Ez itt Lily és James portálja!
->Álmomban már láttalak<-
->Álmomban már láttalak<- : 15. fejezet-> Remus

15. fejezet-> Remus

bee  2008.09.20. 15:40

...

15. fejezet

Remus

 

-         És fogalmad sincs, miért rohant el… - ismételte meg Sirius immár sokadszorra.

-         Nincs… - válaszolta James.

-         Hát ez érdekes…

-         Mondd csak – szólt közbe most Remus is – egészen véletlenül nem lehet, hogy mást is tettél vagy mondtál azon kívül, amit nekünk bevallasz?

-         Mégis mire akarsz célozni? – James úgy pattant fel az ágyról, mintha egy rúgó lökte volna. – Tudod mit, de igen mást is tettem, letepertem, mint egy ősember, és hiába tiltakozott megerőszakoltam. Jesszus, Remus… azt hittem, ennél azért jobban ismersz…

-         Persze, persze hogy jobban. Ne haragudj, én csak nem értem, ha tényleg azt gondolod, hogy ő is akarta, akkor nem értem. Ilyen dolgokban nem szoktál tévedni…

-         Talán most mégis tévedtem. Nem tudom… az utóbbi időben elég biztosnak tűnt a dolog.

-         Nagyon remélem, hogy nem akar megint hülyére venni… - gondolt vissza Sirius magában a reggel folytatott beszélgetésére a lánnyal.

-         Nem hinném. Nyílván én értettem félre valamit. – Peter egész eddig csak feküdt, és a mennyezetet pásztázta tekintetével, majd hirtelen felült, és komoly arccal nézett barátaira mielőtt megszólalt.

-         Arra nem gondoltatok, hogy talán még szűz? – Remuson látszott, hogy alaposan megfontolja a felvetést, Sirius és James azonban megütközve néztek rá.

-         Lilynek nem én vagyok az első hosszabb kapcsolata, emlékezz vissza, ott volt az a Nick vagy hogy is hívták ötödikben, majdnem egy egész évig együtt voltak, hatodikban is volt két srác, akivel több hónapig járt. Sajnos nem hiszem, hogy én leszek neki az első. Nem… nem valószínű, hogy erről van szó. Inkább csak túl korai neki ez az egész, valószínűleg az előző barátai ágyába sem egy hónap után dőlt be. Holnap beszélek vele, és megpróbálom kiengesztelni, talán megijedt attól, ahogy letámadtam.

*

 

Amit James ijedtségnek látott Lily szemében, az valójában vakrémület volt, ami még mindig öklömnyire húzta össze a gyomrát. Nem olyan rémület, mint ami akkor öntötte el, ha Alex volt a közelében. Jamestől egészen más miatt félt. Bevackolta magát az ágyába, elhúzta a függönyt, és összegömbölyödve próbált megnyugodni. De az Alice-től tanult beszív-kifúj technika jelenleg vajmi keveset segített rajta. Az nem lehet, hogy ilyen hamar ezt akarja tőle. Nem! Kizárt dolog, hogy csak erre hajtott volna, és mindössze kicsit több mint egy hónapot volt képes várni. Nyílván ő bátorította fel a viselkedésével, valamit rosszul csinált, amit James félreértett. Igen, minden bizonnyal erről van. Csak ez történhetett. James várni fog rá. Ő megkéri, és James majd vár rá, mert szereti. Így lesz, a kérdés már csak az, hogy ha a fiú esetleg mégis újra elveszíti az eszét, mert magával ragadja a hév, benne vajon lesz-e annyi erő, hogy ismét megálljt parancsoljon neki. Erről már korántsem volt meggyőződve, és ettől a gyomra egy újabb méretet zsugorodott.

