9. fejezet--> A vallomás...
Vicky 2007.03.14. 17:12
Azt hiszem egyértelmű a cím... Függővég... bocsi^^ :)
Na jó! Túlzásba vittem. Tudom... Én is csak egy hülye liba vagyok. Meg lehetne kérdőjelezni, hogy egyáltalán szeretem-e Pottert, nem? Hogy viselkedhettem így? Megcsókolt. Én akartam konkrét jelet, nem? - Lily! - szólt rám suttogva Lana. Persze, órán ültünk. - Bocs – suttogtam vissza, majd McGalagonyra néztem. - Mint tudják, hamarosan itt vannak az ünnepek... - Még négy hét! - kiáltott fel valaki a hátsó sorból. - Az nem hamarosan! - Mr Black, kérem! - szólt rá a professzor. - Tehát, hamarosan itt vannak az ünnepek, így szeretném azok listáját kérni, akik elutaznak az ünnepekre. Miss Evans? - Nem – válaszoltam. - Miss Lowen? - Lana nemet intett. - Miss Cole? - Igen. - McGalagony felírta. Jennyre néztem. Még nem is mondta, hogy elutazik. - Mr Potter? - Nem – válaszolt a fiú. - Gondolom, Mr Black sem... - De igen, tanárnő. Hivatalos vagyok a nagybátyámhoz. A jobbikhoz... - Hm. Potter marad, de Black nem? Érdekes szünet elé nézünk. Mint mondjak nem sokan maradtunk. A végzősök közül csak én, Lana, Potter, Remus, Frank és Alice. Ezek közül az utóbbi kettő csak egymással fog foglalkozni, így... - Jé, együtt töltjük a karácsonyt, Evans? - lépett mellém Potter. A csók óta nem szóltam hozzá, most sem tettem. - Jaj, ne csináld már, még mindig haragszol? Csak egy csók volt... - Neked. Nekem nem... - Tényleg így gondolod ezt? - kérdeztem hirtelen megállva. Ő is megállt, és összehúzott szemmel rám nézett. - Hogy érted? - kérdezte. - Azt kérdeztem, hogy tényleg, úgy gondolod, hogy csak egy csók volt? - kérdeztem. Megrántotta a vállát. - Igen, és tudod, mit? Bocs, miatta! - Pukkadj meg a csókoddal és a bocsánatkéréseddel együtt! - kiáltottam rá, majd ott hagytam. Én ezt nem értem! Én vagyok ennyire hülye, vagy tényleg nem lehet rájönni mit akar? Elegem van belőle, de szeretem. - Miért nem mondod el neki? - kérdezte Lana a klubhelyiségben, miközben SVK-t tanultunk. - Mert nem őrültem meg! - válaszoltam, majd rámosolyogtam. - Nem tudom. Talán egyszer. - Ekkor kinyílt az ajtó, és a Tekergők léptek be rajta. Potter nem törődve a többikkel hozzám sietett. - Evans, most akkor miért is kiabáltál velem? - kérdezte tanácstalanul. Hopsz, nem voltam elég konkrét? - Csak – válaszoltam. - Hogy a te szavaiddal éljek, nem tudom... - Tehát, akkor is kiabáltál volna velem, ha azt mondom, teszem, azt, hogy az a csók nekem sokat jelentett? - Nem, akkor a nyakadba ugrottam volna. - Nem tudom, de ez már sosem derül ki! - mondtam, majd hátat fordítottam neki. - Ki tudja... - suttogta a fülembe, majd elment. Döbbentem néztem utána. Most mi van?! Én tényleg nem értem! Lanára néztem, aki megrántotta a vállát. Szerintem már ő is elvesztette a fonalat, csakhogy neki nem is kell megtalálnia.
