Mr. és Mrs. Potter, mint kiderült, ők azok, semmiben sem különböznek a normál emberektől. Kedvesek és humorosak, ugyanakkor szomorúak is voltak. Mondjuk ez nyilvánvaló, hiszen a fiuk kómában fekszik, és senki nem tudja, mikor fog föl kelni. Madam Pomfrey szerint nagyobb a valószínűsége annak, hogy a Szent Mungóba kell szállítani, mint annak, hogy itt, az iskolában ébredjen fel. Ez elégé lehangolta James szüleit, és persze engem is. Hiszen a barátnője vagyok. Ú, de furcsa azt mondani, hogy a barátnője, mert csak körülbelül két órája vagyok a „barátnője”. Egy baj van csak, és az az, hogy Potterék nem tudták ezt, akkor, amikor bejöttek. Vagyis Mrs. Potter nem tudott róla. Mr. Potter pedig igencsak érdekes módon jött rá, vagyis derítette ki. Nem most, hanem állítása szerint két éve nyáron. Ezt ő mesélte nekem akkor, amikor csak ketten, pontosabban hárman voltunk a gyengélkedőn. Mrs. Potter és Madam Pomfrey lementek a konyhára, így mi maradtunk ketten James mellet. Két éve, hihetetlen, hogy James már akkor is belém volt annyira zúgva, hogy a szülei valahogy tudomást szerezzenek róla. - Te vagy Lily Evans, a vörös hajú, griffendéles prefektus, igaz? – kérdezte tőlem az öregebbik Potter. - Igen, én vagyok. - Én James apja vagyok, bár erre már rá jöttél. A nevem Harold Potter. - Örvendek Mr. Potter – nyújtottam kezet neki. - Úgyszintén. Örvendek, hogy megismerhetem a fiam barátnőjét. Jól sejtem, hogy mostanra többet érez a fiam iránt, mint gyűlöletet? Én csak tátogtam, mint egy partra vetett hal. Nem igazán értettem, hogy honnan tud rólam ilyen dolgokat. Nem hittem volna, hogy James elmesélte a szüleinek a kis vitatkozásainkat. - Én soha nem gyűlöltem Jamest – válaszoltam neki. Végül is valamilyen szinten igaz, hiszen annak ellenére, hogy szinte mindig üvöltöztem vele, még nem utáltam. Főleg nem gyűlöltem. - Értem, de nem volt a legrózsásabb a viszonyotok, igaz? Előttem nem kel letagadnod. Ha megígéred, hogy azt, mait most fogok neked elmesélni, nem mondod el senkinek, akkor rájössz, hogy én mi mindent tudok. Szóval megígéred, hogy nem mondod el senkinek? - Megígérem. - Senkinek egy szót se róla, legfőképp Jamesnek ne – mondta, és rám kacsintott. - Rendben, egy szót se. - Nagyon helyes. Az én hatalmas nagy titkom, csak azért titok, mert, ha a kicsi fiam megtudná, azon nyomban lenyelne. Ugyanis beleolvastam a naplójába. Az egész persze egy hatalmas véletlennek köszönhető, de olyan dologra bukkantam benne, hogy már nem bírtam letenni. Ez akkor volt, amikor James anyja megint egy roppant unalmas bált rendezett még két éve nyáron. Rá akart tukmálni egy igazán jó nevű, és természetesen gazdag családból származó fiatal hölgyet Jamesre, amit ő, mint mindig, most is elutasított. Persze a feleségem ezt nem volt képes megérteni, és addig erősködött, amíg James meg nem sértődött, és el nem ment. Én meg utána mentem megkeresni, és szólni neki, hogy készülődjön. Azt hittem a szobájában van, ezért benyitottam hozzá, de ott senki nem volt. A naplója pedig az ágyon hevert nyitva. Az az igazság, hogy túlságosan kíváncsi vagyok, ezért beleolvastam. Írt benne rólad, arról, hogy mindig visszautasítod, és gyakran neveznek az aranyvérű mardekárosok, annak aminek, és amikor meg akar védeni, mindig elutasítod. - Ez csak azért van, mert nem akarom, hogy miattam mások is megjárják. Még akkor sem, ha tudom, hogy meg tudja védeni magát. - Tudod roppantul emlékeztetsz valakire, akit ismerek. Ő igaz, hogy varázslók gyereke, de mindi kiállt azok mellet, akiket piszkáltak a származásuk miatt. Ezért gyakran árulónak nevezték. Én mindig kiálltam mellette, és megvédtem, ebben, ahogy nézem, James rám ütött. És abban is, hogy ezért a cselekedetrét nem lett agyon dicsérve. Személy szerint, nekem voltak olyan alkalmak is, amikor még pofont is kaptam, de az esetek többségében megúsztam egy kis nyilvános megaláztatással. - Valamiért ismerős a helyzet – motyogtam halkan. - Gondoltam. Tudja maga több szempontból is hasonlít erre a hölgyre. Először is mindketten akaratosak, aztán ön is az eszére hallgat, amikor teljesen nyilvánvaló, hogy a szívének van igaza. - Nem is tudja, mennyire igaza van. Szabad megkérdeznem a hölgy nevét? – kérdeztem kíváncsian. - Ó, hogyne. Joannának hívják, Joanna Potternek. - Elvette feleségül? Vagyis inkább azt kéne kérdeznem, hogy önhöz ment? – kérdeztem tőle, de amikor rájöttem, hogy mit is kérdeztem, elvörösödtem. - Úristen, én annyira sajnálom. Nem úgy értettem. - Tudom, hogy nem úgy értette. Ne izguljon! – mondta mosolyogva Mr. Potter. – Egyébként ön is együtt van Jamesszel, ha nem tévedek? - Nem – válaszoltam, majd hosszas hallgatás után rákérdeztem még valamire, ami nagyon érdekelt. – Megkérdezhetem, hogy hogy találtak egymásra? - Persze. A hatodikos roxforti évünk alatt történt. Joanna éppen megmentett egy másodikost, a mardekárosok pedig elkezdtek átkokat küldeni rá. Én és az egyik barátom, Joffrey Skirt pont arra jártunk, és beszálltunk a harcba. Sikerült leverni őket, de persze mi nem használtunk olyan átkokat, mint amilyeneket ti, vagyis inkább a mardekárosok most használnak. Na mondjuk, van egy olyan érzésem, hogy James sem olyan ártatlan. Na de most Joannánál tartottunk. Szóval, ő megsérült, ezért én felkísértem a gyengélkedőre. Amíg Madam Pomfrey ellátta a sebeit, én ott voltam, és megvártam. Már előre láttam, hogy ebből nagy botrány lesz, de nem így történt. Hanem megköszönte, hogy segítettem neki, és felkísértem. Megkérdezte, hogy mivel köszönhetné ezt meg. Én azt válaszoltam, hogy jöjjön el velem Roxmortsba másnap. - És elment? – kérdeztem egyre izgatottabban. - Elmentem – válaszolt az ajtóból Mrs. Potter. – És nem is bántam meg. Elvitt a Szellem Szálláshoz, egy kviddics boltba, a Három Seprűbe és a kastély felé a Mézesfalásba, ahol kaptam egy hatalmas csoki szívet. - A kviddicsbolt nem volt zavaró? - Nem, dehogy. Imádom a kviddicset, és régen, a roxfortos éveim alatt én is játszottam. Őrző voltam, Harold pedig fogó. Ez már szinte családi hagyomány, hogy a Potterek fogók. Harold apja, nagyapja, dédapja, ükapja, és az ő apja is fogó volt. És most James is. Ráadásul csapatkapitány lett belőle – mondta, majd az ágyon fekvő fiára nézett. Aztán hirtelen hozzám fordult. – Ó, de modortalan vagyok, még be sem mutatkoztam. A nevem Joanna Potter, bár gondolom Harold már említette. Te pedig? - Én Lily vagyok, Lily Evans. - Lily? Margaret lánya? - Öhm, igen. Honnan ismeri anyut? - Elsősök voltatok Jamesszel, amikor a peronon találkoztam vele. Sokat beszélgettünk, meséltem neki Roxfortról, Roxmortsról, Jamesről, és még rengeteg dologról, ami a varázslókhoz kapcsolódik. Aztán másodikban és harmadikban találkoztam még vele, akkor is jót beszélgettünk, viszont negyedikben már nem találkoztam vele. Azóta se láttam. - Nem volt ideje velem kijönni a vonathoz. A húgomat kísérte az új iskolájába, meg rengeteget dolgozik. - Ó igazán, sajnálom szegényt, hogy ennyit dolgozik. Ha legközelebb látod, átadod neki az üdvözletem? - Természetesen. - És mondd csak, jól sejtem, hogy te és a kisfiam most jóban vagytok? Tudod, mire gondolok. - Öhm, igen. - Hiszen ez nagyszerű. Végre nem kell keresgélnem neki. Ezt nem lenne szabad elmondanom, ezért ne is add tovább Jamesnek. Mesélt rólad nekem. Azt mondta, hogy fejezzem be, és ne játsszam többet a kerítőnőt, ugyanis ő szerelmes valakibe, aki mindig nemet mond a randi kéréseire. Úgy látszik, még azok a nők is, akik a legkitartóbban ellenkeznem, beadják a derekukat egyszer. Mi vagyunk rá az élő példa. Nem igaz? - De, de igaz – mondtam, és egy akkorát ásítottam, hogy majdnem lenyeltem James szüleit. - Jaj, elnézést, csak egy kicsit fáradt vagyok. - Semmi baj, menj csak nyugodtan. Majd értesítünk, ha történik valami – mondta Mrs. Potter. - Köszönöm. Meg a történeteket is. Jól esett ilyet hallgatni. - Ugyan, nekünk esett jól elmesélni. Kellemes pihenést! - Viszlát! - köszöntem el, majd felbandukoltam a klubhelyiségbe. Útközben szerencsére nem találkoztam senkivel. Nem tudom mit tett Dumbledore a mardekárosokkal, de remélem, nem ússzák meg olyan könnyen. Főleg Nott nem. Ha Potterék megtudják, hogy ő tette, remélem kiverik a balhét a gyerek szüleinél. Mégiscsak ő a hibás. Jó, tudom, hogy én is az vagyok, hiszen egy prefektusnak kötelessége tenni valamit, még akkor is, ha nem képes rá. Közben a dáma elé értem, és elmotyogtam a jelszót. - Sárkánycukor – mondtam, mire kinyílt a portré, és én bemásztam rajta. Ezt a jelszót az igazgató találta ki. Köztudott, hogy rajong az édességekért. A sárkánycukor pedig az. Sárkány pikkely van megsütve, és a cukor rá van olvasztva. Ezután még különböző színű cukorkákkal van megszórva. Csak melegen finom, és hál istennek, nem érződik rajta a pikkely. A klubhelyiségben szinte mindenki letámadott, és James állapotáról érdeklődtek. Én mindenkinek azt mondtam, hogy még él. Nem nagyon volt kedvem beszélgetni. Válaszolgatás közben Siriust és Moncit kerestem, de csak Remust és Dorát találtam lent. Egymással szemben ültek, és sakkoztak. Letelepedtem melléjük. - Hogy telt az estétek? – érdeklődtem tőlük. - Egész jól. Sokáig táncoltunk, aztán feljöttünk ide. Sirusék mesélték, hogy mi történt. Hogy van James? – kérdezte Remus, miközben leütötte Dora egyik bástyáját. Fura, mikor mi játszottunk Jamesszel, akkor is így volt a felosztás. Mármint én, mint a lány voltam a fehérrel, ahogy Dora is, James pedig a feketével, ahogy Remus. - Kómában van. Madam Pomfrey szerint, ha két héten belül nem ébred föl, akkor beviszik a Szent Mungóba. Most itt van Mr. és Mrs. Potter. Te ismered őket? - Igen, nagyon kedves emberek. Miért kérded? - Pont ezért. Olyan közvetlenek voltak, pedig még csak először láttak, vagy másodszor. Ráadásul elfogadták, hogy az egy szem fiuk barátnője vagyok. - Már miért ne fogadták volna el? Téged mindenki szeret. - Ja, persze, mindenki. És azért nem fogadták volna el, mert én mugli származású vagyok, míg ők aranyvérűek. - Ők nem Malfoyék, Lily. És egyébként is, a húgodon, és pár balekon kívül téged mindenki kedvel. És James szülei csak a legjobbat akarják a fiuknak – mondta Dora. - Köszi a bíztatást. Kicsit segített. Nem tudjátok véletlenül, hogy hol van Monci és Sirius? - Fent a szobájukban. - Egy helyen? - Nem, kicsit összebalhéztak. - Már megint? – kérdeztem fáradtan. - Ezen te még meglepődsz? - Nem csak azt hittem, hogy most egy kicsit nyugi lesz. - Kettejük közt? Ha összeházasodnak, akkor se lesz öt nyugodt percük az életben, nem hogy egy nap. Most csak gyakorolnak, és rajtunk tesztelik, milyen idegesítő ez. - Nos, szerintem… teljes mértékig igazatok van. Szóljak, ha megtudok valamit? – kérdeztem nevetve. Na persze, nem azon nevettem, hogy szóljak-e, ha valami történik Jamesszel, hanem csak úgy. Az egészen. Elfáradtam, és túlhajtottam magam. És ha túlhajtom magam, felpörgök, és idegesítőbb vagyok, mint általában. És nem tudok elaludni. Pedig most szükségem lenne az alvásra, hiszen tegnap kettő után feküdtem le, és aludtam vagy öt órát. Aztán a kezem is eltört, és most is hajnali egy van. És még Moncival is beszélhetek. Bár vele még szerencsésebb helyzetben vagyok. Ő a jobbik rossz. Mert ha Siriusszal kéne beszélnem, akkor készülnék csak ki. Épp caplatok fel a lépcsőn, amikor hangos ordibálást hallok. Még hozzá a két rossztól. Remus azt mondta, hogy külön vannak, de tévedni emberi dolog. Még akkor is, ha az a tévedés az én rovásomra megy. Nincs most idegrendszerem ilyen ordibáláshoz. - Mi a fenéért nem fogtad még fel, hogy ő tehet az egészről? – ordított Sirius. - Mert nem és kész. Nem ő a hibás. Az egészről a hülye mardekárosok tehetnek, meg te – kiabált vissza Monci. - Én? – hökkent meg Black. - Igen te, ha nem akarnál minden áron velem járni, akkor nem történne semmi. Na most jött el az idő, amikor betoppantam a hálóterembe. De ők valahogy nem zavartatták magukat. Folytatták tovább a veszekedést. - Igazán? Már szeretni sem lehet? – háborodott fel Sirius. Csak az a baj, hogy túl színpadiasra vette a figurát. - Ugyan már! Tudod te, mi az a szerelem, vagy akár a szeretet? - Már hogyne tudnám. Szerinted én egy… - Érzéketlen fatuskó vagy. - Miért te őt szereted? - Kit? - Hát ezt a Berryt? - Nem, csak a barátom. És ez most, hogy jön ide? - Nem ez itt a lényeg. James is a barátod, és mégis Berryt védted Dumbledore előtt. - Nyilván megvédtem, mikor nem ő tehet róla. Ráadásul még egy átkot se tud normálisan ráküldeni valakire. - Ööö, ne haragudjatok, hogy közbe szólok, de nem akartok ma még kibékülni? – szóltam közbe. - Nem – jött egyszerre a válasz. - jól van, akkor én mennék egy kicsit aludni, és örülnék, ha ezt csöndben tehetném. Szólok, ha megtudok Jamesről valamit. - Köszi, az jó lesz. És Lily, én Moncival ellentétben sajnálom, ami történt, én tehetek róla – mondta Sirius. - Ugyan, Monci sem gondolta komolyan, hogy téged hibáztat. Igaz? - Hát… - IGAZ? - Ja, persze. Nem gondoltam komolyan. Jó éjszakát! – mondta Monci, és a fejére húzta a takarót. Ezt csinálja, amikor duzzog. - Jó éjt nektek is. - Jó éjt! – köszöntem el én is, aztán az álmok mezejére léptem. Miért van az, hogy az álmunkban minden sokkal könnyebb? Talán azért, mert onnan fel tudsz kelni, és el tudod magaddal hitetni, hogy az egész csak egy álom volt. Mikor felkeltem egy levél volt az ágyam mellet, pontosabban, a baglyom abban a pillanatban repült be az ablakon.