 

A homloka hirtelen ráncba szaladt a gondolattól. Szereti? Ezt meg mire alapozza? Hiszen még egyetlen egyszer sem mondta ki. Éreztette talán, és nyílván vonzódik hozzá, ahogy egy egészséges majdnem felnőtt fiú vonzódik egy korabeli lányhoz. Szeret vele lenni, és élvezi a társaságát, mindent elkövet, hogy boldognak lássa, de hogy szeretné? Hm… Egyáltalán nem volt biztos benne, hogy amit James érez iránta, azt bárki is szerelemként definiálná. Ellentétében az ő érzelmeivel. Mikor is érte el a fiú, hogy ő beleszeressen? Akárhogy is erőlködött nem tudott rá visszaemlékezni. Felvillant előtte egy kép, ahogy James egy kisfiút vígasztal, ahogy vele foglalkozik, aztán egy másik, mikor odaadóan törődik a barátaival, de már nem lett volna képes olyan biztosan állítani, hogy James tavaly évvégén osont be az álmaiba és a szívébe. Talán korábban is álmodott vele, csak nem emlékszik rá, talán már jóval azelőtt beleszeretett, hogy ez tudatosult volna benne. Talán a folyamatos elutasító válaszok, mind csak ösztönös tiltakozások voltak, mintha az agya mindvégig harcolt volna az ellen, amibe a szíve már sokkal régebben beletörődött. Most már mindegy is. A lényegen ez mit sem változtat. Sok kétely merült fel benne aznap este, de egy valamiben már egészen biztos volt, visszafordíthatatlanul beleszeretett Jamesbe. Most már csak bizonyosságot kell szereznie arról, hogy vajon a fiú is hasonlóképpen viszonozza-e az érzelmeit.

 

*

 

Elhatározás ide, vagy oda, Lily másnap mégis úgy intézte a dolgait, hogy ha lehet, minél kevesebb lehetőséget adjon Jamesnek arra, hogy kettesben legyenek, és meg tudják beszélni a tegnap este történteket. Nem akart résztvenni ebben a kínos eszmecserében, márpedig úgy tűnt ez elkerülhetetlen, főleg mikor minden igyekezete ellenére James a harmadik óra urán sarokba szorította. Utolérte a teremből kifelé menet, elkapta a karját, és homlokegyenest másik irányba kezdte vonszolni, mint amerre a Lily számára biztonságot jelentő tömeg sodródott. Majd mikor úgy ítélte meg, hogy a többiek már kellő távolságba kerültek tőlük, megnyomta a falat egy lovagi páncél mögött, mire egy dísztelen ajtó jelent meg előttük. Betaszigálta Lilyt a kicsi terembe, ami leginkább egy régi, elfelejtett seprűtárolóra emlékeztette a lányt, és Lily ekkor döntött úgy, hogy ez határozottan kimeríti a sarokba szorítás fogalmát.

 

-         Sajnálom! – A döbbenet annyira letaglózta a lányt, hogy képtelen volt megszólalni, amit James teljesen félreértett, épp úgy, ahogy a riadt arckifejezést is. Lily nem erre számított. Neki kellett volna bocsánatot kérnie, magyarázkodnia, ehelyett… - Jaj, ne nézz így rám, nem foglak megerőszakolni. Soha nem okoznék neked fájdalmat. Szándékosan nem! Ok, tegnap elvetettem a sulykot, többet gondoltam bele a viselkedésedbe, mint kellett volna, elismerem. De ez nem azt jelenti, hogy mostantól minden alakalommal le foglak teperni, ha kettesben maradunk. Megértem, ha te még várni akarsz, és várni is fogunk, egészen addig, amíg azt nem mondod, hogy te is akarod.

-         Ez így elég jól hangzik. – Lily azon gondolkodott, vajon James is hallja-e mennyire remeg a hangja, és vajon tudja-e, hogy milyen nehezen sikerült kipréselnie magából ezt a pár szót.

-         Akkor ezt megbeszéltük.

-         Igen.

