16.
Barátok

Lily az ágya mellett a padlón ücsörgött, ezt tette egész éjjel. Az agya csak zakatolt és kattogott, még sem értette.
Körülötte a szobatársai a reggeli készülődés kellős közepén álltak, ami azt jelentette, hogy le s föl rohangáltak, és hangosan keresgélték a cuccaikat, hátha az ellent mond minden racionalitásnak, és magától gazdája lába elé varázsolja magát. Néha kíváncsi pillantásokat vetettek Lily felé, aki a semmibe meredt, és teljesen kizárta fejéből a külvilágot.

Mikor Samanta és Kety indulás előtt összenéztek, majd furcsa tekintettel Lilyre, Roni barátnője felé fordult, mintha észre sem vette volna a lányok pletykára éhes arckifejezését.  -  - Lily, még mindig fáj a fejed? – kérdezte jó hangosan. – Valószínűleg ezért is voltál este rosszul... – Elégedetten vette észre, hogy a két lány csalódottan indul el az ajtó felé.

Amikor a két lány mögött becsukódott az ajtó, Roni kicsit megvetően elhúzta a száját, de megnyugodott, tudta, hogy a lányok elhitték a rosszullét mesét. Hisz, Lily tényleg egész éjjel nyugtalanul mászkált, reggel pedig az éjszakázás miatt szokatlanul hallgatag volt, bágyadt, és hulla fehér. Amint az ajtó mögött elhaltak a léptek, vigyorogva Lily elé pendült.  

 - Hajlandó vagy onnan felkelni, és azt a szinte lehetetlen szerepet eljátszani, hogy élő ember vagy?

Lassan, nagyon lassan emelte fel kialvatlan szemeit. Tekintette végig siklott a padlón, majd amikor beleakadt egy pár cipőbe felfelé emelte a fejét, végül barátnője kérdő szemein akadt meg. A térdein megtámasztotta a fejét, és elgondolkodva nézett az előtte, jobban mondva a fölötte állóra.

 - Megmondanád McGalagonynak, hogy nem érzem magam jól? – szólt rekedten. – Ma nem megyek be órákra – döntötte oldalra a fejét –, bocsánatot kérnél a nevemben is a tanároktól?

 - Teljesen bediliztél, drágám? – húzta fel Roni a szemöldökét. – A múltkor 40 fokos lázzal is beültél órára.

 - Gondolkodnom kell – döntötte a homlokát a térdére, és behunyta a szemét. – És az nem fog úgy menni, ha ők ott vannak…

 - De Lily, ezt meg kell beszélnetek, ezt te is tudod. Ugye? – nézett rá gyanakodva. – Én már megtettem. És hidd el túlélhető – mosolygott. 

 - Roni – sóhajtott fáradtan –, szeretnék előtte gondolkodni…

 - Ahogy akarod, gyáva kukac – lépett ki a szobából. – Ez érdekes lesz…

Csak a fehér falakat látta maga körül, és tudta, újra a gyengélkedőre került, mint általában a holdtölték után. A Madam épp nem volt a közelben, így még vele sem tudott vitatkozni. Sóhajtva hanyatlott vissza a párnái közé. Rettegve gondolt vissza, hogy mi lehetett volna… És örömmel gondolt vissza fájó sebeire, mert ez azt jelentette, hogy meg bírták fékezni, újra.

Valaki köhécselt az ágya lábánál.

 - Lily? – pattant ki a szeme. – Te mit keresel itt az első óra kellős közepén? – meresztett a lányra nagy szemeket.

 - Azt hiszem, beszélnünk kell – ült le az ágy mellett álló székre. – Először is bocsánatot szeretnék kérni, az ostobaságomért.

Remusnak kipattant a szeme, és úgy meredt Lilyre, mint ahogy az őrültekre szokás. A lány viszont mosolyogva nézett vissza rá. Ez meggyőzte arról, hogy a lány tényleg megzavarodott.   - Azt hiszem, rosszul hallottam. Sőt, hallucinálok, te most órán vagy, és haragszol rám.

Lily nevetett, Remus reakcióján.

 - Magamra haragszom, hogy ekkora butaságot csináltam. És hogy nem jöttem rá előbb – forgatta meg a szemét. – Jézus, hisz az igazság végig a szemem előtt volt! – pattant fel a székről, és fel alá kezdet járkálni. – A tünetek… a havi eltűnések… Hogy nem vettem észre?

 - Tudod, amikor az iskola két legnépszerűbb embere azt állítja, hogy az anyukámat megyek meglátogatni, valahogy mindenki hisz nekik – mosolygott elnézően.

