11. fejezet. Elbizonytalanodva

Harry már évek óta nem járt a Roxfort területén, de be kellett lássa, hogy semmit nem változott. A tó vize sötéten fodrozódott, és bár szívesen megpillantotta volna a polipot, még emlékezett rá, hogy az állat utálta a hideget. Télen szinte soha sem látták.

A fák ugyan úgy bólogattak, mint rég, és a nagy faajtó elé érve, Mr. Frics is ott állt, elmaradhatatlan macskájával, Mrs. Norrisszal.
- Jó napot Mr. Frics, hogy ityeg? – ment el mellette Harry, és meg sem várva a választ, fel sietett a lépcsőn.
Az öreg gondnok felhúzott szemöldökkel nézett utána, de csak valami köszönés félét mormogott.
Mikor a kőszörny elé ért, az illedelmesen félreállt, innen tudta Harry, hogy az igazgatónő már tudja, hogy ő itt van.

Az ajtón csak egyet kopogott, és az máris kinyílt.
Az iroda sem változott, mióta nem járt itt. Az igazgatók portréi ott csüngtek a falakon, ki bóbiskolva, ki pedig kíváncsian figyelve a vendéget.
- Mr. Potter? Üdvözlöm – állt fel volt házvezető tanára, és nyújtotta felé kezét.
- Jó napot McGalagony igazgatónő – mondta Harry, de közben nem tudta levenni szemét az igazgatónő mögött lévő portréról. Egy ősz, félhold alakú szemüveget viselő, feltűnően kék szemű varázsló mosolygott rá. – Jó napot Dumbledore professzor.
- Üdvözöllek Harry, ha megengeded, hogy így hívjalak még – bólintott a varázsló.
- Természetesen.
- Örülök, hogy látom, Mr. Potter, de most hozzám jött, vagy Dumbledore professzorhoz? – hajolt közelebb volt házvezető tanára.
- Önhöz asszonyom, kérni szeretnék öntől, egy manót – kapott észbe Harry, és jutott eszébe, hogy miért is jött el idáig.
- Nem foglalkozunk manókölcsönzéssel, Mr. Potter – lepődött meg a professzor asszony.
- Nos, nem is kölcsönözni szeretnék, hanem akár meg is venném, ha önnek így megfelel.
- Nem értem önt, miért kell önnek Roxforti házimanó, mikor annyit vehet, amennyit csak akar? – tolta feljebb szemüvegét, és nézett furcsállva volt diákjára.
- Nem akármilyen manó kell nekem, hanem Winky. Mint bizonyára emlékeznek rá, örököltem egyet Siriustól. Nos az én öreg Sipor barátom úgy néz ki, hogy össze akarja kötni az életét Winkyvel, ezért eljöttem, hogy megkérjem, adja el nekem.

Harry most volt tanárára nézett, aki nemes egyszerűséggel kacagni kezdett.
- Mi ebben a vicces? – lepődött meg Harry.
- Minerva, és én, már fogadásokat kötöttünk, hogy kihez szökik ki éjszakánként az a kis házimanócska, de erre azért nem gondoltunk – nevetett Dumbledore is.
- Szóval, a maga házimanójához szököget ki. Így mindjárt más – mosolygott a boszorkány.
- Igen, tehát, milyen választ vihetek Sipornak? – nézett rájuk Harry.
- Természetesen, ha Winky menni akar, akkor távozhat, nem az iskola tulajdona. Sok boldogságot fogok neki kívánni – mondta a boszorkány.
- Azt hiszem, két manóhoz már elég szép ház is kell, különben nem lesz mit csináljanak egésznap – nézett rá öreg professzora.
- A Szellemszállás elég nagy, és nem sokára James is ott lesz, tehát lesz feladatuk. Nem kell őket félteni – legyintett Harry.
- James? – kapta fel a fejét McGalagony.
- James Sirius Potter – húzta ki magát Harry. – A fiam, és persze Ginnyé is.
- Most Miss Weasleyre gondolt? – csillant meg a professzor asszony szemüvege.
- Igen – bólintott Harry. – December huszadikán lesz az esküvő, szeretettel várjuk.
- Köszönöm, de nem is tudtam, hogy maguk újra egy pár. Érdekes, hogy nem hallottam róla – gondolkodott el az igazgatónő.
- Hát, mert nem is voltunk igazán egy pár, egy kicsit szétmentünk, de ez bonyolult – magyarázkodott Harry. – James pedig már négy napos. És Molly szerint rám hasonlít – feszített az ifjú apa.
- Ebben biztosak voltunk – nevetett fel Dumbledore. – Ha még a nagyapjától, is örökölt még valamit a nevén kívül, akkor nem irigylem magát Minerva.
- Mr. Fricset addigra nyugdíjba kell küldjem, különben nem éli túl – morogta az igazgatóasszony.
- El is várom tőle, hogy tovább vigye a családi hagyományt – nevetett Harry is. – Majd Rose, és a többi unokatestvére segít neki, hogy ne legyen olyan unalmas az élete egyes tanároknak.
- Ó, a tanárok unalmas életét nem kell félteni, ha tudná, hányan próbálják naponta kinyitni a titkok kamráját, vagy játsszák el a csata jeleneteket, meglepődne. A Potter mánia még nem ért véget a Roxfort falai között. Remélem mire a gyerekei ide járnak, legalább egy kicsit csitul, mert ezt már én is nehezen viselem. Tudta, hogy divat lett a szemüveg?
- Mi? Én leraknám, ha tehetném – igazította meg Harry a sajátját.
- Bizony, sokszor pont azt nem szeretjük magunkban, ami megkülönböztet minket a többi embertől – mondta a festmény alak.
- Még valami Mr. Potter? – vált komollyá az igazgatónő.
- Nem köszönöm, csak ennyit akartam, a meghívót majd küldjük. Addig is köszönöm Sipor nevében, hogy elengedik Winkyt – állt fel Harry.
- Azt hittem, azért jött, mert meghallotta, hogy szeptembertől lesz egy üres tanári állásunk – nézett rá McGalagony most már teljesen komolyan.
- Nem hallottam róla, de épp most pályáztam meg egy állást, úgy hogy azt hiszem, ez a feladat nem rám vár.
- Pedig tökéletes Átváltoztatástan tanár válna magából – állt fel az igazgatónő is. – Gondolja át. Még van fél évem, hogy új tanárt találjak. Az állás az öné, ha gondolja.
- Köszönöm, és gondolkodni fogok rajta.

