Kezdtem rájönni, Sirius mit ért udvarlás alatt. Körülugrált. Hajat tépően, fogat csikorgatóan idegesítően. És állati édesen. Szerintem Jamestől vett leckéket. Kezdtem megérteni Lilyt, amiért olyan idegbeteg volt néha. De most ő is csak vigyorgott.
- Te akartad - felelte "teljes megértéssel" barátnőm.
- Tudom - mosolyodtam el, és tovább kavargattam bájitalomat. Aztán megpróbáltam észrevétlenül hátralesni - eredménytelenül. Sirius ugyanis (miután James egyetemben az első 5 percben felrobbantották az üstjüket) halál lazán fixírozott engem. Ahogy végignéztem rajta, kiszáradt a szám. Nyakkendője meglazítva, talár nélkül, feltűrt ingujjban, feltett lábakkal ült, kezében varázspálcáját forgatva.
Szemeit félig lehunyva mosolygott rám, amitől pulzusom az egekbe szökött. Elpirulva somolyogtam, és majdnem magamra borítottam a bájitalomat. Lily megütközve nézett rám, én pedig megsemmisülve ültem le.
- Abbahagyhatnátok végre - kuncogott Lil.
- Ti évekig csináltátok ezt - vágtam vissza, félig mérgesen. - Lil!
- Igen?
- Szerinted hülye vagyok? - Döbbent pillantás részéről, tanácstalan arc részemről. Kavart még egyet amúgy is tökéletes italán, és leült mellém.
- Mi van?
- Olyan hülyének érzem magam... Olyan libásan... Azt mondtam Siriusnak, hogy szeretem, de nem akarok járni vele... De közben akarok... Lily, te honnan tudtad, hogy megbízhatsz Jamesben?
- Nem tudom - felelte Lily egyszerűen. - Ez vagy van vagy nincs. Bízol Siriusban?
Lassan hátranéztem, és láttam, hogy Sirius nevetve beszélget Jamesszel.
- Igen - feleltem alig hallhatóan. Lily mosolyogva nézett rám.
- Akkor tudod, mit kell tenned.
Csöngetés után beadtuk kész elixírünket, majd csatlakoztunk a fiúkhoz. Lily nagyon jót mulatott szende, iruló-piruló alakításomon. Nem tehetek róla!
- Szia! - A mély hangtól megborzongtam, és fejem még vörösebb árnyalatot vett fel. Na, most megállni! Mi történt velem? Nehogy már Sirius miatt égjen a fejem!
- Szia! - Köszöntem vissza aránylag normális hangon.
- Kivel mész a bálba? - vigyorgott.
- Mondtam, hogy egyedül megyek - mosolyogtam vissza, szemeibe nézve. - Már meg van a ruhám.
- Igen? És minek öltözöl be?
- Miből gondolod, hogy elmondom?
- Nagyon... meggyőző tudok lenni, ha akarok. - Gyors szemvillanás James felé, és hirtelen kettesben voltunk. Meglepődve álltam meg, mire közelebb lépett hozzám, én meg a falnak hátráltam el.
- Mit csinálsz? - kérdeztem idegesen.
- Épp próbállak meggyőzni - suttogta szájamhoz közelítve. Éreztem, hogy nagyon közel vagyok ahhoz, hogy elveszítsem az önuralmam.
- Hány nap múlva lesz karácsony? - kérdeztem, hátha a témaváltástól kitisztul a fejem.
- Még két nap. - Miért hangzik még ez is olyan erotikusan az ő szájából?!
- És... És mit kapok karácsonyra? - próbálkoztam újra, miközben már teljesen a falhoz simultam.
Sirius a válasz előtt kicsit hátrébb húzódott, hogy a szemembe nézhessen.
- Engem... - mosolyodott el lustán. Idegesen felnevettem, majd közelebb hajoltam hozzá, épp csak annyira, hogy szájunk összeérjen.
- Ennyire fantáziátlan lennél? - Döbbenten hátrébb lépett, de vigyorom megnyugtatta.
- Te aztán tudod, hogy kell megőrjíteni! - nevetett fel.
- Te beszélsz?!
- Hova mész? - szólt utánam.
- Ebédelni.
Rám vigyorgott (ezen most mi volt a vicces?), és vállamat átkarolva kísért a Nagyterembe. És engem ez cseppet sem zavart. Az már viszont igen, hogy kb. 200 csaj nézett rám ádáz tekintettel.
