A kandallóban pattogott a tűz, az ablakokon bevilágított a hold, mi meg álltunk ott ketten.
- Valami baj van? – kérdeztem tőle.
- Hallottad, mit pletykálnak rólunk a kastélyban?
- Hát… igen, hozzám is eljutott egy-két verzió. Például te, elvileg irigyled Pottert, és legszívesebben a helyébe lépnél, mint csapatkapitány. Magamról csak azt hallottam, hogy…
- Nem erre gondoltam.
- Hanem?
Hangos ajtócsapódás, fáradt sóhajok a szobákból, majd két ember rohanása a lépcsőn. Elöl Cat, szemeit idegesen törölgetve, mögötte Remus Cat karja után nyúl, de ő lerázza magáról.
A szoba közepén megáll, szembe fordul Remussal és üvöltve megkérdi:
- Miért nem mondtad eddig?
Már tudtam, nagy a baj. Cat sose szokott kiabálni, pláne nem Remussal. Amúgy ez is érdekes; Lily se szokott, csak Potterrel.
- Mert nem volt fontos!
- Nem volt fontos?! Nem volt fontos. Te megvesztél! Még hogy nem volt fontos! És most hirtelen az lett? Ti persze tudtátok! – mordult Siriusra és a zajra visszajövő Potterre.
- Mit tudtak? – kérdeztem.
- Igen, ők tudják. Cat, ne csináld ezt, kérlek! Elmondtam, önszántamból, de eddig nem akartalak terhelni vele. Nézd, most is hogy reagáltál rá!
Cat tovább nyúzta a bőrét, hogy ne legyen olyan könnyes. És mivel nem tudott mit felelni, zokogva rohant fel a szobánkba.
Remus nem ment utána. Felesleges lett volna. Reggelre megnyugszik, akármi is történt. Elgyötörten nézett hol egyik, hol másik barátjára. Potter bátorítóan megveregette a vállát.
- Na, most akkor mi van? – tettem fel az örök kérdést.
- Hosszú. Menjünk – mondta Potter.
Remussal bebújtak a köpeny alá, és már el is tűntek. A nyíló és záródó portréról tudtam, hogy kimentek.
Siriushoz fordultam.
- Mi folyik itt? Mit mondott Catnek?
- Nem mondhatom meg – felelte. Közelebb hajolt és megcsókolt. – És hallgasd a pletykákat. Holnap beszélünk – újabb puszi és kirohant a portrén.
Hallgassam a pletykákat. Jó pofa! Mást se teszek évek óta! De ha ezt akarja, hát megteszem. Nem nagy ügy. De előtte életre keltem Catet.
Szombat reggel volt, napos és vidám szünidei reggel. Végre. Mindenki boldog és önfeledt volt, hatkor már az egész torony zsongott. Kivéve Catet.
Ott ültünk az ágya szélén és próbáltuk életre kelteni. Nem ment. Befordult a fal felé és nem volt hajlandó foglalkozni a külvilággal.
- Miért van az az érzésem, hogy Remussal van baja? – sóhajtottam.
- Ezt meg hogy érted? – nézett rám meglepve Lily.
Elmeséltem neki a tegnap estét, már amit megértettem belőle. Lily beszámolóm végén összeráncolt homlokkal motyogott valamit és elrohant. Egyedül maradtam a lelkileg roncs Cattel és az egoista, amúgy önmagára felettébb büszke Amyvel. Ő mellesleg épp akkor táncolt ki a fürdőből, amikor Lily bevágta maga mögött az ajtót.
- Na mi van? – kérdezte.
Így utólag csodálkozom azon, hogy nem vertem meg.
- Fáj még az orrod? – kérdeztem tőle vidáman, mire ő elkomorult. Magára kapta a ruháit és kiment.
- Cat, mi történt?
- Hagyjál – kérte sírdogálva.
Mellesleg egész éjjel ezt csinálta, amitől szerintem nem csak én, de Lily, sőt talán még Amy se aludt.
- De Kitty, beszélj már! Különben sem maradhatsz egész nap az ágyban! – Mivel Cat neve cicát jelent, Kittynek szoktuk becézni, ha valami bántja és fel akarjuk vidítani.
- Fogadjunk? És ne hívj Kittynek. Nem szeretem.
- Mióta? – nevettem fel.
- Mióta a barátomról kiderült, hogy… - Na! Majdnem, de mégsem. Visszadőlt az ágyába, a nyakáig húzta a paplant és nem szólt többet.
Kopogtak.
Kinyitottam.
Meda állt kint.
Szintén kisírt szemekkel.
- Te tudtad? – kérdezte.
Na jó, ebből elég! Ennyi depressziós között már én érzem magam rosszul!
Bólintottam.
- Az a cafka! Soha többet nem leszek szerelmes! – megragadta a kezem és megszorította. – Ígérd meg Viv, ígérd meg, ha egyetlen egyszer is belezúgni látszok egy fiúba, saját kezűleg ütsz agyon!
- Ígérem! – ez több mint röhejes.
Meda a szerelmi bánat másik fajtájában szenvedett, mint Cat. Míg Cat éjjel nappal önmagát marcangolta- bár tudnám, miért- addig Meda szidott mindenkit, aki képes volt Ted vagy Amy közelében lenni, netán hamarabb tudott a románcukról, mint ő. Attól meg csak keserűbb lett, hogy tudattam vele, Amy és Ted kölcsönösen kihasználják egymást.
Szóval a cafka kifejezés a lehető legtalálóbb volt.
Na, tehát Lily felszívódott, Meda és Cat a depresszió fokait méregették, én meg megpróbáltam kitalálni, hogyan segíthetnék nekik. Mikor hangot is adtam ennek, egyhangú választ kaptam mindkét féltől.
- Sehogy – kész, ennyi, a világ szemét és nem érdemes megmenteni.
Magukra hagytam őket, ugyanis pisilni kellett.
De a mi külön fürdőnkben annyira fullasztó volt a parfümszag, amit Amy hagyott maga után, hogy kénytelen voltam a csini kis fehér rövidgatya- póló pizsimben végiglejteni a folyosón. Mehettem volna az egyik suliidőben használt mosdóba is, de amilyen szerencsém volt aznap, Hisztis Mirtle tuti rámakadt volna, hát maradt az egyik szobai WC.
De kihez kéredzkedjek be?
Csapkodtam az ajtót vagy egy negyed óráig- nekem annyinak tűnt-, mire Remus kegyeskedett kinyitni. A négy Tekergő az ágyában szundikált, amíg rájuk nem törtem.
Remus annyira kómásan állt, hogy eszébe se jutott bármit is kérdezni, de időt se hagytam rá, mert már nagyon hívott a természet.
Végeztem, kezet mostam és vizes kacsóimat rázva fordultam ki a mosdóból, ami tipikus pasiklotyesznek számított. Miért? Nem részletezem, ezt mindenki egyéni fantáziájára bízom.
- Vivi, gyere, bújj ide mellém – vigyorgott Sirius, bár a szeme még félig se volt nyitva.
- Szeretnéd – feleltem. – Remus?
- Igen? – nézett rám álmosan. Elég nyúzottnak tűnt, gondolom megint egész éjjel a kastélyon kívül csavarogtak.
- Mikor szándékozod életre kelteni Cat barátnődet?
- Amint olyan helyen lesz, ahol én hozzá férek.
Igaz, a lányok hálótermébe nemigen jöhet fel.
- Hogy van? – kérdezte. A hangjából kicsendült az aggodalom.
- Rosszul. Nagyon rosszul. De túléli. Bármit is kelljen.
Visszafelé Lilyvel is összefutottam.
- Tudom! Te jó ég! Ezt nem fogod elhinni! – levegőt ugyan nem nagyon kapott a rohanástól, de kézen ragadott és vonszolt vissza oda, ahonnan az előbb jöttem el.
További ajtócsapkodások, mire végre Remus által újra kitárul és bejutottunk.
Na itt volt egy kis affér, ugyanis Potter és Black egy szál gatyában ültek az ágy szélén (ez Potter) és feküdtek immár takaró nélkül (ez Sirius). Szerintem fülig pirultam, Lilynek azonban a szeme se rebbent. Túl izgatott volt, ügyet sem vetett a takaró után kapkodó, játékosan erkölcsös Potterre, már beszélt is.
- Tudtam! – szavait Remushoz intézte. – Te jó ég! Nem hiszem el!
- Igen, eddig nekem is elmondta – szúrtam közbe, hogy ne kelljen Sirius nagyon zavarbaejtő és egyértelmű bámulására koncentrálnom.
- Vérfarkas vagy, igaz? – kérdezte csendesen Lily az ajtónak támaszkodótól.
Bólintott. Én meg majdnem elájultam.
- Idefigyelj Evans, ez…
- Hétpecsétes titok, tudom. Ó Potter, vegyél már föl valamit!
Hát nem csak engem zavart!
- És gondolom, ezt mondtad el tegnap Kittynek.
- Az ki? – kérdezte Pettigrew az ágyából pislogva.
- Cat – vágta rá Remus. – Igen, elmondtam neki. Ő meg kiborult.
- Már hogy a fenébe ne borult volna ki, amikor a szerelme teliholdkor kint tombol Roxmotsban? Nem is ez zavarja, de Remus, te nem láttad, hogy amikor te eltűntél, Cat mennyire aggódott érted! Úristen, mikor lettem ilyen érzelgős? – persze az utolsó kérdést megpróbáltam úgy feltenni, hogy csak én halljam.
- Hát igen, gyengülsz Vivi – állapította meg Sirius és bement pisilni.
De jól néz ki így kócosan… Jaj mamám! Ezt ne! Csak ezt ne!
- Beszélj vele – adta ki a parancsot Lily.
- Hogyan?
- Megoldjuk.