5. fejezet. Kiképzés 1

Ginny lihegve kapaszkodott egyre feljebb, szinte már nem is érezte lábujjait, melyek, dacára a csizmának, teljesen átfagytak. Ez már nem is fájdalom volt, amit érzett. Minden porcikája vacogott, és hiába szórta magára a melegítő bűbájokat, azok már nem használtak. Szinte biztos volt benne, hogy elbúcsúzhat a lábujjaitól. Végül is, egy gonddal kevesebb, legalább nem fogy annyi körömlakk. Ha nem fagyott volna rá arcára a bőr, talán még nevetni is képes lett volna.
Ahogy megjelent előtte a kidőlt fatörzs, rögtön rároskadt, és ahogy keze hozzáért, már meg is szólalt fejében a hang, hogy mentsék meg az utódot a szörnyetegtől.
Kimerülten nézett fel a hegy tetejére, és lemondó sóhajjal újra útnak indult. Két barátnője sokkal jobb állapotban volt, mint ő, valahogy jobban bírták a hideget, bár az ő foguk is vacogott. Mikor kiértek a köves fennsíkra, melynek közepén a hegy teteje volt, oldalában a barlanggal, már a tüdeje is szúrt, a megerőltetéstől. Megállt egy percre, behunyta szemét, és légzésére koncentrált. Mikor elmúlt a szédülés, és már a levegő is hangtalanul áramlott ki és be testében, akkor pálcáját felemelve elindult a barlang felé. A csenevész cserje most is ott kornyadozott a bejárattól nem messze, de a lányok most nem a fácskára, hanem a barlang mélyére koncentráltak.

Három pálca mutatott a barlangra, és három vacogó lány állt egymás mellett tanácstalanul.
- Menjünk be – határozta el magát Ginny.
- Gondolod, hogy bent van? – húzta el száját Fauna.
- Majd most kiderül – indult el Serafina.

Egymás mellett haladtak, pálcájuk gyér fénye világított csak előttük. Észre sem vették, hogy már nem vacognak annyira. A barlangban jóval kellemesebb volt a klíma. Egy hosszú járaton haladtak végig, melynek padlóját mindenféle rágcsáló, és apró állat elhullott csontja borította. Fauna fintorogva próbálta kikerülni a maradványokat, de nem sok sikerrel, és ez meg is látszott hamuszürke arcán. A járat olyan hirtelen ért véget, hogy a lányoknak meg kellett torpanjanak, hogy nehogy meglepetés érje őket. Óvatosan kémleltek ki az óriási barlang üregbe. Még egy tó barnás vizét is felfedezték nem messze.
Serafina a szája elé kapta kezét, de még így is hallani lehetett, ahogy felnyög. Ginny követte pillantását, és egy nagyon furcsa állatot pillantott meg, ahogy a tó partján, hatalmas bozontos fejét, vékony patás lábára hajtva aludt. Először azt hitte, hogy az állat mögött van egy hatalmas kígyó, de aztán rá kellett jöjjön, hogy az a szörnyszülött saját farka.
Intett barátnőinek, mire lassan eltávolodtak egymástól, és megközelítették az alvó bestiát.
Csak akkor vette észre, hogy rálépett egy apró koponyára, mikor az, recsegve roppant szét talpa alatt. Ijedten nézte az állatot, de az nem mozdult. Még a lélegzetét is visszatartotta, úgy fülelt. Csend volt, és csak a bestia egyenletes szuszogását lehetett hallani. Barátnőire nézett, azok pedig vissza rá. Bátorságot merítettek egymás pillantásából. Ginny bólintott, mire újra elindultak az állat felé. Illetve indultak volna, mert most elképedve látták, hogy a tópart közben üres lett.
Ginny villámgyorsan fordult meg, és kezdte el kémlelni a barlang, szikláktól tarkított szélét, de ott ezernyi lehetősége volt elbújni az üldözöttnek, így esélyük sem volt megtalálni. Összehúzott szemmel figyelték a csipkés szélű köveket, hátha mozgást látnak, közben egyre hátráltak a barlangi tó partjához.
Ginny inkább érezte, hogy a mögött, az álló cseppkő mögött rejtőzik kiszemeltjük, mint tudta. Arra küldött egy tűzcsóvát, mire egy bozontos fej jelent meg nem messze tőle, és egyenesen felé tartott. Egyfolytában szórta rá átkait, de úgy látszott, meg sem kottyannak neki a dermesztő, illetve hátráltató átkok. Már csak pár lépés választotta el az állatot tőlük, mikor az elrugaszkodott a földtől, és egyenesen Ginnyre vetette magát.
Mintha letaglózták volna, olyan érzés volt. Hátra tántorodott a nagy súly alatt, és elveszítve egyensúlyát, az állattal együtt a tóba zuhant. A jeges vízben bőrét mintha megfagyasztották volna. Pánik uralta testét, semmi más nem járt a fejében, mint a fájdalom, és a tudat, hogy az állat még mindig a mellkasán van, és ő nem fog tudni felmenni levegőért. Belenézett a barna szemekbe, és nem messze arcától hosszú agyarak villantak. Talán ez volt az a pillanat, amikor az életösztön diadalmaskodott a pánikon. Ginny az állat oldalának nyomta pálcáját, és egymás után többször is hátráltató ártást küldött rá nonverbálisan. Még saját magát is meglepte, mikor az állat emelkedni kezdett, s mivel, most már nem nyomta semmi a víz alá, elrugaszkodhatott, és szemét a fenti víztükörre szegezve úszni kezdett. Már nem érezte a fájdalmat, sem a légszomjat, csak a fényt látta maga felett, míg el nem sötétedett előtte minden.