Karácsony... Imádom. Minden őrültségével, giccsességével együtt. Főleg a Roxfortban töltött karácsonyokat. Mert ugyan hol találni még egy olyan helyett, ahol lovagi páncélok fahangon énekelnek, és festmények lakói részegednek le az elfogyasztott tojáslikőr mennyiségtől?
És ha mindeközben még fülig szerelmes az ember lánya... Mesésnek ígérkezik a bál.
Karácsony reggelén hatalmas viháncolásra ébredtem, amiből egyből levágtam, hogy Lily megtalálta Jamestől kapott ajándékát. Egy képet egy tündéri házikóról, a fénykép hátulján két szóval: Ha akarod...
Lily egyszerre zokogott, nevetett, és táncolta körbe a szobát. Irigykedve néztem rá, és azon gondolkoztam, hogy Sirius híres-hírhedt romantikussága hol maradt. Ugyanis nem kaptam tőle semmit. Semmit! Míg én órákig kutattam a tökéletes ajándék után (egy mágikus tükörpár), addig én még egyet levelet se kapok.
Lassan ballagtam le a - még mindig - viháncoló Lily mellett, azzal a szándékkal,hogy majd lent megvárjuk a fiúkat. Sose láttam még barátnőmet ilyen felszabadultnak, vidámnak... Egyszerűen be nem állta szája.
A klubhelyiségbe érve levetődtünk a kanapéra. Próbáltam Lilyre figyelni, de egyre csak az járt a fejemben, hogy vajon mit kapok Siriustól. Mert az lehetetlen, hogy engem elfelejtett volna, az elmúlt napok után. Kínosan mosolyogva egyre sűrűbben pillantgattam a fiúk hálóterme felé, ugyanis kezdtem unni barátnőm szóáradatát. Közben elkezdtek szállingózni az álmosan botladozó, vagy éppen vidáman köszöngető emberkék, és én kezdtem elveszteni a türelmemet. Hol vannak már?!
Negyedóra elteltével végre feltűnt Remus, majd mögötte sorban a többiek. Lily felpattant, majd szinte repülve futott barátja felé. Én kevésbé lelkesen, de követtem. James meglepődve fékezett le, majd vigyorogva fogadta Lil becsapódását, végül egy halk nyekkenéssel elterültek a padlón. Ezt már én sem bírtam ki röhögés nélkül, és ahogy láttam a griffendélesek itt-tartozkodó része sem. Rákvörös fejjel, de még mindig boldogan mosolyogva feltápászkodott a gerlepár.
- Azt hiszem, ez egyértelmű igent jelent - nézett rájuk csúfondárosan Remus. Király, indulhatunk kajálni.
A Nagyterem felé menet mindenkinek megköszöntem az ajándékaimat, aztán egyszer csak Sirius került mellém. Kérdőn néztem rá, miközben kaptam tőle egy igazi 'rosszban sántikálok' mosolyt.
- Igen?
- Tőlem nem kaptál ajándékot.
- Nem mondod?!
- És nem érdekel, hogy miért? - Érdektelenül néztem vissza rá.
- Nem - feleltem, majd faképnél hagytam, nem törődve döbbent tekintetével. Vigyorogva csatlakoztam Remushoz, aki fejcsóválva fogadott.
- Bolondok vagytok - jelentette ki.
- Most miért? - Hangon elfúlt az elfojtott nevetéstől.
- Pontosan tudod, hogy nem felejtett el.
- Hát persze, hogy tudom.
- Gonosz vagy - mosolyodott el.
- Hát igen - karoltam belé -, a süveg gondolkozott is rajta, hogy a Mardekárba osszon-e be. - Vidáman kacagtam, fékezhetetlen jókedvem támadt, és Sirius fürkésző tekintete nemhogy zavart volna, inkább még jobban nevethetnékem támadt tőle.
A Nagyterem zsongott a diákok hangjától. Mindenki lelkesen tervezgette az estét, vagy éppen az ajándékait mutogatta. Azt hiszem, mi voltunk az egyetlenek, akik viszonylag csendben fogyasztottuk el a reggelinket. Addig a pillanatig, míg Sirius le nem ült mellém. Huncutul mosolyogva néztem fel.
