy még kevesebb időt töltsön olyan helyen, ahol annyira nem is érzi jól magát. Nekem elég tíz perc, és máris tökéletesen kész vagyok. Na jó, ez enyhe hazugság, ugyanis a fürdőkádban képes vagyok órákig feküdni, és mivel ilyen események előtt mindig megfürdök, ezért ez a folyamat elhúzódik fél órára, de akkor is jóval kevesebb időt töltök a készülődéssel, mint a többi lány. Ó, és nehogy félreértés legyen, én mindig szoktam fürödni. Most is így volt, mármint a készülődés. Dorával negyed nyolcig lent sakkoztunk, aztán húsz percig áztattam magam a kádban. Nem törődve a kedves szobatársaim dörömbölésével, hiszen ki tud úgy nyugodtan pihenni, hogy közben valaki az ajtót veri, és dörömböl, hogy „Haladjál már!”? Szóval, miután kiáztattam magam teljesen, fogtam magam, és felkaptam az első kezembe kerülő ruhák közül azt, amelyiket szeretem. Jelen esetben ez egy hatalmas nagy piros póló volt, amire egy nagyon aranyos boci van festve. Ezt még én készítettem nyáron, és a pólóról azt tudni kell, hogy kétszer is beleférnék. Hozzá felvettem egy farmert, amiből nincs túl sok, ugyanis én inkább a kordnadrágos típus voltam. De most már kezdek áttérni a farmerre. A hajam összefogtam egy copfba, a nyakam köré pedig a kedvenc sálamat tekertem. Én vagyok az iskolában a sálas lány. Hihetetlen sok sálam van, mert ez a kedvenc ruhadarabon, ha lehet annak nevezni. Ezenkívül felvettem még egy barna kötött pulcsit, amit szintén nagyon szeretek. A cipőm egy barna csizma volt, igaz hogy még csak október vége van, de én már most előkerestem a csizmámat. Mikor elkészültem az öltözéssel, tökéletesen meg voltam elégedve magammal, Monciéknak persze ebbe is volt beleszólásuk. Nekik valahogy nem nagyon jött be az öltözékem. Minek is hívták? Ja persze, szerintük ez nemtörődömség. Szerintem inkább egyszerű ruházat. De őket nem nagyon lehet egy szóval meggyőzni. - Ezt vedd fel! – harsogta Alice. - Nem, inkább ezt, és hozzá azt a kivágott felsőt – mondta Monci. Alice egy bűn ronda élénkrózsaszín szoknyát akart rám erőltetni, míg Monci egy még annál is csúnyább farmer minit, és egy köldökig kivágott csillogó, arany felsőt. Fogalmam sincs, honnan szedik ezeket a ruhákat. Még sosem láttam rajtuk, de magamon sem fogom, az egyszer holtbiztos. - Én ezeket nem veszem fel – jelentettem ki határozottan. - Lily, komolyan abban akarsz jönni, amiben most vagy? – kérdezték tőlem. - Miért? Mi a baj ezekkel? - Semmi, de mégis csak valami randi szerűségre mész. - És? Ezt miben gátolja az öltözékem? - Hát, tudod a normális emberek általában valami elegánsabb ruhát hordanak olyankor, amikor találkozni készülnek egy hímnemű egyeddel. Még, ha nem is kedvelik annyira az illetőt. - Ezek szerint ti nem tartotok engem normálisnak? Egyébként is, azok a ruhák, amiket ti akartok rám adni, iciri-picirit sem mondhatók elegánsnak, inkább hányingert keltőnek. És mi az, hogy nem kedvelem Jamest? Igenis kedvelem, különben nem mennék vele sehova – tört ki belőlem a vulkán. Szerencséjükre, sokat voltak ilyenkor velem, így tudják, hogy most jobban járnak, ha békén hagynak. - Mi nem úgy gondoltuk. Te tökéletesen normális vagy, és a ruháid is, csak gondoltuk, felvehetnél valami szexibbet – mentegetőzött Alice. - Mégis minek vegyek fel szexibbet? - Csak egy