26. fejezet

Ahogy Lily a levelet olvasta úgy változott az aggódó arckifejezése meglepetté.
- Mi az? – kérdeztem.
- A nővérem… Petúnia… férjhez megy! Haza kell mennem… estére már otthon kéne lennem…
Mikor látta a csalódottságot az arcomon, amiért nem töltjük együtt a szilvesztert és a teljes szünetet elmosolyodott.
- Gyere velem!
- Nem, nem akarok zavarni! Ez egy családi esemény, én meg nem vagyok családtag.
- Velem jössz és kész!
- Na, de… a szilveszter… az utolsó iskolás szilveszter… mit csinálunk?
- Ne légy ilyen beszűkült! Hopponálással vagy akár Kóbor Grimbusszal, hamar találkozhatunk. Vagy Roxmortsban, vagy ott nálunk! Gyere velem! Nem bírom elviselni Túnit egyedül!
- Ha ennyire utálod, miért mész el?
- Mert segítenem kell az előkészületekben! Kérlek, gyere el velem!
- Legyen. Én úgysem tudok neked ellenállni!
- Imádlak! – ugrott a nyakamba, és hosszan megcsókolt – te nem tudod, hogy mit jelent ez nekem, hogy ott leszel. Utálok otthon lenni, a nővérem ki nem állhat, minden percem megmérgezi…
- Kéredzkedjünk el Dumblitól.
Lily csak egy rosszalló pillantással reagált a névre, és már siettünk is az igazgatói irodába.
Útközben egy kis úttorlaszra lettünk figyelmesek. Malfoyék az egyik portré mögötti rejtek folyosón álltak, és minden tudásukat latba vetve próbálták eltüntetni a ruháikat. Csakhogy felfedezték őket, és most a fél suli rajtuk röhögött.
- Hé, barbie! Mosolyogj! – az egyik srác egy fényképező gépet kattintott el, majd vidáman elszaladt.
Mikor kiszórakoztuk magunkat folytattuk utunkat az igazgatóhoz.
- Cukorpenna! – mondta Lily a kőszörnynek, mire az engedelmesen félre ugrott.
- Jó napot professzor!
- Ms. Evans, Mr. Potter! Miben segíthetek?
- Szeretnénk elkéredzkedni a szünet további részére, a nővérem Petúnia, férjhez megy, így haza kéne mennem, és James velem jönne.
A név említésére, mintha Dumbli szeme megrándult volna, de az egész csak egy pillanat volt, valószínűleg rosszul láttam.
- Persze, menjenek csak! A szünet végéig érjenek vissza, egyébként sok boldogságot a nővérének!
- Átadom, köszönöm.

Egy órával később már a vadkanos kapuk felé hurcoltuk a ládánkat. Mikor kiértünk az iskola területéről megszorítottam egyik kezemben a ládámat, a másikban Lily karját, megperdültem a sarkamon, majd a tüdőlapító utazás után egy csinosan berendezett fényes nappaliban találtuk magunkat.
- Ááááá! Lily? Mit keresel itt?
- Én is örülök neked nővérkém.
A visító egy kiugró arccsontú, barna hajú csaj volt. Ha nem tudom, hogy Lily nővére, eszembe se jutna, hogy rokonok. Sose láttam még ennyire különböző testvéreket.
- Mit csinálsz itt? Neked nem abban az őrültképzőben kellene lenned a magadfajta defektes kreténekkel?
- Az esküvődre jöttem. Anyáék írtak.
- Nem emlékszem, hogy meghívtalak volna! Csupa normális ember lesz ott, nem pedig a magadfajták. Ez meg ki?- bökött rám a csaj.
- Ő – nyomta meg a szót Lily – James Potter. Anyáék hol vannak?
- Vernont hozzák az állomásról. És ez is olyan… amolyan…
- Ha Jamesre gondolsz igen, ő is varázsló.
- Ki ne mondd ezt a szót a mi tisztességes, normális házunkban! Te szánalmas különc!
- Elég legyen – szóltam a csajra erélyesen, mert láttam, hogy Lily arca elsötétül.
- Te hozzám szóltál?
- Hozzád. Szállj le Lilyről, miattad nem akart nélkülem eljönni! Mert te tönkreteszed minden itt töltött percét!
- Nem kérte senki, hogy eljöjjön! Senkinek sincs itt szüksége rá! Senkinek nem kell! Pláne nem az esküvőmön!
Én megátkozom ezt a csajt… Lily megérezhette a gondolatomat, mert lefogta a kezem, ami már majdnem a pálcámért nyúlt.
Petúnia még vetett egy gyűlölködő pillantást ránk aztán kiviharzott a nappaliból.
- Ez a nővérem…
- A legföldhözragadtabb mugli, akit valaha láttam… jó, igaz nem láttam túl sokat. Ne foglalkozz vele…
- Pakoljunk ki. Gyere, mutatom a szobámat.
- Ó, ez tetszik!
- Ökör!
Lily nyomott egy gyors puszit az arcomra, és elindult felfelé egy hosszú lépcsőn. Mikor felértünk, kinyitotta a lépcső melletti ajtót, és beléptünk a szobába.
Lily szobája nagyon kis takaros, rendes, és tágas. Középen egy szép, faragott ágytámlájú ágy. Fölötte a falon pár mugli banda mozdulatlan posztere.
Az egyetlen, ami a falon mozgott, az egy három kislányt ábrázoló kép volt, akik nagyban vigyorognak a kamerába.
Mikor Lily látta, hogy a képet nézem elpirult.
- Jaj, az még második elején csináltuk. Melie, Alice és én.
- Nagyon cuki voltál!
- Akkoriban nem így gondoltad… de hagyjuk.
Épphogy lepakoltunk, ajtócsapódás hallatszott.
- Ezek anyáék lesznek! – és már rohant is lefelé. Én pedig követtem, de diszkréten a háttérben maradtam, egészen addig, míg Lily nem hívott magukhoz.
- Gyere már James, ne állj ott! Anya, Apa, emlékeztek még James Potterre ugye?
Lily szülei nem tudták elrejteni a mosolyukat, amikor rám ismertek.
- Persze, emlékszünk. Örülök, hogy most már nem olyan ellenséges a viszony köztetek.
- Ez egy hosszú történet…
- Gondolom. Petúnia! Mutasd be a vőlegényedet!
Lily nővére kelletlenül abbahagyta a sustorgást egy kerekfejű, széles vállú, nagyon kellemetlen kinézetű pacákkal.
- Vernon Dursley –nyújtotta felém lapátkezét a hústorony.
- James Potter – kelletlenül megszorítottam a felém nyújtott zsíros kezet.
- Nekünk rengeteg dolgunk van! – húzta el Vernont Petúnia – Vernon, kipakoljuk a cuccaidat!
- Szívesen segítek – ajánlkozott Lily.
- Eszedbe ne jusson a közelünkbe jönni! – csattant fel a lány dühösen.
Mr. és Mrs. Evans a fejüket csóválták, mint akik már nagyon unják a két testvér közötti háborút.
Petúnia és vőlegénye elvonultak.
- Mr. és Mrs. Dursley és a lányuk Marge holnap érkezik. Mivel néhány szobával kevesebb van, mint kéne, két megoldás van. Vagy elrontjuk mindenki itt tartózkodását, és a fiúkat összeköltöztetjük Petúnia szobájába, a lányokat Lilyébe, és a szülők alszanak a vendégszobában – mindkettőnk arca fájdalmasan megrándult – vagy, Vernon beköltözik Túnihoz, ti pedig Lilyhez, Dursleyék pedig a vendégszobában. Csak aztán nehogy meggondoljam magam! – nézett ránk Mr. Evans – Lil, segíts édesanyádnak a konyhában, mi pedig fiam, beszélgessünk kicsit a dolgozószobámban.
A gyomrom felcsúszott torkomba, és a testrészeim további vándorlásnak indultak, amíg követtem Mr. Evanst. Mikor a szobába értünk, leült az íróasztala mögé, én pedig szembe vele.
- Kérsz valamit inni?
- Köszönöm…
- Mik a terveid a lányommal?
Jajistenem, ez olyan, mint egy régi film… a torkom kicsit kiszáradt, de megköszörültem, és igyekeztem állni Mr. Evans tekintetét.
- Mégis hogy érti… szeretem Lilyt…
- Házasságra gondoltál már?
- Mr. Evans, 17 évesek vagyunk… nem gondolja, hogy ez kicsit korai lenne?
- Nem mostanra gondoltam, hanem valamikor… ha szereted, végül is miért ne?
- Persze, gondolom, ha befejeztük az iskolákat…
- Tényleg, hol akarsz továbbtanulni?
- Nem tudom, hogy tudja e mit jelent az auror…
- Nem igazán.
- Ahhoz hasonlítanám, amit önök rendőrzőnek, vagy minek hívnak.
- Rendőrnek?
- Annak. Az aurorok munkája felkutatni, és börtönbe juttatni a sötét varázslókat, és boszorkányokat.
- Értem. Még valami: remélem, neked nem kell elmagyaráznom, a védekezés fontosságát, hiszen nektek biztos vannak erre bűvész trükkjeitek.
Egy pillanat alatt elvörösödtem és, hogy csináljak valamit a kezemmel, felhajtottam az elém rakott brandys poharat.
- Igen, természetesen igen, vagyis nem, nem kell – dadogtam.
- Jól van, nem kell megijedni, nem eszlek meg, csak tudod két lányos apának lenni nem egyszerű dolog, egyszer talán te is megérted. Petúnia kamaszkora nem volt egy fáklyásmenet, de mivel ők ketten annyira mások, nem is féltem.
- Ne aggódjon, vigyázok rá ígérem.
- Ebben biztos vagyok fiam. Na, menj! Már biztos szükség van a segítségedre a konyhában!
Menekülésszerűen elhagytam a szobát.
Ez egy elég bizarr beszélgetés volt, nem hittem volna, hogy ilyenre sor kerül valaha az életemben…
Épp a konyhát kerestem, mikor megjelent a bűbájos Petúnia.
- Hé, te kretén!
- Parancsolsz? – igyekeztem viszonylag kedves maradni.
- Igen, egyáltalán nem hívtunk ide se téged, se az elfajzott, gyogyós húgomat!
- Figyelj Pet…
- Még nem fejeztem be! – rikácsolt a lány – a többi vendég, meg Vernon meg ne tudja, hogy ti milyen abnormális különcök vagytok! Ez egy teljesen normális, család, nem hiányoztok bele ti! Világosan fogalmaztam?
Nagyot nyelve legyűrtem a felgyülemlett indulatot.
- Világosan fogalmaztál Túnica, de hadd mondjak én is valamit. Eszemben sincs muglik előtt leleplezni a titkos mágiát, de még ha akarnám se tehetném, mert tiltja a törvény. Még valami. Hagyd békén Lilyt, mert örülhet, hogy másnak született, mint te! Örülhet, hogy olyan dolgokat ismerhet meg, amiket te sose fogsz! Ő különleges, és még a kisujja is többet ér nálad!
Meg sem várva a válaszát otthagytam, és folytattam utamat a konyha irányába, ahol ledobtam magam Lily mellé.
- Segíthetek valamit? – erőltettem nyugalmat a hangomra.
- Nem kell, vacsorázunk!
Evés után elköszöntünk a családtól és visszavonultunk Lily szobájába.
- Colloportus, Disaudió! – fordítottam a pálcám az ajtó felé.
- Miben mesterkedsz?
- Gondoltam, jól jön még – kacsintottam.
- Megőrültél? Anyáék lent vannak, meg Túniék a szomszédban…
- Mire való a hangkiszűrés, ha nem erre?
Ledobtam magam az ágyra.
- Nem jössz ide? – kérdeztem abszolút ártatlan, kiskutya szemekkel.
Lily elmosolyodott, és lenézett a talárjára, amit még mindig viselt.
- Át kéne öltöznünk. Ez az iskolai talár nem való itthonra.
Azzal kicsatolta és ledobta a földre.
- Szerintem ez a felső sem itthonra való nem? – kérdeztem vigyorogva.
A többi ruhadarab levételében úgy láttam segítségre szorul. Hát milyen lovag lennék, ha nem segítenék egy ilyen bájos hölgynek?

Reggel egy percre nem tudtam, hogy hol vagyok, de éreztem Lily kezét a derekamon, tehát arra jutottam, hogy annyira rossz hely nem lehet. Aztán persze, mikor magamhoz tértem eszembe jutott a tegnap. Lily felé fordultam, aki morgolódni kezdett, mert megmozdult a párnája.
- Jó reggelt!
A megszólított azonban nem tűnt még ébernek. Épp én is a visszaalváson gondolkoztam, amikor Lily álmában csapkodni és kiabálni kezdett.
- Ne! Kérem, ne! Bármit megteszek, csak ne!
- Lily, ébredj fel, csak álmodsz! – próbáltam költögetni, és csitítani.
Lily smaragd szemei kipattantak, és ijedten csillogtak.
- James, te vagy az?
- Ki más lennék? Rosszat álmodtál, nincs semmi baj.
- Szörnyen… valóságos volt… - zihált Lily.
- Meséld el – simítottam ki pár izzadt tincset a szeméből.
- Nem emlékszem már részletekre, nem is volt összefüggő. Csak érzések. Életveszély, rémület.
- Csak egy rossz álom, ne félj, az nem bánt!
- Tudom, csak… annyira rossz volt! Hány óra van?
- Mindjárt megnézem, várj.
Feltettem a szemüvegem és megkerestem az órámat.
- 10 múlt.
- Fel kéne kelni – nyújtózkodott Lily.
Én pedig kényelmesen elnyúltam az ágyban, mint mindig, ha Lily fel akar kelni, ami nem az erősségem. Őt viszont ez idegesíti a legjobban, az összes háklim közül.
Kedvtelve nézegettem, ahogy Lily hajlongva összeszedegeti a cuccait. Mikor észrevette, hogy nézem, megcsóválta a fejét, felkapta a pálcáját, és hirtelen elsötétült a világ.
- Hé! Megfogta az Isten a lámpát?
Hallottam, ahogy Lily felnevet, és egy pálcaintésnyi idő múlva már ismét láttam, de bánatomra Lily akkorra már felöltözött.
- Ezt a dumát hol hallottad?
- Ez kérlek az én bámulatosan kreatív elmémből pattant ki!
- Tudod, mit értékelnék?
- Mit, bébi?
- Hogy ha abból a bámulatosan kreatív elmédből az öltözködés ötlete pattanna ki.
- Csak a kedvedért. Tényleg, ha már úgyis ott állsz, nem adnál pár ruhát?
- A ládámból?
- Akár milyen jól állna nekem a szoknya, nem, a saját ládámra gondoltam.

A nap során kaptunk annyi kimenőt a konyhai, és a dekoráló feladatok alól, hogy Lily megmutathassa a környéket. Takaros kis hely, nagy, kertes házakkal meg hangulatos utcákkal.
- Itt lakik egy régi barátnőm, általánosban osztálytársak voltunk. Vajon itthon van?
Ez költői kérdés volt, mert már nyitotta is a kertkaput. Én, mivel más választásom nem igen volt, követtem a házhoz, amin hármat kopogott.
Az ajtóban megjelent egy aprócska fiú.
- Igen?
- Ki az, Billy? – hallatszott egy női hang a háttérből.
- Nem tudom Liz.
- Te vagy a kis Billy? – csodálkozott Lil – Amikor utoljára láttalak, még kisbaba voltál.
Ekkor egy barna hajú, göndör lány jelent meg.
- Segíthetek? – a szeme tágra nyílt a döbbenettől, ahogy ráismert Lilyre – Lily Evans! Tényleg te vagy az?
Majd a Liznek nevezett visítva Lily nyakába ugrott.
- Helló Liz.
Kezdtem kicsit feleslegesnek érezni magam, amikor a lány figyelme felém fordult.
- Lily, te végre bepasiztál? Hú, és nem is rossz példány, sőt!
A csaj teljes nyugalommal beszélt rólam úgy, mint ha ott se lennék.
- Hello, James Potter – nyújtottam a kezem, még mit sem sejtve.
- Elizabeth, de csak Lizi – mondta a csaj az iskolai kiscsajokra emlékeztető hangon - Hideg van, nem jöttök be?
Lily boldogan követte a lányt, én meg kissé kelletlenül Lilyt.
- Olyan régen láttuk egymást! Hét éve, mióta koleszos lettél. Tényleg, hova is jársz?
Lily arcából hamar kifutott a vér, és nem úgy tűnt, mint aki a közeljövőben megszólal, így kisegítettem.
- Nem hinném, hogy ismered. Nagyon messze van innen.
- És ti osztálytársak vagytok?
- Azok.
A csaj egy gyomorforgatóan émelyítő mosollyal lerakott elém egy csésze teát.
- Ha megittátok, megmutatom a szobámat. Annyit változott Lil, mióta utoljára láttad!
Jaj, istenem, ez olyan átlátszó duma! Lilykém kérlek, nem fogod az adást? Nem veszed észre, hogy mire megy itt ki a játék? Nem. Az én amúgy IQ királynőm most csak kedvesen mosolygott.
- Hol találom a mosdót? – állt fel az említett.
- A második ajtó arra, drága! Mi addig felmegyünk.
- Oké, jövök majd én is.
Nem volt mit tenni, követnem kellett a csajt, és titokban még reménykedtem, hogy csak rosszul értelmezem a jeleket, hiszen ez a csaj Lily barátnője, és sose tenné azt, amit én gondolok. Sajnos ez az utolsó reményem szertefoszlott, amikor villámgyorsan bezárult mögöttünk Elizabeth ajtaja.
- Végre kettesben! Mondd meg nekem James, hogy ezen a kis stréberen mit tudsz te szeretni? Már kicsiként is egy magoló apáca volt!
Válaszolni már nem volt időm, mert a csaj erőszakosan a számra tapasztotta a száját, és egy villámgyors, gyakorlott mozdulattal kicsatolta az övemet. Mikor a döbbenettől magamhoz tértem azonnal ellöktem magamtól a csajt, rendbe szedtem a ruháimat és igyekeztem minél messzebb húzódni a sarokba.
- Mi az? Nem kellek neked?
- Nem – feleltem, és úgy éreztem, itt az idő a távozásra. A csaj nem így érezhette, mert megragadta a karomat, és erőszakosan lerántott az ágyára.
- Ne félj, nem harapok olyan nagyot! Élvezni fogod, meglátod!
Azt hiszem eljött az idő a nehéztüzérség bevetésére. Óvatosan előhúztam a pálcámat, majd egy hirtelen mozdulattal elkábítottam a csaj.
Gyorsan felpattantam az ágyról és távozóban elsuttogtam egy stimulát, majd rázártam az ajtót.
A lépcsőn összefutottam Lilyvel.
- Mi történt?
- Húzzunk innen!
Karon ragadtam, és magammal húzva rohantam ki a házból. Mikor már az Evans ház előtt voltunk Lily kirántotta a karját a kezemből.
- Magyarázatot várok! Mégis mi a fene történt?
- Te ennyire vak vagy? Az első pillanattól rám volt kattanva a csaj, és csak azt várta, hogy te elmenj. Aztán kis híján megerőszakolt! Ha nem lett volna nálam pálca…
- Mit csináltál vele? – sötétült el Lily arca.
- Elkábítottam, de amint a szobájából kint voltam, már fel is élesztettem.
- Ne haragudj, elfelejtettem, hogy milyen volt Lizi már 10 évesnek is. Azonkívül folyton elfelejtem, hogy te milyen hatással is vagy a csajokra… Menjünk be, már biztos hiányolnak a krumplik meg a virágdíszek. Elvégre holnap esküvő!