- Ott van, nézd! Invito Ginny! – kiáltotta Fauna, mire az alélt lány teste lassan a part felé kezdett úszni. A két lány egyszerre húzta partra barátnőjüket, és szórták rá szárító, és melegítő bűbájaikat.
Ginny köhögve tért magához, és úgy érezte, hogy már soha többé nem fog meleget érezni.
- Mi történt? – nyögte.
- Ezt mi is kérdezhetnénk, egyszer csak kilőtted a dögöt a vízből, aztán te is felbukkantál – dörzsölte a lány jéghideg kezét Serafina.
- Hol van? – ült fel Ginny.
- Nyugi, miután a partra lőtted, egyszerűen átváltozott egy kosár kajává. Nem hiszem, hogy ártalmas lenne – legyintett Fauna.
- Menjünk haza, mert nagyon fázom – didergett Ginny.
- Menjünk, mi visszük a kosarat, te tudsz jönni? – aggódott a lány.
- Persze, csak menjünk már, meleget akarok.

Ginnynek minden lépés fájt a vékony csizmában, mely egyáltalán nem volt terepre való, eddig csak a lábujjai fáztak, de most már egész testét átjárta a hideg. Vacogva, görnyedve botladozott a fák között, és valahonnan nagyon távolról hallotta csak barátnői aggódó szavait. Hiába szárították meg ruháját, úgy érezte még mindig a jéghideg víz veszi körül, és nem volt képes felmelegedni.

Fauna és Serafina félelemmel telve figyelték barátnőjük küszködését, de a nehéz kosár, melyet hiába próbáltak meg összezsugorítani, vagy mágikusan könnyebbé tenni, meggátolta, hogy segítsenek neki. Ginnynek egyedül kellett visszavergődnie a táborba. Már nem jártak messze, mikor Ginny térdre rogyott, és kapkodva szedte a levegőt. Két barátnője rögtön a földre rakta az elemózsiát, és társnőjük hóna alá nyúlva segítették fel.
- Lebegtessük haza – ajánlotta Fauna, de elkeseredetten kellett tudomásul vegyék, hogy ez a varázsuk sem működik.
- Mi a fene van? – kezdte el rázni pálcáját Serafina, mire abból aranyszín csillagok záporoztak a föld felé.
- Nem tudom, de olyan, mintha direkt nem tudnánk rajta segíteni.
- Talán ez is része, a kiképzésnek, hogy nem varázsolhatjuk haza a társunkat? – gondolkodott el a másik.
- Ezt így nem fogjuk bírni, segítséget kell szereznünk – mondta Fauna, és közben a földre fektették Ginnyt, aki egyre kevésbé volt magánál.
Serafina a magasba emelte pálcáját, és vörös csillagok szálltak az ég felé.
Várakozva néztek egymásra, és már épp megismételték volna a csillaghullást, mikor hangokra lettek figyelmesek.
- Erre lehetnek, valahonnan innen jött a jelzés – hallottak egy hangot.
- Csak óvatosan, lehet, hogy csapda, pálcákat kézbe – szólt egy másik férfi is.
- Nem csapda, csak gyertek már! – kiáltott türelmetlenül Fauna.
Férfiak kis csoportja bukkant fel az erdő szélén, és a két lány megkönnyebbülten sóhajtott fel.

Harry és Seamus cipelték a kosarat.
- Még messze van? Már nagyon unom – morogta Papirus, és látszott, hogy egyre jobban fázik.
- Még két óra a táborig – közölte Harry.
- Honnan a francból tudod, amikor nem működnek a feltérképező varázslatok? – nézett rá Denton.
- Jártam már erdőben – vonta meg a vállát Harry.
- Odanézzetek – mutatott az ég felé Seamus -, mi ez?
- Segítségkérés, menjünk arra, nincsenek messze.
Harry már a jelzett irányba is fordult, maga után húzva a kosarat, és ezzel Seamust is.
- Erre lehetnek, valahonnan innen jött a jelzést – mutatta az utat Denton.
- Csak óvatosan, lehet, hogy csapda, pálcákat kézbe – utasította őket Harry, és előhúzta saját varázsvesszejét is.
- Nem csapda, csak gyertek már? – hallottak egy női hangot.

Kiléptek a fák közül, és két lányt pillantottak meg. Rögtön felismerték Faunát, és Serafinát. Harry már épp kérdezni akarta, hogy hol van Ginny, mikor észrevette az ájult alakot a földön feküdni. Nem kellett barkóbázzon, ki fekszik a fagyos földön, a hosszú vörös hajzuhatag mindent elárult.
Észre sem vette, hogy eldobta a kosarat, melynek tartalma most szanaszét szóródott, és futni kezdett a lány felé. Nem látott mást, csak őt. Jeges félelem markolt a szívébe, és minden lépést lassúnak talált, míg odaért a fekvő alakhoz.
- Gin – hajolt a lány fölé, és letérdelve mellé felemelte a lány fejét. Ginny arca hamuszürke volt, szája egészen elkékült, és egész testében reszketett.
- Beleesett a bányatóba, és bár megszárítottuk, úgy tűnt nem tud felmelegedni – tördelte kezeit Fauna. – Eddig bírt jönni a saját lábán, de mi nem bírjuk el, és nem hatnak a varázsaink sem. Hiába melegítjük, és próbáltuk lebegtetni is, de nem ment.
Harry csak nézte a lány zárt szempilláit, és azon gondolkodott, hogy mit tegyen.
- Menjetek, és gyűjtsetek annyi száraz gallyat, amennyit csak tudtok – adta ki végül az utasítást. Közben pálcájával hálózsákot varázsolt a lány alá, hogy ne a hideg földön feküdjön, majd meleg takaróval takarta be. Mire ezzel végzett, már Serafina vissza is tért egy halom vékony gallyal. Harry gúlába rakta őket, alig egy méterre Ginnytől, és pálcájával lángra lobbantotta. Mire ezzel végzett, már visszatértek barátai, és most embernyi halomban állt a faág egy kupacban.
- Most mihez kezdünk? – nézett rá Dean.
- Hagyjatok itt nekünk kaját, ti pedig visszamentek a táborba, a lányokat kísérjétek vissza – nézett rájuk Harry.
- Nem hagyjuk itt Ginnyt, magunkkal visszük – ellenkezett Serafina.
- Nincs rá idő, melegre van szüksége. A tűz majd felmelegíti, és ígérem, hogy reggelre jobban lesz – fordult hozzá Harry.
- Akkor mi is maradunk – toppantott a lány.
- Nem, ennyi embernek nem elég a meleg, de kettőnknek elég lesz. Bízz bennem, tudom, mit csinálok.
- Biztos, hogy nem lesz baja? – guggolt le Ginny mellé Serafina, és megsimogatta barátnője arcát.
- Nagyon remélem, de mást nem tehetünk. Induljatok, mert mindjárt sötétedik. Ne feledjétek, hogy mindig a hátatok mögött legyen a lenyugvó nap – fordult a fiúkhoz.
- Rendben, reggel értetek jövünk – egyezett bele Seamus.

A lányok raktak nekik élelmet egy szikladarabra, majd a fiúk kíséretében elindultak kelet felé. Harry felállt, és körbefordult pálcájával a kezében, mire a föld körülöttük mocorogni és bugyborékolni kezdett. Lassan száraz levelek, gallyak, és sár kezdett gyűlni egy nagyobb sugarú körben, és kezdett saját magából falat építeni. Mikor a fal már elérte a két méter magasságot, Harry abbahagyta a forgást, és a közeli fák ágaira mutatott, mire onnan hosszú ágak reppentek feléje, és gerendákként telepedtek meg a falak tetején. Ezután már csak egy ponyvát varázsolt a szedett-vedett ház tetejére, amin középen egy lyukat vágott, ahol távozhatott a füst.
Leült Ginny mellé, és a vékony divatcsizmára esett a pillantása. Megrázta fejét, majd az ölébe vette a lány lábát, és lassan levette róla a csizmát. A vékony zokni láttán összeráncolta homlokát, és mérgesen nézett a lányra. Felelőtlen viselkedése megdöbbentette. Lassan közelebb húzódott a tűzhöz, és megmelegítette kezét, majd masszírozni kezdte a lány lábát. Nagyon hidegnek érezte, el sem tudta képzelni, hogy egyáltalán hogy bírt eljönni idáig, ha ennyire fáztak a lábai. Ginny feljajdult, és összerezzent.
- Hagyd abba – hallotta a halk hangot.
- Nem lehet, aki ilyen csizmában kel útra, az viselje a következményeket. Mégis hogy képzelted, nem vetted észre, hogy senkin nincs ilyen papírból készült lábbeli? – nézett mérgesen a lányra.
- Nem figyeltem, nekem is van másik, csak reggel olyan gyorsan indultunk, nem is gondoltam rá – válaszolt lehunyt szemmel. – Kérlek, ne csináld, nagyon fáj.
- Sajnálom, de vissza kell, hozzuk a lábadba a vérkeringést.
- Ne, fáj – Ginny sírva kapott Harry talárja után, és rántotta el a férfi kezét megdermedt lábujjairól.
- Sajnálom – suttogta Harry, és magához szorította a lányt. – Akkor dugd oda a tűzhöz – parancsolta.
- Jó meleg vagy – suttogta Ginny szipogva, és Harry mellkasához bújt.
- Bolond nőszemély – suttogta Harry, és szorosan tartotta a lányt.
- Most már jobb – suttogta Ginny, és befészkelte magát Harry karjai közé.
Harry hanyatt dőlt, és az eget kémlelte a lyukon át, melyet a ponyvára vágott. Már fent voltak a csillagok, apró drágakövekként ragyogtak a sötét égen. Ginnyre nézett, aki a mellkasára hajtotta fejét, és csukott szemmel pihent.
- Gin?
- Ne hívj így.
- Miért?
- Mert már nincs jogod hozzá.
- Ő is így hív?
- Nem. Senki nem hív így, és már te sem teheted. Én sem kérdezem, hogy mi a beceneved Chonál.
- Már nem vagyunk együtt.
- Őt is kirúgtad?
- Majdnem. Alternatívát ajánlott, és nekem nem tetszett.
- Házasság?
- Valami olyasmi.
- Miért nem vetted el, hisz olyan régóta szereted – Ginny tudta, hogy veszélyes vizekre evezett, de tudnia kellett az igazat. Tudnia kellett, hogy Harry mindig Cho után epekedett-e, vagy volt időszak, amikor őt szerette.
- Soha nem szerettem, azt hiszem. Csak kedves volt – Harry maga sem tudta, miért mondja el az igazat a lánynak.
- Kedves? És az elég?
- Néha elég. És te szereted őt?
- Talán, néha úgy érzem.
- Szereted annyira, mint ahogy engem szerettél? – Harry száján kicsúszott a kérdés, de már nem bánta.
- Miért érdekel?
- Szeretném tudni.
- Már melegszik a lábam.
Harry felült, és Ginny lábához mászott, kezébe vette, és masszírozni kezdte.
- Most vallatsz? – kérdezte a lány, s bár néha fájdalmasan felszisszent, már nem rántotta el lábát.
- Nem válaszolsz?
- Soha nem szerettem senkit annyira, mint téged, és soha nem gyűlöltem senkit annyira, mint téged. Ezt akartad hallani, Harry? Tudni akartad, hogy összetörted a szívem? Hát most tudod. Soha nem leszek képes már igazán szeretni. Minden percben azt várom, hogy mikor hagy el, mikor tűnik el az életemből. Nem tudok megbízni senkiben, és ezért nem is tudok megnyílni. Eltűnt valami, valami, ami időnként nagyon hiányzik, de túlságosan félek attól, hogy ha újra megtalálom, akkor megint csak fájdalmat okoz. Hát most tudod. Elégedett vagy?
- Sajnálom.
- Ne sajnáld, megtörtént. Már nem számít.
Harry betakarta a lány lábát, majd egy újabb halom gallyat lebegtetett a tűzre, és visszamászott a lány mellé.
- Gyere ide – suttogta, és magához húzta a lányt.
- Nem akarok – nézett rá Ginny.
- Melegedned kell.
- Már eléggé melegem van, nem akarok hozzád bújni.
- Miért?
- Félek.
- Tőlem?
Harry magához húzta a lányt, és megcsókolta. Elfojtott vágyak hada tört rá, s borította el testét. Érezte a lány remegő testét, s érezte, ahogy a lány átkarolja, viszonozza csókját. Szinte fájt, ahogy a lány ujjai hajába túrtak, ahogy ajkai az ő száját keresték. A lány fölé gördült, és combját a lány lábai közé dugta, Ginny halk nyögése olaj volt a tűzre. Szinte belemarkolt a lány fenekébe, úgy húzta magához. Csillapíthatatlanul csókolta a lány testét, és a vágy lassan úrrá lett testükön.

- Nem hiszem el, hogy ott hagytuk őket – járkált fel és alá a szobában Dean.
- Pedig megtettük – morogta Seamus.
- De Harry jó mágus, nagyon képzett, biztos, hogy kitalált valamit – bólogatott Serafina.
- Igen, ő mindig kiokoskodik valamit. Megbízhatunk benne – helyeselt Papirus.
- Meg fogja menteni Ginnyt. Ugye? – nézett a fiúkra Fauna, és fejét a mellette ülő Denton vállára hajtotta.
- Hajnalban indulunk értük – határozta el Seamus. – Ha valaki megmentheti Ginnyt, akkor az Harry.
- És nincs senki ezen a világon, aki jobban meg akarná menteni, mint ő – helyeselt Dean.
- Miért? –kapta fel a fejét Denton. – Mit tudtok, amit mi nem?
- Amit ti nem? – nézett rá Dean.
- Nem titok – rántotta meg vállát Seamus.
- Mindenki tudta – helyeselt Dean.
- De mit? – kérdezte újra a fiú.
- Hát, hogy Ginny az Harry Ginnyje – válaszolta Dean.
- Harry Ginnyje? Ők egy pár voltak? – lepődött meg Denton.
- Persze – válaszolta Seamus. – Nem titok.
- Na akkor most meséljetek – nézett rájuk Papirus.
- Persze nem verték nagydobra, de mi, akik Harryvel voltunk egy szobában, mi azért tudtuk – kezdte Seamus.
- Ginny gyönyörű volt – kezdett bele Dean, és a többiek meglepett pillantását látva folytatta. – Hatodikban kezdődött, mi együtt jártunk. De azt hiszem, már akkor is Harryt szerette. Aztán dobott engem, és egy győztes meccs után összejöttek.
Dean elhallgatott, és kibámult az éjszakai sötétbe.
- Egy kviddics meccs után, amin Harry nem lehetett ott, és Ginny lett helyette a fogó. Harry Pitonnál volt büntető munkán, de még így is győztünk. Aztán, amikor végre visszaért, egy győztes buli közepén találta magát.
- Akkor történt – szólt bele Dean.
- Harry Ginnyt nézte, az pedig odalépett hozzá, látnotok kellett volna, Harry átölelte, megcsókolta, és közben körbefordult. Nem is érdekelte őket, hogy mindenki őket nézi, csak ketten voltak egy pillanatra. – áradozott Seamus.
- Szóval, attól kezdve együtt jártak – szólt közbe Dean.
- De nem sokáig, mert Dumbledore meghalt, Harry pedig nem jött vissza hetedikbe.
- Akkor biztosan össze volt törve Ginny – szólt közbe Papirus.
- Nem, sőt, látnotok kellett volna, úgy viselkedett, ahogy Harry barátnőjének viselkednie kell. Átvette Harry szerepét. Megvédte a Carrowktól a diákokat, borsot tört Piton orra alá.
- Még Griffendél kardját is el akarták lopni – szúrta közbe Dean.
- Igen – folytatta Seamus. – Ginny tanította a fiatalabbakat, tőle tanultunk egy csomó védekező varázslatot. Szóval ő volt az, aki tartotta bennünk a lelket, és úton útfélen hangoztatta, hogy Harry vissza fog jönni, és akkor harcolnunk kell majd mellette. Aztán Harry visszajött, és Voldemort fűbe harapott. A hetedik évre már együtt jöttek vissza, és Harry olyan boldog volt Ginny mellett, amilyen azt hiszem előtte még soha. Egészen addig, míg tavasszal el nem ment.
- Miért ment el? Ezt soha nem tudtam – kíváncsiskodott Serafina.
- Mert nem hagyták békén, mindenki őt ajnározta, istenítette, hősként kezelték, és hát ismeritek, mindent akar, csak ezt nem. Lassan kiborult, de amíg Ginny mellette volt, addig nem volt gond. De egy idő után Ginnynek elég sok dolga lett, kviddics csapatkapitány volt, meg mindenféle iskolai dolog szervezésében részt vett, és hát fiatal volt, sok barátnője volt. Néha velük is lógott.
- Megcsalta Harryt? –képedt el Denton.
- Dehogy – legyintett Seamus. – Csak nem vette észre, hogy Harrynek csak ő maradt. Nem látta, hogy Harry lába alól lassan kicsúszik a talaj.
- Aztán jött a mágiatörténet óra, amin Harry lett a tananyag – bólogatott Dean.
- És akkor Harry felállt, és kisétált a Roxfortból.
- Ginny pedig összetört. Soha nem láttam még olyannak. Mint akiből elszállt az élet – suttogta Dean, de a többiek így is jól hallották.
- Igen, még egyszer Harry visszajött a vizsgákra, de akkor már nem együtt távoztak. Mindketten megsínylették a háborút.
- Így lett vége – fejezte be Dean.
- Szóval te is szerelmes voltál Ginnybe? – nézett rá Serafina.
- Miért ki nem? A fél Roxfort imádta – legyintett Seamus.
- Ahogy most a fél Akadémia – helyeselt Papirus.

Ginny felébredt az éjszaka közepén, és lassan felült. Nézte, ahogy Harry mellette alszik, és érezte, hogy elönti a fájdalom, és a szégyen. Összeszedte ruháját, és öltözni kezdett. Könnyek marták a szemét, de nem akart sírni. Ahogy a zokniját húzta, bele hasított a fájdalom a lábujjaiba, de most nem törődött vele.
- Fázol? – hallotta Harry hangját, és a kezét érezte meztelen hátán.
- Nem.
- Mi a baj? – ült fel, és maga felé fordította a lány arcát.
- Ezt nem szabadott volna. Hiba volt.
- Este még nem így éreztél – engedte el a lányt.
- Kihasználtál – támadott Ginny, és gyorsan pulóverébe nyúlt.
- Mi? Kihasználtalak? Megmentettem az életed – háborodott fel Harry, és ő is öltözni kezdett.
- Be is szedted érte a fizetséget – morogta Ginny.
- Ezt nem gondolod komolyan – állt meg Harry egy pillanatra az öltözésben.
Ginny végig nézett az izmos karokon, ahogy maga előtt tartotta pólóját, amibe épp belebújni készült.
- Ugye nem gondoltad komolyan? – nézett a férfi a szemébe.
- Nem akarok beszélni erről soha többé, és nem is fog megtörténni még egyszer – mondta határozottan, majd hátat fordított a férfinek, lefeküdt, és nyakig betakarózott.
- Ahogy akarod.
Még hallotta, ahogy Harry felkel, és egy újabb adag gallyat dob a tűzre.

Harry egy kőre ült a tűz másik oldalán, és nézte azt a takaró kupacot, mely alatt a lány rejtőzött. Meg kéne magyarázza, hogy rosszul hiszi a lány, hogy nem kihasználni akarta, csak egyszerűen nem tudott neki ellenállni, hogy nem bántani akarta, csak annyira jó volt újra a karjában tartani. De nem tudta hogy is kezdhetne hozzá, hogy értesse meg vele. Végül csalódottan visszafeküdt a lány mellé, de ügyelve rá, hogy még véletlenül se érjen hozzá.