 - Ennyire hülyék a diákok?

 - Inkább vakok – helyesbített.

 - Kérdezhetek valami fontosat? – ült le újra.

 - Persze – nézett a lányra kíváncsian Remus.

De az, ahelyett, hogy belekezdett volna a kérdésbe, zavartan nézegette a takaró ráncait. Feszült csönd telepedet közéjük, de Lily továbbra sem bírta kibökni az oly alaposan megfogalmazott kérdést. Remus kezdet zavarba jönni. Egyszer csak minden előjel nélkül a lány a szemébe nézett.

 - Remus, ugye még mindig barátok vagyunk?

 - Persze... – hebegte meglepetten Remus. – Legalábbis remélem, hogy te is még mindig így gondolod. Azok után, hogy kiderült, hogy én…

 - Annyira megkönnyebbültem – sóhajtott fel Lily, de olyan mélyen, hogy majd kiszakadt a tüdeje. – Úgy féltem, hogy a butaságom miatt örökre meggyűlölsz. 

 - Hogy én téged? – gúvadt ki a döbbenettől Remus szeme.

 - Remus, te olyan értékes ember vagy – mosolygott szeretettel a fiúra. – Nem biztos, hogy elviselem, ha elveszítem a barátságodat.

 - Lily – fogta meg a kezét, és a szemébe nézett –, jól vagy?

 - Persze. Most, hogy tudom, hogy te…

 - Lily! Nekem kell hálásnak lennem, hogy nem undorodsz tőlem vagy félsz.

 - Miért tenném? – nevette el magát. – Az egyik legjobb barátom vagy, és attól nem leszel más, hogy van egy betegséged.

Remus meghatódott. Hihetetlen, hogy ennyi igaz barátja van. Meg sem érdemli ennyi ember szeretetét. Látta, hogy Lily kicsit zavartan nézett ki az ablakon.

 - Kérdezhetek még valamit? – harapott az alsó ajkába. Remus csak bólintott. – Esetleg nem tudod, hogy James haragszik-e még rám?

 - Még nem beszéltétek meg? – csóválta meg a fejét. – James említette, hogy kicsit hangosabban adta a tudtodra, hogy féltett.

 - Megérdemeltem – bólintott Lily.

 - Meg kell beszélnetek! James már biztos nagyon aggódik.

 - Persze – pirult el a lány. – Csak előbb veled akartam beszélni, így volt tisztességes.

Remus egész nap az ajtót fixírozta, de hiába, végül barátai csak délután jelentek meg az ajtóba

- Na végre! – ült fel az ágyban, de azzal el is torzult az arca a fájdalomtól.

 - Most lett vége az óránknak, Holdsáp – nézett aggódva barátjára James.

 - De ezt te is ugyanúgy tudod – ült le Sirius. – Mivel általában te is ott ülsz, és jegyzetelsz helyettünk. Meddig fogod még itt lopni a napot?   

 - Hogy vagy? – rakott le Peter egy üveg vajsört, és némi édességet.

 - Egész jól. Délután már ki is engednek. Beszéltél ma Lilyvel? – fordult Jameshez.  – Nekünk Roni azt mondta, hogy nincs jól.

 - Ami valószínű, mert nincs suliba, sem a könyvtárban, ami már elég nagy bajt jelent – kapott be egy bonbont Sirius, és Peter követte a példáját.

 - Hát, én sem azt mondtam, hogy egészen jól van – ráncolta össze a homlokát, mert nem volt benne biztos, hogy jó szót használ. – Azt véletlenül nem nekem hoztátok?

 - Nem igazán – tűnődött Sirius. – Inkább magunknak, hogy ne haljunk éhen.

 - Hogy érted azt, hogy Lily nincs jól? – vágott közbe James.

 - Inkább úgy fogalmaznék, érdekesen viselkedet.

Sirius félrenyelt, és igen látványos fuldoklási rohamot produkált. Végül, hogy ne kelljen ilyen méltatlanul átmennie a túlvilágra, megitta Remus vajsörét. Végül egy mély lélegzett vétellel biztosított mindenkit arról, hogy elmúlt a veszély.

 - Remus, őszintén lehetségesnek tartod, hogy az a csaj még "érdekesebben" viselkedjen, mint általában? Mert szerintem ez igencsak lehetetlen…

 - Nos, megjelent a betegágyamnál az első óra kellős közepén…

 - Ok, akkor tényleg baj van – egyezett bele Sirius.

