X. Bűntudat

Lily úgy érezte, megsemmisült a lelke. Az idáig szinte még szolid sírása hisztérikussá vált.

A fejében ezernyi gondolat kergette egymást, tűnődött, mit tehetne. De semmi sem jutott eszébe, mert a könnyek elborították elméjét.

A kandalló tüze már elaludt, mire társasága lett.

A lányok lépcsője alján Sam állt.

Mikor megpillantotta barátnőjét a földön kuporogni, odaszaladt hozzá, nem kérdezett semmit tőle, átölelte, és próbálta megnyugtatni. Kevés sikerrel.

Hajnali három fele Lily valahogy lecsillapodott.

- Lily, elmondod mi történt? – kérdezte halk együtt érző hangon Samy.

A vörös hajú lány vett egy mély levegőt.

- James…

- Megbántott? Megsértett? Megátkozom! – szólt bele szenvedélyesen Sam.

Lily megrázta a fejét.

- Nem. Én bántottam meg őt, és okoztam rosszat magamnak is.

- Tessék? – tudakolta értetlenül a barna hajú lány.

- Először még a korrepetáláson jól összevesztem vele, de ő megköszönte hogy úgy leteremtettem, azt mondta kellett neki. Aztán még egyszer átvettük, de arra elmúlt vacsoraidő, így megint együtt vacsoráztunk a konyhán. A klubhelyiség ugyanolyan volt, mint múltkor. Kihalt. Ide ültünk le, a szőnyegre. Egy kicsit beszélgettünk, ő meg egyszer csak megcsókolt. Én meg… Nem tudom mi ütött belém… Én meg…

- Elhúztad a fejedet? – tapintott rá a lényegre szánakozó és szomorú arckifejezéssel Samy.

- Igen… De nem tudom miért! Olyan hülye vagyok! – Lily újra sírni kezdett.- Végre boldog lehetnék, erre jön valamilyen idiótaságom, és azt mondom még ne. Hogy lehetek ilyen barom?! Hisz évek óta szeretem!

Sam nagy szemeket meresztett.

- Évek óta? – pislogott. – Évek óta, és soha nem mondtad el?

- Én is nem rég jöttem rá erre… Asszem’, akkor kezdődhetett a szerelmem, amikor elsőben megláttam a King’s Cross-on…

- Jézusom… Hét éve szereted, erre lerázod? Te nem vagy normális!

- Sam, most pont ez hiányzott. De legalább őszinte vagy… - Lily szemeiből újra ömleni kezdtek a könnyek. Az elkeseredettség jelei.

Sam ott virrasztott mellett, de nem tudta sehogyan sem megvigasztalni.

A klubhelyiségben érte őket a felkelő nap.

- Lily, el kéne mennünk zuhanyozni…

A lány bólintott.

Kiléptek a portrén, és a prefektusi fürdőbe mentek. Sam igazság szerint nem használhatta volna, de ez nem zavarta őket soha. Arról nem is beszélve, hogy reggel hat óra volt.

Körülbelül fél óráig engedte magára Lily a hidegvizet, erre úgy, ahogy megnyugodott.

Sam tükörképe elől menekülve zuhanyozott, majd minden szépítő tudományát bevetve próbálkozott a lehetetlennel; eltüntetni a szeme alatt található karikákat, táskákat. Valamennyire sikerült. Fél hétre ő kész lett, úgy gondolta, ideje Lilyvel foglalkozni.

Első lépésben kiszedte a zuhany alól, meggyőzte, hogy azért, mert hülyeséget csinált, még nem feltétlenül szükséges tüdőgyulladást kapni, majd az ő fáradtságának nyomai eltűntetéséhez kezdett, a harmadik lépés tanácsadás volt.

- Lily, nézz rám! Nézz a szemembe! Te is elfogadod, hogy ökörséget tettél, ez jó jel! Hidd el nekem! A reakciót meg bízd Jamesre! Alkalmazd a kivárás taktikáját, és várd meg, mit reagál ő, vagy mit mond Siriuson keresztül! Bízz benne! Ha nem megy, próbálj előzékenyebb lenni vele! Keresd az alkalmat, hogy kettesben maradjatok, és tegyél a büszkeségedre, valld be az igazat! Megígéred? Lily, megígéred? Megteszed?

- Megpróbálom… És Samy…

- Igen?

- Köszönöm. Köszönök mindent!

- Mire valók a barátok, ha nem erre, te gyagyás… - felelte Sam, megölelte barátnőjét, és egy puszit adott az arcára. – Indulás!

Hétre felértek a szobájukba, kimagyaráztak magukat Liznél és Alice-nél, majd reggelizni mentek.

Lily hangulata a fürdőben egy picit jobbá vált, de amint beléptek a Nagyterembe a jó köddé oszlott, mert eszébe jutott; itt találkozik Jamesszel.

A két nagyon-nagyon fáradt lánynak a reggelije egy erős kávéból állt mindössze.

James arca is hasonlóan fáradt volt, mint Samé és Lilyé.

- ’reggelt! – köszönt egy ásítással Sirius.

Liz visszaköszönt, Sam fáradtan motyogott valami köszönésfélét, Alice már Frankkel foglalkozott, Lily meg abszolúte nem reagált.

- Evans – kezdte ismét Sirius. „James mindent elmondott neki – gondolta Lily” -, szerintem még nem láttad a meccs kiírásokat, legközelebb márciusban játsszunk csak, februárig nincs edzés.

- Aha, kösz… - válaszolt Lily, majd felpattant, és órára ment.

Első órájuk bájitaltan volt.

Lumpsluck professzor széles mosollyal terelte be őket a labor ajtaján.

- Jó reggelt, mindenkinek! Megkérek mindenkit, még ne foglaljon helyet, ma egy kis változtatás lesz az ültetésen – diákjai egy emberként fejezték ki nem tetszésüket egy morgással. – Tehát; ideje elkezdeni az igazán érdekes, és nehéz bájitalok készítését, melyeket párban fognak megtenni. Emiatt kell elég sokuknak új padtárs, hogy legyen esélyük a „normális” termék készítésére… - nézett James és Sirius irányába. – Mondom az új párokat:

Piton és Ms Black, Lestrange és Rookwood, Ames és Montgomery, Walker és Clarkson, Bennington és Shionuda, Bennet és Potter, Longbottom és Cooper, Lupin és Rex, Evans és Black, illetve Duff és Dasler. Kérem, foglaljanak helyet! Helyes, köszönöm! Ma Felix Felicis-t fogunk készíteni. Mire jó ez a bájital?

Senki nem jelentkezett.

- Ejnye, senki nem tudja? Ms Evans, nem hiszem, hogy ön sem… Nos?

Lily csak pislogott.

- Elnézést, tanár úr, nem figyeltem. Lenne szíves megismételni a kérdést?

Lumpsluck meglepődött. Lilynek nem tartozott a bevett szokásai közé a figyelmetlenség.

- Ms Evans, ezért öt pontot levonok a Griffendéltől! A kérdés pedig az volt, hogy mire való a Felix Felicis!

- Szerencseszérum. Aki iszik belőle, annak az elfogyasztott ital mennyiségének függvényében… Pontosabban, bizonyos ideig mindenben szerencséje lesz. Elkészítése roppant bonyolult és hosszadalmas, de megéri. Azonban a folyamatos fogyasztás nem tesz jót senkinek, mert túlzottan vakmerővé teszi az embert – fejezte be egy ásítással mondandóját Lily.

- Pontosan. Huszonöt pont a Griffendélnek! Akkor mai órára vonatkozó receptet a táblán olvashatják – jelent meg a felirat -, mindenki jó munkát!

- Sirius, akkor kezdjük? – kérdezte halkan Lily.

- Mivel nem akarom, hogy Lumpi kivágjon, igen. De beszédem van veled!

- Gondoltam… Akkor ülj le arra a székre – bökött egy ülőalkalmatosság irányába a lány. – Amit kezedbe adok, azt pucold meg, jó? Én addig próbálom minél előbb megcsinálni, és utána mondhatod.

- Most még parancsolgatsz is? Tönkre teszed a barátomat, aztán még neked áll feljebb?! – sziszegte dühösen a fiú. – Mégis mit képzelsz magadról, Evans?

- Ne haragudj… - azzal a lány belevágott a fiú kezébe. Jó alaposan. Sirius nem talált szavakat. Lily jelentkezett.

- Elnézést, professzor! Sirius megvágta a kezét, felkísérhetem a gyengélkedőre?

- Mr Black, mutassa! Atyám, de csúnya! Siessenek, siessenek! – Lumpsluck hordóhasával szinte kitolta őket a teremből.

- EVANS, TE NORMÁLIS VAGY??!!

- Hippokrax… - a lány a sebre bökött, motyogott még valamit, azzal a vágás eltűnt. A megrökönyödött fiút, pedig egy takarítószertárba tolta be. – Tökéletesen, Sirius.  És most figyelj rám!

- NEM EVANS, TE FIGYELJ RÁM! – üvöltötte Sirius teljes hangerővel. – NEKED KEZELTETNED KÉNE MAGAD! ELŐSZÖR JÁTSZADOZNI KEZDESZ JAMESSZEL, AZTÁN MEG ELDOBOD MAGADTÓL! AZTÁN MEG ENGEM AKARSZ MEGGYILKOLNI! JAMESBEN MEG REMÉNYT ÉBRESZTESZ, HOGY ESETLEG LEHETNE KÖZTETEK VALAMI, ERRE LEPATTINTOD MAGADRÓL! Ő MAJDNEM KIVETI MAGÁT A TORONYABLAKBÓL, DE HÁT KIT ÉRDEKEL, A KIS PREFEKTUS, ISKOLAELSŐ, REMEKÜL SZÓRAKOZOTT, NEM IGAZ? Mindenkinek beférkőzöl a lelkébe, aztán kiderül az igazság, hogy milyen egy kétszínű vipera vagy! Azért mert neked fogalmadnak sincs róla, mi az, hogy érezni valaki iránt valamit, az nem jelenti azt, hogy másnak sincs, te ribanc! Ha nem csapnának ki miatta, itt helyben rád szórnám az Avada Kedavrát! – fejezte be fenyegető sziszegéssel Sirius.

- DE ÉN SZERETEM JAMES-ET! – bukott ki Lilyből az igazság. Szemeiből folyt a könny, és sütött az őszinteség.

- Tessék? – a fiút hidegzuhanyként érték a lány szavai. – Mit mondtál?

- Azt, hogy szeretem! És nem akarom elveszteni! Hogy miért mondtam azokat éjjel, fogalmam sincs, de talán azért, mert nem akarom elkapkodni, sem megbántani! Tudom, hogy sikerült, de sajnálom, ilyen vagyok! Tudom, hogy miattam van az egész, de az senkit nem érdekel, hogy miután hajnalban felszaladtam, rájöttem a hülyeségemre, és az alatt a három perc alatt, amíg visszaértem, James eltűnt?! Egész éjjel ott ültem azon a tetves szőnyegen, és kibőgtem a két szememet! Nem aludtam semmit, gyötör a bűntudat, nagyon kérlek, ne bosszants még te is!

Lily kirohant a kamrából. Sirius utána. Pár méterrel arrébb beérte, majd megfogta a karját, és megállított a lányt.

- Lily, az előbb komolyan beszéltél?

A kérdezett tenyerével letörölte, majd a fiú szemébe nézett, és megszólalt.

- Teljes mértékben. De ha megbocsátasz, mennék vissza órára…

- Te nem mész még sehova! – megrántotta a lány kezét. – Van itt még valami, ha lenne még egy olyan alkalom, mint tegnap este, mit reagálnál?

- Ha nem megy el még egyszer az eszem, valószínűleg visszacsókolnék…

Sirius megkönnyebbült, aztán megölelte a lányt.

- Lily, nem tudom mondták-e már, de neked nincs minden rendben odafent…

- Mintha Sam is ezt mondta volna…

A fiú elvigyorodott.

- Akkor most vissza órára, ahol eljátszom a teljes feltámadást?

- Várj csak! Jamesnek mit mondasz?

- Csak annyit, hogy ne legyen öngyilkos! Sirius bácsi nem végzi el helyetted a nehéz munkát, kiscsaj! Mindenesetre sok sikert, én meg szurkolok, hogy legközelebb otthon maradjanak a fejedben…

Lily hálásan rámosolygott, majd indultak vissza a laborba.