Két nap volt hátra szentestéig. Bagolyfordultával a ruhám is megérkezett. Szép volt, valahogy mégse örültem neki. Pedig pont olyat kaptam, amilyet megálmodtam. Fehér volt, muszlin, és csinos. Nekem azért tetszett meg előző nyáron, mert úgy nézett ki, mintha fehér anyag maradékokból varrták volna a szoknya részét. Az viszont visszatartott tőle, hogy a felső része kicsit merész volt. Gyakorlatilag egy fűző és kész. Ami lássuk be, másoknak több ruha, mint amit egész nyáron hordanak, de én nem vagyok exhibicionista. Sőt, kifejezetten szégyenlős, mint arra már Blacknek sikerült rávilágítania párszor. Hát akkor most majd meglepődik. De nem fog, hisz’ nem megy el. Nincs kivel. Na, állj! Hé, most Sirius Blackről van szó? Neki ne lenne párja! Csak füttyentenie kell, és kapásból lesz három! Minimum. Ja, és ott van még neki a húgom is. Aki mióta a kastélyban lakik, kiolvasta a könyvtárat és a könyvtárosnő első számú kedvencévé lépett elő. Letaszítva trónjáról Lilyt.
De vajon Potter kivel megy? Mert nem Lilyvel, az tuti. Mert neki Ben Cartis, a Hugrabug ház Casanovája a párja. Jaj, de izgalmas lesz a Karácsony este!
És láss csodát, az volt. Izgalmas, de milyen izgalmas! Te jó ég!
Korán reggel kezdődött. Fel se kellett volna kelni. De mivel Amy és Cat annyira visítoztak az ajándékok miatt, mind felébredtünk hajnali nyolckor. Levánszorogtunk a klubhelyiségbe a fához, ami alatt annyi csomag hevert, hogy mozdulni se lehetett.
A többiek izgalma rám is átragadt. A különböző méretű és színű csomaghalmok között egyensúlyozva haladtam egyre beljebb, mire kiszúrtam a VIV RICE feliratú dobozokat. Lily kicsit hátrébb felvisított.
- Imádlak Viv! Kristályhattyú! De szép!
Ahogy hátra mosolyogtam, láttam, hogy Potter nem messze Lilytől ül egy fotelben, felbontott ajándékai között- a legtöbb tipikus Qviddics vacak- és figyelte Lilyt, ahogy pakolászik.
Na mindegy, bontogatni kezdtem. Jól sejtettem; lökött unokatestvéreimtől újabb kubai válogatás lemezt kaptam, mint évek óta mindig. Nyaranként csak ezeket hallgattam. A szüleim a fehér báli ruhán kívül küldtek egy salsa ruhát, amit szintén előző nyáron néztem ki magamnak, de nem kaphattam meg, mert nem volt a méretemben, a rendelés meg drága lett volna. Visítva körbetáncoltam a fát; nem sokan néztek őrültnek.
Jemtől parfümöt kaptam. Húgomból kinéztem, hogy célzásnak szánta, bár ki tudja. Ő se a régi már. Cat ÉS REMUS közös ajándéka, merthogy már ezt is együtt csinálták, jó néhány vadonat új vámpírkönyv, pont azok a fajták, amikért élek-halok. Azok a borzongatós, erotikus fajták, amilyeneket csak kevesen tudnak írni. Lilytől újból egy naplót kaptam, mert ki hinné, azt is írok. Kéthavonta fél sort. Nem baj, megy a többihez. És ezzel ki is fújt az idei Karácsony. Csakhogy. Az előző ünnepektől eltérően hevert még egy kis csomag a fa alatt nekem címezve. Persze, tudtam kitől. Én is adtam neki, remélem meglepődött.
Egészen pici doboz volt, szinte remegtem, ahogy letéptem róla a csillogó papírt. Azt hittem elájulok, amikor megláttam a mélykék selyemszivacson a vékony fehérarany láncot, rajta a nevem kezdőbetűit formázó medált. Levél is volt hozzá csatolva. Ennyi állt benne:
Velem gyere!
Halk csúszkálás és Lily már landolt is mellettem.
- Ezt nézd!
- Foncsika! – kiáltottam fel. – Kitől van?
- James Pottertől.
- Ó.
Lily Evans marha mázlista. Évek óta kutatok, hogy találjak egy szabályos foncsikát valahol, erre Lily kapásból kap egyet Pottertől. A Foncsika olyan karkötő, ami egy lánc, rajta millió apró, csörgő medál. Lily esetében szívecske.
- Hát neked mid van? Úristen! De gyönyörű! Meg merjem kérdezni, kitől kaptad?
- Pont tőle.
- Ó.
Összevigyorogtunk. A fiúk már tudták, ők mit kaptak tőlünk. Ezt az élvezetet nem lehetett kihagyni. Potencia problémákkal küzdő tini mágusok. És önértékelési problémákkal küzdő tini mágusok. Évek óta őrizgettük számukra ezt a két nagyra becsült kötetet. Először azt nem tudtuk, értenék e a poént, aztán azt, melyiket kinek adjuk. De az idei lett a megfelelő év. És mi kihagytuk a pillanatot, amikor meglátták! Hát, ez van.
Csak az a baj, hogy már bántam ezt a könyv dolgot. Főleg, hogy mi ilyen gyönyörű ajándékot kaptunk tőlük. Nem is tudtam, hogy két fiúnak lehet ilyen jó ízlése. Mondjuk Potter kicsit mellélőtt azzal a sok szívvel, de nem probléma. Egy-két év, és Lily is megszokja. Az más téma, hogy attól kezdve nemigen vette le.
Felálltam és elindultam megkeresni Blacket. Gondoltam megköszönöm neki a láncot. A lépcsőn futottunk össze, ő épp akkor jött le.
Elé léptem, megcsókoltam.
- Köszön…
Ekkor vettem észre a lányt. Olyan volt, mint az előzőek. Szőke, üresfejű, „csak arra használható, nyávogós kislány”.
Egy világ omlott össze bennem.
- Vivi, várj!
Nem vártam, rohantam. Mint akit üldöznek. Így én még soha nem sírtam. Úristen, ezt nem írják a könyvek. Nem eleget. Valami fájt nagyon belül. Hát mi folyik itt? Valaki magyarázza már meg!
A tóparton, a nyolcas tölgy alatt fulladtam ki. Térdemre hajtott fejjel bőgtem, de nagyon. Nem is hittem, hogy van a belső fájdalomnak ilyen magas foka. Tudom, ez most elég elcsépelten hangzik, de aki már járt hasonló cipőben, érti, mit éreztem. Pedig ez röhej, mert még én se tudtam igazán, mi bajom. Sirius Black megdöntött egy újabb hiszékeny hülye libát. Na és? Tőle ezt már megszokhattam. De én komolyan hittem, hogy már nem teszi többé. Ugyan már! Miért ne tenné? Mi változott volna?
Nem tudom, mennyi ideig ültem ott, a tavat bámulva könnyes szemmel. Arra eszméltem, hogy valaki leül mellém, átkarol, és némán simogatja a hátam, amitől csak jobban kellett sírnom. De Meda kitartott. Nem érdekelte, hogy teljesen átázik a pulcsija. Megértett úgy, ahogy én őt azelőtt, de sokkal toleránsabb volt velem. Egyszerre sírtam Black miatt és szégyenkeztem Meda miatt.
Na, így kezdődött a Karácsony.