2. fejezet: Olyan vagy, mint egy harmadik Potter

Reggel még mindig zsongott a fejem.
- Milyen nap van ma? – kérdeztem mikor már a Nagyterem felé baktattunk. – Egész eddig ezen töprengtem.
- Kedd. Nem Hétfő – válaszolta Kit.
- Most akkor melyik?
- Szerda – felelte Maria.
- Vasárnap – felelte ugyanabban a másodpercben Zoe.
- Urai vagyunk a helyzetnek – vihogott Kit.
Nevetve értük el a Nagyterem ajtaját, ahol is összefutottunk Scorppal meg néhány mardekáros sráccal.
- Hé, nem is vagytok annyira másnaposok – vigyorgott Scorp, azzal mellém lépett, és megcsókolt.
- Nem is ittunk…
- Olyan sokat.
A srácok erre nevetni kezdtek.
- Egy valamit áruljatok el – szólalt meg Kit. – Milyen nap van ma?
A fiúk erre megint röhögni kezdtek.
- Vasárnaaap – felelte végül az egyik srác, Mike.
- Ó, tényleg – nevettem el magam. – A mai nap a napja, mikor már egy napja megvertünk titeket!
- Csak ne legyél annyira elégedett! – csípett belém Scorp, mire én nevetni kezdtem. – Na jó, megyünk, lent leszünk a négyes pincében, ott ilyenkor nincs senki, lejöttök?
- Lily nem mehet – szólt közbe gyorsan Kit. – Ő már jó kislány.
- Kit, befoghatod – vágtam rá. – Majd megyek, csak győzd kivárni! – kacsintottam rá, mire Scorp elvigyorodott, majd a fiúk ott hagytak minket.
- Együnk, mert túl kómásak vagyunk – javasolta Zoe, mire mindannyian beléptünk a Nagyterembe.
Nem kellett a tanárok felé néznem, tudtam, hogy mindegyik minket bámul.
Oké, nem vagyok teljesen átlagos, de azért békén lehet hagyni!
Leültünk Hugoék mellé az asztalhoz.
- Jó reggelt – köszönt unokaöcsém. – Részegek voltatok tegnap?
- Hermione javasolta, hogy megkérdezd? – érdeklődtem.
- Aha – vigyorodott el. – Nőuralom.
- Mondd neki, hogy ugyanannyira uraltam a helyzetet, mint máskor.
- Mint ha máskor uralnád – felelte Ralph, Hugo jó barátja, aki mellesleg teljesen belém van esve.
Egyébként jól néz ki, de olyan… alacsony. 180 centi alatt nem adok.
- Én mindent uralok, fogadd el, drágám! – jelentettem ki.
- Ott van Ian – szólalt meg hirtelen Kit. – Zoe, mehetsz.
- Jól nézek ki? – kérdezte, miközben kigombolta az ingjét.
- Tökéletesen, csodálkoznék, ha nem vetné rád rögtön magát – felelte Maria, mire nevetni kezdtünk.
Zoe felállt, és elindult Ian felé. Mondanom sem kell, a fél suli rajta legeltette a szemét.
Beleértve minket is.
Zoe egy pillanatig beszélgetett Iannel, majd egy szenvedélyes csókban forrtak össze.
- Emlékszik rá, bazd meg! – röhögött Maria.
- Olyan csók után? – nevetett Kit.
- Lily… – Albus állt mögöttem, zsebre dugott kézzel.
- Mi az?
- Beszélhetnék veled?
- Ülj le közénk – húzta az ölébe bátyámat Maria.
- Nem, kösz, nem – hátrált egy lépést Al. – Gyere ki, kérlek a folyosóra, Lily.
Albus szemébe néztem. Hogy lehet ennyire őszinte valakinek a szeme?
Még apa szeménél is őszintébb, csak a tiszta érzelmek sugároznak belőle.
Ha igaz a mondás, és a szem a lélek tükre, akkor Albusnak van a legcsodálatosabb lelke a földön!
Követtem bátyámat a folyosóra, útközben –természetesen- többen megnéztek maguknak.
Ha így folytatom híresebb leszek, mint James…
- Lily – fordult felém Al, mikor már egy üres folyosón voltunk. – Találkoztam tegnap apával.
- A folyosón sétálgattál olyan későn, ez bizony nem helye…
- Össze volt törve. Teljesen. Remegett, mikor találkoztunk, sápadt volt. És csalódott. Ugyanolyan csalódott, mint minden alkalommal, mikor bejön az iskolába. Újra és újra átéli a csalódást. Legalább apára lehetnél tekintettel, a családunkra, akik mindent megtesznek érted. Tudom, hogy így vagy te nagyarc, így szeretnek, akik szeretnek. De nem lehetnél úgy a középpontban, hogy az másnak nem fáj?
Felsóhajtottam. Pár óra leforgása alatt már megint borzalmasan éreztem magam, akár valami vallatóteremben.