Sokáig nézte a csillagokat, melyek hideg fénnyel tündököltek a sötét égbolton. Hallotta, hogy Ginny légzése egyenletes lett, de tudta, a lány sem alszik. A lányra nézett, de csak a takarót látta, mely most enyhén rázkódott. Oldalra fordult, és a saját takaróját is a lányra terítette, majd átölelve magához húzta.
- Gin – suttogta a lány tarkójának. – Bocsáss meg.
De Ginny nem válaszolt, csak még jobban reszketett, Harry most bebújt a lány plédje alá, és még közelebb húzta magához.
- Gin? Ne haragudj – kezdte újra. – Nem ezért az éjszakáért kérek bocsánatot, mert tudom, hogy te is akartad. Azért, mert elmentem akkor. Meg tudsz bocsátani?
- Nem megy – hallotta a lány halk hangját. – Már nem bízom benned.
- Gin.
- Ne, ne hívj így, kérlek. Engedj el.
- Ne butáskodj, majd megfagysz. Csak melegítelek. Lehetnénk barátok?
- Barátok? Nem. Talán kollégák. Talán.
- Próbáljuk meg.
- Rendben.
Érezte, hogy a lány közelebb húzódik hozzá, és felemeli fejét, hogy a kezét használhassa párnának. Most már két kézzel ölelte magához, önkéntelenül is a lány nyakába fúrta arcát, bele a vörös fürtökbe.
- Csiklandoz a leheleted – kuncogta a lány.
- Engem pedig a hajad, de nem akarom, hogy megfázz, még alig kezdődött el a próba, gondolom, te is végig akarod csinálni?
- Csak ezért bújsz hozzám?
- Mi másért tenném? – vigyorodott el.
- Hazudós.
De Ginny nem húzódott el, és nemsokára vacogása is megszűnt. Újra álomba merültek.

- Odanézz! Ezt nem hiszem el! – Seamus lassan körbe járta a vályog építményt, és megkocogtatta, majd pálcájával egy ajtót varázsolt rá, és mindannyian beléptek a hevenyészett viskóba.
Ginny és Harry a takarók alatt összeölelkezve aludt.
- Ezt Harry alkotta? – álmélkodott Denton. – Hát nekem eszembe sem jutott volna.
- Csendesebben – hallottak egy morgó hangot a takarók alól. – Van, aki aludni szeretne.
- Pedig jobb lenne, ha felébrednél, mert délután írásbeli vizsgák lesznek – guggolt le melléjük Papirus.
- Mi? Vizsgák? – jelent meg Ginny kócos feje, és álmosan felült.
- Van rajta ruha – jelentette ki Serafina mosolyogva.
Ginny csak fintorgott egyet, majd csizmája után nyúlt.
- Inkább ezt – dobta oda neki barátnője a meleg bakancsát.
- Elhoztad a bakancsom? Imádlak – hálálkodott a lány, de így is fájtak még a lábujjai, ahogy felhúzta a vastag lábbelit. – Harry, kelj már fel! – Bökte oldalba alvó társát, és lefejtette derekáról a férfi kezét.
- Majd később – jött a morgás.
- Álom szuszék – nevetett, és az alvó felé fordította pálcáját, mire abból vékony vízsugár tört elő, és Harry arcára csordogált.
- Mi a? Ginny?! – Harry félrefordult, és pulóverének ujjával törölte le arcát. – Ez a köszönet, mert egész éjjel melegítettelek? – nézett morcosan a lányra.
- Majd küldök egy köszönőlevelet, na kelj már fel!
Harry nyújtózkodott egyet, és lerúgta magáról a takarót.
- Ez is fel van öltözve – állapította meg Denton. – Semmi szex?
Ginny az előző napi csizmáját vágta az aurorhoz, majd egy fintort vágva felkelt.
Harry egy táskát varázsolt elő, és abba rakta be a plédeket, és hálózsákokat.
- Mit teszel velük? – kérdezte Denton.
- Itt hagyom, hátha valakinek még szüksége lesz éjszakai szállásra. Nem lehet tudni – megvonta vállát, majd társai után kisétált a szabad levegőre.

Ginny sántikálva ugyan de tudta tartani a lépést. Alig két óra gyaloglás után már vissza is értek a táborba. Ginny csak egyet intett, majd eltűnt a lányok szálláshelyén. Harry megtorpant, de aztán házuk felé indult, és egyenesen a fürdőbe sétált.

- Szerintem, van köztük valami – mondta Papirus.
- Talán segíthetnénk nekik, hogy újra egymásra találjanak – morfondírozott Denton.
- DE mit tehetnénk? – kérdezte Seamus és Dean egyszerre.
- Semmit.
Harry állt az ajtóban, derekán egy törölközővel, haja még vizes volt a zuhanyozás után. – Nem tehettek semmit, és nem is akarom, hogy beleavatkozzatok.
- Akkor összejöttetek? – derült fel Seamus arca.
- Nem, és nem is fogunk. Ez már lejárt lemez.
- Megpróbálhatnád még egyszer – fordult hozzá Dean.
- Megpróbáltam, és nem ment. Eljátszottam az esélyem, ide már a tündér is kevés.
Harry végig dőlt az ágyán, és a plafont kezdte el bámulni.
- Őt kérted volna vissza igaz? Amikor arról beszélgettünk, hogy lehet egy kívánságod attól a tündértől, nem a szüleidet akartad visszakapni, hanem Ginnyt. Ugye?
Harry nem válaszolt, magára kapkodta ruháit, majd kikapta táskájából láthatatlanná tévő köpenyét, és magára terítette. A többiek szájtátva bámulták, ahogy eltűnik szemük elől. Már csak azt látták, hogy nyílik, és csukódik az ajtó.

Harry egyenesen a lányok faháza felé ment. Nem volt nehéz dolga, mivel Serafina és Fauna épp az ő házuk felé közeledett, alig pár centire haladtak el mellette. Csendesen benyitott a házba, és körülkémlelt. Ginny nem volt sehol, de a fürdőből vízcsobogás hallatszott.

Ginny egyenesen a fürdőbe ment, és már a zuhanyzó felé haladtában elkezdte ledobálni magáról ruháit. Megengedte a meleg vizet, és mikor az elég forró lett, alá állt. Testét felmelegítette, és felfrissítette az ezernyi apró vízsugár. Jóleső érzés töltötte el. Majdnem annyira jó volt, mint Harry ölelése.

Először észre sem vette, hogy sír, csak amikor már hüppögve vette a levegőt, és torkát szorongatta a zokogás, akkor jött rá, hogy ami végig folyik az arcán, az nem csak víz, hanem a könnyei is. Nem értette saját magát. Lefeküdtek, de ő mégsem volt boldog, félt az elutasítástól, ezért inkább támadott. Úgy érezte bolondot csinált magából. Vajon most mit gondolhat róla a férfi? Első szóra engedett neki, aztán meg, mint egy hisztis liba, megvádolta, hogy csak kihasználta. Mint egy idióta, aki nem tudja eldönteni, hogy mit is akar. De valóban tudja, hogy mit akar? Nem, ő már nem akar semmit Harrytől, hiszen Cyranus otthon várja. Boldogan magához öleli, és megcsókolja, majd felmennek a férfihez.
- Nem! – zokogva kiabálta fájdalmát az üres fürdőszobába, és lekuporodott a kabin aljába. Átfonta térdeit, és lehunyt szemmel zokogott tovább.

Harry lassan kerülgette az eldobált ruhadarabokat, és közben elmosolyodott. Ginnynek régen is szokása volt, hogy szanaszét hagyta dolgait, mikor fürdeni mentek, de akkor még a zuhanyzás is kellemesebb volt, hisz Ginny ott volt mellette.
Már látta a kabint, de át nem láthatott rajta, pedig mit nem adott volna most egy ilyen varázslatért. Ginny alakját ki tudta venni, de részleteket nem látott. Már épp meg akart szólalni, mikor meghallotta a lány zokogását, és ahogy felkiált, majd a sarokba kuporodik. Megkövülten hallgatta Ginnyt. Hát még sem lesz belőle semmi, Ginny gyűlöli, még annak az éjszakának az emlékét is, amit együtt töltöttek. Ő okozott már megint fájdalmat a lánynak. Úgy látszik nekik ez a sors jutott.
- Bocsáss meg Ginny – suttogta, bár tudta, hogy a lány nem hallja, majd sarkon fordult, és
elhagyta a lányok szállását. Mikor már kint volt a fák között, zsebébe gyűrte köpenyét, majd futásnak eredt. Körbe futotta a tábort, de mindvégig a fák között maradt. Mikor végre megállt, lihegve támaszkodott két térdére, majd fujtatott párat, és kezdte elölről.