- Igen? - Sirius mély levegőt vett, majd megköszörülte a torkát egyszer... kétszer... háromszor. - Illúzióromboló látni, hogy te is zavarba tudsz jönni.
James majdnem lenyelte a villáját, Lily homlokon csapta magát, Sirius szeme pedig megvillant.
- Jó, mindegy. Hagyjuk.
- Jaj, ne legyél ilyen sértődékeny. Csak vicceltem. - Felvonta jobb szemöldökét (hogy én mennyire imádom, mikor ezt csinálja), de nem kommentálta a megjegyzést.
- Szóval... - kezdett bele lassan. - Ma van a bál. És neked nincs partnered. És hát... valahogy úgy alakult, hogy nekem sincs.
- Megrázó - szúrtam közbe. Lil bokán rúgott. - Bocs, figyelek.
- Arra gondoltam, kisegíthetnénk egymást, és mehetnénk együtt.
- Igen, mehetnénk - bólogattam. - De - mint mondtam - már megvan a jelmezem, és nem hiszem, hogy jó lenne, ha nem passzolna a ruhánk.
- Hát... - vigyorodott el. - Nem hiszem, hogy ez probléma lenne.
- De nekem az - álltam fel, majd a többiek felé fordultam. - Srácok, kajálás után nem jöttök ki korizni?
Miután mindenki beleegyezett, elsétáltam a Hollóhát asztala felé. Tekintetemmel Sashát kerestem, aki pont akkor indult el a kijárat felé. Vigyorogva elálltam a útját.
- Mit szólsz egy vad korizáshoz?
- Hmmm... Csábító - bólintott.
- Tudtam, hogy számíthatok rád - grimaszoltam rá. - Mizujs?
- Semmi különös. Miért?
- Csak úgy.
- Mitől van ilyen jó kedved? - nézett rám fürkészően. - Sirius?
- Mi van vele? - Próbáltam elnyomni egy vigyort. Nem ment.
- Elhívott a bálba?
- El.
- És ezt csak így mondod? - visította.
- Miért, hogy mondjam? - kérdeztem ugyanabban a stílusban, mire vetett rám egy lesajnáló pillantást.
- Nemet mondtál, mi? Miért?
- Mert az utolsó pillanatban nem fogok egyeztetni vele, hogy passzoljon a ruhánk.
- Hú... De rossz szöveg - röhögött. - De nem hiszem, hogy ez probléma lenne.
Szemöldök ráncolva néztem rá. Nagyon ismerős volt ez a mondat.
- Tudsz valamit?
- Mivel kapcsolatban? - nézett ártatlanul, majd vállam fölött elpillantva boldogan elmosolyodott. - Jön a lovagod.
Hátrafordultam.
- Meg a tied.
Remus és Sirius arcukon vigyorral közeledtek felénk. Sasha előrébb szökdécselt, majd hatalmas lendülettel szerelme karjaiba vetette magát.
- Ezek szerint megkaptad a karkötőt? - nevetett fel a fiú.
- Igen. És gyönyörű - pillantott rá szemérmesen Sasha.
- Te is - felelte Remus, amivel elérte, hogy a lány arca mély bíbor színt vegyen fel. Sirius szélesen mosolyogva köhintett párat, majd felém fordult.
- Na, mi lesz azzal a korizással?
- Jamesék?
- Turbékolnak. Azt üzenik, majd jönnek utánunk. - Mindent értően bólintottam.
Alig húsz perc elteltével már nevetgélve csúszkáltunk a jégen. Nem volt még olyan vastag, hogy ötnél többen is felmerészkedjünk, de Dumbledore egy pálcaintéssel elintézte a dolgot. Így aztán két tucat eszeveszett roxfortos kamasz sírva a röhögéstől fogócskázott. Néha felhangzott ugyan egy-egy sikoly, majd ezt követően tompa puffanás követte a hangot, végül éles nevetés. Négyesünkhöz nemsokára csatlakozott a Lily-James páros is, s a Tekergők belevetették magukat a tömegbe: kiszemelték maguknak a legbizonytalanabbakat, vadul feléjük száguldottak, az utolsó pillanatban pedig lefékeztek, a frászt hozva így szegényekre.
Egy ideig Lilyékkel köröztem, de negyedóra elteltével meguntam a dolgot, és a tó széle felé igyekeztem. Már majdnem kiértem, mikor egy fekete foltot láttam túlságosan gyorsan közeledni.
- Sirius, ne! - kiáltottam neki. - Nem fogsz tudni...Áááá!
Félelmem beigazolódott: Sirius későn akart fékezni, aminek következtében mindketten kirepültünk. Szerencsére puhán landoltunk, ugyanis az utóbbi időben sok hó esett. Szerencsétlenségemre azonban Sirius alá kerültem, aki nem úgy nézett ki, mint aki sürgősen le akarna szállni rólam. Egyelőre bazsalyogva nézet le rám, élvezve a helyzetet.
- Összenyomsz - jelentettem ki, mire karjaival kicsit feljebb tolta magát. - Inkább engedj el.
- Inkább fogd be - ajánlotta, majd megcsókolt. Belevigyorogtam a csókba, és viszonoztam. Egy ideig hevesen csókcsatáztunk, aztán lassan elhúzódott tőlem. - Na?
- Mit na? - kérdeztem vissza értetlenül.
- Gyere velem - kérte halkan. Felnevetettem, aztán lelöktem magamról, és felálltam.
- Eljöhetsz velem ebédelni, csak szedjük össze a többieket. - Kezemet nyújtva felsegítettem, amit utána el nem engedett volna. Pár perc alatt megtaláltuk a többieket, és vidáman indultunk a kastélyba.
Jókedvünket csak a halálmadár közeledése zavarta meg. Vállait felhúzva jött velünk szembe, szemeit összehúzva méregetett minket.
James vetett egy pillantást Lilyre, majd vállát átkarolva jelezte, hogy nem kíván párbajozni Pitonnal. Sirius nyugtalanul fészkelődött mellettem, azonban egy nagyon csúnya pillantásom lenyugtatta. Remus miatt egyáltalán nem aggódtam, ő soha nem keveredne összetűzésbe senkivel sem.
Reméltem, hogy Pitonra is hatással van az ünnep hangulata, és nem szeretne egy újabb veszekedést. Tévedtem. Pipogyusz Sirius mellett elhaladva vállával teljes erőből nekiütközött, és mire egyet is pisloghattam volna Sirius már kivont pálcával állt a mardekáros előtt.
- Nem hiszem Pipogyusz, hogy szeretnéd, ha fejeddel próbálnám betörni a tó jegét.
- Nem hiszem Black, hogy a bál alatt ágytálakat akarsz pucolni ahelyett, hogy a legújabb hódításoddal andalognál - vetett rám egy undorodó pillantást, amit egy hasonlóval viszonoztam.
- Rossz válasz - sziszegte Sirius, és már lendült is pálcát tartó keze, azonban két kar is lefogta. Egyik oldalról Remus, másikról James.
- Ne csináld, haver! - kérte halkan Ágas. Na, ilyet se hallani mindennap: James Potter ahelyett, hogy halálra átkozna egy mardekárost, nyugalomra inti barátját. Méghozzá eredményesen, ugyanis Sirius lassan leeresztette a pálcát, és elfordult Pitontól.
- Szerintem most menj el, Perselus - szólt Remus, majd Sashához lépett.
- Te csak ne utasítgass engem! Milyen idilli - nézett fintorogva Sasháékra. - Tudja a kis barátnőd a kis titkodat? Vagy megvárod, míg egy elmebeteg pillanatodban nekitámadsz? - Remus teljesen leblokkolt: sápadtan állt, miközben oldalán Sasha elvörösödött a dühtől. - Na, mi az? Jaj, csak nem elárultalak?
James és Sirius egyszerre mozdult, de Sasha megelőzte őket, és egy hirtelen mozdulattal eltörte Piton amúgy is horgas orrát. Lily felsikkantott, de aztán szerencsémre egy ösztönös mozdulattal James után kapott, nehogy barátja megölje Pitont. Nekem igencsak nehéz dolgom volt, ugyanis Sirius minimum másfél fejjel magasabb és sokkal erősebb volt nálam.
Remus egy szót se szólt, némán elindult a kastély felé. Sasha döbbenten nézett rá, majd utána indult.
Végül elrángattuk a fiúkat a félig ájult Pipogyusz közeléből, de azért én sem álltam meg, hogy búcsúzásként bele ne rúgjak. A kastélyba érve csak a tanácstalanul forgolódó Sashát találtuk meg.
- Nem tudom, hol van - szólt sírós hangon. - Szerintetek megharagudott rám?
- Nem rád, magára haragudott - szólt vigasztalóan James.
- Hova mehetett? - kérdezte Lily.
- Könyvtár? - vetettem fel.
- Akár. Te menj oda. Mi Siriusszal a hálóterembe megyünk - adta ki az ukázt James, majd Lil felé fordult. - Édes, ti járjátok körbe a kastélyt. Fél óra múlva találkozzunk a Nagyterembe!
Az én tippem nyert, és ez nem kis büszkeséget okozott. Remusra a könyvtár egy eldugott sarkában leltem rá, ahol magába mélyedve nézett ki az ablakon. Ahogy meghallotta lépteimet, feltekintett, majd nagyot sóhajtott.
- Hál istennek! Már azt hittem, Sasha jön - morogta.
- És az olyan nagy baj lenne? - néztem rá csodálkozva.
- Nem. Vagyis... Nem tudom.
- Hallgatlak - ültem le mellé.
- Igazából nem Perselus miatt van ez egész. Már régóta érlődik bennem ez a gondolat, és most...
- Most?
- Igaza volt Pitonnak. Mi van, ha egyszer rátámadok? Sasha egész életében retteghet mellettem. Meg is utálhat.
- Ugye, te is láttad mit művelt Pitonnal? - kérdeztem.
- Épp ez az. Nem ő volt az utolsó, aki emlékezteti Sashát, hogy milyen szörnyeteg vagyok. Azt hiszem...
- Igen?
- Azt hiszem - kezdett bele lassan -, szakítanom kell vele.
- Te hülye vagy? - szóltam közbe. - Most komolyan! Mi van veled?
Elgyötörve nézett rám, miközben próbáltam valamit kiolvasni a szeméből.
- Nem... Nem tehetem tönkre. Egyszerűen... Nem ezt érdemli. Azt akarom, hogy mindent megkapjon, amit még lehetséges, de míg velem van addig ez lehetetlen.
- Na, jó. Most hagyd abba ezt a tömény önutálatot. Mi az, hogy nem érdemel meg? Elmondjam, milyen Sasha... Sőt milyen vagy te mikor együtt vagytok? - Kérdőn nézett rám. - Ragyogtok. Mindent megadnék azért az érzésért, amit az arcotokról olvasok le, mikor egymásra néztek. Sasha szeret. Érted? Szeret! Szóval felejtsd el ezt a hülyeséget, és húzzál ebédelni a barátnőddel - utasítottam most már mosolyogva.
Remus egy ideig nézett rám hatalmas szemekkel, majd hirtelen átölelt.
- Igazad van - suttogta a hajamba. - Köszönöm.
Ezzel felpattant, és magamra hagyott.
- A Nagyterembe menj - kiáltottam utána, majd lassan én is elindultam.
Ebéd után már alig bírtunk magunkkal. Vagyis csak a lányok. Öt percenként indultunk el, hogy most már tényleg itt az ideje, hogy elkezdjünk készülődni, és fiúk mindannyiszor tudatták velünk, hogy négy óra készülődés nélkül is gyönyörűek leszünk. Nekünk hízott a májunk, ők meg folytathatták a hógolyózást.
Végül semmiféle kifogás nem hatott meg, és visszaindultunk a kastélyba. Lily még kijelentette, hogy ha James nem lesz időben kész, nem költözik hozzá. Senki nem hitt neki.
A klubhelyiségbe hatalmas zsivaj fogadott. Mindenki izgatottan szaladgált, visongott, az ember a saját gondolatait is csak bajosan hallhatta meg. Lilyvel felbaktattunk a szobánkba, ahol Alice egy lehetetlen ruhát próbált magára húzni. Eredménytelenül.
- Te meg mi jót csinálsz - kérdezte Lil.
- Öltözök - morogta Alice. - Nem látszik?
- Mondd csak az biztos a te méreted? - néztem rá kétkedve.
- Hát...
- Persze, hogy az ő mérete - jelentette ki Lily.
- Igen? Akkor mi francért nem jön fel rám? - nyöszörögte.
- Mert nem vetted fel a fűzőt.
- A mit? - kérdeztük egyszerre, mire Lil megforgatta a szemeit.
- Oh, hogy én miért két aranyvérűvel vagyok összezárva!
- Hé, ez diszkrimináció! - kiáltottam fel nevetve. - Na, mutasd azt a fűzőt vagy mit.
Lassan ráadtuk Alice-re azt a... kínzó eszközt. Szegény lány nem kapott benne levegőt, és mozogni is nehezen tudott.
- Igazából kinek is öltözöl be? - kérdeztem a sápadozó lánytól.
- Frank választotta a jelmezt. Én leszek Marie Antoinette.
- És az ragályos? - néztem rá megbotránkozva, mire a két lány felkacagott.
- Ő egy királyné volt, akit lefejeztek. Neked ismerned kéne, hisz francia vagy.
- Nekem aztán nem mutatott be senki lefejezett királynét. És a szüleim franciák, én londoni vagyok... Francia ősökkel.
A lányok fejüket csóválva kezdtek el öltözködni, míg én sminkelni kezdtem. Sose voltam nagyon jó ebben, de azt hiszem, most kitettem magamért. Szemhéjamra arany festéket kentem, csillámporos arcpirosítót tettem fel, végül egy leheletnyi szájfény, és kész voltam. Már álltam volna fel, mikor Lily vágódott le mellém.
- Tiny, én nem tudok sminkelni - nézett rám kétségbeesve. - Segítened kell!
- Oké, oké. Nyugi! Milyet akarsz? - kérdeztem, mire lecsapott elém egy újságkivágást, ami talán a Szombati Boszorkányból való. A képen egy szőke nő pislogott rám csábosan. Tényleg jól nézett ki ahogy szemhéja az ezüst három árnyalatával volt kifestve. Abban már nem voltam olyan biztos, hogy én is megtudom ezt csinálni... Főleg ha ez a banya folyamatosan pislog. Körülbelül negyedóráig próbálkoztam, végül megfenyegettem a csajt, hogy kivágom a két szép szemét, ha nem marad nyugton. Ez bevált, és végre elkészültem Lilyvel.
Óvatosan, hogy el ne kenjem a festéket felöltöztem, és aztán ott volt az örök kérdés: mit csináljak a hajammal? Lassan a derekamig ért, de én biztos voltam benne, hogy nem tudok belőle kontyot csinálni. Meg nem is akarok, nem illik a ruhámhoz.
- Mi a baj? - kérdezte Alice.
- Mit csináljak a hajammal? - Lily is abbahagyta harisnyája húzogatását, és rám nézett.
- Talán felfoghatnád - mondta.
- Azt nem akarom, nem menne a ruhámhoz - mutattam végig magamon.
- Oh, én tudom! - kiáltott fel Alice. - A nagymamám mutatott egy igét, ami begöndöríti a hajat. Szép csigákban lesz a hajad. Megcsináljam?
- Meg tudod csinálni? - néztem rá kétkedve, ismerve Alice varázslatait.
- Persze - jelentette ki, és már emelte is pálcáját. Rémülten csuktam le szemem, és imádkoztam, hogy ne vágja le a fejem. Hirtelen valamilyen változást észleltem, de nem tudom megmagyarázni, milyet. Lassan kinyitottam a szemem, és két döbbent arccal találkoztam.
- Jaj, ne! - nyöszörögtem, és a tükör felé fordultam. Nos, a fejem a helyén volt, de hajam... Az egykor derékig érő hajam alig ért a vállamig, bár az igaz, hogy a maradék gyönyörű csigákba volt elrendezve.
- Tiny, kérlek ne haragudj! Esküszöm, nem akartam! - Nem is figyeltem, mit mondott Alice, még mindig hitetlenkedve néztem magamra. - Nagyon jól áll, hidd el! Igaz, Lily?
- Igen, tényleg nagyon szép.
- Végül is... Nem olyan rossz - mosolyodtam el lassan, mire a két lány fellélegzett. - Indulhatunk?
Még néhány utolsó simítás, és hivatalosan is végeztünk. Lily úgy beszélte meg Jamesszel, hogy a Nagyterem előtt találkoznak, úgyhogy rögtön odamentünk, és közbe bezsebeltünk néhány elismerő pillantást.
Nagyon izgultam, vajon a többiek mit szólnak a hajamhoz, de feleslegesen. Ugyanis, amikor leértünk, James csodálkozva nézett rám, míg Lily sípcsonton nem rúgta, mire az felé fordult.
- Gyönyörű vagy, szerelmem! Nincs még egy olyan szépség a Földön, mint te! Bájaiddal még a vélák se vetekedhetnek!
- Elég lesz - mosolygott Lily.
- Mi történt a hajaddal? - kérdezte James, miután eleget tett párja kívánságának.
- Alice műve. Igazából, ti minek is öltöztetek be? - kérdeztem patás lábaira mutatva.
- Nem egyértelmű? Én vagyok Pán, Lily pedig egy nimfa - válaszolt Ágas, miközben megjelent a koboldnak öltözött Fltwick, és egy bűbájjal kinyitotta az ajtót.
Egyszerűen bámulatosan nézett ki a terem. Az egész arany színben pompázott: a fenyőfák, a parketta... Most nem voltak asztalok elhelyezve, ahogy minden karácsonykor, hanem a terem egyik oldalán egy hosszú asztal húzódott, tele mindenféle finomsággal. A zene már ment, néhány bolondos pár le is állt táncolni. Próbáltam felismerni a számot, de mint kiderült (Lily tájékoztatott) mugli karácsonyi dal.
- Dumbledore meglepetése a mardekárosoknak - tette hozzá James kárörvendően. Elmosolyodtam, és elindultam felfedezni a termet, illetve megtalálni a Sasháékat. Örömmel vettem tudomásul, hogy néhányan utánam fordultak. Ezek szerint jól választottam. Igazából magamnak is tetszettem.
A hófehér ruha szinte átlátszó, harang alakú szoknya része térdem alatt ért végett, a felsőrésznek csónak alakú kivágása volt, és vastag vállpántja. A szárnyaktól kicsit nehezen fordultam, de a megbűvölt glória nagyon tetszett, ahogy fejem felett lebegett. Igen, angyalnak öltöztem be.
Végre rátaláltam Remusékra: Sasha egy világoskék estélyiben állt nekem háttal, mellette egy szőrös egyén, aki remélem nem Remus. Ahogy mögéjük léptem, vigyorogva megfordultak.
- Te jó ég! - néztem rájuk döbbenten. Sasha ruháját vérfoltok tarkították, mellette Remus arcát és ruháját szőr borította. Félelmetes külsején az sem segített, hogy teli szájjal vigyorgott, ugyanis fogai művértől csillogott.
- A vérfarkas és áldozata - jelentette be Remus. - Jelentkezünk a jelmezversenyre.
- Hát... Sok sikert! - nyögtem ki.
- És te? Kit akarsz meghódítani az angyalka jelmezeddel? - kérdezte Sasha. Felnevettem, és válasz helyett Remus felé fordultam.
- Sirius hol van?
- Sirius... Hogy is mondjam... Nagy belépőre készül - nevetett Holdsáp
- Mi?
- Majd meglátod.
- Egyébként, minek öltözik be?
- Ööö... Tekergő-esküt tettem le, hogy nem árulom el. - Kinyújtottam rá a nyelvem, és Sashához fordultam, aki lassan fuldoklott a nevetéstől. Sunyin rámosolyogtam, és kérlelően néztem.
- Én... Én egyszerűen nem árulom el. Nem akarom elrontani a meglepetést.
- Nem rontod el, ígérem! Olyan meglepődött leszek, mint még soha.
- A-a - ingatta a fejét, mire csalódottan sóhajtottam.
- Nem jöttök oda Jamesékhez?
A karácsonyi számokat felváltották a táncolós zenék, bár egy-egy ünnepi dal még felcsendült.
Csatlakoztunk Lilyékhez, akik épp akkor tértek vissza a táncból, és a változatosság kedvéért turbékoltak.
- Unalmasak vagytok - közöltem velük, mire elvörösödtek.
- Féltékeny vagy? - csúfolódott James, én meg vágtam egy fintort felé.
- Iszunk valamit? - mutattam az italokkal megrakott asztalra.
- Tudtad, hogy a 17 éven felüliek ihatnak pezsgőt? - kérdezte Remus.
- Nem! De ez egy jó hír - vigyorogtam. Rajongtam a pezsgőért, mióta két éve megkóstoltam egy újévi partin. James hozott mindannyiunknak, még Sashának is, de úgy tűnik Dumbledore túl járt az eszünkön. Ugyanis mikor Sasha belekortyolt az italába, csalódottan jegyezte meg.
- Ez csak limonádé.
Nekem viszont nagyon is tetszett, hogy a pohár folyamatosan újratöltődik.
- Tiny, azért ne vidd túlzásba! - szólt rám Lil.
- Nyugi, Lil! Lazíts egy kicsit. - Lily mosolyogva forgatta szemeit, mikor odalépett hozzá egy hatodéves hugrabugos.
- Szia! Nem akarsz táncolni? - James szemöldökét felvonva nézett végig a fiún. Lily döbbenten nézett egy ideig, majd James felé fordult.
- Menj csak - mosolygott Ágas, és arcon puszilta barátnőjét. Akit a hugrabugos győzedelmes vigyorral és hitetlenkedő tekintettel vezette el.
Kérdőn néztünk Jamesre, aki ideig tűrte tekintetünket, majd rákérdezett.
- Most mi van?
- Ez mi is kérdezhetnénk. Eddig mindenki kínhalált halt, aki csak rá mert nézni Lilyre - felelte Remus.
- Tudom. De most miért legyek féltékeny egy ilyenre?
- Kedves vagy - jegyeztem meg, és italomba kortyoltam... Volna, ha James nem veszi ki a kezemből.
- Gyere táncolni.
- Oh, Istenem! Évek óta nem volt részem ilyen romantikus felkérésben! - gúnyolódtam.
- Letöröm a szárnyaidat - fenyegetett meg táncpartnerem, de csak nevettem.
Lassan forogtunk a zene ütemére, és éreztem, hogy a pezsgő már a fejembe szállt. Igaza volt, Lilynek - gondoltam. - Nem kéne többet innom. Mosolyogva néztem föl Jamesre,a ki fürkészően nézett rám.
- Hogy vagy?
- Remekül - feleltem őszintén. - Rég éreztem magam ilyen jól.
- Most... Mi van veled és Siriusszal?
Mélyet sóhajtottam, és gondterhelten néztem rá.
- Én lennék a legboldogabb, ha tudnám.
- Tiny!
- Hm?
- Szeret téged. - Felkaptam a fejem, és barátom szemébe néztem. Mikor komolyodott meg ennyire? És én miért nem vettem észre? Tizenkét éven keresztül mindent tudtam róla, és fordítva. Nem volt olyan csíny, amibe ne avatott volna be. Ismertem az összes barátnőjét és szerelmét. És ez a nagyra nőtt kisgyerek, akit mindig bátyámként szerettem... Felnőtt. A szó szoros értelmébe.
- Tudom - válaszoltam végül, és a vállára hajtottam a fejem. - James!
- Na?
- Nagyon szeretlek! - Kis csönd, aztán dörmögő hangján jött a felelet.
- Én is téged, kicsikém.
- Boldog vagy? - néztem arcába. Látszott rajta, hogy zavarba jön, de hősiesen kitartott, és nem pirult el.
- Igen... - mosolyodott el. De ez már nem az a 'James Potter, az iskola bálványa' mosoly volt, hanem egy igazi, boldog mosoly. És én nagyon féltékeny voltam.
A számnak vége lett, és James visszaterelt a többiekhez. Remus és Sasha már nem volt, Lily pedig Ágasra várt, és két másodperc múlva ők is eltűntek. Egyedül maradtam.
- Szervusz, tündérlány! - A hang a hátam mögül érkezett, és azonnal megismertem. Mosolyogva hátrafordultam, és elállt a lélegzetem.
Sirius öltözéke egy egyszerű fekete ingből, és nadrágból állt. Azonban hajából két vörös szarv kandikált ki. Maga volt a megtestesült ördög.
- Ki mondta el? - léptem közelebb.
- Ööö... Tekergő-esküt tettem le, hogy nem mondom el - vetett egy gyors oldalpillantást a vigyorgó Remus-Sasha párosra. - Haragszol?
Közelebb lépett, és most már arcszeszének fanyar illatát is éreztem.
- Igazából... Nem.
- Mi történt a hajaddal?
- Hmm... Alice. Tetszik? - Megérintette épségben maradt tincseimet, és elmosolyodott.
- Nagyon.
Hosszú csönd állt be, amit csak az épp véget érő szám tört meg: