10. fejezet. Venni, vagy vinni?

- Anya? Hol vagytok, úgy érzem itt az etetés ideje – Ginny sétált lefelé a lépcsőn, és kukkantott be a konyhába. Haja kócos volt, és két kézzel a melleit masszírozta. Azonban ahogy megpillantotta Harryt, aki a kiságy mellett ült, gyorsan összerántotta maga előtt a kardigánját, és meglepetten nézett a férfira.
- Harry? Te még itt vagy? Mennyit aludtam? – pillantott a fali órára, de onnan csak azt tudta leolvasni, hogy ki, hol tartózkodik.
- Két órát – jött a halk válasz. Harry közben kimeredt szemekkel nézte Ginny meg növekedett méreteit. Jó dolog ez a szoptatás.

James aki eddig apja ujját markolászta, most meghallva anyja hangját, nyögdécselni kezdett a kiságyban, és a hang felé tekintgetett.
- De azt hiszem James is úgy gondolja, hogy eljött az evés ideje.
Harry most már kissé bátrabban emelte fel a picit, és Ginny kezébe adta.
- Köszönöm – motyogta Ginny megilletődötten.
- Most mennem kell, majd holnap benézek – mondta Harry, és meg várta, míg eltűnnek a lépcsőn, aztán elhagyta a házat.

Molly a száraz ruhákat szedte éppen össze, és egy nagy halommal a kezében jött a ház felé.
- Már elmész? – nézett rá meglepetten – És James?
- Ginny most eteti.
- Értem – komorodott el az asszony. – De azért még jössz?
- Holnap eljövök – mondta Harry, és látta, hogy az asszony vonásai megenyhülnek.
- Ne légy olyan szigorú hozzá, nem akart ő megbántani téged, csak rossz döntést hozott. Voltak már így többen a világtörténelemben – nézett rá a boszorkány, fürkésző tekintettel.
- Tudom, de ez most nagyon komoly dolog, most nem csak kettőnkről van szó. Már felelősséggel tartozunk egy harmadikért is. Nem hamarkodhatjuk el a döntéseinket – morfondírozott hangosan.
- Igen, Ginny is erre jött rá, és ezért tért vissza. Mert már ő is belátta, hogy ezen túl van még valaki, akire figyelemmel kell legyen. Tudom, hogy haragszol, de ha belegondolsz, te sem viselkedtél másképp.
- A pofon, amit adtam, és most visszakaptam – fanyalgott a férfi.
- Talán, de lehet, hogy ez kellett ahhoz, hogy mindketten másképp lássátok a kapcsolatotokat. Hogy levetkőzzétek végre a büszkeségeteket. Mert lássuk be, Ginny téged szeret, te pedig őt. Soha nem lesztek képesek ezen túllépni. Egyszerűbb lenne, ha megadnátok magatokat, és nem harcolnátok tovább.
- Lehet, hogy igazad van – sóhajtotta. – Most megyek, és megölöm Siport, mert lemerem fogadni, hogy ő rögtön tudta. Még sem szólt egy szót sem.
- Persze - legyintett az asszony -, Ginny nem akarta elmondani, ki az apja, de ahogy kibújt, mi rögtön tudtuk. Ahogy elnéztem, a te manódat ráadásul még nem is érte váratlanul. Mintha már az elején sejtette volna.
- Itt az ideje, hogy megöljem – mosolyodott el Harry.

- Molly?
- Igen? – fordult vissza a boszorkány a konyhaajtóból.
- Tényleg rám hasonlít?
- Hát, a szemét szerintem Ginnytől örökölte, de a sebhelyed kivételével igen. Bocs Harry, de le se tagadhatnád.
- Miért? Mondtam, hogy akarom? – vigyorodott el a férfi, és megölelte a boszorkányt.

Harry egyenesen a Szellemszállásra hoppanált, a rózsalugas alá, majd a hátsó bejáraton keresztül a konyhába ment.

Sipor a konyhaasztalnál ült, és a Hírverőt olvasta.
- Nem is tudtam, hogy Lunáék lapját is járatom – ült le a házimanóval szemben.
- Gondoltam Harry Potter jóban akar lenni a leendő sógornőjével – válaszolta a házimanó félvállról, fel sem nézve az újságból.
- Sipor! Te jóslástant tanítasz Trelawney helyett? Honnan tudod, hogy el fogom venni Ginnyt?
- Mivel több Weasley lány nincs, és ha jól tudom, neki született Harry Pottertől fia – felelte a manó, még mindig a lapot bámulva.
- Most meg kéne átkozzalak. Miért nem mondtad el rögtön, ahogy haza értél? – csapott az asztalra öklével.
- Mert Harry Potter nem volt itthon. Megint a tengerparton ücsörgött.
- Honnan tudsz te a tengerpartról? – lepődött meg Harry.
- Egy jó házimanó mindig megtalálja az urát,… ha akarja – tette hozzá nyomatékosan.
- És persze te nem akartál, hiszen nem akartad velem közölni, azt az el nem hanyagolható tényt, hogy apa lettem.
- Nem Sipor dolga. Harry Potter sem közölte Siporral, mikor eltűnt. Sipornak kellett megkeresnie. Sipor éjjel-nappal kereste, két napig. Harry Potter nem tehet szemrehányást senkinek, hiszen ő is elhagyta már minden szerettét. Azok mégis megbocsátottak neki.
- Az, más volt – Harry még soha nem hallott a házimanótól ilyen szónoklatot, és most meglepetten figyelte az öreg arcot. Lassan világosodni kezdett elméje.

- Sipor, te aggódtál értem? Amikor eltűntem, te aggódtál értem?
- Harry Potter nem volt jó állapotban – rántotta meg a vállát a manó, és becsukta a kezében tartott lapot.
- Semmi bajom nem volt.
- Csak félt emberek közé menni, és olyan bűntudata volt, mint Sipornak, mikor nem mondhatta el Úrnőjének, hogy a fia meghalt. Sipor ismeri az érzést, nem mindenki képes megbirkózni vele. Van, akit felőrölnek a múlt démonai.
- Te kedvelsz engem – vigyorodott el Harry.
- Sipor szolgálja a gazdáját – kelt fel a manó.
- Ezt már nem tagadod le – vigyorgott tovább. – A jó öreg Sipor, aki megkedvelte a gyűlölt Sirius Black keresztfiát. Talán már Siriust sem utálod? – nézett a manóra.
- Sipor soha nem utálta Sirius úrfit. Sipor nem tudta elfogadni, hogy hátat fordított a családjának, de nem gyűlölte. A gazdája volt.
Harry látta a manó zavarát, így inkább témát váltott.

- Mit gondolsz, melyik szoba lehetne James-é?
- James? – húzta fel a szemöldökét a házimanó.
- Igen, James Sirius Potter – húzta ki magát Harry. – A fiam. Szóval, szerinted melyik legyen majd a gyerekszoba?
- Talán az ön hálója melletti – váltott témát készségesen a manó -, az a szoba világos, és meleg. Lehetne egy ajtót is nyitni a két szoba között, hogy meghallják, ha éjszaka sír a baba.

- Gondolod, Ginny hozzám jön? – kérdezte Harry egy idő után.
- Bolond, ha nem teszi, már bocsánat – legyintett a manó. – Harry Potter jó parti.
- Jó parti lennék? Ezt meg honnan veszed?
- Winky mesélte, hogy minden boszorka oda van a hős Potterért. Róla álmodoznak a diáklányok – rántotta meg vállát az öreg házimanó.
- Winky? A Roxfortból? Mit keresel te a Roxfortban? Csak nem udvarolsz Winkynek?

Harry most látott életében először elpirulni egy házimanót. Meg kellett adja, épületes látvány volt. Még hosszú fülének a legvége is bíbor vörösre változott. Sipor motyogva a földet nézte, és a kezeit tördelte.
- Ezt nem hiszem el! – csapott a térdére nevetve Harry. – És mikor akartad nekem elmondani?
Sipor csak vonogatta vállát, de nem nézett fel.
- Ha gondolod, és össze akartok költözni, akkor beszélhetek McGalagony professzorral. Én szívesen látnám itt Winkyt, kaphatna saját szobát a tied mellett, vagy ketten kaphatnátok egy nagyobbat, ahogy akarjátok – váltott komolyabbra Harry.
Sipor meglepetten nézett fel, és most őszinte csodálkozás ült a szemében.
- Tényleg Harry Potter megtenné, hogy idehozza Winkyt? – meresztette ki, eddig is nagy szemeit.
- Persze, legalább lenne valaki, aki vigyázhatna Jamesre. Elkél a segítség. Egyre nagyobb a család – tárta szét karjait. – Család – suttogta maga elé mosolyogva. – Családunk lesz Sipor! Felfogtad? Igazi család. Nem csak olyan befogadottak leszünk, hanem igazi családunk lesz. Saját családunk.
Harrynek ahogy eljutottak tudatáig e szavak, felpattant, és felkapta meglepett manóját, is, majd körbefordult vele a konyhában.
- Harry Potter megőrült – motyogta maga elé a manó, mikor végre újra talajt érzett a lába alatt, de Harryt ez már nem érdekelte. Rohant fel az emeletre, és útközben minden festménynek elújságolta, hogy apa lett. Azok eleinte meglepetten néztek rá, aztán barátságosan gratuláltak neki. Integettek neki, és mikor a lelkendező fiatalember eltűnt, még sokáig az volt a téma a festmény alakok között, hogy vajon milyen lesz, majd ha újra gyerekzsivaj tölti be az öreg házat. Mosolyogva merengtek a múlton, és reménykedtek benne, hogy végre nem lesznek olyan unalmasak a napjaik.

Harry meg sem állt főnöke ajtajáig, és egy gyors kopogás után rögtön be is lépett az irodába.
Mr. Conrad az asztalán lévő pergamen halmok mögül kászálódott ki, úgy üdvözölte Harryt.
- Harry, ma nincs szabadnapja? – lepődött meg.
- De igen, csak szeretnék kérni két hónap szabadságot, fontos családi események miatt – tért rögtön a tárgyra.
- Fontos esemény lehet, ha maga évek óta először szabadságra akar menni? – ült vissza asztala mögé, és egy nyomtatványt kezdett el keresni a fiókokban. – Ráadásul két hónapot.
- És szeretném kérni az áthelyezésemet – mondta tovább Harry.
Mr. Conrad keze félúton megállt, és most kitágult szemekkel meredt beosztottjára.
- Áthelyezését? De miért? – sápadt el. Fel sem fogta amit hallott.
- Úgy gondolom, teret kell biztosítani a fiatalabbaknak, és engem ez a munka már nem elégít ki. Már nem akarok hetekig Trollok után kutatni. Normális állást szeretnék, ahol a nap végén haza mehetek.
- Ennek nagyon házasulós szaga van – sóhajtotta a férfi.
- Nem mondhatok még semmit, amíg nem biztos – nevette el magát Harry.
- És mégis milyen területre gondolt Harry? – tette fel a kérdést az auror.
- A vizsgálati osztályra – mondta ki Harry, a már rég dédelgetett álmot.
- Pergamenek fölött akar görnyedni? Ez nem vall magára – csóválta meg fejét Mr. Conrad. Még mindig nem adta fel a reményt, hogy megtartsa magának a férfit, akinek különleges munkabírása, és képességei értékesek voltak az osztály számára. Arról nem is beszélve, hogy Adelard Conrad úgy gondolta, hogy ha egyszer ú nyugdíjba megy, akkor Potter lesz a megfelelő ember, aki őt követhetné. És lám, most a férfi távozni akar. Csak tudná, ki az a nő, akinek mindezt köszönheti.

- Nem, én valóban át akarom vizsgálni a gyanúsítottak ellen felhozott vádakat, mielőtt a Winzengamot elé kerülnek, hogy minden akta hiteles legyen, és ne lehessen egyetlen egy ártatlan embert se az Azkabanba küldeni – folytatta Harry.
- De hiszen nagyon ritkán kerül oda ártatlan ember – ellenkezett főnöke.
- Az én keresztapám oda került, és ezért nem lehetett velem. 13 évig élt ott ártatlanul. Ezt többé nem engedhetjük meg. A rendszer csődjét jelentené, és hiábavalóvá tesz minden más harcunkat a jók érdekében. Azt hiszem, ebben egyetértünk – Harry évek óta először mondta ki, amire igazán gondolt, vágyott. Még soha senkinek nem beszélt erről az álmáról, hogy ne lehessen több Sirius Blackhez hasonló ártatlan fogságban.
- Azt hiszem, már értem, hogy mire gondol – bólogatott főnöke. – Most már értem. Meglátom, mit tehetek. Megtudakolom, hol van üresedés.
Harry megköszönte a segítséget, majd elhagyta az irodát. Társai szabadnapjukat töltötték, ezért egyikkel sem találkozott, de már most el tudta képzelni, hogy meg lesznek lepve, ha megtudják a hírt, hogy Harry távozik a csapatból. Sőt, a csapat éléről. Volt egy olyan sejtése, hogy Papirus fog a helyébe lépni.
A liftbe szállt, és megnyomta a harmadik emelet gombját. A papírrepülők ott köröztek a feje felett, míg csak ki nem szállt, és a folyosóra is követte egy sárga. Zárt ajtók mellett haladt el, melyek mögül időnként halk beszéd hangjai, vagy más neszek szűrődtek ki. A sárga papírrepülő az egyik ajtó melletti kis lyukon keresztül berepült egy irodába, és innentől Harrynek, már egyedül kellett folytatnia útját. A folyosó jobbra, balra kanyargott. Végül, egy elvarázsolt ablak mellett, végre rátalált arra az ajtóra, amit keresett.

Megállt az ajtó előtt, majd kopogott. Egy halk hangot hallott az ajtó túloldaláról, amit akár igennek is vehetett volna, ezért belépett.

Szarukeretes szemüvege mögül, egy idősödő boszorkány pillantott fel a pergamenek közül.
- Segíthetek? – és már újra munkájába temetkezett.
- Jó napot kívánok. Szeretném megtudni, hogy mennyi idővel kell előbb bejelenteni egy esküvőt – lépett Harry az aszal elé.
- Hat hónap a minimum, de különleges esetekben eltekintünk ettől, de csak nagyon különleges esetekben. Tehát, mikorra tervezték az esküvőt? – igazította meg orrán a szemüveget, majd kérdőn nézett Harryre.
- Egy hónap múlva, még karácsony előtt.
Harry szabályosan látta, ahogy leesik az álla a hölgynek. Szemei kitágultak, a szája kinyílt, és egy percig meg sem szólalt. Ősz haja szoros kontyba volt csavarva, és ebben talán hasonlított volna McGalagonyra, de belőle hiányzott volt házvezetőjének szigorúsága, határozottsága.

- Szóval, mik azok a különleges körülmények? – szólt újra Harry.
- Természetesen elbíráljuk a kérését, és ha a bizottság eldöntötte, hogy engedélyt ad-e rá, akkor értesítjük a végeredményről Mr. Potter. A különleges események pedig halálozás, születés, illetve egyéb a mágiával összefüggő cselekmények – az idős boszorka diadalittasan nézett a fiatal férfira, hogy no lám, erre varrjál gombot, de Harryt sem ejtették a fejére. Nagyon is tisztában volt vele, hogy most az egyszer ki kell használja hírnevét, és befolyásos barátait. Nem szerette ezt a módszert, de néha-néha ráfanyalodott, hogy használja. Már előre látta, hogy most is nyerő pozícióban van. Nincs az a tisztségviselő, aki szembe merne szállni vele, ha megemlíti Kingsley, vagy Arthur nevét.

- Rendben – kezdte Harry. – Halálozás nincs, de megszületett a fiunk, akit minél előbb a nevemre szeretnék venni. A következő kritériumnak biztosan megfelelünk, ugyanis nálunk mindig egy egész csomó mágiával összefüggő esemény történik. Például, én mostanra kaptam szabadságot. A másik pedig, hogy a miniszter, Mr. Kingsley jó barátom, a helyettese, pedig a leendő apósom. Ennek az információnak tudatában, azt hiszem, megfelelünk az ön követelményeinek.
- Nos, igen, lehetséges – A boszorka csak pislogott Harryre, és láthatóan nagyon zavarban volt. – Nos, kéne a leendőbelije aláírása is, őt mikorra várhatom?
- Elviszem a nyomtatványt, és majd visszaküldöm az aláírásával. Most szült, nagyon gyenge még.
A boszorkány már nem is lepődött meg a kérésen. Ugyan mit is tartogathat még számára a jövő ezek után?

Harry még vagy tíz percig tartózkodott az irodában, s mikor kijött, egy pecsétes pergamen volt a kezében, melyről már csak Ginny aláírása hiányzott, és akkor egy hónap múlva, december huszadikán megtarthatják az esküvőt. Most már csak a neheze volt vissza. Rávenni Ginnyt, hogy hozzá jöjjön.

Harry egy apró csörgővel a kezében érkezett meg Molly konyhájába. Ahogy kinézett az ablakon, látta, hogy Molly a tyúkokat eteti. Felsietett az emeletre, és bekopogott.
- Szabad – hallotta Ginny hangját.

Belépett, és csodaszép látvány tárult a szeme elé. Az ablak előtt, a hintaszékben ült Ginny, a karjaiban tartotta kisfiukat, aki épp evett. Harry kábán állt az ajtóban, és csak nézte őket. A novemberi sápadt napfény bearanyozta anyát, és fiát.
- Gyere csak be – hallotta meg Ginny hangját. – Nézd csak, milyen ügyesen eszik.
Harry belépett, és becsukta maga mögött az ajtót. Ajándékát lerakta az asztalra, majd Ginnyék mellé ült egy székre. Ginny nem tűnt szégyenlősnek, amin nagyon csodálkozott, de most, hogy így közelebbről látta őket, rájött, hogy felesleges is lett, volna, hisz nem lát semmit. Csak a fia arcát, aki nagy kortyokban, lehunyt szemmel itta anyjának tejét.

- Komolyan veszi az evést – nyögte ki végül.
- Igen – kuncogta Ginny. – Megerőltető feladat ez még neki. Látod, hogy kipirult, nagyon el tud fáradni.
James, hogy bizonyítsa anyja szavait, abbahagyta az evést, és most hangosan szuszogni kezdett. Még anyja mellbimbója is kiesett szájából.
- James, ébresztő – nógatta Ginny. – Gyerünk kicsim - és megcsipkedte egy kicsit pufók arcocskáját. James szeme erre kinyílt, és mint aki csak most jött rá, hogy mit is felejtett el éppen, mohón kapott az étel után, majd újra szopni kezdett.
- Nem semmi – simogatta meg fia arcát Harry. James mintha érezte volna, hogy nem anyja ért hozzá, egy pillanatra kinyitotta szemét, és Harryre nézett, majd folytatta az evést.
- Még mielőtt megkérdeznéd, még nekem is furcsa, hogy ilyenkor nem vagyok szégyenlős – nézett rá Ginny. – Ha ezt nekem valaki régebben elmeséli, biztosan nem hiszem el.
- Már láttalak ruha nélkül – mondta Harry. – Tudom, hogy ez kicsit más, de azt hiszem most nem az számít.
- Én is így gondolom.
James közben végleg elaludt, így Ginny a vállára rakta, hogy megböfiztesse. Egy hatalmas böfögés után pedig mosolyogva rakta be a kiságyába.
- Azért egy biztos, hogy Ron a nagybátyja – nevetett Harry. – Tőlem ilyet nem örökölt.
- Mit tegyek? Valamiben a Weasleykre is kell hasonlítania – simogatta meg fiát Ginny.
- Hasonlít. Pont olyan szeme van, mint neked – mondta Harry szelíden.
- Igen, anyáék is ezt mondták, legalább rám is hasonlít valamiben – Ginny csak állt, és nézte Harryt, majd visszaült a hintaszékbe.
- Jobban vagy már? – nézte a férfi aggódva a lányt.
- Igen, csak egy kicsit fáradt vagyok, elég sokat fenn voltunk az éjjel.
- Sírt? – nézett fia felé.
- Nem. Csak felélénkült az esti fürdő után, és nem volt hajlandó aludni. Egyfolytában motyogott. Anya szerint nagy dumás lesz.
Ginny ásított egy nagyot, és fejét a hintaszék támlájának döntötte.
- Miért nem alszol egyet, amíg ő is alszik? – kérdezte Harry.
- Messze van az ágy – ásította a lány.
Harry erre mellé lépett, felkapta, és az ágyba fektette.
- Harry. Nehéz vagyok, nem úgy gondoltam – lepődött meg a lány. – Azért még tudok járni.
- Tudom, most pedig pihenj. Rád fér, majd én figyelek rá. Ne aggódj, nem tévesztem szem elől.

Ginnynek nem kellett két perc, és máris aludt. Harry átült a kényelmes fotelba, és hol a kicsit, hol Ginnyt figyelte, hogy alszanak. Egy idő után azonban James felébredt, és mocorogni kezdett. Halkan nyögdécselt, mire Harry felvette, és sétálni kezdett vele. Elsétáltak az ablakig, ahol egy pár percig elidőztek, mivel a babának szemmel láthatóan tetszettek a függönyön átsütő napsugarak. Ám egy idő után újra nyűgösködni kezdett, ezért Harry, hogy ne ébresszék fel Ginnyt, levitte őt a nappaliba. Először a kandallóról mesélt neki, halk, mormogós hangján, és a kicsi láthatóan ettől megnyugodott. Aztán Harry elmesélte, hol fog állni a karácsonyfa, és hogy mennyi ajándék szokott alatta lenni. Majd következett a nagy ablak, mely most is nagyon érdekelte a csöppséget.

- Látod, ott az udvar. De te nem fogsz mindig itt lakni. Tudod, van egy nagy házunk, és majd átköltözöl oda, ha kicsit nagyobb leszel. Van nagy kert, meg udvar, ha akarod, veszek neked kutyát is. Már ki is néztem neked egy szép hálószobát, és Siporral el is kezdtük felújítani. Ha valami extra igényed van, akkor most szólj, mert később már nehezebb változtatni a falak színén, meg ilyen apróságokon. De szerintem a kék tetszeni fog neked, tudod az olyan fiús szín.

- Harry? – Ginny állt az ajtóban, és sápadtan nézett a két fiúra. – Harry, te el akarod venni Jamest tőlem?
- Tessék? – Harry megfordult, és meglepetten nézett a lányra. Hát persze, Ginny biztosan hallotta a szavakat, amiket Jamesnek mesélt, és most levonta a következtetéseket. Harry dühös lett. Hogy is gondolhatta a lány, hogy ő elvenné tőle a babát, hát ennyire nem ismeri? Harry óvatosan a kanapéra tette a babát, és párnákat rakott a szélére, hogy még véletlenül se essen le, majd elővette az iratokat a talárja zsebéből, és az asztalra szórta.
- Nem Jamest fogom elvenni – mondta, majd kiviharzott a házból. Dühösen csapta be maga után az ajtót, és már gyalogolt is a birtok határáig, hogy onnan hoppanálhasson, mikor meghallotta Molly hangját.
- Valami baj van, Harry?
Az asszony a fészerből lépett ki, és most Arthur is feltűnt, egy koszos ronggyal törölgetve olajos kezeit.
- Gyere be, beszéljük meg – hívta Arthur.
Harry lelassított, majd a fészer felé vette az irányt. Bent sokkal kellemesebb volt, az idő, mint odakint. Ahogy belépett, megpillantotta Sirius régi motorját.
- Neki álltál összerakni? – nézett végig szeretettel az öreg járgányon.
- Gondoltam Sirius is örülne neki, ha vinnéd néha egy kört a kis Jamest. Meg különben is, ők mit lopnának el Rose-zal, és Vic-kel, ha nem áll semmi a garázsban? – nevetett fel a férfi.

- Összevesztetek Ginnyvel? – tért a tárgyra Molly.
- Nem, igazából nem, csak azt hitte, el akarom venni tőle Jamest – legyintett Harry.
- És te ettől lettél mérges? – kérdezte Molly.
- Még szép, hogy mérges lett – torkollta le férje. – Mert ugye nem akarod elvenni?
- Dehogy.
- Akkor miből gondolta, hogy ezt tervezed? – ütötte tovább a vasat a boszorkány.
- Mert meséltem Jamesnek a házamról, és hogy milyen lesz a szobája, meg ilyenek – magyarázkodott. – De nem Jamest akartam elvinni, hanem Ginny kezét akartam megkérni.
- El akarod venni Ginnyt? – mosolyodott el Arthur. – Ugye én megmondtam Molly, Harryre lehet számítani.
- Én is ezt mondtam, ne felejtsd el – csitította le férjét.
- Ha tudtátok, akkor szólhattatok volna Ginnynek is, és akkor most nem érti félre a dolgokat – morgott Harry, mire a többiek egyszerűen kinevették.
- Félre kéne tegyétek mindketten a büszkeségeteket fiam – mondta Arthur.
- De minél előbb, mert most már kezd elegem lenni belőletek – mosolygott Molly. – A büszkeség nagy luxus, egy házasságban, és csak a gyerekek isszák meg a levét. Engedni kell, hol az egyik félnek, hol a másiknak. És akkor megy minden a maga útján.

Harry még vagy egy órán át hallgatta a bölcsességeket, melyek a házasságra vonatkoztak, majd erőt vett magán, és visszament a házba. Molly és Arthur sok szerencsét kívánt neki, és az ajtóból nézték, ahogy belép a házba.
- Ha továbbra is ezt fogják csinálni, akkor kőszoborrá változtatom őket, és majd elmesélem Jamesnek, hogy az a két kőagyú, az apja, és az anyja, akik büszkébbek voltak annál, mint hogy egyszerűen boldogan éljenek együtt – morogta Molly.
- Nem is rossz ötlet – lelkesült fel Arthur, - én vállalom James nevelését.
- Azt hiszem, inkább még se –gondolta meg magát az asszony.

Ginny a nappaliban ült, fia csöppnyi kezét fogva, és a papírokat olvasta. Mikor Harry belépett felnézett, de rögtön el is pirult. Egy darabig még az iratokat nézte, aztán végre a férfira nézett.

- Ne haragudj – mondta csendesen. – Nem szabadott volna azt gondolnom, hogy el akarod venni tőlem Jamest.
- Egyáltalán hogy jutott ilyen az eszedbe? Adtam rá okot, hogy ilyeneket feltételezz rólam? – ült le a lánnyal szembeni fotelba Harry. Kissé harciasra sikeredett a hangja, de még mindig dühös volt egy kicsit. Most mélyet sóhajtott, és eszébe jutottak Molly intelmei. Csak nyugodtan, és minden szavadat gondold meg, mielőtt kimondod.

- Nem, nem adtál rá okot. És nincs mentségem. Csak egy pillanatra azt hittem, hogy azért mesélsz neki a házadról, mert majd el akarod vinni. Hiszen sok pénzed van, akár meg is tehetnéd.
- A pénz nem minden. És rád szüksége van. Te vagy az anyja. De meg kell értened, hogy rám is szüksége lesz, az apjára. Lehet, hogy ezt annak idején nem kalkuláltad bele, de ezt nem tagadhatod. Mindkettőnkre szüksége van, és én azt szeretném, ha normális családja lenne. Nem akarom, hogy úgy nőjön fel, ahogy én. Ezért akarom, illetve szeretném, ha hozzám jönnél.
Harry csak nézte a lányt, aki nem szólt egy szót sem, csak a papírokat bámulta.
- Tudom, hogy nem ez volt életed legromantikusabb lánykérése, de nem is így akartam, csak feldühítettél, ezért most többre nem futja. Vagy talán mégis.
Harry intett pálcájával, mire egy nagy csokor vörös rózsa jelent meg a kezében. Letérdelt Ginny elé, és úgy nézett fel rá.
- Gin, hozzám jössz? Leszel a feleségem?

Harry lélegzet visszafojtva várta a választ, és nézte, ahogy a lány kikerekedett szemekkel bámul rá. Látta, ahogy figyelmesen rá néz, és mintha latolgatná, hogy vajon most komolyan gondolta, vagy csak játszik vele? De Harry komoly maradt, és állta a lány tekintetét, aki lassan rájött, hogy ez nem álom, és nem is egy buta tréfa. Valóban megkérték a kezét, és nem is akárki. Maga a nagy, Harry Potter.

Ginny csak bólintott, de nem tudott megszólalni. Harry látta, hogy a szemei könnyesek lesznek, majd lassan könnyei végig folynak arcán.
- Ne sírj – suttogta, és magához ölelte a lányt. – Azért ennyire nem voltam rossz.
Ginny a sírás közt is kuncogni kezdett.
- Most akkor ezt vehetem igennek? – emelte fel a lány állát, és nézett a szemébe.
- Igen – suttogta Ginny, mire Harry egy apró puszit nyomott a lány szájára.
- A december húszadika jó lesz? Gondoltam addigra már te is erőre kapsz, és Jamest is rá lehet bízni egy-két órára valakire. Szóval, mit gondolsz?
- Rendben – motyogta Ginny, és a férfi talárjába kapaszkodott.
- És mit szólnál hozzá, ha később hozzám költöznétek? Én nagyon szeretném. Lesz segítséged is, mert Sipor bejelentette, hogy szeretné Winkyt maga mellett tudni, úgyhogy két manónk is lesz.
- Winky és Sipor? – mosolyodott el Ginny. – Nem túl öreg már a vén Sipor?
- A szerelemhez soha nem lehetsz öreg – nevetett Harry. – No lám, valaki megunta, hogy nem ő van a központban – nevetett Harry, és nyekergő fiacskájára nézett.
- Azt hiszem, itt van az evés ideje megint – sóhajtotta Ginny, és kezébe vette a babát. – Néha úgy érzem magam, mint egy fejőstehén. Csak a tej, és a tej.
- Nem vagy fejőstehén. És gyönyörűek vagytok együtt – mondta Harry, és egy puszit adott a baba arcára. – Most el kell menjek, mert megígértem Sipornak, hogy még ma beszélek McGalagonnyal Winky ügyében, de aztán visszajövök. Szeretném megnézni az esti fürdést, ha nem zavar – nézett a lányra. – Még nem is láttam a fiamat ruha nélkül. Lehet, hogy nem is fiú.
- Hidd el, hogy az, de várunk a fürdetésre – mosolygott a lány.
- És Ginny – fordult még vissza Harry az ajtóból -, semmi sem kötelező, csak annyit adsz, amennyit adni akarsz. Ne érezd úgy, hogy bármire is kényszerítelek.
- Ne aggódj Harry, nem érzem úgy – felelte a lány.

Harry bólintott, és becsukódott mögötte az ajtó.
Ginny pedig figyelte, ahogy fia újra teletömi a pocakját, és közben azon járt az esze, hogy vajon mire gondolhatott a férfi. Mi az, amire nem lesz ő kötelezve? Hogy értette ezt a férfi? Talán nyitott házasságra gondolt?
Otthon békés, és idilli a helyzet, csak anyuci barátja jön el néha, és apuci barátnője.
Megrázkódott a gondolatra, és eltökélte magát, hogy megtudakolja, vajon Harry mire is gondot pontosan, az utolsó mondatával. Mert, hogy ő nem megy bele mindenféle felemás megoldásba, az, biztos.