Harry először haza hoppanált, hogy minél előbb közölhesse Siporral a jó hírt. Sipor unott képpel hallgatta végig Harry beszámolóját, de lemerte volna fogadni, hogy belül ujjong házimanója. S bár Sipor tagadta, hogy boldogsággal töltené el a tudat, hogy nem lesz ezen túl egyedül, Harry mégis látta rajta, hogy kisimulnak arcának vonásai.

Az Odú konyhájában Molly főzte a vacsorát, és kedvesen köszöntötte Harryt. A nappaliban találta meg a kis Jamest, és mellette Ron volt most a dada.
- Hát te? – nézett barátjára. – Otthon nincs kit babusgass? – ült le mellé.
- Dehogynem, csak beugrottam egy pár percre, de anya elment vacsorát főzni, Ginny pedig zuhanyzik, tehát én vigyázok a fiadra. Már épp ideje, hogy megjöttél, én is mehetek haza.
Ron már indult volna, de Harry megállította.
- Ron. Tudod, megkértem Ginny kezét.
- Hallottam. Gratulálok, már ideje volt, persze nem a te sarad, de azért reméltem, hogy nem hagyod magára – nézett rá a férfi.
- Szerinted csak James miatt mondott igent? – kérdezte Harry csendesebben.
- Azt szeretnéd?
- Éppen, hogy attól félek. Talán meg kéne kérdezzem? Mit gondolsz?
- Hogy bolond vagy? Ha rákérdezel, akkor a nők soha nem mondják el az igazat. Túl jól ismernek minket ahhoz. Mindig azt mondják, amit hallani akarunk. Ezt jobb, ha megjegyzed.
- Kösz, most sokat segítettél – húzta el száját Harry.
- Ez az igazság, és hidd el, hogy ez halmozottan érvényes a húgomra. Te is láthatod, mindenre képes, amit a fejébe vesz. De a büszkesége előbbre való mindennél.
- Akkor mit tegyek? Segíts. Mi lenne, ha te beszélnél vele? – derült fel Harry arca.
- Aha, és nem is lenne feltűnő, hogy miután veled összefutottam, kikérdezem, hogy vajon tényleg szerelmes-e beléd, vagy csak a pénzedre hajt.
- Ginny nem a pénzemre hajt – legyintett Harry.
- Tudom, csak kicsúszott a számon. Figyelj, van egy jobb ötletem. Mi lenne, ha te tennél úgy, mintha csak James miatt akarnád elvenni? – hajolt közelebb barátja.
- Az, mire lenne jó? – kérdezte Harry.
- Mert így kibújna a szög a zsákból. Ha szeret, akkor nem fogja szó nélkül hagyni, ha pedig csak James miatt megy hozzád, akkor megtudod az igazat.
- Elég rizikós terv – vakarta meg fejét Harry. – Nem hiszem, hogy beválna.
- Azért csak próbáld ki, mit veszíthetsz? – vigyorgott Ron.
- Ginnyt – jött a tömör válasz.
- Ugyan, legfeljebb szerelmet vallasz neki, és bevallod, hogy én adtam a tanácsot. Fogj mindent rám, én bírom – húzta ki magát Ron.
- Nyugodt lehetsz benne, hogy megteszem – suttogta Harry.

Ginny frissen, és üdén lépett be a nappaliba, ahol Harry épp Jamesnek magyarázta az őszi eső rejtelmeit, az ablak előtt állva. James apja mellkasára hajtotta fejét, és úgy hallgatta a mély hangú szavakat.
- Látom, már egész jól kijöttök – mosolyodott el Ginny.
Harry megfordult, mert csak most vette észre, hogy már nincsenek egyedül fiával.
- Csak tanítgatom neki a természet rejtélyeit – mosolyodott el. – Szerinted megértette?
- Egy szavadat se, de a nyugalom, ami a hangodból árad, éppen elég neki. De most menjünk fürdeni, még mielőtt elaltatod nekem – nyújtotta kezét az apróságért. – Gyere kicsi James.

Harry követte őket a fürdőig, ahol is egy pelenkázó asztalra rakta Ginny a kicsit.
Harry még soha nem látott meztelenül babát, ráadásul négynaposat. Rá kellett jöjjön, hogy így, ruha nélkül, még sokkal kisebb, mint felöltözve. James először ijedten nézett körbe, apró kezei a levegőt markolászták, amíg Ginny vetkőztette, és már sírásra görbült a szája. Ám ahogy a vízbe rakták, már nem volt semmi gond. Láthatóan megnyugtatta a kellemes melegvíz.
- Kisebb, mint az átlag babák? – szólalt meg egy idő után Harry.
- Nem, ahhoz képest, hogy két héttel előbb jött, szép súllyal született. Három és fél kg az nem kicsi – dorgálta Ginny mosolyogva.
- De mégis olyan aprócskának tűnik – mosolygott Harry, és segített Ginnynek megtörölni a fiúcskát.
- Ne aggódj, hamar megnő. Aztán majd taníthatod a seprűn lovaglásra.
- Az túl veszélyes lesz, majd keresünk valami biztonságosabb sportot, például a sakkot - nevetett Harry.
- Majd meglátjuk, hogy ő mit fog szólni ehhez – somolygott a lány.

Ginny száraz fürdőlepedőbe bugyolálta a kicsit, majd átmentek a szobájukba. Már ki volt készítve a hálózsák, és a pelenka, meg egy csomó minden, aminek Harry nem ismerte a használatát. Ginny az egyik tubusból hintőport szórt a babára, egy másikból krémet kent a popsijára, míg egy harmadikkal a köldökét tisztította meg. Harry csak figyelte, és arra gondolt, hogy ő biztosan összekeverné a dolgokat. Hintőpor szállt a szobában, és James egy aprót tüsszentett, majd meglepetten nézett körbe. Harry és Ginny mosolyogva nézték, mire újra tüsszentett, és erre mérgelődő hangot hallatott.
- Ejh.
- Azt mondta, hogy ejh? – képedt el Harry.
- Vagy valami hasonlót – nevetett a lány. – Mondtam, hogy egész éjszaka dumcsizott. Ilyen, és ehhez hasonló komoly szavakat mondott. Kár, hogy én nem értettem.
- Talán még vissza fogod sírni azt a korszakot egyszer, mikor nem értetted, hogy miről beszél – nevetett Harry is.

Ginny közben ráadta a kisfiúra a kék hálózsákot, és most beült a hintaszékbe. Harry tapintatosan elfordult, amíg Ginny hozzákészülődött a szoptatáshoz. De aztán mosolyogva fordult vissza, ahogy meghallotta a félre nem ismerhető hangokat.
- Tudom, ezt a falánkságot is Rontól örökölte – bólintott Ginny.
- Na, azért én is tudok enni.
Harry csak nézte a csöppséget, és arra gondolt, mennyire megváltozott az élete alig pár nap alatt. És ezt csak Jamesnek köszönheti. No persze és Ginnynek. Legfőképpen Ginnynek. Már nem is haragudott rá. Boldog volt.
- Mire gondolsz? – nézett rá Ginny fürkészve.
- Arra, hogy mennyire megváltozott az életem, mióta van egy fiam – vallotta be. – Ma bent jártam a cégnél, kértem az áthelyezésemet.
- Az áthelyezésedet? De miért? Hiszen mindig auror akartál lenni – lepődött meg a lány.
- Már régóta foglalkozom a gondolattal, hogy átkérem magam az ellenőrzéshez. Biztosan akarom tudni, hogy aki az Azkabanba való, az ott is marad, és aki nem, az még véletlenül se kerülhessen oda – mondta csendesen, de nem nézett a lányra.
- Sirius miatt ugye? – kérdezte Ginny.
- Legalább titkold el, hogy ennyire ismersz – nézett rá a férfi.
- Nem fog hiányozni? Már mint a kaland, a veszély.
- Nem, már nem vonz. Sokkal jobban csábít a gondolat, hogy időben haza érjek, és ott Jamesszel legyek. Már más dolgok fontosak. Apa vagyok, nem veszélyeztethetem az életem. Ki tanítaná meg Jamesnek a kviddics szabályait?
- Valóban, ez sokkal fontosabb hivatás – kuncogott a lány.
- Te is ezért jöttél vissza? Mert már James volt a fontosabb? – nézett rá Harry.
- Igen, rájöttem, hogy nem foszthatom meg egy olyan gyerekkortól, mint amilyen nekem jutott. És nem csinálhatok belőle félig árvát. Elképzeltem, hogy mennyire haragudott volna rám, ha egyszer évek múlva megtudja az igazat. És biztos voltam benne, hogy te jó apja lennél. És hogy csak azért nem ismerhette meg az apját, mert én túl büszke voltam hozzá, hogy bevalljam, hogy az én hibám is volt, hogy elhagytál.
- Ezért mentél el? Nem értelek, miért nem beszélted meg velem? Egyszerűen nem vagyok képes megérteni téged. Ha nem a magánéletünkről van szó, akkor egy intelligens, megbízható, és következetes nő vagy. Nagyszerű auror, akire mindig számíthattam. Sokszor az életem köszönhettem neked. De abban a pillanatban, ahogy csak mi ketten vagyunk, egészen megváltozol. Miért van ez? Miért bonyolítod túl? Nem lehetne egyszerűbben, hogy én szegény balga férfi is megértsem?
Harry a lány arcát nézte, aki most nem mert rá nézni.
- Félek tőled – suttogta egy idő után Ginny.
- Tessék? Tőlem?
Harry meglepetten dőlt hátra a széken, és most távolabbról fürkészte a lányt. Fáradt arcát, lehulló vörös haját.
- Tőlem félsz, vagy attól, hogy megint megbántalak?
- Félek, hogy újra fájdalmat okozol, hogy megint bízni kezdek benned, de te elhagysz. Hogy megint közbe jön valami, és neked minden más fontosabb lesz, mint én. Mint mi. És, még ha meg is ígéred, hogy nem lesz ilyen, ugyan hogy is tarthatnád be a szavad? Nem tudhatod, mit hoz a jövő.
Ginny csendesen beszélt, de Harry kihallotta szavaiból a félelmet, és talán még valamit. Az elfojtott dühöt. Még mindig haragudott rá.
- Sajnálom – mondta egy idő után. – Nem ígérhetem, hogy minden percben mellettetek leszek, mert valóban nem tudom, hogy mit tartogat még nekünk a jövő. De ahogyan én sem ígérhetem meg, hogy örökké fogok élni, úgy te sem. Én már megkezdtem a változást. Már nyugodtabb munkahelyet kértem. Most rajtad a sor. Talán próbálj meg olyannak látni, amilyen most vagyok, és ne olyannak, amilyen öt éve voltam. Én is változtam, te is változtál. Nem tudom, hogy bizonyíthatnám neked be. De azt hiszem, bármit is tennék, felesleges lenne, amíg te nem akarod látni a változást, addig én hiába erőlködöm.
Harry nézte a lányt, de az nem szólt egy szót sem.
- Gin, már nem tizenkilenc éves vagyok. Jövőre huszonhét éves leszek. Rajtam is nyomot hagyott az idő. Már másképp látom a világot. Már más dolgok fontosak.
Nézte a lányt, de az nem válaszolt, csak James arcát simogatta, és nem akart Harryre nézni.

- Mit vársz tőlem Harry? – mondta csendesen, de nem nézett fel. – Mit akarsz? Elveszel, eddig rendben van, de miért? Akkor is elvennél, ha nem lenne James? Ugye nem. És én nem tudom, hogy milyen lesz így az életünk. Nem tudom, hogy mire számítsak. Látszat házasság lesz, ahol külön hálószobánk lesz? Vagy igényt tartasz más szolgáltatásokra is? Már abban sem vagyok biztos, hogy jó ötlet volt ez az egész.
Harry felállt, és elindult az ajtó felé. Már a kilincsen volt a keze, de meggondolta magát, és még egyszer visszafordult.
- Nem várok el tőled semmit, és nem is kényszerítelek semmire. De James az én fiam, és velem fog lakni. Teljes családot fogok neki biztosítani, veled, vagy nélküled. Nem fogom engedni, hogy a fiam úgy nőjön fel, mint én. És nem mondok le róla. És ne engem hibáztass, nem én csábítottalak el másnak adva ki magam. De most viseld a következményeket. És a következményekbe bele tartozom én is. Már nem zárhatsz ki az életedből, bármennyire is szeretnéd. Nem engedem, és ha ehhez befolyás, és pénz kell, akkor az is meglesz, de remélem, addig nem akarsz elmenni. Nem én állítottalak kész tények elé. Nem én voltam, aki átvertelek. Én megbocsátottam, hát próbáld meg végre te is megbocsátani, az én bűneimet. Remélem sikerül, mert a fiam nem veheti észre, hogy az anyja nem szereti az apját, és ebből nem engedek.

Harry most már lenyomta a kilincset, és lassan lesétált a nappaliba. Amilyen jól indult a napja, olyan rosszul folytatódott. Miért is kellett felhoznia a témát, hiszen addig semmi gond nem volt, amíg csak Jamesről folyt a szó. Amint kettejük élete került szóba, megint fenekestül fordult egyet a világ. Csak csituljon el ez a vihar kettejük között, és soha többé nem fogja felhozni a magánéletüket. Merlin növesszen neki vörös szakállat, ha még egyszer ilyen vizekre téved. Fáradtan rogyott le a kanapéra, és a parázsba bámult. Felötlött benne egy régi emlék, mikor keresztapja bukkant fel a kandallóban, és adott neki tanácsokat. Most is rá férne egy-két jó tanács.
- Minden rendben Harry? – Arthur állt az ajtóban, hálóköntösben, és egy bögrét szorongatott a kezében. – Valami baj van?
Harry csak fáradtan legyintett, és újra a tűz felé fordult.
- Nem értem a nőket – suttogta maga elé.
Arthur leült mellé, és belekortyolt meleg tejébe.
- Te vagy a tízbilliomodik fiatal férfi, aki ilyen problémával küzd – motyogta maga elé a nagypapa.
- Miért van az, hogy ha valami kezd helyre jönni, akkor a nők képesek felhozni egy olyan témát, amitől az embernek minden egyes hajszála az égnek áll? Hogyan képesek egyik pillanatról a másikra így felidegesíteni? Ez valami velük született tehetség?
- Szerintem a génjeikben van – bólogatott Arthur. – Tudod, eleinte mi is vitáztunk sokat, aztán a férfiember megszokja, hogy egyszerűbb, ha nem foglalkozol ilyen dolgokkal. Neked is könnyebb lesz, és neki is. És egy idő után kényelmesebb. Valahogy megosztódnak a feladatok, és akkor már nem akarsz beleszólni abba, ami az övé, ő pedig nem szól bele a te dogodba. Azt hiszem ennyi a nyitja.
- Mi ettől még nagyon messze vagyunk. Ha egyáltalán elérünk odáig – legyintett Harry. – Ginny nem bízik bennem, és ahogy elnéztem, azon gondolkodik, hogy nem jön hozzám. Én persze azt mondtam, hogy James mindenképpen velem lesz, de természetesen úgy sem tehetnék semmit az ellen, ha nem akarna hozzám költözni. Még azzal is meggyanúsított, hogy el akarom venni tőle a babát. Mondd, Arthur, én tényleg úgy nézek ki, mint aki elvenné tőle a fiát?
Harry a férfira nézett, aki csak megrázta a fejét, majd kortyolt még egyet a bögréből.
- A ti helyzetetek egészen különleges, annyi fájdalmat okoztatok egymásnak, hogy ennyi három házasságnak is elég lenne. Nem tudom, hogy egyáltalán képesek lesztek-e ezzel megbirkózni, de biztos vagyok benne, hogy ha nem, akkor nem is lesztek soha boldogok. Tanácsot nem adhatok, mert nincs erre jó megoldás, de egyet ne felejts el fiam, néha a nők nem azért kérdeznek, mert nem tudják a választ, hanem azért, mert a te szádból akarják hallani, hogy nélkülük nem tudunk élni, hogy nélkülük nincs semmi értelme az életünknek.
- Ezt észben tartom – morogta Harry, és nézte, ahogy talán leendő apósa, lassan megindul a szobája felé.

Még csak hajnalodott, mikor már felébredt. Meglepetten vette tudomásul, hogy az Odú kanapéján aludt. Nyögve nyújtóztatta ki elgémberedett izmait, majd felállt, hogy haza induljon, de ekkor mintha gyereksírást hallott volna, az emeletről. Lassan felsétált, és benyitott Ginny szobájába. A tompa zaj, most elemi erőre emelkedett. El sem tudta képzelni, hogy az ő fia ilyen hangosan tud bömbölni. Ginny az ablaknál állt, és láthatólag próbálta megnyugtatni a kicsit, de Harry szerint először ehhez neki kellett volna megnyugodnia. Lassan mögéjük lépett, és megsimogatta a lány hátát.
- Hadd segítsek – suttogta csendesen.
Ginny meglepetten fordult meg, és nézett Harryre.
- Nem tudom, miért sír, nem vagyok képes megnyugtatni – szipogta.
- Add csak ide, te pedig bújj vissza az ágyba.
Harry átvette Jamest, és halkan mesélni kezdett neki, egy kisfiúról, aki először járt az Abszol úton.
Ginny hátrált egy lépést, és idegesen nézte még mindig bömbölő fiát. Már épp nyúlt volna a csöppségért, mikor egyszer csak, mintha elvágták volna, James elhallgatott. Nagy szemeit apjára meresztette, és csendben hallgatta a mély, megnyugtató hangot.
- Hogy csinálod? – suttogta Ginny.
- Nekem van időm kipihenni magam – motyogta Harry ugyanolyan hangon, mintha mesélne. – Most pedig, mars az ágyba, és aludj. Majd felébresztünk, ha kellesz. Addig viszont pihenj.
Ginny megfogadta a tanácsot, és alig egy perc múlva már mélyen aludt. Harrynek sem kellett sokáig magyaráznia, James úgy tíz perc múlva követte anyját az álmok mezejére.
Harry visszarakta fiát a kiságyba, aki most szaporán véve a levegőt, mélyen aludt, majd leült Ginny ágyának a szélére, és onnan nézte az apróságot.
- Már alszik? – nyitotta ki Ginny lassan a szemeit.
- Igen – suttogta Harry – Aludj csak, én vigyázok rá.
- Gyere, feküdj le – mondta a lány, és a mellette lévő üres párnára mutatott. – Nem harapok, James pedig úgy is közölni fogja, ha felébredt.
Harry ledőlt Ginny mellé, és hallgatta a két alvó szuszogását. Neki sem kellett sok idő, és újra álomba merült. Észre sem vette, mikor ölelte át Ginnyt, és a lány mikor bújt hozzá.
Ginny még Harry előtt felébredt, így gyorsan kibontakozott az ölelésből, és az ébredező Jamesszel együtt, elhagyta a szobát.

Az ebédlőben ültek, és a már elfogyasztott étel roncsai felett beszélgettek. Az elmúlt két hétben Harry szinte visszaköltözött az Odúba. Esténként, mikor Ginny már aludt, ő vigyázott Jamesre, és mire a kisfiú éhes lett, és anyját hívta, addigra a lány már kissé ki is pihente magát. Ezután aludhatott Harry. Ez a munkamegosztás már látszott Ginnyn is, akinek egyre egészségesebb színe lett, és egyre inkább visszanyerte jókedvét.

A bagoly kopogott, majd miután Molly, pálcájával kitárta az ablakot, berepült, és egyenesen Harry elé szállt le. Harry egy galleon rakott a kis erszénybe, és egy darab húst dobott az állat elé, majd kinyitott a pergament, és gyorsan átfutotta.
- Valami baj van Harry? – aggódott Molly.
- Ez minisztériumi levél – állapította meg Arthur.
- Nem, semmi baj, csak az áthelyezéssel kapcsolatban írtak – motyogta olvasás közben Harry.
- Vizsgáló leszel? – nézett rá Ginny is.
- Nem, ott nincs hely, de felajánlottak egy másik állást - tette le végre a papírt Harry.
- Milyen állást? – kérdezte Ginny.
- A Winzengamot állandó tagja lehetnék – nézett most a lányra.
- Micsoda? De hiszen, ilyen fiatalon? Még Dumbledore is legalább tíz évvel idősebb volt, mikor bekerült. Ez rekord.
- Nem tudom, hogy szeretném-e – húzta el a száját Harry.
- Ugyan, a testület talán, ha hetente kétszer ül össze – mondta Ginny. – Mellette még csinálhatnál mást is. És végre biztos lehetnél benne, hogy valóban megalapozottak a vádak, hiszen megkapnál minden jegyzőkönyvet. Te is benne lennél az ítélők soraiban. Ennél többet nem tehetsz senkiért.
- Tudom, de mit csinálok, a szabad időmben? Heti pár óra. Nem ülhetek otthon.
- Indíts korrepetálást sötét varázslatok kivédéséből – kuncogta a lány.
- Nem is rossz – élénkült fel Harry.
- Micsoda? Én csak viccnek szántam – lepődött meg Ginny.
- McGalagony felajánlotta, hogy szeptembertől taníthatnám az Átváltoztatástant. Lehet, hogy elvállalom, akkor még sem ülnék annyit otthon, addigra James is elég nagy lesz, talán végig alussza az éjszakákat, így már neked sem lesz szükséged mindig rám. És minden délután otthon lennék, kivéve persze, ha ítélkezik a Winzengamot. Nem is rossz – morfondírozott Harry.
- Én még mindig csak ott tartok, hogy felajánlottak neked egy bírói állást. Ez nagy megtiszteltetés Harry – hajolt előre Arthur Weasley.
- Tudom, és értékelem, az, az igazság, hogy erre nem számítottam. Nem mondom, hogy nem fordult meg a fejemben, hogy majd jó pár év múlva megpályáznék egy helyet a testületben, de azért ez váratlanul ért.
- Nem is mondtad, hogy McGalagony felajánlotta neked a tanári állást – húzta fel szemöldökét Ginny.
- Mert nem tartottam fontosnak, úgy gondoltam, hogy felvesznek vizsgáló tisztnek, és akkor ez úgy is lehetetlen. De most, hogy így adódott, már nem is olyan elképzelhetetlen. Szerinted milyen tanár lennék? – nézett a lányra.
- Nem tudom, én elfogódott voltam – nevetett Ginny. – Szerintem nagyon sármosan tudtál suhintgatni a pálcáddal, de ez az én véleményem volt. Régen volt – sóhajtotta a lány.
- Délután el is megyek a Roxfortba, és beszélek az én kedvenc igazgatónőmmel, hogy meg van-e még az, az állás. Nem jössz velem? – nézett a lányra.
- Nem lehet, ma jön Madame Malkin, és veszi le a méreteket. Jövő hétre készen kell lennie a ruhának – legyintett a lány.
- Akkor egyedül megyek. Remélem meg lesz még az a hely, bár mintha mondott volna valamit, hogy van még időm dönteni, de akkor nem is figyeltem rá.

Harry ebéd után rögtön felkereste régi professzorát, aki örömmel ajánlotta fel neki újból az állást. S mivel Harry most már igent mondott, az igazgatónő elégedetten dőlt hátra székében.
- Te megmondtad Albus, hogy a végén tanár lesz – fordult a falon függő festmény felé.
- Igen, tehetséges. Majd meglátod, mennyi örömét fogja lelni a gyerekek tanításában – mosolygott a volt igazgató félhold alakú szemüvege mögül.
- Remélem a magán élete is boldog lesz. Annyira szép pár voltak Miss Weasleyvel – merengett el a múlton a boszorkány.
- A szerelem a legnagyobb ellenségünk, amit le kell győzzünk, de ha sikerül, akkor a világ minden kincséért sem mondanánk le róla.
- Úgy gondolja, hogy, még ha lesznek is gondjaik, Harry harcolni fog? – elmélkedett McGalagony professzor.
- Csak emlékezz Minerva, mennyit drukkoltunk Jamesnek, és mennyit szenvedett, mire meghódította Lilyt, de a végeredmény magáért beszélt. Nem látott még a varázslóvilág náluk boldogabb párt.
- Ebben egyet értünk, és nagyon remélem, hogy Harry ebben az egyben utánozza szüleit – felelte a boszorkány, majd újra a hegynyi akta fölé görnyedt, mely az asztalán tornyosult.

