Beléptünk a decemberbe. És mindenkire percre pontosan jött rá a karácsonyi bál izgalma. Semmi másról nem lehetett hallani, csak hogy: Neked már van párod? Unalmas. Mivel ötödévesek lettünk, végre mi is részt vehettünk az ünnepségen, ezért az évfolyam szinte egy az egyben a kastélyban maradt Karácsony estjén. Ami nem is baj, mert én készültem haza. Nem is zavart túlságosan, hogy eleinte nem hívtak a bálba fiúk. Otthon épp elegen vártak türelmetlenül és már nekem is honvágyam volt, így a kérdés el lett döntve.
Cat és Remus is hamar döntöttek.
- Megyünk?
- Megyünk.
Kész. Szóval ők biztos ott lesznek a bálon. Mondjuk nekik ott is a helyük. Olyan szépek együtt! Jézusom, mikor lettem ilyen érzelgős?
Meda is készült haza. Azt mondta, nincs értelme itt maradnia, hiszen otthon is kínozhatja magát. A szülei csak tesznek rá egy lapáttal.
Lilyt ellenben sokan hívták az első perctől. Na jó, a sokan azt jelentette: Potter sokszor hívta. Tulajdonképpen egész álló nap mást se csinált.
Black viszont túl csöndes volt. Se durva beszólások, amik addig voltak bőven, se vigyorgás, se semmi. Reggelinél, ebédnél azonban mindig mellettem evett. Már fel se tűnt. Vacsoránál pedig általában edzésük volt, mivel közeledett a következő meccsük.
Két röpke héttel a bál előtt történt. Korán reggel volt, mágiatöri előtt, a reggelit fejeztük be. Potter jó szokásához híven Lilyt fűzte, sikertelenül, ugyanis Lily haza akart menni. Már annyira idegesítette a helyzet, hogy felpattant és elrohant. Potter tanácstalanul meredt utána, aztán megkérdezte:
- Mit kellene tennem, hogy végre komolyan vegyen?
- Komolyan vesz. Pont ezért nem randizik veled – mondtam.
Bevágott egy fintort és elindult arra, ahol Lily eltűnt. Pettigrew hűséges kutyaként követte. Sirius hirtelen abbahagyta a kajálást és nagy komolyan rákérdezett.
- És nekem mit kellene tennem, hogy el gyere velem a bálba?
- Semmit. Hazamegyek.
Persze aztán semmi sem úgy történt, ahogy elterveztem. Először is másnap reggel jött egy levél a szüleimtől. Öt év alatt hozzászoktak ehhez a kapcsolat fenntartáshoz.
- Mit írnak? – kíváncsiskodott Cat.
- Ó, a fenébe! – sóhajtottam. Black belelesett a papírba és elmosolyodott. – Ez nem lehet igaz! Én megölöm azt a kis taknyost!
- Mi van?
- A húgom elkotyogta anyáméknak, hogy bál lesz karácsonykor, mire rámparancsoltak, hogy maradjak és úgymond dobjam be magam és érezzem jól is magam.
- Hát ciki lesz most elkezdeni járni azokra a táncórákra…- vélte Lily.
- Tudok táncolni – mondtam.
- Akkor eljöhetnél velem – jelentette ki Black.
Gonosz vigyor részemről.
- Igen, elmehetnék.
Felálltam és otthagytam őket. A teremben aztán Lily vidáman megjegyezte.
- Gonosz vagy vele.
- Tudom, de jól áll, nem?
Igen ám, de a történet nem ennyiről szólt. Azt ugyanis drága szüleim elfelejtették közölni, hogy a szünetben Jem is beköltözik a kastélyba. Természetesen megbeszélték valahogy az igazgatóval, szóval ez maximum nekem jelenthetett gondot. De engem úgyse zavar, vélték. Esélyt se adtak, hogy zavarjon. Mindegy, Jem kicsit hamarabb is érkezett a vártnál. Pontosan egy átváltoztatástanon. Úgy robbant be a terembe, hogy a szabadon röpködő macsekom majdnem le is ütötte. Hála húgom jó reflexeinek, idejében kitért a cilamila útjából.
- Jesszusom, hát nem szenvedett még eleget ez a dög?
Én meg úgy meglepődtem rokonkám megjelenésétől, hogy elfelejtkeztem az általam irányított macsekról, így az három méter magasról landolt a padlón, McGalagony lába előtt.
- Hát te meg hogy kerülsz ide? – nyögtem.
- Szia Lily! Szia Cat! – üdvözölte ő az ismerősöket.
- Szia Jem – mondták ők nevetve. Már ismerték Jemet. Tudták, ha ő itt megjelent, mindjárt botrány lesz. Közöttünk.
Na és akkor most nem részletezném az egész napot, elég az hozzá, hogy Black olyat tett, amiért egy életen át utálni fogom. ELHÍVTA A HÚGOMAT A BÁLBA! Jem persze igent mondott.
Mint Pottertől megtudtam, Black ezt azért tette, mert én igent mondtam egy hugrabugosnak. De istenem, inkább annak, mint Blacknek!
Kész, ennyi, a húgomnak halnia kell.
Egyébként két évre rá, hogy megkaptam a levelem a Roxfortból, ő is boszorkány lett. A Beauxbatonsban. Vagyis az egyetlen testvéremből francia libát akartak nevelni. Persze Jemre SOHA SEMMILYEN nevelés nem hatott, de akkor is. Mi az, hogy én Írországból csak Skóciáig jutottam, amikor ő meg sem állt Franciaországig? Hát igazság ez? Nem. Mindegy, most itt van és kapásból talált magának párt a bálra. Mégpedig azt az embert, aki addig engem nyüstölt. Tulajdonképpen nem is ez idegesített. Nem csak.
Black randizni hívta a húgomat. Mert a bál is randinak számít. És mint tudjuk, az olyanoknak, mint Black vagy Potter, a randi egyet jelent a…
Szóval nem csak Jem fog halni. Végzek mindenkivel a toronyban. De Blackkel kezdem.
Úgy vertem a szobájuk ajtaját, hogy belelilult a kezem. Nagy sokára kinyílt az ajtó. Kishíján ráestem Remusra. Beviharzottam a hálóterembe. Egy tizedmásodpercre felrémlett bennem, hogy „hoppá, én először vagyok bent egy fiú alvórészlegében!” Nem baj, ilyen apróság nem hoz ki a lendületből. Felmértem a terepet. Potter az ablakpárkányon ült, bámult ki a vakvilágba és bizgerélte a cikeszét. Kicsit olyan volt, mint egy poszter. Pettigrew áhítattal figyelte a padlóról. Remus időközben visszaült az ágyára és írt tovább. Blacket is megláttam végre. Az ágyán feküdt velem szemben, keresztbe vetett lábbakkal, kezében könyv, de engem nézett fölötte. Nagyon kaján és egyértelmű vigyorra húzta a száját.
- Nahát, Vivi! Te itt? Nem hiszek a szememnek!
- Ne is, mert mindjárt kikaparom!
Potter, mintha csak most vett volna észre, rámnézett.
- Mondd, Lily kivel megy a bálba? – kérdezte.
Lily? Az ki? Ja! Miért nem Evans?
- Senkivel. Hazamegy. Bár ki tudja…
- Rá tudnád venni, hogy maradjon?
- Lehet. Miért?
Hülye kérdés, rájöttem egyből. Persze, Potter mindenképp az ágyába akarja csalogatni szegény barátnőmet. Ha-ha. Abból nem eszik! Potter is ugyanolyan, mint Black. Vele is végzek! Mindjárt.
- Black, ajánlom, hogy szállj le a húgomról, különben megjárod!
- Érdekes, magaddal kapcsolatban is ezt tanácsoltad – felelte.
- Na látod! Felejtsd el az egész Rice famíliát!
- Aranyos a húgod – közölte csak úgy mellékesen.
- Olyan nyávogós kislány, akit csak arra lehet használni?
Black arca megmerevedett, a szoba többi lakója egyszerre fordult felém, nézett fel a pergamenjéből vagy épp a földről.
- Pont olyan, mint te – mondta Black.
A düh egy pillanat alatt váltott át bennem megalázottsággá. Black szeméből semmit se lehetett kiolvasni. Szóval engem is csak ennyire tart. Akkor nem jutott eszembe, mit mondott nemrég Meda a kandallónál. Akkor csak azt tudtam, mit mondott Black. Pedig visszagondolva az nem feltétlenül sértés volt. De én ott, a négy „tekergő” előtt igenis annak véltem. Szóval kirohantam, ahogy illik. Még hallottam, ahogy Sirius utánam kiált.
- Vivi!
Na, erről sürgősen le kell szoktatni. