Végérvényesen beköszöntött a tél. Éjjel nappal esett a hó, a szabadban tartandó órákat ideiglenesen bent, az iskolában, egy külön erre a célra kialakított teremben tartották meg. Az egyik ilyen órán párba kellett állnunk, és valahogy Stacie mellett kötöttem ki, mivel Remus nem volt itt és Lily mindenképpen életet akart önteni Catbe.
- Mi újság? – érdeklődtem, hogy ne kelljen száz százalékosan a kezemen csordogáló ragyára figyelnem.
- Semmi.
- Micsoda? Jézusom, mi van veled, beteg vagy? – hördültem fel. A zöld trutyi a könyökömnél járt.
- Nem.
- Miért van az az érzésem, hogy arról a negyedéves fiúról van szó? – mosolyogtam rá.
- Te mindent tudsz?
- Hát, legalábbis sokat. Mesélj!
- Jól van, talán jót tesz, ha beszélek róla. De ne mondd el senkinek, jó? Ígérd meg!
- Ígérem!
- Járok vele.
- MICSODA? Upsz, bocsi!
- Igen, járunk. Már egy hete. Mióta Amy és Ted… szóval… tudod!
- És ezt te honnan tudod?
- Jaj Viv, ezt mindenki tudja!
- Mindenki?
- Vagy legalábbis elegen.
- Ó, ne – Vajon Meda is?
A genny a karomon már nagyon idegesített, hát letörölgettem és leráztam magamról. De az annyira ragadt, hogy nagyon erősen kellett ráznom a kezem. Olyannyira, hogy a zöld takony akkor eresztett el, amikor nem kellett volna. Gyönyörű röppályát írt le a két csoport feje fölött, és nyakon csapta Blacket. Szegény gyerek, nyaktól fejtetőig tiszta zöld nyál lett. Hát én ennyire még életemben nem röhögtem, de ahogy láttam Lily és Cat sem. Aztán ahogy a pillantásom találkozott az áldozatoméval, úgy komorultam el egyből.
Azóta az este óta, hogy Amy és Ted… szóval azóta Black nem próbálkozott nálam. Egyszer sem. Engem ez nem zavart, az viszont annál inkább, hogy bámult. Azt hihette, hogy nem látom. De láttam. Ahogy azt is láttam, hogy Potter mennyire odavan Lilyért. De ez Lilyt veszettül hidegen hagyta.
Potter és Black rajongóit se érdekelte.
Muggliismereten megint Meda mellé cuccoltam le. Úgy látszik, ez mostmár véglegessé vált.
- Szia – köszöntem óvatosan.
- Szia – a hangjából semmit nem lehetett kiszűrni. Most akkor tudja, vagy nem?
- Hogy vagy?
- Voltam már jobban is.
Ezután nem volt alkalmunk beszélgetni, mert a professzor kitalálta, hogy akkor mi most írni fogunk. Írtunk is. Valószínűleg egy jó nagy karót.
Óra után egyenesen a hálótermünkbe mentem. Tudtam, hogy Amy ott lesz, ugyanis az órát ellógta, tehát Teddel romantikázott. Szerencsére egyedül volt, éppen az ágyát rakta rendbe.
- Beszélnünk kell – mondtam.
- Nem kell – felelte ő.
- De. Mi van ezzel a Teddel?
- Hogy-hogy mi van ezzel a Teddel?
- Szereted, vagy csak azért kell, hogy legyen valaki?
- Mi közöd hozzá?
- Szóval az utóbbi. Amy, ha van benned szemernyi jóérzés, szakíts vele!
- Miért tenném? – nevetett fel.
- Mert valaki belebetegszik a tudatba, hogy a szerelmét hülyíted.
- Dehogy hülyítem! A mi kapcsolatunk amolyan adok-kapok dolog. Érted. Én megkapom Tedtől, amire vágyom, ő cserébe megkapja tőlem, amire vágyik.
Elszörnyedtem. Istenem, mikor vált Amy ekkora…
- Örülnék Vivian, ha nem szólnál bele többet az életembe. Semmi közöd hozzá, hogy kivel járok és miért. Az meg végképp hidegen hagy, hogy Andromeda szerelmes Tedbe. Ez van. Lekésett róla.
- Ted tudja, hogy Meda szereti?
Vállat vont.
- Nem tom, biztos. Bocs, de erről nem szoktunk beszélgetni. Tulajdonképpen – folytatta elgondolkodva – nem is szoktunk nagyon beszélgetni… - felnevetett.
- Lotyó – mondtam és kimenekültem a szobából.
Leszaladtam vacsorázni. Még evés közben is Amy szavai jártak az agyamban. Lily meg is jegyezte.
- Mintha nem lenne a régi az étvágyad… - burkoltan utalt ezzel arra, hogy általában annyit eszek, mint egy elefánt. Nem tehetek róla, nem hízok. – Valami baj van?
Ekkor haladt el mögötte Amy és Ted kézen fogva. Szobatársunk győzedelmes vigyort intézett felém és elfordult. Ahogy utánuk néztem feltűnt, hogy Remus valamit magyaráz Potternek. Aztán felállt és elindult felénk.
- Sziasztok – köszönt és leült Cat mellé.
Nem is ez volt a meglepő, hanem hogy pár másodperc múlva Potter, Black és Pettigrew is követte a példáját, és vigyorogva elhelyezkedtek körülöttünk. Az ülésrend maga is érdekes volt. Potter Lily mellé telepedett, Pettigrew mellé. Sirius ellenben Cattel szemben, mellém. És se szó, se beszéd, folytatták az evést.
Lily úgy meredt rám, hogy már ettől rámjött a röhöghetnék. Aztán oldalra néztem és végre eljutott a tudatomig: Sirius Black tök természetesen eszik közvetlenül mellettem. Hát mi ez, ha nem oltári röhejes?
- Ez mostmár mindig így lesz? – kérdezte szörnyülködve Lily, a folyosón.
- Vagy legalábbis amíg Cat nem szakít Remussal vagy Stacie észre nem veszi.
- Tehát mindig. Tényleg, mi van Stacie-vel? Kicsit mintha más lenne az utóbbi időben.
- Á, semmi. Utolérte az évmilliós átok.
Tény, ami tény, mióta Stacie járt azzal a negyedéves fiúcskával, a kastély elcsendesedett. Semmi pletyka, rosszindulat, háború, botrány. Csend és nyugalom övezett bennünket.