ötlet volt. Így is tökéletesen nézel ki. - Szerintem is. És most jobb lenne, ha elkezdenétek sietni, hiszen öt perc múlva nyolc. És mint egy varázsütésre, felfordult az egész szoba. Mindenki elkezdett kapkodni, és kapkodni. Én meg csak feküdtem az ágyon, és vártam rájuk. Közben persze többször megfordult a fejemben, hogy tetszeni fogok-e Jamesnek, vagy ő is kiakad azon, ami nekem tetszik. Bár, azért ezeket az idióta gondolatokot sikerült gyorsan kiűzni a fejemből, de mégis sokszor előjöttek. Nyugi Lily, jól nézel ki, csak az önbizalom hiányzik. Néha a belső hangocskáimat is szeretni lehet. - Lily, indulhatunk? – kérdezték a többiek. - Mi? Ja, persze, csak kicsit elkalandoztam. Abban a pillanatban, amikor leértünk a klubhelyiségbe, megláttam Jamest. A többi Tekergővel állt a portré előtt. Gyorsan utat vágtunk magunknak hozzájuk. Black rögtön letámadta Moncit, míg James csak mosolygott. - Jó a pólód. Csak nem saját készítésű? - Köszi, és csak de. - Indulhatunk végre? – türelmetlenkedett Darinda. - Ha sikerül Siriust rávenned arra, hogy megmozduljon, akkor felőlem igen – mondta Remus, aki feltűnően rosszkedvű volt. Ránéztem Jamesre, de ő csak annyit üzent a szemével, hogy majd később elmondja. - Jól van, na! Nem kell leharapnod a fejem. Felőlem mehetünk – mondta Sirius. - Bocsánat! – mondta kissé flegmán Remus. - Jól van! - Na jó, ebből elég. Induljunk – mondtam, és magam után rángattam Jamest. Szerencse, hogy ilyenkor a tanárok nem szólnak ránk, mert különben már hat büntetőmunkára mennénk. Elképesztő, hogy nem képesek a szobájukban maradni. Én, ha tanár lennék, biztos nem terrorizálnám a diákokat. Az már más dolog, hogy biztos nem leszek tanár. Nem, én auror leszek. Az évfolyamunkból szinte mindenki aurornak fog jelentkezni, bár szerintem a felét nem fogják felvenni. De, ha nem vesznek fel, akkor sem leszek tanár, már csak a mardekárosok iránti ellenszenvem miatt se. Én nem vagyok komplett, az már biztos. A jövőmet részletezem ahelyett, hogy arról írnék, ami ma este történt. Bár, ha azt vesszük, most még csak gyalogolunk, persze a fiúk nem bírnak csöndben maradni, de mikor megérkeztünk, az ő szájuk is nyitva maradt. Mint minden évben, úgy most is Félig Fej Nélküli Nick kitett magáért. Azt persze nem tudom hogyan, de akkor is kitett magáért. Most jöjjön megint egy kis Lily történelem. Elsős korom óta eljárok ide, de mindig meglepődök, hiszen a díszlet az enni és inni való soha nem ugyanaz. Egyszóval mindig tátott szájjal bámulok, mikor megérkezek. Elsőben minden a denevér körül forgott, másodikban az egész terem narancssárga volt, harmadikban hippogriffes, negyedikben szellemes, ötödikben pedig macskás díszek és sütik voltak. Idén a tök volt az éppen aktuális dekoráció. A gyertyák mind töklámpások voltak, tökös derelyét szolgáltak fel, és sütőtöklevet lehetett inni. A szellemek pedig halloweeni tököknek öltöztek. Csak tudnám, hogyan csinálták, hiszen mindenki tudja, hogy a szellemeknek nincs testük, vagyis van, csak nem szilárd, és épp ezért nem tudnak megfogni tárgyakat. És a ruhák is tárgyak. De most nem ez a lényeg, hanem az, hogy nagyon jól nézett ki a terem. Igaz, hogy nem szeretem, sőt inkább útálom a sütőtököt, de most megittam. Jamesszel és a többiekkel sokat beszélgettünk, aztán egyszer csak azt vettem észre, hogy Monciék eltűntek. Biztos csak el akartak beszélgetni négyszemközt, hiszen van miről. Én legalábbis ezt gondoltam, de hogy mi volt igazából, azt majd akkor írom le, ha eljutok odáig. Most még csak ott tarok, hogy Alice-ék is eltűntek. De nem bírom én azt a Franket. Szinte biztos vagyok benne, hogy csak játszik Alice-szel. - Lily, figyelsz te rám? – kérdezte tőlem egy távoli hang. - Öhm, persze. Mit is mondtál? – kérdeztem vissza Jamestől, miután felocsúdtam bambulásomból. - Csak azt kérdeztem, hogy nem akarsz-e táncolni? Jaj, tényleg, el is felejtettem megemlíteni, hogy itt táncolni is lehet. - Jó rendben. De még mielőtt elfelejteném, emlékeztess rá, hogy mondjak neked valamit holnap. - Miért nem mondod el most? - Mert akkor nem válik valóra. - Mi? Na ennek most nem dőlök be. Egyébként nem vagyok babonás. - Majd elmondom holnap. Azzal elmentünk táncolni. És szerencsére, vagy nem, de akkor is egy lassú szám következett. Most lehet, hogy ez úgy hangzott, mintha egy diszkóban, vagy házibuliban lennénk, de nem. Inkább hasonlítanám ezt egy bálhoz, és egy családi összejövetelhez, mint házibulihoz. De most térjünk vissza Jameshez és hozzám. - Ilyen zene mellet is hajlandó vagy velem táncolni? – kérdezte tőlem. - Ha téged nem zavar, akkor igen – válaszoltam neki mosolyogva. - Engem nem zavar. - Akkor jó. Mármint nem úgy jó, hogy még jó, különben nem is tudom, mi lenne, hanem úgy jó, hogy jó. Na ezt most nehéz lesz megmagyarázni. - Nem kell, értem én. - Kérdezhetek valamit? - Persze. - Mi baja van Remusnak? - Ennyire látszik rajta? - Hát én észrevettem. Gondolom nem ilyen a barátival, és most eléggé szembetűnő volt. - Tonks miatt van kiakadva. Teljesen belezúgott, de fél elmondani, vagy tenni is bármit. Fél, hogy Tonks netán megutálja. - Ugyan már, ez baromság. Már miért utálná meg bárki is Remust. Őt mindenki szereti. - Ha tudnád, hogy miért fél ennyire, biztos nem így vélekednél. - Akkor áruld el. - Azt nem tehetem. Ezt csak ő mondhatja el. Viszont igazán segíthetnél nekünk, hogy összehozzuk őket. - Ezen már mi is gondolkodtunk Moncival, és segítünk. De Sirius tud róla, hogy Remusnak tetszik Tonks? Mármint, mégiscsak a rokona Tonks. - Szerintem nem. El tudod képzelni, hogy mi lenne, ha ez kiderülne? Vagyis nem is az, hogy Lupinnak tetszik Tonks, hanem ha mondjuk összejönnének, és aztán valamin összevesznének. Sirius agyon verné Remust, aztán csak néznénk. És ez még csak a jobbik esett. - Sirius nem ilyen durva. Csak nem verné meg az egyik legjobb barátját. - Hidd el, Sirius sok mindenre képes, amit te el se hinnél. - Te is ilyen vagy? - Csak bizonyos esetekben. Valahogy nem erre a válaszra számítottam. - És mik azok az esetek? – tettem fel azt a költői kérdést, amire már nagyon is sejtettem a választ. - Mondjuk, amikor bántják azokat az embereket, akik számomra fontosak – mondta. Erre nem tudtam mit válaszolni, hiszen az ideutazáskor is megvédett. Így táncoltunk csendben egy kicsit, amikor eszembe jutott még valami. Pontosabban egy félbe hagyott mondat. Vagyis inkább tett. - Öhm, James. Emlékszel arra, amikor tegnap majdnem, szóval tudod. Majdnem megtörtént – kérdeztem tőle. - Igen. - Akkor miért? - Mit miért? - Miért akartál megcsókolni? Annyi