Este a klubhelységben ültem, és olvastam. Valami csöpögős, romantikus regényt. Nem volt rossz, sőt nagyon szerettem az a könyvet, pocskondiázhatta akárki. - Mi lesz, Jennyke elutazik, és fél, hogy a barátnőinek baja esik? - Ez Potter hangja. Letettem a könyvet, majd a kibontakozó vitát kezdtem figyelni. Tavaly óta ugyanis Jenny vette át a helyem, a naponta ordibáljuk le Pottert projektben. Csak szegénynek nehezebb, ugyanis én prefektus vagyok, ő meg nem. - Jaj, hirtelen milyen nagy a szája valakinek! Hidd el, Lily ellent tud neked állni, szimplán nemet mond bármikor... - Hát! Nem biztos. Nagy a veszély, hogy mégsem. Jenny te se tudsz mindent. Különben is, az utóbbi egy évben, mikor mondtam én könnyen nemet bármire is, ami Potterrel kapcsolatos? - Persze, mint a kviddicsre – vágott vissza a fiú 0:1 Potter javára. - Azt csak azért vállalta, mert a szívén viseli a csapat sorsát. Akkor is vállalta volna, ha te nem vagy benne. - A fiú arca elkomorodott. 1:1. Döntetlen, és itt bele mis szólok. - Döntetlen, és örülnék – mondtam. - Ha nem tárgyalnátok ki... köszi! - Azzal felálltam, majd a két meghökkent diák mellett felmentem a hálóba. Miért beszél rólam Potter? Komolyan azt akarja, hogy igent mondjak neki, jaj... most mi van akkor? Olyan tanácstalan liba vagyok!
Ezek után egyszer sem hallottam magamról tőlük. Potternek nincs új barátnője, Blacknek meg nem tartom számon. Lassan az iskola összes, ötödévestől felfele tanuló, lány diákja, elmondhatja, hogy a barátnője volt... egy-két napig. Lassan teltek a hetek, és eljött az idő, hogy a hazautazók hazautazzanak. A vonat 11-kor indult, így korán felkeltünk. Segítettünk Jennynek mindent bepakolni, majd úgy döntöttünk még egyet sétálunk a vonat indulásáig a havas parkban. Úgy látszik, hogy a Tekergők is így gondolták, mert véletlen összeakadtunk velük. - Á, üdv! Hamarosan Evans és Lowen megérezhetik a szabadság édes ízét! - gúnyolódott Potter, mire vágtam egy fintort. Kár, hogy igaza volt, legalábbis Lana esetében. - Ne törődj ezekkel Jenny – mondtam neki. - Jé, befagyott a Fekete tó? - Holnap lejöhetnénk majd korcsolyázni! - örvendezett Lana. - Mi is lejöhetnénk majd, igaz Holdsáp? - kérdezte a fiú a bártájára kacsintva, aki tétován bólintott. - Áh... ebből csak rossz sülhet ki! - mondta mogorván Jenny, majd elindult vissza a kastélyba. - Most ezt miért csinálod? - kérdeztem dühösen, mire a legnagyobb meglepetésemre elszégyellte magát. Tátva maradt a szám, de gyorsan a barátnőm után siettünk Lanával.
A vonat elment, mi meg itt állunk négyen a pályaudvaron. Integettem még egy percig, majd Lanát erélyesen Remus felé löktem. Lana elpirult, de nem ellenkezett, így beszélgetni kezdtek fölfelé menet. Én tartottam a távolságot Pottertől, de ő sem szólt hozzám. Négy hét alatt nem igen törődött velem, de úgy barátnőt se fogott magának. Érdekes. Lana és Remus a parkba mentek sétálni, ezek még ma összejönnek, mi meg elindultunk a klubhelyiségbe, mikor Veronika Triest, a hugrabugos végzős fel nem tűnt. Együtt járunk számmisztikára, onnan ismerem. - Né csak, Veronika! - állt meg Potter, majd felvette legsármosabb mosolyát. Pont előttem kell csajoznia? - Milyen szép vagy, ma, nincs kedved lejönni velem a parkba. - Felment benne a pumpa, de teljesen, s mielőtt Ver megszólalhatott volna, én tettem meg. - Három nap múlva úgyis lapátra kerülsz... - Erre a lány elkomorodott. Na ez azért erős sértés volt, bár volt benne igazság... egy csöppnyi. - Bocs, Potter, de Lilynek, azt hiszem igaza van. Nem látszol túl komolynak. - Azzal rám kacsintott, és otthagyta a fiút. Persze,Veronika tudja. Kitalálta valami hülye firkából. Elindultam a lépcsőn felfele, de Potter elkapta a karom. - Ezt most miért csináltad? - kérdezte értetlenül, de dühösen. - Az utóbbi időben, olyan furcsa vagy. - Te meg olyan fafejű! - kiáltottam rá, majd tovább akartam menni. De nem engedett. - Eressz el! - Nem, amíg meg nem mondod miért tetted! - kiáltott rám. Erre meg végképp begurultam, velem csak ne kiabáljon! - Te hülye! Mert szeretlek...
|