Január 1. 16:12

Amikor felébredtem, nagyon jó kedvem volt, mivel eszembe jutott, hogy Jamesszel megint együtt vagyunk. De eszembe jutott Kevin és Olivia is. Kicsit elszomorodtam, de ez addig tartott amíg le nem mentem a klubhelyiségbe. Mivel nem volt lent senki (gondolom egyesek túl sokáig voltak fent, mások kicsit felöntöttek a garatra) leültem egy könyv társaságában a kanapéra, és olvasni kezdtem. Alighogy elolvastam az első oldalt, valaki hátulról megölelt. Nem ijedtem meg, mert egyből felismertem az erős karjait.

·         Neked is jó reggelt James!

·         Hogy aludtál édesem? - kérdezte, majd megcsókolt.

·         Köszi jól, de... - mondtam és elhúzódtam tőle. - Nem lehet, hogy nem itt kéne csókolóznunk? Még valaki meglát!

·         Nem érdekel. Tudja meg az egész világ, hogy szeretlek – mondta, de amikor meglátta a szigorú arcomat csöndben leült mellém, és kicsit visszafogta magát.

·         Nem megyünk le reggelizni? - bólintottam, felmentem letettem a könyvet, és kézen fogva mentünk le a Nagyteremhez.

Mikor leértünk, észre vettük, hogy csak Emmáék vannak lent. Gyorsan csatlakoztunk hozzájuk.

·         Sziasztok! - köszöntek nekünk.

·         Jó reggelt! Hogy vagytok?

·         Hát olyan jól mint ti biztos... - vigyorodott el Sirius.

James viszonozta a vigyort, majd neki állt enni.

·         Reggeli után lemegyünk a parkba. Jöttök velünk? - kérdezte Emma.

·         Bocs most nem... És van egy olyan érzésem, hogy nektek sem kéne – mondtam halálosan komolyan.

·         Nyugi Lily! Olyan szép kint a havas táj, hogy nem állíthat meg semmi.

·         Rendben ti tudjátok. De vigyázzatok magatokra!

A reggeli csöndesen telt, és viszonylag hamar végeztünk. Emmáék ki mentek, mi meg vissza mentünk a klubhelyiségbe.

Útközben az egyik szőnyeg mögül furcsa hangok szűrődtek ki. Oda osontunk Jamesszel, így már tisztán értettük amit a két alak mondott.

·         Te idióta azt beszéltük meg, hogy kiábrándítod belőle! De nem... Hála neked, ismét oda vannak egymásért! Hogy lehetsz ilyen féleszű?! Egy dolgot... csak annyit bízunk rád a Nagyúrral, és te azt is elszúrod! - sipította egy magas hang. - Segít neked, hogy használni tudd a varázserődet, és ez a hála!

·         Ne haragudj! Nem azt akartam hogy ismét szeressék egymást. Csak boldognak akartam látni Lilyt! - mondta a másik, mély hangján.

·         De neked nem az volt a dolgod, hogy boldoggá tedd Evanst! Hanem hogy elintézd azt, hogy segítsen a háborúban a sötét oldalnak! Ne feledd, a Nagyúrnak szüksége van arra a cafkára!

·         Ne nevezd így Lilyt! - mondta kicsit hangosabban.

·         Úgy nevezem ahogy akarom... - sziszegte a nő. - De felkészültem erre is! Hamarosan megérkeznek a többiek, és elintézik ezt a kócerájt!

·         De várj! Olivia! Ugye nem esik baja Lilynek?

·         Nem garantálok semmit... De te is tudod, ha a Nagyúrnak valami kell, akkor azt bármi áron meg is szerzi magának.

Hallottuk a cipője koppanásait, így gyorsan el tudtunk bújni az egyik páncél mögé. Mikor kinéztünk, megláttuk hogy kevin, és Olivia beszélgettek! Hogy Kevin halálfaló lenne?! Nem hiszem el... Hogy tehette? Kicsit megszédültünk Jamesszel, de egy kis idő után eszünkbe jutott, hogy Olivia azt mondta mindjárt jönnek a többiek (gondolom a halálfalókra célzott), így kiszaladtunk a parkba, ahová Siriusék mentek.

Mikor kiléptünk a suli kapuin, egyből megcsapott minket az a furcsa szél... A változás szele... Ahogy tudtunk futni kezdtünk, így hamar leértünk oda ahová barátaink mentek. Mikor leértünk megnyugodtunk, mert nem esett bántódásuk.

·         Jól vagytok?

·         Igen! De van egy olyan érzésem, hogy valami rossz fog történni... - mondta Emma, és hozzábújt Siriushoz.

·         A halálfalók ide tartanak... - mondta James.

·         Honnan tudjátok? - kérdezték.

·         Olivia, és Kevin mondták az imént – mondtam, mire szúrni kezdett a szemem.

Még egy kicsit ott álltunk, majd megbeszéltük, hogy elbújunk valahol egy kis ideig. A Szent-forrásra esett a választás. Mikor oda értünk, nem a megszokott nyugodt környezet fogadott. Borús, és lehangoló idő volt ott is. Már ott voltunk egy ideje, amikor Sirius és James hirtelen felkiabáltak.

·         Nem tudok itt ülni, amíg fent a többiek harcolnak! - kiabált Sirius.

·         Nekem se jó! De ne feledd minket akarnak! - mondta James.

Elgondolkoztam... Eszembe jutottak Olivia szavai... „ Ne feledd, a Nagyúrnak szüksége van arra a cafkára!”...

·         Igazából engem akar! - mondtam mire minden szem rám szegeződött. - Ne feledd James mit mondott Olivia! Valamiért kellek Voldemortnak, és ezért jöttek el.

Felálltam, és elindultam fel felé. A többiek követtek, miközben próbáltak lebeszélni.

·         Nem mehetsz el! Mi lesz ha bajod esik?! - kérdezte James.

·         Nem érdekel! Ha így meg mentelek titeket, akkor nagyon fütyülök arra mit kell csinálnom! És ne is próbáljatok lebeszélni, mert eldöntöttem!

·         Makacs vagy! - mondta mosolyogva James, majd oda jött hozzám és megölelt. - Ha mindenképp menni akarsz megyünk mi is!

Elindultunk felfelé. A Roxfort szokásával ellentétben tárva nyitva volt. Beszaladtunk rajta, amikor hangokat hallottunk. A hangirányába kezdtünk el futni, ami a Nagyteremhez vezetett. Benéztünk az ajtaján, és láttuk Őt. Ott ült Dumbledore helyén, és vadul vigyorgott, az elfogott diáktársainkat látván. Mellette Olivia állt büszkén, másik oldalán meg Kevin rezzenéstelen arcal. Mintha megérezte volna a jelenlétünket, mert hirtelen erős karok hátulról lefogtak minket, és oda vittek az asztal elé. Szörnyű látvány volt... Az asztalhoz vezető út alatt, sok véres arcot, és megkötözött tanárt láttunk... Mikor végig néztünk a többieken, megláttuk James szüleit, és Pandorát. Szegénykém megvolt rémülve, és odabújt Pauline-hoz....Amikor Voldemort elé kerültünk, ő vicsorítva üdvözölt minket nyájas hangon.

·         Á, kit látnak szemeim... A Griffendél négy jómadarát... Vagy mondjam inkább hogy öt? - mondta és a végére eltűnt vicsora az arcáról, és rám nézett. Felállt, és oda siklott elém. - Miss Evans ha nem tévedek! Örülök hogy megismerhetem, már sokat hallottam kegyedről. Azt csicseregték a madarak, hogy ön ismeri a Szent-forrást, és hogy kitűnően ért a bájitalkeveréshez.

·         Talán... De ha ezek igazak is lennének, miért érdekli az annyira? - kérdeztem, és próbáltam a félelmemet palástolni.

·         Ifjú hölgy – kezdte el mosolyogva a mondatot. - úgy értesültem, hogy ön mindent tud... Akkor hogyan eshet meg az, hogy nem ismeri a Szent-forrás különlegességét? - kérdezte, majd mikor látta hogy tényleg nem tudom, folytatta. - A forrás vizének akár egy cseppje, is elég a farkasfű levelére, és mindenható hatalma lesz annak, aki kezei között összedörzsöli a levelet.

·         És ehhez miért kellek én? - kérdeztem.

·         A farkasfűnek az az egyik különlegessége a sok közül, hogy jól álcázza magát... Oly annyira, hogy csak az unikorvisok látják.... - mondta majd felém fordult. - és az állapotos hölgyek!

·         Nem fog arra használni, hogy hatalomra segítsem önt! Ön egy varázsló csupán, aki azt hiszi, hogy bármit megtehet! Egy bolond, aki azért öli a sárvérűeket, mert ön szerint nem méltóak arra hogy éljenek... Pedig maga se aranyvérű... - kicsit elszaladt velem a ló, de szegény síró Pandora látványától tiszta ideges lettem. Ennek az eredménye az lett, hogy egy pálcát éreztem a torkomba nyomva.

·         Jól gondolt meg mit mondasz! - A pálca Voldemorté volt, de hallottam hogy a többi halálfaló is elindult felém. James felpattant, és voldemort elé állt.

·         Hagyja békén Lilyt! - sziszegte az arcába. - Vagy különben...

·         Különben mi lesz... -kérdezte gúnyosan és most rá fogta a pálcáját. - A tiszteletlenségedet, fiatal korodnak könyvelem el... De a következő ilyen megjegyzésedért megöllek!

·         Mit tiszteljek önben? Azt hogy embereket öl? Egyszer ön is meghal, és remélem minél előbb.,.

Én James nevét kiabáltam mire a Nagyúr megkínozta Jamest. Mikor végzett vele, intett Kevinnek, Oliviának, és még két másik halálfalónak.

·         Vigyétek a cellába, had gondolkozzanak azon, hogy ki az uruk! - azzal vezetni kezdtek a cella felé.

·         Várjon! - kiáltottam fel. - Pandorát engedjék el!

A Nagyúr gondolkodott egy rövid ideig, majd ismét felvette azt a művigyort az arcára.

·         Legyen. De csak hogy lásd milyen nagylelkű vagyok!

Azzal feloldották Pandora kötését, aki odaszaladt hozzám.

Megöleltem, majd igen erőszakosan mindegyikünket egy halálfaló elkezdett vezetni minket. Engem Kevin kísért, és egyszer csak belesúgott a fülembe valamit:

·         Nem akartam hogy bajod essen drágám!

·         Én viszont remélem hogy megdöglesz Betrayer! - mondtam, majd elhallgatott.

·         Mikor ránk zárták az ajtót, magamhoz öleltem a zokogó Pandorát, és csak annyit mondtam neki:

·         Ne félj minden rendben lesz! -bólintott, és hozzám bújt.