sok rosszat tettem veled, és te mégis kedvelsz? Már, ha mondhatom ezt a szót? - Arra vagy kíváncsi, hogy miért hívlak egyfolytában randira? – kérdezte tőlem, mire én bólintottam. – Mi lenne, ha kimennénk a parkba, majd ott elmesélem. - Rendben. Kimentünk a parkba, közben a kezünk néha összeért. Ilyenkor néha jól eső érzés fogott el. Nem tudom mikor lettem ilyen romantikus. Egyáltalán azt sem tudtam, hogy romantikus vagyok, de most úgy látszik ez előjött rajtam. Leértünk a parkba. Én csak álltam, és néztem Jamesre. Mintha vártam volna valamire. Valami megmagyarázhatatlanra. Ez a valami egyszerre tele volt jóval és rosszal, félelemmel és reménnyel. James megfogta a kezem, és húzni kezdett maga után. - Hova megyünk? – kíváncsiskodtam tőle. - Majd meglátod – válaszolta mosolyogva. Na ebben a mosolyban is benne volt minden. Ez is ugyanolyan megmagyarázhatatlan, mint az a valami, amire még most is vártam. - Ne mosolyogj így!- csattantam fel. Na igen, egy kicsit zavart az a mosoly az arcán. - Miért talán zavar? - Igen képzeld, zavar. Útálom, ha valaki titkolózik. - Ez hogy jön a mosolyhoz? - Abban a mosolyban benne van minden titkod, csak megfejteni nem tudom. - Már nem kell sokat várnod arra, hogy párat megtudj közülük. - Ajánlom is. Aztán még egy ideig baktattunk egymás mellet. Amikor a nagy fűzfa mellé értünk a tó partján, hirtelen megszólalt. - Megjöttünk – mondta vidáman. - Miért pont ide? – kérdeztem. Ez a kedvenc helyem a Roxfortban. Pontosabban az egyik kedvenc helyem. - Mert azt csiripelte egy roppant aranyos kismadár, hogy a kisasszonynak ez a kedvenc helye. - Igazán? És mondd csak, ennek a kismadárnak neve is van? - Van bizony, de teljes titoktartást ígértem neki. - Sejtettem. - És most, Lily Evans, te feltettél nekem egy kérdést, és én megígértem, hogy válaszolok rá. Nos, mivel az ígéreteket be kell tartani, ezért én is azt teszem. Hogy miért kedvellek? Mert gyűlölni is tudnálak. - Mi? – Na ezen meglepődtem. - Semmi. Az az igazság, hogy én az összes hibáddal együtt én tényleg kedv… kedvellek. - Miért engem? Annyi más lány van még, akit megkaphatnál. - Pont ezért. Mert érted küzdeni is kell. Mert te nem veted hanyatt magad, ha rád köszönök. Azt nem mondom, hogy nem olvadozol, mert az hazugság lenne – mondta az utolsó szót nevetve. - Te nem vagy normális – nevettem én is. - Akkor az sem normális, amit tenni fogok? - Az attól függ, hogy mit fogsz… mmm. Na igen, nem hagyta, hogy végig mondjam a mondatot. De nem bírom én ezt. Viszont azt igen, amit tett. Köztudott tény, hogy engem lehetetlen elhallgattatni, de neki sikerült. Egy egyszerű csókkal. Na jó, annyira nem volt egyszerű. Igaz, hogy már volt részem ebben az élményben, de most jobb volt. Sokkal, sokkal jobb. És ami a legjobb, hogy semmi nem zavarta meg azt a bő öt percet. - Nem löktél el magadtól – jegyezte meg James. - Nem is állt szándékomban. - Ez most azt jelenti, hogy te is akartad? - Zavar, ha azt mondom, igen? Válasz helyett, vagy inkább válaszképpen újra megcsókolt. Ám ekkor… - SIRIUS BLACK! Várom az ötleteket arra, hogy ki kiabált, és legfőképpen arra, hogy miért. És, hogy a félreértéseket elkerüljük, én már tudom a választ, csak kíváncsi vagyok, hogy nektek mik jutnak eszetekbe egy ilyen függővégről.