- Albus, figyelj… – kezdtem, de közbevágott.
- Nem, te figyelj! Egyetlen apró dologra kérlek, csak egy egészen kis dologra.
- Mire? – kérdeztem halkan.
- Legyél jó. Segítek neked, Lily. Csak szólj, és én segítek.
Ránéztem.
A testvérre, aki most is mellettem áll.
És egy pillanatra, egy röpke pillanatra rosszul éreztem magam.
Eszembe jutott, hogy mennyire szeretett engem Albus és James. Mindig. Akármekkora voltam, akárhol voltam. Mindig ugyanúgy szerettek. Miért?
Csak néztem a bátyám arcát, mire ő megszólalt:
- Mennem kell – mondta aztán. – És ne felejtsd el, Lily, én segítek.
Csak bólogattam, nem tudtam mit kinyögni.
Mi van velem?
Talán a tegnapi veszekedés apával más volt, mint a többi?
Miért érzem ilyen furán magam?
Ezek a hülye kérdések! Elegem van a kérdésekből! Soha többet nem kérdezek semmit!
- Na Lily, miről dumált Szent Albus? – jelentek meg a barátnőim.
- Á, csak amiről apa is, hogy változzak meg – legyintettem. – Sétáljunk a parkban.
- Ö, Lily, Scorpék a pincében vannak – jegyezte meg Maria.
- Ne mondd – vágtam rá. – De iszonyat módon fáj a fejem, friss levegőre van szükségem, úgyhogy sétáljunk.
- Jól van, de utána irány a pince! – mondta Zoe. – Ki kér Magiccigit?
- Az meg mi? – néztem rá, miközben kiértünk az udvarra.
- Varázslatos cigaretta! – vágta rá Kit, és elvett egyet. – Lily?
- Nem, kösz – feleltem. – Mi van egyáltalán ebben a cigiben?
- Nem mindegy? Vegyél.
- Nem, most nincs kedvem – feleltem, mire Zoe bevágott egy fintort. – Hé, nyugi, nem leszek jó kislány, de most hányingerem van.
- Oké – felelte erre Zoe, miközben rágyújtott. Ennyit a friss levegőről…
- Hú, rohannom kell! – kiáltottam fel hirtelen.
- Hova? – kérdezett vissza Kit.
- A könyvtá… vagyis a…
- Lily, jól érzed magad?
- Persze, csak ez most nagyon fontos – válaszoltam, azzal ott hagytam őket.
A kastély felé indultam, de félúton irányt változtattam, és Hagrid kunyhójánál kötöttem ki.
A kunyhóból hangok szűrődtek ki.
-… gyon finom – hallottam Hagridot.
- Örülök, hogy ízlik.
Ez Babbie hangja, mit csinál ez Hagridnál?
- El se tudom mondani milyen jó, hogy vagy nekem – folytatta Hagrid. Nem is tudtam, hogy jóban van Babbie-vel. – Nem gondoltam volna, hogy ennyire ledönt a lábamról ez a nátha…
- Előfordul – mosolygott Babbie. Hogy lehetséges, hogy tudom, mosolyog, pedig nem is látom. Mosolyoghat valaki a hangjával? Már megint kérdeztem… Borzalmas.
- De ne aggódj, két perc alatt rendbe jössz.
- Rendes tőled. Komolyan, olyan vagy nekem, mint egy harmadik Potter…
Megremegtem.
- Jaj, ne mondj ilyet, Lily is szeret téged, csak…
- Csak ciki neki a félvérrel barátkozni.
Újra az a rossz érzés.
Mi a frász ez?
Görcsbe rándul a gyomrom, zakatolni kezd a fejem, és remegek. Mi ez?
Mi bajom van?
Nem emlékszem, hogy valaha is éreztem ilyen hülyeséget.
Kezdek megőrülni, mi bajom lehet?
Hisz eddig is tudtam, hogy Hagrid nem bír, akkor meg…?
Dühösen indultam vissza a park felé.
Talán mégis ki kéne próbálnom azt a hülye cigit…


Egész nap a fülemben csengett Hagrid mondata: „Olyan vagy, mint egy harmadik Potter”
Talán anyáéknak is van egy saját, harmadik Potterük?
Én meg egy kívülálló személyiség vagyok, aki nem fér be a Potterek vagy Weasleyk közé?
Nem vagyok elég jó hozzájuk?
Nem vagyok hős?
Mi vagyok akkor én?
Én lennék a gonosz?
A hátam mögött kibeszél mindenki?
Utálnak?
Szívük szerint elfelejtenének?
Már megint a kérdések!
Régen sose kérdeztem. Vagy ha kérdeztem is, mindenre tudtam a választ. És most?
Hülye kérdések! Agyamra mennek!

Este még borzalmasabban éreztem magam. Zúgott a fejem és hányingerem volt. James meg is kérdezte, hogy jól érzem-e magam.
