21. fejezet--> Valentin nap Roxmotsban
Ava Joan 2007.01.14. 22:56
Világ életemben rühelltem február tizennegyedikét. Kiütést kaptam attól a sok rózsaszín, gagyi vacaktól, ami ezen a napon elborította az utcákat. Természetesen ebben a muglik és a varázslók is megegyeztek: Valentin nap a csicsás marhaságok napja. Reggel, mikor felébredtem, Cat már nem volt a szobában. Nem meglepő, Remussal izgalmas napjuk lesz. Lilybe viszont alig tudtam lelket verni. Aludt, mint a bunda. Márpedig én nem voltam hajlandó egyedül lemenni Roxmotsba! Gyorsan felöltöztem és megpróbálkoztam még egyszer Lilyvel. Ezúttal- akármilyen kegyetlenül is hangzik- nyakon öntöttem egy pohár hideg vízzel, és legott kiderült: Lily él és szerencsésen felébredt a kómából. Mondjuk utána végigkergetett a folyosón. Miközben kiló hússzal repesztettem a kissé kihalt toronyban, és hátrafelé kémleltem, nehogy utolérjen, beleütköztem valakibe, aztán rá is estem. - Bocsi… Te vagy az? Akkor nem mondtam semmit. Ted Tonks feltápászkodott alólam és felém nyújtotta a kezét. Ekkor érkezett Lily és szintúgy feldöntötte Tonksot. Nem mintha Lilyt ez egy kicsit is zavarta volna. Hasra esett. Na és? Hogy ne veszítsen a lendületéből, négykézláb iszkolt utánam, Tedet sorsára hagyva. Utunk során feldöntöttük a fél Griffendél házat, tömegbalesetet is okoztunk, egy harmadéves kislány ijedtében kihajította a patkányán a nyitott ablakon. Valahogy a fiúk részlegébe értünk. Ezt csak onnan tudtam, hogy a törölközőbe bugyolált, csacsogó csajokat felváltották a félmeztelen fiúk. Nem baj, mi száguldottunk tovább. Hogy, hogy nem, a sors fintorának hála, a Tekergők szobája előtt utolért és rám vetette magát, mint egy hiéna. A fejem hangosan koppant a fa padlón. Lily a külvilágról megfeledkezve, még mindig kicsit kótyagosan szorongatta szép és addig a pillanatig jól szuperáló torkomat, amikor kinyílt az egyik szoba ajtaja. Potter, Black, Remus és Cat léptek ki rajta. Persze egymás után. - Helló. – nyögtem mosolyogva. Lily a hasamon trónolva próbált magához térni és egyidejűleg megfojtogatni. – Megköszönném… Potter… khm… ha leszednéd… rólam ezt a… sátánfajzatot! Az említett még kicsit gyönyörködött megveszett kiszemeltjében, majd Siriussal közrefogták és leemelték rólam. Lily nagyot ásítva Catre meredt. - Te? - Én? – kérdezett ő vissza, alig tudván visszafojtani a nevetést. - Te. - Én. - Hogy értél ide hamarabb nálunk? - Anyai ágon rokonom a kengyelfutó gyalogkakukk. Amúgy lemegyek a fiúkkal Roxmotsba. Ti nem jöttök? - Jól mondod, nem. Cat vállat vont, kézen fogta választottját és lerobogtak a lépcsőn, ki a klubhelyiségből. - Biztos nem jössz, Evans? Ha nem tudnád, Valentin nap van. - Tudom. Pont ezért megyek és átszunyálom a napot. Úgy hamarabb vége lesz. - Mentálisan irtózik február tizennegyedikétől. – suttogtam a fiúknak, mikor elég távol került. - Vedd rá, hogy jöjjön! – kérte Potter. - Jó. Azt, hogy hogyan vettem rá Lilyt arra, hogy felöltözzön és lejöjjön velem Roxmotsba, inkább nem részletezem. Sose gondoltam volna, hogy ennyire rosszul tűri a bazári vackoknak még a gondolatát is. Amikor már a zsúfolt, falusi utcákon járkáltunk, jöttem rá, hogy nem a gagyi ajándékokat rühelli, hanem a szerelmesek látványát. Ami azt illeti, tényleg kicsit kellemetlen volt, hogy ahová csak néztünk, mindenki: 1.smárolt 2.ölelkezett 3.szerelmesen nevetgélt 4.kézen fogva andalgott a párjával 5.szenvedélyesen veszekedett Mondjuk az utóbbi néha egész vicces is volt… Á, nem. Nem akarok kárörvendő lenni, de ha az ember a legjobb barátnőjével sétálgat a szerelmesek napján egy olyan faluban, ahol mindenki a saját, külön bejáratú rózsaszín szemüvegén át tekintgeti a világot, hát… az kissé kiborító. - Együnk valamit? – kérdezte kis idő után Lily. - Bármit, ami nem rózsaszín mázzal van leöntve. Lévén, hogy ilyen aznap nemigen lehetett kapni, tíz perc múlva egy-egy szivárvány színű izét szorongatva léptünk ki az üzletből. Lily a napfénynél alaposan megszemlélte a dolgot, majd undorodva elhajította. Szerintem véletlenül ütött agyon egy visongó negyedéves lányt az utca túloldalán… Úgy döntöttünk, elég volt. Mivel se Siriust, se Pottert nem láttuk sehol, elindultunk vissza a kastélyba. De ahogy vettünk egy hátraarcot, beléjük is futottunk. - Sziasztok! – köszönt vidáman Cat, aki egyik kezével egy szivárványos izét szorongatott, a másikkal meg Remust. – Csak lejöttetek? - Csak. – morogtam. – És már megyünk is vissza. Pá! - Ugyan Vivi! Hiszen még nem is jártál a szellemszálláson! – Sirius megragadta a karom és elhúzott a többiektől. - Hát akkor mi is megyünk! – köszönt el Remus is Lilytől és Pottertől, akik így kettesben maradtak. Ügyes. Mikor hallótávolságon kívül kerültünk, kitekeredtem a kezéből és szembefordultam vele. - Oké, gratulálok, sikerült Lilyt és a barátodat kettesben hagynunk. Mostmár visszamehetnék a kastélyba? Talán sikerül még aludnom egy-két órácskát. – és hogy nyomatékosítsam a mondandómat, nagyot ásítottam. - Dehogy mész vissza! Nem vagy szomjas? Igyunk valamit a Szárnyas Vadkanban! És már be is tolt abba a büdös kocsmába. Leültünk az egyik asztalhoz és rendeltünk két vajsört. - Jártál már itt? – kérdezte jobb téma híján. - Párszor. - Aha. Kihozták az italokat. Körbenéztem a helyiségben. Hála a magasságosnak, az egész világon egyedül itt nem smárolt mindenki. Főként azért nem, mert itt nem a normális fiú-lány párosításban ültek a vendégek. Félreértés ne essék, a Szárnyas Vadkan nem alakult át melegbárrá, csupáncsak menedéket nyújtott azoknak, akik nem voltak épp szerelmesek. Ez megnyugtató volt abból a szempontból, hogy Siriussal kettesben iszogattunk ott. - Szóval? - Szóval? – kérdezett vissza. - Szóval miért vagyunk itt? - Miért, nem jó itt? Erre most mit lehet mondani? Persze, hogy jó volt ott. Tulajdonképpen bárhol jó lett volna, ahol nem nyalakodik minden eszement. Valamiért oldalra fordultam. Talán mert ha nem így teszek, egy félig részeg emberke nyakon önt egy korsó lével. Szóval a tekintetem az ablakra tévedt és megláttam Ted Tonksot, ahogy siet valahová. Rossz előérzetem támadt. - Nézd! – szóltam Siriusnak is. – Mit gondolsz, hova tart? - Fogalmam sincs. Nem is érdekel. – lecsapta az üres korsóját az asztalra. – Vivi, ugye nem az jár abban a szép fejedben, hogy… - De igen, pont az. Velem tartasz, vagy itt maradsz? - Hát, ha már így rákérdeztél… - vonogatta a vállát. – Jaj. Ne nézz ilyen csúnyán, különben itt esek össze holtan! - Azt hittem, a világ végére is utánam jönnél. – Mégis hogy mondhattam ilyet?! Normális vagyok én? Mikor kezdtem flörtölni vagy kacérkodni vagy tudom is én mit csinálni? Jézus! Zavaromban rá se mertem nézni kifejezéstelen arcára. Biztos megszokta már, hogy őrült vagyok! Így valahogy megint kinéztem a szürke ablakon. És kit láttam? Amyt. Éreztem, hogy itt valami lesz. Persze lehet, hogy tévedek… de jobb félni, mint megijedni. - Na jó, menjünk. De ezért tartozol nekem egy teljes nappal! - Miről beszélsz? – És miért vagyok zavarban? Nem válaszolt, hanem utat tört a tömegben az ajtóig. Kár volt; kint legalább olyan sokan voltak, mint bent. Két méter után el is sodródtunk egymástól. Mivel sehol sem láttam Siriust, elindultam Ted Tonks és Amy után. Akárhogy siettem, minden új utcában csak a sarkon eltűnő talárvéget láttam. De csak feltételezni tudtam, hogy Amyét. Egyszer csak idegen terepre tévedtem. Már legalább három olyan utcát végigrohantam, amit hírből nem ismertem, de mostmár a taláros alakot se láttam sehol. Hoppá, hát ez nem jó. - Hogy kerülsz ide? – szólalt meg mögöttem valaki. Megfordultam és Potterrel találtam szemközt magam. - Ezt én is kérdezhetném. – mondtam. Feltartotta a két kezét, melyek tele voltak petárdákkal, trágyagránátokkal teli szatyrokkal. - És hogy csempészed be az iskolába? – kérdeztem. - Bízd ide, nem először csinálom. És te? Csak nem csalipálcáért jöttél? - Nem… Tulajdonképpen keresek valakit. Vagyis mostmár valakiket. Siriust elhagytam útközben. De te… Hol van Lily? - Megsértődött. Azt mondta, nem hajlandó ezt a ronda napot azzal tetézni, hogy velem rohangál trágyagránát után. - Érthető. De ugye nem hagytad egyedül? - Á, beült Remussal és Cattel fagyizni. Most megyek és kiengesztelem. - Hogyan? – kíváncsiskodtam, de csak cinkosan kacsintott és elkezdett visszafele terelgetni az utcán. - Kit követtél? – kérdezte, mikor végre feljutottunk az Abszol útra. - Nem fontos. Látod valahol a barátodat? Akit mellesleg pont akkor szúrtam ki. Egy szőke lánnyal beszélgetett, egy kirakatnak támaszkodva, nekem háttal. Nem vagyok féltékeny! Nem durran el az agyam! Nem vagyok féltékeny? KI A FENÉT IS AKAROK ÁTVERNI? Nem csinálok fesztivált! Odáig nem süllyedek le! De nem furcsa Vivian, hogy ha egy percre szem elől téveszted, máris egy másik lányt kezd fűzögetni? Ennyit érnél neki? Tiszta hülye vagyok! Meg skizofrén is! - Menjünk, keressük meg Lilyéket. – javasoltam és Potter szó nélkül követett.
|