 - … és bocsánatot kért tőlem, és azt is megkérdezte, hogy ugye még barátok vagyunk.

 - Ez a csaj tényleg nem komplett – adott hangot gondolatainak Peter, két bon-bon között.

James egyre feszültebb lett, de barátai nyugalomra intették, illetve próbálták addig visszatartani, amíg Remus a Madammal vitatkozott, hogy mennyire van már jól. Szerencsére a nő már belefáradt a fiúkkal való vitába, már évekkel ezelőtt, ezért egész gyorsan, röpke egy óra alatt, beleegyezett, hogy sok pihenés mellett Remus elhagyhassa a birodalmát. 

Mind a négyen egymás mellett a harmadikon sétáltak, és elég hangosan vitatkoztak.

 - Szerintem, elég lenne csak megbeszélnünk, és mindent logikusan levezetnünk – érvelt Remus.

 - Persze – ironizált Sirius. – Nem mondom, okos lány, de ezt azért mégis csak nehéz feldolgozni.

 - Először talán meg kéne őket találni – morogta James.

 - Ugyan, mi is feldolgoztuk, hogy Remus egy vérfarkas! – legyintett Peter.

 - Hogy mi…?! – sikított valaki mögöttük.

Egy Hugrabugos évfolyamtársnőjük volt. A lány hisztérikusan sikított és toporzékolt. Mikor a fiúk felé nyúltak, hogy lenyugtassák, az lerázta mind hármuk kezét, és amikor Remus próbálta lenyugtatni, egyszerűen olyan frekvencián kezdett sikítani, amiről azt hitték, hogy nem is létezik, ráadásul hihetetlen gyorsan kezdett futni a folyosón. A fiúk kis fáziskéséssel utána.

Lily és Roni egy harmadik emeleti folyosón sétáltak. Mindketten a saját gondolataikba voltak elmerülve, amikor sikítozást hallottak. Majd egy lány rémülten futott feléjük, utána a Tekergők. A barátnők összenéztek, és azonnal kapcsoltak. Lily félreállt, és így a lány Roni karjaiba futott. Lily még küldött egy "nyugi" mosolyt a fiúk felé, akik épp mögötte fékeztek le, és a lány felé fordult, aki kezdett rádöbbeni, hogy csapdába került.

 - Mi a baj, Sofi? – kérdezte negédes mosollyal Lily.

 - Segítsetek, kérlek – kiabált hisztérikus hangon. – Bántani akarnak.

 - Kik akarnak bántani, Sofi? – gagyogott Roni. A lány nem bírt a rémülettől beszélni, csak rámutatott a fiúkra.

 - Mi nem... – kezdte James. De Lily a háta mögött elrejtett kézmozdulattal elhallgattatta.

 - A Tekergők nem túlzottan szokta csak úgy valakit bántani – mondta Roni.

 - De ő egy vérfarkas! – mutatott Remusra. – Higgyetek nekem, hallottam – nézett könyörögve a lányokra.

 - Sofi, ezt a te érdekedben teszem – emelte a lányra a pálcáját Lily. Az rémülten el akart szaladni, de Roni erősen fogta. – Exmemoriam! – motyogta maga elé.

Sofi elernyedt Roni karjaiba, aki lassan a földre eresztette. A fiúk dermedten néztek össze. Lily és Roni az ájult lány fölé hajolt. Lily beharapta az alsó ajkát, és kicsit aggódva vizsgálta Sofit.

 - Vao! – nyögött Sirius. – Félelmetes vagy…

 - Ezt a te szádból bóknak veszem – dünnyögte, még mindig Sofi fölé hajolva. – Remélhetőleg nem szúrtam el semmit.

 - Most törölted valaki memóriáját! – hüledezett Remus.

 - Jaj, Remi, ne ájuldozz már! – forgatta a szemeit Roni. – Nem elsőnek csinálta.

 - Hogy mi? – képedt el James.

A fiúk egyre zavartabban néztek Lilyre. Őt ez nem igazán izgatta, inkább megvizsgálta Sofit, és legnagyobb megkönnyebbülésére nem fedezett fel különösebb sérülést.

 - Simula! 

A lány felnyitotta a szemeit, és kicsit zavartan nézet a fölé hajoló Lilyre.

 - Sofi, minden rendben? – kérdezte, és segített a lánynak felülni.

 - Kicsit kótyagos vagyok. Mi történt?

 - Nem igazán tudjuk – kezdte óvatosan. – Talán elestél.

