14. fejezet-> Ha már botrány...
eka73 2008.07.06. 12:11
Remélem azért még 1-2 ember elolvasa.
14.
Ha már botrány…
Lily elköszönt Ronitól, azzal hogy könyvtárba megy megírni a bűbájtan házi dolgozatot, amit már ebédszünetben lekörmölt.
Futva közeledett egy folyosón egy nagyobb szoborcsoport felé. Szíve a torkába dobogott és nem csak a futás miatt. Úgy érezte ereiben láva folyik, bőre mégis libabőrös volt. Félve nézett szét a folyosón, de szerencsére ott egy élő, vagy egy holt lélek sem tartózkodott. Nagy nehezen félre tolta az egyik szobor mellvédjét, és a mögötte lévő sötét nyíláson bemászott. A szűk folyosón korom sötét volt. Izgulva nézett körül, de szeme káprázott a hírtelen fényváltozástól, így nem láthatott semmit a szeme előtt cikázó csillagokon kívül.
Valaki megragadta a derekát, magához húzta és a fülébe fújt. Mind ezt olyan gyorsasággal, hogy megijedni sem volt ideje.
- A frászt hozod rám – nevetett Lily, bosszúsan.
- Gyönyörű vagy… - csókolta meg a fiú.
- Mázli, hogy remekül tudsz hazudni – bújt oda hozzá. – Ugyan mit látsz te belőlem ebben a sötétben?
- Mondtam már, hogy megőrjítesz?
- Napjában többször… - prüszkölt a lány.
- De nem úgy – komorodott el a hangja. – Vagyis nem csak úgy – helyesbített. – Még egy lány sem kérte, hogy tartsuk titokba a kapcsolatunkat, főleg nem ilyen sokáig.
- Olyan nehéz megérteni, hogy nem akarok James Potter legújabb barátnője lenni?!
- Igen, mert nem értem, hogy miért? – emelte meg kicsit a hangját, de a keze, ami még mindig átölelte a lány derekát, nyugtatóan cirógatott.
- Mert akik ezt a titulust viselték, hamar, nagyon hamar, James Potter ex-barátnői lettek. – hajtotta le a fejét. Ha tehette volna válaszát vissza szívja, de már kiszaladt a száján.
James először megdermedt, majd kacagni kezdett. Öblös hangja kitöltötte a kis folyosót. Lily pedig elvörösödött a szégyentől. Tudta, hogy butaságnak hangzik, de ő így érezte, és valóban úgy gondolta, hogy erre a sorsra jutna.
- Lily, ezt miért nem mondtad előbb?
- Tudom, hogy butaság… - motyogta.
- Én azokkal a lányokkal azért szakítottam, mert téged akartalak. Nem emlékszel? – váltott nosztalgikus hangnembe. – Fogtam a barátnőm kezét, és folyamatosan neked udvaroltam, neked küldtem rózsát, neked írtam szerelmes levelet.
- Persze, hogy emlékszem… - mosolygott sejtelmesen.
James felemelte Lily állát, és megcsókolta. De micsoda csók volt az? Lily szó szerint beleszédült, és ezt James is érezte.
- Kérlek… - súgta a lány fülébe. – Kérlek…
- Ha mellettem leszel és fogod a kezem.
James vigyorogva megfogta az említett kezet, és Lily érezte, hogy ha akarná sem tudná már kiszabadítani. Finoman húzni kezdte a lányt a kijárat felé.
- Én nem úgy gondoltam, hogy most azonnal – rémüldözött a lány.
- Én viszont úgy gondoltam – vigyorgott szemtelenül James.
- De Roni előtt is mellettem maradsz!
- Persze… - de ennél a résznél James is nyelt egyet, és buzgón imádkozni kezdett, hogy a lány legyen jó hangulatban.
Már a folyosón is sikerült pár emberrel találkozniuk. Sokan eltátották a szájukat, és utánuk fordultak, de akadt olyan is, aki szabályosan neki ment a falnak.
- Mi van Evans, feladtad?
- Gratulálunk James! – és ehhez hasonló bekiabálások kisérték útjukat. A hisztérikus síró rohamokról nem is beszélve.
A nagyterem bejárata előtt megtorpantak. Lily megnézte az óráját, pont vacsoraidő.
- Ezt direkt szervezted így? – nézett a fiúra
- Nem, de nem bánom, hogy így jött ki. Legalább a barátaink nem szednek minket darabokra.
- Csak egy óra múlva nyírnak ki minket. Zseniális gondolat! – ironizált.
James a hanghordozást, csak egy mosollyal nyugtázta. Sőt, mintha valami olyasmit is motyogott volna, hogy: „Na ezen is túl vagyunk.”
Lily vett egy nagy levegőt, és émelygését leküzdve James oldalán belépet a zsúfolt nagyterembe. Ahol azonnal beállt a csend. Egy-két villa kieset a gazdája kezéből, huhogott egy bagoly, de azon túl, már színe túlvilági csend honolt. A páros a barátaik elé értek, akik amolyan: ’ezt még megmagyarázzátok’ arcot vágtak. Továbbra sem szólalt meg senki.
- Ha már botrány… - sóhajtott Lily.
Azzal megfogta James nyakkendőjét, lehúzta és szájon csókolta.
A pillanatnyi megdöbbenés után a teremben hatalmas zsivaj tört ki. Sokan kiabáltak, húrogtak, zokogtak, de olyan is volt, aki a kupáját az asztalhoz verte. Utoljára ekkora ricsaj a tavalyi kvidics kupadöntő után volt. Mikor szétváltak, Lily fél szemmel látta, hogy még McGalagony, sőt még Dumbledore is tapsol. A Griffendél asztala szinte őrjöngött. A Mardekárosok pedig undorodva figyelték az eseményeket.
A pár lehuppant a baráti körbe. Lily arcán pír éget, de James is eléggé zavarban volt.
- Ez meg mi volt? – nézett a lányra értetlenül. – A terembe alig bírlak behúzni, utána meg lesmárolsz? Nem mintha nem esett volna jól – tette hozzá gyorsan.
- Ha már botrány… - kiabálta Lily túl a zsivajt.
- …legyen nagy botrány. – fejezte be vigyorogva a mondatott Roni.
- Láttátok a jó öreg McGalagony arcát, amikor közölte, hogy ezért a viselkedésért le kell vonnia 1 egész pontot a Griffendéltől! – nevetett Sirius.
- Ó, igen! – csatlakozott Roni – Szinte bocsánatkérően nézett Jamesre!
- De, hogy komolyra fordítsam a szót – nos, ez Sirius szájából annyit tett, hogy mindenki elkezdett nevetni – Kezdem érteni, hogy milyen titkos randevúra tűnt el a mi kis Hudínink – pislogott Jamesre.
- Mióta is? – érdeklődött Roni.
- Úgy szeptember közepe óta – számolta ki magában Remus.
- Hogy mióta? – hüledezett a lány. – Lily, és te egy szót sem szóltál nekem! – meredt barátnőjére sértődötten.
- Nekünk sem szólt James – kotyogott közbe Peter, szintén sértődötten.
- Mióta is jártok, pontosan? – kérdezte Roni. Elhatározta, hogy mindent kiszed belőlük. (Lilyből pedig este a részleteket.)
- Szeptember 9. – adott engedelmesen választ Lily.
- Hogy még pontosabbak legyünk, szeptember 9. 18:47 – től.
- Csak percre pontosan tudod? – csóválta a fejét Sirius. – Mit képzelsz te magadról?! Minimum század pontossággal kérjük! – csapott az asztalra.
- Ahogy óhajtjátok – mosolygott Lily, és felemelte a pálcáját.
Pár pillanat volna, egy igen méretes doboz lebegett feléjük, és pihent meg az asztalon. Mindenki a dobozra majd Lilyre bámult.
- Ez mi? – tette fel a leglogikusabb kérdést James.
- Egy doboz.
- Idáig mi is eljutottunk – mordult fel Sirius. – De mi van benne?
- Mindjárt… De türelmetlen vagy.
Lily leemelte a doboz tetejét, amibe tömérdek levél zsúfolódott össze. Értetlenkedve összenéztek a doboz fölött.
A lány a dobozból kiemelt egy papír fecnit, és fennhangon felolvasta.
„Hy, Vörös Kuglóf!
Nem akarnád nekem kölcsönadni
a bájital dogádat?
J. Potter”
- Ezt emlékeim szerint 3. – ban írtad bájital óra közben.
Peter annyira nevetett, hogy leeset a székről.
- Én ilyeneket írtam? – vakarta a fejét James, és mintha egy kissé zavarban lett volna.
- Én inkább azon csodálkozom, hogy megtartottad – vonta össze a szemöldökét Remus. – Hogy-hogy?
- Magam sem tudom… - vont vállat.
- Lily! Szakad a plafon! – nevetett Roni.
A fiúk értetlenül összenéztek.
- Jól van… tetszet
- Ugyan Lily, - csóválta a fejét Roni. – Ha már botrány…
- Ok… ok… - tartotta fel a kezét. – Az az igazság, hogy én… jó ideig bele voltam zúgva Jamesbe. – érezte, hogy minimum olyan vörös lett, mint a haja.
James olyan arcot vágott, mint akit leöntöttek egy kád jéghideg vízzel.
- És akkor még azt nem is tudja, hogy a 4. év végén Leó össze akart hozni nektek egy randit – ütötte tovább a vasat Roni.
- És miért nem tette? – kérdezte James a kiakadás szélén.
- Mert azt mondtam neki. Akkor még nem igazán voltam dekoratív. Ha bele is mentél volna, csak azért tetted volna, hogy csapatkapitány lehess. Arról ne is beszéljek…
- Ilyen nincs! – vágta be a fejét James az előtte álló asztalba.
- Csak nyugi Ágas – veregette hátba Sirius. – Igazán gyakran előfordul, hogy egy csaj évekig beléd van esve, utána pedig évekig elutasít – vigyorgott.
- Élvezed? – nézett legjobb barátjára.
- Nagyon – bólogatott.
Peter a nevetéstől már megszólalni sem tudott, igaz Remus sem. Lily visszarakta a dobozba a fecnit, és ki vett egy levélkét. Köhintett egyet, majd felolvasta:
„Hello, Evans!
Jó a segged. Mit szólnál
egy randihoz? Hidd el nem
bánod meg!
J. Potter”
- Kitalálom! – vágott közbe Roni. – Ezt 5. év elején írta, ugye?
- Igen. Hihetetlen stílus, nem de?
- Ezeket ugye nem mutattad meg anyámnak? – vakarta a fejét, egy amolyan ’ilyen is volt, na’ mosollyal.
- Ennyire szadistának nézel?
- Erre most ne keljen felelnem, jó? – nevetett. – Főleg miután…
A társaság jó ízűt nevetett a pár évődésén. Remus kíváncsian nézett bele a dobozba, ahol százával sorakoztak a levelek, képeslapok, az órai egyoldalas levelezésekről nem is beszélve.
- Ez tényleg… mennyiség – ismerte el. – És ez mind Jamesé?
- Nem, ez mind az enyém – nevetett Lily. – De szó mi szó mind ő írta.
- Ennél azért írt szebbeket is, ugye? – fintorgott Roni az előző levélre gondolva.
- Persze – mosolygott Lily. – Nagyon bele jött már – kacsintott a fiúra.
- Olvas fel egy olyat is – kérte Peter, aki időközben levegőhöz jutott.
Lily nevetve keresgélni kezdett a dobozba, egy olyan levelet keresve, ami abban a korszakban íródott. De James nem volt benne biztos, hogy ő is hallani akarja.
„Mint rózsán a harmat,
mint sivatagban a víz,
mint haldoklónak az utolsó lehelet.
Ez mind te vagy.
Taszító, mégis vonzó
Jéghideg, mégis tüzes hölgy.
Rajongód: J. Potter”
- Óóó… - sóhajtottak fel egyszerre a végén.
- Igen James egy igazi Sakespier bigyó – bólogatott Peter.
- Nekem miért nem ír soha senki ilyet? – kapta ki barátnője kezéből a levelet, hogy újra elolvashassa.
- Figyu Ágas, mostantól te írod a leveleimet – kacsintott Sirius. – Kéne…
- Szájatok le rólam! – állt fel James, és vágott Remushoz egy párnát, aki folyamatosan vihogott.
Lily a többiekkel együtt nevetett, egész addig, amíg meg nem látott valamit, ami valószínűleg James zsebéből esett ki. Egy mugli bőrtárcához hasonlított, azzal a különbséggel, hogy ebben csak fényképek voltak.
Egy a szüleiről. Egy a karácsonyról, amit még együtt töltöttek, mind. Egy a Tekergőkről. És a legvégén egy róla… De nem emlékezet rá mikor készült. Egy sziklán ült a háttérben a naplemente, fekete ruha volt rajta, haja még hosszú, és mereven maga elé bámult, pedig varázs fényképről volt szó.
Annyira elbambult, hogy észre sem vette, hogy a többiek befejezték a bohóckodást, és őt nézik.
- Mi az? – kérdezte Roni, miközben barátnője mögé sétált. – Ez egy kép rólad. Mi benne olyan érdekes? – nevetett.
- Az, hogy Jamesnél van.
- Egy tucat fényképe van rólad – vont vállat Peter.
Mindenki értetlenül nézett rá, kivéve Jamest, ő nagyon is értette, hogy mire gondol a lány.
- Szerinted ez a kép mikor készült? – adta oda Roninak a képet.
- Olyan ötödikben… - saccolta.
- Majdnem. Negyedik év végén – helyesbített.
- Lehetetlen! Olyan vékony vagy, mint egy anorexiás giliszta – rázta a fejét.
- Pedig tényleg akkor készült – bólintott James.
Lily visszaadta Jamesnek a tárcát, és próbált úgy tenni mintha nem az ő szemében lennének könnyek.
Hisz, ez a kép a bizonyítéka annak, hogy James nem a Nagy változásakor figyelt föl rá, hanem előbb, mikor még csúnya és jelentéktelen volt.
James mosolyogva ölelte magához. A többiek pedig tapintatosan elvonultak.
- Peter gyere már! – rángatta el onnan Remus.
- De ott hagytam az újságom – nyavalygott.
- Ott lesz az holnap is.
|