- Na, milyen volt a ruha próba? – lépett be Harry Ginny szobájába.
- Semmi lényeges – vonta meg vállát a menyasszony, mire a férfi rögtön rosszat sejtett.
- Mi a baj Gin? – nézett a lányra, aki most az ágyon feküdt, és James apró kezeit simogatta.
- Kövér vagyok – morogta a lány.
- Dehogy vagy kövér – legyintett Harry.
- Hagyjuk – sóhajtott a lány. – Nem számít.
- De igen is számít. Mi a baj? – ült le James másik oldalára Harry, és nézett a lányra.
- Belenéztem a tükörbe, és nagyon kövér vagyok – mondta a lány ajkbiggyesztve.
- Ez nem igaz. Nem vagy kövér, maradt rajtad még egy-két kiló, de ez nem számít. Ne is törődj vele, még csak három hetesek vagytok. Majd leadod, vagy ha nem, hát az sem baj. Csak egészségesek legyetek, ez a lényeg. Igaz-e James? – fordult kisfiához, aki most nevetve kapott apja ujja után. – Szerintem megérte az a pár kiló plusz. Te nem úgy gondolod?
- Nem tudom. De most nem akarok erről beszélni. Most nincs jó kedvem – motyogta a lány.

Harry nem firtatta tovább a dogot, gondolta majd a lány megbirkózik a démonaival, melyek jelen esetben azt suttogták a fülébe, hogy túlsúlyos. Pedig Harry szemében az a pár plusz kiló csak még vonzóbbá tette őt, bár ezt soha nem mondta volna el neki.

Másnap Hermione, Ron, és a kis Rose jöttek vendégségbe. Élvezet volt együtt látni a gyerekeket, és a két apa büszkén beszélte meg az elmúlt napok főbb gyerekneveléssel kapcsolatos felfedezéseit. Hermione és Ginny egy idő után magukra hagyták őket, és levonultak a konyhába, mondván készítenek valami harapnivalót. Már a szendvicseket vajazták a kések, mikor Hermione lerakta pálcáját, és Ginny felé fordult.
- Most akkor mi van? Ne mondd nekem, hogy csak azért hívtál le, mert nem tudsz egyedül elkészíteni egy tálca szendvicset. Szóval, halljam. Mi a baj?
Fürkészve nézte barátnőjét, mire az is lerakta pálcáját, és leült vele szemben.
- Nem tudom, egyszerűen olyan rossz érzésem van.
- Mivel kapcsolatban?
- Az esküvővel. Úgy érzem, hogy nem szeret, hogy csak James miatt akar feleségül venni. Ha nem született volna meg James, esze ágában sem lett volna megkérni a kezem. Rám se néz. Amikor megkérte a kezem, akkor adott egy puszit, de az óta hozzám se ér. Mintha direkt nem akarna megérinteni. Lehet, hogy ennyire haragszik rám?
- Hát nem tudom, boldognak tűnt – morfondírozott Hermione. – Talán csak nem tudja, hogy közelítsen feléd. Elvégre nem lenne meglepő, ha haragudna rád. Kész tények elé állítottad.
- Igen tudom. Tudom, hogy megérdemlem. De a múltkor megkérdeztem, hogy mit vár tőlem, de erre azt válaszolta, hogy semmit. Csak annyit kell adnom, amennyit akarok. Azt sem tudom, hogy ezzel mire gondolt. Viszont azt megmondta, hogy James az ő fia, tehát részt akar venni a nevelésében. Ha akarom, ha nem.
- Csodálkozol? Lehet, hogy fél, hogy nem akarod a fia közelébe engedni.
- De erről szó sincs – mondta Ginny szomorúan. – Csak azt szeretném tudni, hogy mit érez irántam. Annyira kövér lettem, hogy talán már nem is kíván. Vagy azért, mert volt Cyranus? Már nem értek semmit. De egy biztos, hogy nagyon félek ettől a házasságtól.
- Akkor mond el neki. Figyelj Ginny – kezdte a barna hajú lány. – Harry majd beleőrült, mikor elmentél. Hónapokig keresett, éjjel-nappal. Úgy nézett ki, mint egy zombi. Lefogyott, nem aludt, mert ha nem kellett dolgozzon, akkor utánad járta az országot. Nagyon aggódtunk érte. Aztán egyszer csak megváltozott. Már nem keresett, de nem lehetett előtte kimondani a neved, mert akkor felkelt, és mindent otthagyva, távozott. Nem beszélhettünk előtte rólad. Nem volt hajlandó még kiejteni a neved sem. Aztán visszatértél. Amíg nem tudtuk, hogy mi folyik fent a szobádban, nagyon aggódtunk érted. Harry is. Látnod kellett volna. És amikor meghallottuk a babasírást, ő egyszerűen felkelt, és elment. Nem szólt senkihez. Ron egész éjszaka őt kereste. Míg végül Sipor adta neki a tanácsot, hogy a konyhában várjon rá. És hajnalban haza ment. Ron szerint szörnyű állapotban volt, és azt mondta, hogy soha nem bocsátja meg magának, amiért annak idején elhagyott téged.
- Tényleg ezt mondta? – kerekedett el Ginny szeme.
- Megkérdezheted Ront is, ha nekem nem hiszel.
- De attól még lehet, hogy haragszik rám – nyögött fel a lány.
- Az lehet, viszont soha nem fogod megtudni az igazat, ha nem beszélsz vele. Nem csak James körül forog a világ, bár eleinte mindenki azt hiszi. Ti is számítotok. Beszélj vele. Mondd el neki, hogy mi bánt, és hallgasd meg a válaszát. De most valóban hallgassátok meg egymást. Ne csak a büszkeségetek irányítson.
- Igazad van. Beszélni fogok vele.

Ginny ugyan megígérte barátnőjének, ám még sem adódott alkalom, hogy megbeszéljék problémáikat Harryvel. A férfi intézte ugyanis az esküvői szertartást, melyet a Szellemszállás hatalmas, még be nem rendezett szárnyában tartottak. Nem terveztek nagy esküvőt, csak a szűk család, néhány régi iskolatárs, és persze a régi auror csapat. Alig ötven fő. Ginny nem akart nagy felhajtást. Úgy érezte, nem bírna ki egy olyan három napig tartó vigasságot.
Így hát Harry Potter rohangált a virágosokhoz, bérelt fel vagy húsz házimanót, hogy Winkynek, és Sipornak legyen segítsége. Intézte a hivatalos papírokat, beszélt az eskető mágussal, és kézbesítette a meghívókat. Esténként, mire haza ért, szinte fáradtabb volt, mintha trollokat hajkurászott volna egész álló nap.

Harry a hálószobájában állt, és átnézett a gyerekszobába. Siporral ketten nyitottak egy ajtót a másik szoba felé, és most éppen azon vitatkoztak, hogy milyen színű legyen a gyerekszoba. Sipor szerint egy nagy múltú család sarjának a családi címeren lévő színeket kell hordoznia szobájának. Ám Harry hiába világosította fel, hogy a Pottereknek nincs címerük, Sipor közölte vele, hogy mivel Griffendél leszármazottja, így a Roxforti színeket kell a falakra festeniük. Végül nagy viták árán megegyeztek. A falak ugyan világoskékek lettek, de az egyik falon egy oroszlán sétált fel és alá, utalva Griffendél oroszlánjára. A másik falon pedig egy szarvas, egy fekete kutya, és egy farkas kergetőzött. Több teljes fal felület nem volt a szobában, mivel a harmadik falat egy nagy ablak törte meg, a negyedik közepén, pedig egy boltíves ajtó volt, mely Harry szobájába nyílott. Az égen, melyet a plafonra festettek, fehér bárányfelhők úsztak, és egy aranyszínű Főnix repkedett közöttük. Harry megtörölte homlokát, és elégedetten nézte a művet.

- Mit szólsz? – nézett manójára.
- Nem elég komoly. A híres családok fiainak, már kicsi korban, tisztában kéne lenniük a rájuk váró feladattal, de Sipor nem mondja többé. Harry Potter, maga is egy gyerek. Nem lehet neki beszélni.
A manó még a helyére varázsolta, a fal mellé a komódot, melybe majd a kicsi ruhái kerülnek, aztán hegyezni kezdte füleit.
- Harry Potternek vendége van – mondta unottan, majd eltűnt Harry mellől.
Harry még egyszer végig nézett a szobán, majd elrakta pálcáját, és elindult a saját szobája felé. De alig ért át, Ginny jött vele szembe, a karján Jamesszel.
- Sziasztok – mosolyodott el Harry. – Gyere James – nyújtotta karját fia felé, és már vette is ki Ginny kezéből. – Mutatok valamit. Nézd csak, ez lesz a szobád.
Visszasétált a gyerek szobába, és magyarázni kezdett a kisfiúnak. Mesélt neki a főnixről, mely az égen repül, az oroszlánról, a kutyáról, a farkasról, és a szarvasról. Észre sem vette, hogy Ginny hallgatagon áll mögötte.

- Harry. Beszélni szeretnék veled. Komolyan.
Ginny ott állt a kisszobában, és nézte, ahogy a férfi megfordul, és meglepetten néz rá.
- Rendben. Sipor!
Sipor azonnal megjelent gazdája hívására.
- Kérlek, figyelj Jamesre, nekünk meg kell beszélnünk pár dolgot – fordult manójához, miközben Jamest, a kiságyba fektette.
Sipor csak bólintott, de a kisfiút láthatóan lekötötte a falakon mászkáló sokfajta állat, nem érdekelte, hogy apja lerakta.

Harry most becsukta maga után a gyerekszoba ajtaját, és Ginnyre nézett.
- Valami baj van?
Mielőtt még Ginny egy szót is szólt volna, hangszigetelő bűbájjal látta el a szobát.

- Igen van – kezdett bele. – Nem mehetek hozzád feleségül.