 - Igen, az lehetséges, elég gyakran megbotlok errefelé – mosolygott zavartan. – Az lenne a legjobb, ha most elmennék a szobámba, és lepihennék – tápászkodott fel.

 - Igen, szerintem is – helyeselt Lily. – Majd Sirius elkísér… -A lány arca felderült és pírben éget.

 - Hogy én? – prüszkölt a kiszemelt gardedám.

 - Igen, te – sziszegte. – Legyél vele kedves, ez úgyis menni fog, mert nő nemű. És ha lehet, próbáld meg tudni, mennyit töröltem ki az emlékezetéből.

 - Esetleg még valami? – kérdezte ingerülten.

 - Nem, ennyi – mosolygott.

Sirius megforgatta a szemeit, de egy pillanat múlva felvette a jól ismert lehengerlő mosolyát, átölelte Sofi vállát, és elindultak a Hugrabug ház felé.

 - Remélhetőleg megoldja – sóhajtott Lily.

 - Siriusról beszélünk – nevetett Roni –, nem lesz gond.

Lily kicsit zavartan állt meg James előtt, miközben Remus továbbra is csak tátogni tudott.

 - Lily, te most törölted valaki emlékeit! – akadt ki Remus.

 - Hidd el, neki is jobb így.

 - De ugye nem lesz baja? – aggodalmaskodott tovább.

 - Persze, hogy nem – forgatta a szemeit Lily.

Néhány perc múlva Sirius is visszatért, széles mosollyal. Mint kiderült Sofi emlékezetéből összesen fél óra hiányzik. Ez a tudat mindenkit megnyugtatott. James átölelte Lilyt, és a többiektől elköszönve, egy nyugodtabb folyosóra vezette Lilyt.

 - Várj, most megszólalhatok úgy, hogy nem piszegsz le? – kérdezte kissé ironikusan.

 - Jaj Lily, érts meg – ölelte magához. – Nagyon megijedtem.

 - Én is.

 - Ne haragudj, hogy kiabáltam veled, én csak…

 - Megérdemeltem. – Kicsit mindketten hallgattak. – Akkor ezt megbeszéltük?

 - Azt hiszem. Bár valami mintha még mindig hiányozna – tűnődött el. Átölelte és megcsókolta. – Igen, most már tényleg minden rendben – mosolygott a pironkodó Lilyre.

A banda este a kandalló előtt gyűlt össze. A fiúk végre elmesélték a történetüket, és a történetből kalandrengeteg lett. Roni lelkesen hallgatta őket, és kérdésekkel bombázta a fiúkat. Lily nem szólt egy szót sem, de elég helytelenítően nézett, ami Jamesnek fel is tűnt.

 - Te nem értesz velünk egyet – állapította meg.

 - Nem mindenben – bólintott.

 - Ezt kifejtenéd? – mordult Sirius.

 - Felelőtlenség, hogy ilyen kalandokba keveredtek! Veszélyes, rátok és a körülöttetek lévőkre is – mindenki várakozóan nézett Lilyre, de ő hátra dőlt, és a plafont nézte.

 - Ennyi? – tárta szét a kezét Peter. – Tőled óra hosszas kioktatásra számítottunk.

 - Mit mondjak? – kérdezte még mindig lehunyt szemmel. – Hogy sárgulok az irigységtől, mert ti ötödikesen elbírtatok sajátítani egy olyan varázslatot, amiről sok ember csak álmodik – állt fel, nekidőlt a falnak, és keserűen elmosolyodott. – Tehetségesek vagytok, én például egy egyszerű hopponálási vizsgát sem tudok lerakni – nevetett.

 - Tehát ezért voltatok kint a parkban? – fordult James Ronihoz.

 - Igen, nagy nehezen rábeszéltem, hogy ne adja fel. Tényleg jelentkeztél már a vizsgára? – nézett Lilyre.

 - Milyen vizsgára? – nézett ártatlanul.

 - Na neee! Csak azt ne mondd, hogy nem iratkoztál fel! – nézett rá könyörögve.

 - Megmondtam, hogy nem megyek el többre – tette keresztbe a kezét. – Elegem van!

A fiúk összenéztek, James felállt és átölelte.

 - Annyira nem lehet nagy a baj – súgta a fülébe.

 - Négyszer buktam meg. Reménytelen vagyok.

 - Dehogyis, kincsem – puszilta meg a homlokát. – Felkészítünk, és átmész.

Lily csettintet egyet.

 - Valahogy így?

 - Igen, körülbelül – vigyorgott Sirius.