-         Ez esetben mi lenne, ha végre a karjaim közé omlanál? – nézett rá vigyorogva, amitől Lilyben is felengedett a feszültség, és végre átölelte a fiút. – Na, így már sokkal jobb – simított végig James a haján. – Most pedig menjünk, még egy óra lógást nem hiszem, hogy ki tudunk magyarázni Bimbánál azzal, hogy hét év után eltévedtünk a kastélyban.

 

*

 

A tél hamar tavaszba hajlott, igazából sokkal-sokkal hamarabb, mint kellett volna, már februárban elég magas volt a hőmérséklet az első kviddicsedzésekhez, március végére pedig beköszöntött a kellemes, langyos meleget hozó tavaszi szél, és napsütés is. Lily és James a parkban sétáltak kart-karba öltve. Élvezték az időjárás ezúttal jó értelemben vett szeszélyességét.

 

-         Ma éjjel belóghatnánk a konyhára mályvacukorért, és megsüthetnénk a kandallónál. – Lily már azzal mosolyt csalt James arcára, hogy saját maga ajánlotta fel a szabályszegést. Talán igaza volt McGalagonynak, mikor azzal vádolta a fiút, hogy rossz hatással van a lányra. Mindenesetre bármilyen hatással is legyen rá, egy valami egészen biztos volt, James úgy érezte életében először talán szerelmes. Ezt látszott alátámasztani az is, hogy hónapok óta nem erőltette kettejük között a testi kapcsolatot, mégis maradéktalanul boldognak és kiegyensúlyozottnak érezte magát. – Esetleg szólhatnánk a többieknek is, nem hiszem, hogy akár Lara, akár Black…

-         Sirius! – javította ki James, immár ki tudja, hányadszor.

-         Sirius – folytatta Lily – kihagyná ezt a lehetőséget.

-         Nem, én sem hiszem, viszont attól tartok, el kell halasztanunk a dolgot.

-         Máris itt a kanbuli napja? – Lily csak így nevezte, a fiúk minden hónapban megejtett eltűnéseit, ami után mindannyian teljesen meggyötörten szoktak előkerülni. – Komolyan érdekelne, mi a fenét tudtok csinálni, ami annyira megvisel titeket, hogy másnap még az is nehézséget okoz, ha fel kell állnotok. Aki nem bírja, az ne erőltesse az ivást. Szegény Remus… nem tudom, mennyire tesz jót neki, hogy őt is állandóan magatokkal ráncigáljátok. Másnap mindig olyan… olyan elkínzott. – Ha te azt tudnád… futott át James agyán. Sosem mondta meg Lilynek, pontosan miért is tűnnek el minden hónapban egy éjszakára, és a lány magától vonta le a „kanbuli” következtetést, noha az is igaz, hogy James semmit sem tett azért, hogy rácáfoljon Lily elméletére. Szívesen beavatta volna a lányt, de kötötte a Remusnak tett ígéret. – Ráadásul ez a csökönyös ragaszkodás a teliholdhoz… Ez valami perverzió? Nem értem, mégis mit vártok, hogy egyszer csak elétek ugrik egy vámpír a Tiltott Rengetegből? Mindenesetre ti tudjátok, de kérlek, James, vigyázz Remusra. Komolyan aggódom érte. Nem tudom, hogy nem csak azért vállalja-e az egészet, mert nektek akar imponálni.

-         Rendben, megígérem, hogy vigyázok rá.

-         Köszönöm. – Lily közelebb bújt hozzá, és könnyed csókot lehelt a szájára.

 

*

 

Az éjszaka hűvöse jócskán rácáfolt a nappal kellemes időre. A fagy szinte a három fiú csontjáig hatolt, ahogy kiléptek a nagykapun a parkba. Beszivárgott a bőrük alá, míg az utolsó szőrszál is felfelé meredezett a karjukon. James elrejtette a láthatatlanná tévő köpenyt egy mélyedésbe a kőfalban, majd Sirius és Peter után eredt, akik már állatalakjukat felöltve nyargaltak a fúriafűz felé. Szarvasként hamar beérte őket, szinte egyszerre érkeztek meg a fához. Egy utolsó pillantás a Holdra, ami épp egy felhő takarásába burkolózott, és már el is tűntek a lyukban. Még pont időben érkeztek ahhoz, hogy lássák Remus kínzó átalakulásának utolsó perceit, és már meg is kezdődött a jól ismert kaland. Tudták, hogy megszegik a szabályokat, de azt gondolták, nem lehet belőle baj. Vakmerőek voltak és felelőtlenek, mit sem törődtek a veszélyekkel. Már napokkal korábban megbeszélték, hogy ezúttal is kilátogatnak Roxmorts-ba. Sirius és James épp elég erős állatokká alakultak ahhoz, hogy kordában tartsák Remust, így nem volt miért aggódniuk, ráadásul nem ez volt az első eset, bizonyos szempontból mégis azzá vált.

 

Csak egy pillanat volt az egész, vagy talán kettő. Igen, kettőnél biztos, hogy nem több. De ennyi is elég volt, a bajhoz legalábbis épp elég. Sirius a levegőbe szimatolt, érezte a csípős hideg dérrel keveredő parfüm aromáját. Figyelmeztetni akarta Jamest, de úgy tűnt ez felesleges, ő is felfigyelt a közelben tartózkodó boszorkány illatára, csakhogy amíg a pontos forrást kereste, szem elől tévesztette Remust, épp úgy, ahogy Sirius is.

 

Egyből az utcák sűrűje felé rohanó vérfarkas után ugrottak, de elkéstek. Remus kisiklott az irányításuk alól. Kétségbeesetten vetették magukat utána, és sokáig hiába űzték, és próbálták visszaterelni a biztonságos Szellemszállás felé. A Szárnyas Vadkan előtt Remus ledermedt, meglátta a fényt, megérezte az emberek szagát, és csak az utolsó pillanatban sikerült őt megállítaniuk mielőtt berontott volna az ajtón. James fejében folyamatosan a Lilynek tett ígérete zsongott, miközben egyre azon igyekezett, hogy valahogy a falun kívülre terelje őrjöngő barátját. Amíg ő az agancsával dacolt a farkas ellen, addig Sirius Remus hátára ugrott. James sosem örült még úgy a Szellemszállás düledező alakjának, mint akkor éjjel, mikor megpillantotta, hogy alig száz méterre vannak tőle. Nagy nehézségek árán sikerült beterelni a tomboló állatot a házba, csak ekkor volt idejük ismét körülnézni, és megbizonyosodni róla, hogy a másikon nincsenek maradandó sérülések.

 

James tekintete rémülten pásztázta a szoba padlóját. Ő előbb észrevette, mint Sirius, akinek beletelt pár újabb másodpercbe a felfedezés. Peter eltűnt. Lehet, hogy csak lemaradt, de az is lehet, hogy a dulakodás közben megtaposták, és most félholtan hever valahol az utcán. A feladat egyértelmű volt, kérdésként csak az vetődött fel, hogy melyikük menjen. James az agancsával a falhoz szorította Remust, mikor az Siriusra akarta vetni magát, és ezzel a választ is megadta. Sirius szaglása jobb, mint az övé, ha Peter kint rekedt, ő hamarabb rátalál. Hátra sem kellett fordítania a fejét, már az ajtócsapódás előtt tudta, hogy Sirius elindult.

 

Óráknak tűnt, hosszú óráknak, mire újra felbukkant. James agyában a legvadabb gondolatok kergették egymást. Ha bármelyikük rátaposott az apró patkányra, az biztosan nem élte túl. Remust sikerült leűznie az ablaktalan pincébe, ahonnan csak egyetlen kijárat volt, amit ő éberen őrzött. Azonnal lemerevedtek a tagjai, mikor meglátta a házba lépő kutyát szájában egy szinte felismerhetetlen kis csomaggal. Sirius kérdőn a pinceajtó felé intett a fejével, ahonnan a tomboló hangokat hallotta, mire James csak bólintott. Felvették emberi alakjukat, és a térdükön támaszkodva Peter fölé hajoltak, aki egy rozoga kanapén hevert, patkányként, mozdulatlanul. Tehetetlenül hánykolódtak a bűntudat és a tanácstalanság között.