- Persze, csak nem tudom…
- Következő alkalommal kevesebbet piálj – jegyezte meg Fred, mire szúrósan rá néztem.
- Tegnap alig ittam!
- Tényleg! – kelt a védelmemre Maria.
- Az alig – kezdett bele Fred –, más embernél egy pohár. Nálatok négy üveg.
Maria erre felnevetett, de én nem találtam kifejezetten viccesnek a dolgot. Mit szól már Fred is bele az életembe?
- Holnap lesz valami érdekesség? – kérdeztem, miközben a fejemet masszíroztam.
- Valamelyik tanárotok elküld majd büntetőmunkára – jegyezte meg James.
- Befognád, drágám? – simogatta meg bátyám arcát Zoe.
- Persze, ha többet nem nyúlsz hozzám – vágta rá James, bebizonyítva, hogy még nálam is bunkóbb.
- Ezt nem ígérhetem meg – simogatta meg James kivételesen izmos hasát Zoe, mire James elborzadva rá nézett.
- Keressük meg Scorpot – pattantam fel hirtelen.
- Keresd meg te, én most jól érzem magam Jamesszel – nevetett Zoe azzal a hangfekvéssel, ami James szerint a legidegesítőbb hangfekvés a világon.
- Kit, Maria, valaki jön?
- Én megyek, de csak ha elmegyünk Keith felé is – felelte Kit. – Tegnap a meccs előtt valamit nagyon akart, de nem jutott odáig, hogy…
Nem igazán figyeltem rá, főleg mivel csöppet sem érdekelt, hogy ki az a Keith és mit csinált.
Már majdnem elértünk a pincékhez, amikor hirtelen elhatároztam valamit.
- Kit, elfelejtettem mondani, Keith-t becsempésztem a hálónkba.
- Mi?
- Igen, meglepetés akart lenni, de nem épp a legjobban sült el – bólogattam.
- Te ku…
- Igen, tudom, az vagyok. De pattogj, mert elszalad – vigyorogtam.
-…rva barom – fejezte be, de már vigyorgott, majd visszafelé indult.
Jó lenne, ha tudnám egyáltalán ki az a Keith. Azt hittem Hugrabugos. Mégsem.
Vagy lehet, csak Kit nem gondolkodik.
Egyébként mire volt jó, amit most csináltam?
Hirtelen azon kaptam magam, hogy tanácstalanul állok Hagrid kunyhója előtt.
Mit akartam csinálni, és minek jöttem ide?
Mi van velem?
Teljesen megőrültem, holnap legalább egy üveg whiskyt le kéne nyomnom, hogy újra normális legyek.
- Lily – szólalt meg egy öblös hang, mire én ijedten felkaptam a fejem.
Hagrid nézett ki az ajtaján, csodálkozó szemekkel.
- Te meg mit keresel itt?
- Én? – kérdeztem vissza.
- Évezredek óta nem láttalak erre felé.
- Sétáltam. Öm. Igen, sétáltam.
- Értem – felelte Hagrid, miközben fürkészve figyelt. – És miért pont erre? A kertemnél tilos cigizni.
- Tudom – feleltem kissé dühösen. – Nem is állt szándékomban!
Hagrid bólintott, de továbbra is engem figyelt.
- Nem fogom megkérdezni, hogy bemehetek-e, azt hiába várod – jelentettem ki végül. – Ugyebár én nem vagyok Potter.
Hagrid rám nézett, az arcán mintha… mintha a fájdalom jelei lettek volna láthatók, majd bólintott, és becsukta az ajtaját.
Idióta.
Közöm nincs hozzá. Egy ilyen trollhoz… Aki ráadásul nem tart Potternek…
Különben meg nem is érdekel, mit mondd rólam!

Mi alapján tagadják ki az embereket?
Ha valaki nem tesz le semmit az asztalra, az már nem lehet a család része?
Vagy ha valaki se jót, se rosszat nem csinál az a család része maradhat?
Ha valaki rossz, akkor kitagadják?
Szeretik az emberek a rosszakat?
A világ csak a jókat illeti?
A rosszaknak nem jár semmi?
Jóemberből lehet rossz ember?
És rosszból jó?
Az emberek, mikor megszületnek, már kiderül, hogy jók lesznek-e vagy rosszak?
Vagy a családon múlik minden?
Vagy rajtam?
Én léptem rossz útra?
Rossz útra léptem egyáltalán?
Hiszen nem bántok senkit. Vagy igen?
Fájhat valakinek az én fájdalmam?
Érezheti magát rosszul valaki attól, hogy én boldogtalan vagyok?
Az én dolgom, hogy másokat boldoggá tegyem?
Vagy mindenki magától boldog?
Ha boldog akarsz lenni, az is leszel?
Ha jó akarsz lenni, jó leszel?
Ha hős akarsz lenni, akkor egyszerűen csak hős leszel, mert úgy akarod?