Bosszú

Egy átlagosnak hitt, gyönyörű, tavaszi vasárnap délután volt. A parkból indultam a klubhelyiségbe, hogy még átnézhessem a bájitaltan házimat. A második emeleti folyosón cammogtam, mikor megláttam Pottert és… KATIE-T! A legjobb barátnőmet. Épp egymás szájában mérték fel a terepet. Gyorsan visszafordultam, hogy ne vegyenek észre, de fölösleges volt, semmiképp sem vettek volna észre, annyira el voltak merülve egymásba. Szó szerint. Elmerülve. NEM H ISZEM EL! Megmondtam Kate-nek világosan, hogy csak kihasználná! De, nem! Most se hallgatott rám! Hogy lehet ilyen idióta!? Nem sok kellett, hogy elbőgjem magam, de megérkeztem a Kövér Dámához, így erőt vettem magamon, és lenyugodtam.

- Ördöghurok – mondtam a jelszót. A festmény beengedett, én meg célba vettem a hálótermünket. Szerencsére nem volt bent senki. Már a tanulás sem érdekelt, csak néztem a lemenő napot. Belül dühöngtem kiabáltam magammal, mintha nem Katie, hanem én adtam volna be a derekam Potternek. Úgy éreztem, mintha én követtem volna el azt a hibát. De nem, én sose fogom engedni, hogy ez megtörténjen. Potter egy önelégült, arrogáns, bunkó, gyerekes, önző hólyag. Én marha meg itt sírok! De miért? Biztos Kate miatt. Amint feljön, beszélek vele…

- Lily! Lily! – hallottam barátnőm hangját, mire felébredtem. Elaludtam, amíg vártam rá.

- Szia Katie! Beszélni szeretnék veled… - kezdtem, majd elmondtam, hogy láttam őket, és szakítson vele, amint tud, és az egészről a véleményemet.

- Lily, csak nem vagy féltékeny? Az a bajod, hogy én nem vagyok olyan marha, mint te, és én legalább adok egy esélyt!? Vagy azt akarod, hogy ne legyek boldog? Miért kell beleszólnod mindenbe? Hagyj békén! Hagyj élni!

- De én pont, hogy sze… - de ekkor sírva kirohant. - …retném, hogy boldog légy – fejeztem be a mondatom a négy falnak. Nem kezdtem el sírni, nem oldana meg semmit, inkább elmentem zuhanyozni. Holnapra megbékél. Mikor már felöltöztem, lementem a klubhelyiségbe, és végre elindultam átnéztem a bájitaltant. Lent voltak a Tekergők is, Potti ölében meg a legjobb barátnőm. Elindultam felé, de mikor láttam, hogy tudomást sem vesz rólam, meggondoltam magam, és letelepedtem az ablakpárkányra.

Másnap Katie nem ébresztett, ahogy szokott, így késésben voltam és rohantam átváltoztatástanra. A kihalt folyosón senki se állta az utam, így három perc alatt odaértem. Beléptem, majd elpirult arccal elnézést kértem a késésért.

- Kérem, foglaljon helyet Mr. Black mellett – mondta McGalagony professzor. Gyorsa végigfuttattam a szemem az osztályon, valóban csak Black mellett volt szabad hely. Elhúztam a szám, végül leültem. Hát persze! Katie Potter mellett ül. Ekkor döbbentem rá, hogy komoly a dolog. Rettenetesen le voltam törve, a tudat, hogy az egyetlen igaz barátomat is elvesztettem szomorúvá tett. Legszívesebben ott hagytam volna az órát a tanárnővel együtt. Éhes voltam, fáradt és emellett magányos. Egyszer csak egy pergamen repült elém, Blacktől jött. Beszélgetést kezdeményez velem? Biztos beteg… Mindegy, na, lássuk.

Szija- mija Evanscica! Mi a baj? Csak nem vagy féltékeny Woodra?

Azonnal felment bennem a pumpa. Nem elég a bajom? Válaszom:

Nem, képzeld, nem vagyok féltékeny! Azzal jár, akivel akar az a barom, csak a barátnőmet hagyta volna ki! Ja, és hagyj békén!

Az óra további részében nem zavart. Azt hiszem, már csak várnom kell, és minden rendbe jön, mivel Potter dobja Katie-t, és kibékülök vele…

Négy nappal később…

Napok óta nem beszéltem Kate-tel, nem szól hozzám. Black mellett ültem az óráink nagy részén, mert csak mellette marad hely, nagy bánatomra. Minden órán azzal nyaggatott, hogy tudja, hogy féltékeny vagyok, és titkon bele vagyok esve Pottiba. Ekkora baromságot! Egy ideig még válaszoltam neki, utána meg egy egyszerű pálcaintéssel elégettem a leveleket. Ma épp a klubhelyiségben írtam a házimat, mikor Katie rontott be bőgve a klubhelyiségbe, onnan pedig egyenesen a hálónkba rohant. Mögötte Potter esett be zilálva, látszott rajta, hogy futott, gondolom Katie után. Kiváncsi vagyok, milyen indokkal szakított vele. Potterre egy undorodott képet vágtam, majd én is felrohantam. Benyitottam, barátnőm a párnáját áztatta. Odamentem mellé, megfogtam az egyik kezét, és nyugtatóan simogatni kezdtem a hátát, ahogy azt a legjobb barátnők szokták. Rám nézett, és a sírástól vöröslő szemei sajnálatot mutattak. Éreztem, hogy már nem haragszik, felült, én meg átöleltem. Körülbelül 5 percig így sírt, lassan megnyugodott.

- Elmesélem… - kezdte. – A parkba beszéltük meg a találkozót. Azt hittem, megint kettesben leszünk, és ilyesmi, de nem. Mikor leértem, odamentem hozzá, meg akartam csókolni, de ő eltolt. Azt mondta, hogy nem szeret, és csak téged akart féltékennyé tenni. Felpofoztam, és most itt vagyok. – Ismét sírni kezdett. Rettenetesen mérges voltam Potterre, akármennyire is tudtam, hogy ez lesz. – Igazad volt, de én nem hallgattam rád. Ne haragudj!

- Semmi baj – mondtam. Egy korszakalkotóan zseniális ötletem támadt. – És tudom is, hogy fogjuk megbosszulni. Azt mondtad, nem? Hogy engem akart féltékennyé tenni…

- Igen, de…

- Akkor – vágtam közbe. – hamarosan ismét elhív randizni, és…

*****

Beigazolódott, amit sejtettem. Komolyan mondom, elmehetnék jósnak. Másnap bájitaltan előtt Potter elhívott randizni.

- Szia, Evans!

- Mit akarsz Potter?

- Eljössz velem randizni? – vetette be a ’túrjunk bele a hajunkba, mert az jól áll’ trükköt.

- Egy feltétellel – mondtam, mire az összes Tekergő álla a földet súrolta.

- Mi lenne az? – kérdezte önelégülten Potti.

- Ha nem kettesben leszünk – feleltem.

- Ahogy akarod – mondta kicsit letörten.

*****

Másnapra beszéltük meg a randit, mivel roxmortsi hétvége volt. A lehető legrövidebb szoknyámat, egy fehér blúzt, és egy zöld mellényt vettem fel. A tölgyfaajtóhoz beszéltük meg a találkozót, így hát elindultam oda. Black és Potter már ott vártak.

- Nem hoztad az egész pereputtyot? – Nem is baj! Így tökéletes lesz!

- Remus tanul, Peter elrontaná a randim, így maradt Tapi – Jesszus, hosszabban el se mondhatta volna.

- Na, kössz haver! – mondta Black. – Hova menjünk? – kérdezte, miután elindultunk.

- A Szárnyas Vadkanba – mondtam. Potter mindenáron át akarta ölelni a derekam, vagy letapizni a hátsófele, de avval is megelégedett volna, ha megfoghatja a kezem, de minden alkalommal eltoltam. Nem nagyon figyeltem rá, inkább Sirius közelében próbáltam lenni, kérdezgettem, és ÉN, igen, ÉN megpróbáltam flörtölni vele, több-kevesebb sikerrel. Megérkeztünk a Vadkanba, leültünk az egyik asztalhoz, Blackhez egy kicsit közelebb húzódtam, egy kicsit feljebb csúsztattam a szoknyám, és elkezdtem szőke liba módjára viselkedni. Potter végig dumált valamiről, de szándékosan nem figyeltem rá, végig Blacket néztem.

- Mondd csak, Sirius! Te mindig ilyen izmos voltál? – Ez alatt feltérdeltem a székemre, majd a mondat végén lekaptam Blacket. Visszacsókolt. Még szép, pasiból van… Egyszer csak Potter elhúzott tőle, barátjának behúzott egy akkorát, hogy vérzeni kezdett az orra.

- Potter! TE megőrültél? Miért csináltad ezt? – kérdeztem ijedten.

- Én is kérdezhetném ezt! Tudtommal velem randizol!

- Jajj, Potter! Nem feleségül mentem hozzád, ez csak egy randi! – mondtam flegmán. Egyre többen nézték a jelenetünket.

- De akkor is velem randizol!

- És?

- És!? Velem kéne csókolóznod, nem pedig Siriusszal!

- Héé! Embeek, idd vadok! – mondta a vérző orrú Black, hogy észrevegyük.

- Fogd be, Sirius! Most csókoltad meg a barátnőmet! – Na ez már több a soknál!

- Nem vagyok a barátnőd! – akadtam ki.

- Dem is éd smáoltam le! – mondta Tapi. Elegem volt, dühös voltam, és kirohantam. Egy nagy puffanást hallottam, visszanéztem, Potter felborította az asztalt, és most felém tart. Ajaj. Rohanni kezdtem, de nem voltam elég gyors, egy utcával arrébb utolért, elkapta a karom, megállított, maga felé fordított, és megcsókolt. Ellöktem nagy nehezen, felpofoztam, és elrohantam. Pechemre nem adta fel, utánam jött. A parkban voltam, az egyik tölgyfánál a tó partján, ahol nem bírtam. Megálltam, letérdeltem, úgy kapkodtam levegő után. Sétálva odaért Potter is.

- Csak nem kifáradtál? – gúnyolódott. Persze, neki könnyű, neki ez meg se kottyan.

- Húzz el! – förmedtem rá. Az az idióta meg megfogta a kezem, és húzni kezdett. – Engedj el! – kiabáltam, mire elengedett. Mivel a földön feküdtem, megfogtam a lábát, megrántottam, mire elesett. Kitört belőlem a nevetés.

- Kinevetsz? Hát, jó – mondta. A karjaiba vett, de én még mindig rázkódtam a nevetéstől. Nem is figyeltem hova visz. Hirtelen nagyon hideg lett. Körülnéztem, a tóban feküdtem. Kimásztam, de már nem nevettem, bár még mindig reszkettem, csak most rettenetesen fáztam. Ő meg csak nevetett. Szóval, így állunk. Nekiugrottam, mire tiszta víz lett, és mindkét öklömmel ütni kezdtem. Abbahagyta a nevetést, közben megfogta a csuklóm. Csikizni kezdett, így elért, hogy ő kerüljön felülre, elérte a célját, így abbahagyta a csikizést, és ismét lefogta a csuklóm, de nem durván, csak, hogy ne tudjak elmenekülni. De nem is akartam. Nem tudom miért, de nem akartam. Vészesen közeledni kezdett. Már csak milliméterek voltak köztünk, de megállt. Tétovázott. A csöndben hallani lehetett a fogaim vacogását, még mindig fáztam a vizes ruhámtól, de nem érdekelt. Éreztem a lélegzetét az ajkamon, de még mindig várt. Talán az ellenkezésemre, talán a beleegyezésemre. De én nem tettem semmit, csak továbbra is a szemébe néztem. Döntött. Tovább közeledett. Először csak hozzáért, simogatta saját ajkával az enyémet, majd utat kért. Soha életemben nem éreztem még ilyet. Előtört belőlem az évek óta elfojtott vágy, érzés, amit iránta, James iránt éreztem. Egy pillanatra elhúzódott, mélyen a szemembe nézett, és azt mondta:

- Szeretlek!