 

-         Most mit tegyünk? Madam Pomfrey-hoz nem vihetjük ilyen alakban. És vissza sem változtathatjuk, mivel elég nagy az esély, hogy akkor sérül a tudata. – James biztos volt benne, hogy Sirius ugyanazt a kétségbeesést látja, mikor a szemébe néz, mint amit ő olvasott ki a tekintetéből.

-         Mennyire lehet súlyos a sérülése? – kérdezte végül.

-         Eszméletlen, az állapota elég stabilnak tűnik, már amennyire meg tudom ítélni… - Sirius a patkány hasára fektette a tenyerét. - A szívverése erős, vért nem vesztett, ha csak belső vérzése nincs. Talán pár perc és magához tér.

-         Ebben te sem hiszel igazán. Nem játszhatunk az életével, még ha ez a kicsapásunkba kerül is, vagy azzal fenyeget, hogy hátralevő életünket az Azkabanban töltjük. Valakinek látnia kell. Valakinek, aki el tudja látni.

-         Ugye nem arra gondolsz, amire gondolom, hogy gondolsz? – Sirius szeme figyelmeztetően villant.

-         Attól tartok, hogy de.

-         James, ez őrültség! – ragadta meg a vállánál fogva. – Nem hozhatod őt ide, túl kockázatos, ránézve is az. Mi pedig nem hagyhatjuk magára Remust.

-         Somprecumtálom, aztán segítek neki bejutni. Remust kordában tudjuk tartani. Nincs más megoldás, hacsak nem vállalod, hogy odaállsz Madam Pomfrey elé, és közlöd vele, hogy évek óta illegálisan űzzük az animágiát. Nekem nem jut eszembe senki, aki a Griffendélesek közül jobban értene a gyógyításhoz. Szentségit, hiszen gyógyítónak készül. Ráadásul ő az egyetlen, akire rá merném bízni Remus titkát, a mi titkunkat.

 

James szinte maga előtt látta, hogyan kergetik egymást Sirius agyában a gondolatok. Egyik a másikat, sorban, keresve a megfelelő, a tökéletes választ, és ahogy Sirius arca elkomorult, már tudta, hogy ő is ugyanoda lyukadt ki. Hosszú hónapok kellettek ugyan hozzá, de Sirius elfogadta Lily jelenlétét a társaságukban. Már nem méregette gyanakodva minden mozdulatát, és leszokott arról is, hogy a James iránti érzéseit kérdőjelezze meg. Nem tartotta a barátjának, de nem is viselkedett vele ellenségesen. Mindketten hűvös, udvarias mondatokkal kommunikáltak egymással, és törekedtek rá, hogy ezt a lehető legritkábban kelljen megtenniük. Továbbra is ellenszenvesnek találták a másikat, de James miatt igyekeztek mindent elkövetni azért, hogy ebből mások semmit ne érzékeljenek. De hogy most a kezébe tegye a saját és a barátai legféltettebb titkát? Ez azért mégis csak túlzás. Őrültség, eszement, meggondolatlan, felelőtlen és számtalan ponton megkérdőjelezhető döntés. Amiért nagyon magas árat fizethetnek. És mégis… Sirius igyekezett minden ellenérzését háttérbe szorítani, és józanul, elfogulatlanul ítéletet hozni, de még így is csak kínkeservesen sikerült belátnia, hogy James javaslata az egyetlen ésszerű döntés, amit egy ilyen ésszerűtlen helyzetben hozhatnak.

 

-         Legyen… csináld – legyintett lemondóan. – Végső esetben majd töröljük az emlékezetét.

-         Ezt meg se hallottam – felelte James fagyosan, de már arra koncentrált, hogy valahogy sikerüljön Lily elméjébe férkőznie, és tudathassa vele, hogy szüksége van rá.

 

*

Lily egy kiáltásra ébredt, szinte kirobbant az ágyból, és amennyire ezt a sötétség lehetővé tette számára, körbenézett, de sehol nem látott a szobában semmilyen mozgást, ha leszámítjuk, hogy Alice épp akkor fordult át a másik oldalára. Pedig esküdni mert volna rá, hogy James hangját hallotta. Minden porcikája szinte üvöltött a tudattól, hogy Jamesnek szüksége van rá. De ez lehetetlen, ő itt van a saját szobájában, a fiú pedig nyílván most omlik össze az utolsó üveg whisky után, amit Sirius diktált belé. Valami mégsem stimmelt. James nem jöhet be a lányok hálókörletébe, és a napnál világosabb, hogy nincs is itt. Újra körbe fordult. Ő mégis hallotta a kétségbeesésről árulkodó hangot a fejében. Ez lehetetlen. Képtelenség… és ha mégis igaz? Ha mégis baj van? Mennie kell. Meg kell bizonyosodnia róla. A legrosszabb, ami történhet, hogy másnap reggel idiótán fogja érezni magát, mert bedőlt egy belső hangnak. Hát legyen. A nyugalma, és James biztonsága többet ér ennél.

 

Oda sem figyelve kapott magára egy farmert és egy pulóvert, majd a cipőjéért nyúlt, és már osont is lefelé a lépcsőn. Észrevétlenül ment végig a folyosókon, ki a kapun, és maga sem tudta miért veszi az irányt a fúriafűz felé, de valami belső kényszer hajtotta. Ha már egyszer rá hallgatott, mikor az éjszaka közepén felkelt, és neki vágott a parknak, miért ne tenné most is ugyanezt. Látta, ahogy a Hold ereje teljében pompázik az égbolton, és megborzongott, mikor a Tiltott Rengeteg felé tekintett, és eszébe jutott a napfénynél nevetségesen hangzó vámpíros ötlet, ami most azonban ijesztően valóságosnak tetszett. Ahogy egyre közelebb ért a fához egy emberi alak körvonalait pillantotta meg, és igyekezett minél messzebbre űzni a gondolatot, hogy az az alak, a fúriafűz biztos rejtekében majd egy véres darabot harap ki a nyakából.

 

-         James! – kiáltott fel hirtelen, de nem tudta eldönteni, hogy örüljön-e vagy megriadjon attól, hogy valóban a fiú áll előtte. Az arca talán kissé zaklatott, már amennyire ki tudta venni a holdfényben, de különben elég nyugodtnak tűnik, és a legkevésbé sem részeg, állapította meg magában. – Sajnálom, én nem akartam utánatok szaglászni, én csak… - Na tessék… most hogy magyarázza meg ezt az egészet? Egek… A problémája azonban egy szempillantás alatt megoldódott.

-         Nem voltam biztos benne, hogy sikerült. Most nincs időm mindent elmagyarázni, de szükségem van a segítségedre – sürgette, és hogy nyomatékot adjon a szavainak, máris megragadta a lány karját, a kezében lévő bottal megdermesztette a fúria füzet, és már le is húzta magával az alagútba Lilyt.

-         James, mi ez az egész? Azt hittem, csak képzelődöm, mikor a hangodat hallottam a fejemben.

-         Somprecumtáltalak – vetette oda James mint egy mellékesen, miközben átlépett egy a földből kiálló gallyat.

-         Hogy mi… mi csináltál?!  Ez lehetetlen, úgy értem, te tudsz…?! – Lily minden bizonnyal földbegyökerezett lábbal állt volna meg a döbbenettől, ha James nem fogja a kezét, és nem húzza magával.

-         Elég sok minden van, amit be kell vallanom neked, és ígérem mindre sort is kerítek, de most segítened kell, ez a legfontosabb.

Lily feje úgy zsongott, hogy észre sem vette, mikor az alagút végéhez érkeztek, és James kinyitott egy ajtót. A fene essen ezekbe az idióta ajtókba, amik csak úgy odakerülnek elé a semmiből, James egy begyakorolt mozdulatára. A szobába érve elsőre szinte mulatságosnak mondható látvány fogadta. Sirius egy patkány fölött térdelt aggódó arccal. De a szemközti ajtó mögül kiszüremlő hangok, már egyáltalán nem voltak ennyire mulatságosak.

-         Mi folyik itt? Úgy döntöttetek, hogy berendeztek egy állatkertet? És hol van Remus és Peter?

-         Lil, figyelj rám! – James megfogta a vállát, és maga felé fordította. – Bízol bennem?

-         Igen, hát persze. James, az égszerelmére, beszélj már!

-         Ha azt mondom, hogy az az eszméletlen patkány ott a kanapén Peter, elhiszed nekem? – Lily arcán harag szántott végig.

-         Azt akarod mondani, hogy azért rángattál ki éjnek-évadján a parkba, majd valami idióta alagúton keresztül a jó ég tudja hova, hogy megnézzek egy eszméletlen patkányt, aki szerinted Peter?

-         Nem figyeltél, az a patkány tényleg Peter. Baleset történt, meg kell nézned őt. Ilyen alakban nem vihetjük Madam Pomfrey elé. Kérlek, ne húzd az időt, ígérem, hogy utána mindent elmagyarázok. Bízz bennem! Bíznod kell bennem! – James hangja már-már esdeklő volt. Lily elkapta Sirius dühös pillantását, és lemondóan sóhajtott.

-         Előre leszögezem, hogy kötve hiszem, hogy ez itt Peter, és vajmi keveset értek a patkányok anatómiájához.

-         Csak nézd meg, és próbáld meg magához téríteni. A többit bízd ránk.

-         Ez talán menni fog. – Lily előhúzta a pálcáját, és a kanapéhoz lépett. – Nem hiszem el, hogy rávettél erre. – Undorodva tapogatta meg az ernyedt testet, majd néhány arany és lila fényszikrát varázsolt elő a pálcájából. A két fiú idegesen toporogva figyelte a műveletet.

-         Na? – kérdezte alig tíz perc elteltével Sirius. De Lily csak lepisszegte, és tovább koncentrált. Először csak az állat hátsó lábai remegtek meg, majd követték az elsők is, végül a feje. James és Sirius azonnal odaugrott.

-         Segítenünk kell, hogy visszaváltozhasson, egyedül nem fog menni neki – javasolta James. Mindketten rászegezték a pálcájukat, és mielőtt még Lily komolyan megijedhetett volna a gondolattól, hogy Jamesnek teljesen elment az esze, már Peter feküdt előtte teljes életnagyságban. A megrökönyödéstől felsikoltott, és leesett a kanapéról, amin eddig ült. James hátulról a karja alá nyúlt, és talpra állította.

-         Minden rendben? – kérdezte aggódva.

-         Ó nem, egyáltalán semmi sincs rendben, de attól tartok ez most a legkevésbé sem fontos. Ezt nem hiszem el… - rázta a fejét még mindig döbbenten. – Menj arrébb! – lökte oldalba Siriust, és most már magabiztosabb kezekkel vizsgálta meg az erőtlen testet. – Nincs komoly baja, kicsit beverte a fejét, néhány zúzódás, és egy-két horzsolás. Túléli… - Hirtelen valami iszonyatos erővel csapódott a szemközti ajtónak. Lily ijedten kapta fel a fejét. – Mi van ott? – mutatott a hang irányába remegő kézzel, miközben tekintete James szemét kereste.

-         Lil, ez nem a legalkalmasabb… 

 

Ebben a pillanatban az ajtó tokostul kiszakadt, és majdnem egészen a szoba másik végéig repült. Lily rémülten sikoltott fel, azonnal talpra szökkent, és James karja után akart kapni, de csak a levegőt érte, ahogy mellette elsuhant egy szarvas és egy fekete kutya, majd óriási hangzavart keltve a berontó farkasra vetették magukat, és vele együtt gurultak le az ajtó mögött felsejlő lépcsőn. Lily hirtelen jött félelmét felváltotta az aggodalom. De felül kellett emelkednie mindezen, és cselekednie kellett, úgy ahogy azt a helyzet megkívánta, és James elvárta volna tőle. Nem hagyhatta, hogy a zsigereibe kússzon a rémület. James és Sirius tudnak vigyázni magukra, igen, addig kell ezt hajtogatnia, amíg el nem hiszi, amíg igaz nem lesz. Megragadta a még mindig kába Peter karját, és a nyakába akasztotta, majd segített neki lábra állni. A fiú alig tartott valamit saját súlyából, így annak nagy részét Lilynek kellett cipelni. Erejét megfeszítve vonszolta az alélt testet a másik ajtó felé, amin keresztül Jamesszel érkezett. Összeszorította a fogát, de akárhogy is igyekezett a pánik mégis kezdett úrrá lenni rajta, szeméből feltörtek az első könnycseppek. Össze volt zavarodva, és rettegett a lénytől, ami bármelyik percben felbukkanhat, hogy hátba támadja őt, ledöntse a lábáról, és végezzen vele is, és a magatehetetlen Peterrel is.

 

Legszívesebben felkiáltott volna örömében, mikor elérte az ajtót, és sikerült kívül tudnia a fiút és magát rajta. De tudta, hogy nem állhat meg. A pálcája kiesett a kezéből, és fogalma sem volt, hová gurult, mikor felpattant a kanapéról. Arra pedig úgy gondolta a legkevésbé sincs ideje, hogy visszamenjen keresgélni, így hát továbbra is saját magára kellett vennie Peter testtömegének jelentős részét, és meg kellett próbálnia minél előbb eljutni az alagút másik végéhez. Óráknak tűntek a percek, amíg a nem kevés plusz súlyt húzta maga után, de nem adta fel, egészen addig nem, míg el nem ért a lyukhoz. Ott végre a földre ültette Petert, leroskadt, és szabad folyást engedett a könnyeinek. Innen képtelen volt tovább menni egyedül, hiszen nem hagyhatta ott a fiút, de pálca nélkül esélye sem volt a felszínre lebegtetni. Arcát a kezébe temette, próbált úrrá lenni a testét rázó zokogáson, a bénító nyugtalanságon, hogy James és Sirius valahol egy farkassal küzd állatként, és mindezek mellett megpróbálta logikusan végig gondolni a dolgokat. A következtetés, amire jutott, cseppet sem volt elragadtató…

 

Navigáció

Menü
Történetek
Befejezett történetek
Novellák
Más történetek
Harry Potter
Lily és James
Galéria

Új történetek
Könyvajánló

 
SISTEMAPERIO

Chat

Linkelj

 

->Bejelentkezés<-
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
->Óra<-
 
->Naptár<-
2025. Március
HKSCPSV
24
25
26
27
28
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
<<   >>
 

Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kiköt&#245; felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    CRIMECASESNIGHT - Igazi Bûntényekkel foglalkozó oldal    *****    Figyelem, figyelem! A második vágányra karácsonyi mese érkezett! Mesés karácsonyt kíván mindenkinek: a Mesetáros    *****    10 éves a Haikyuu!! Ennek alkalmából részletes elemzést olvashatsz az anime elsõ évadáról az Anime Odyssey blogban!    *****    Ismerd meg az F-Zero sorozatot, a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-szériáját! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Advent a Mesetárban! Téli és karácsonyi mesék és színezõk várnak! Nézzetek be hozzánk!    *****    Nagyon pontos és részletes születési horoszkóp, valamint 3 év ajándék elõrejelzés, diplomás asztrológustól. Kattints!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU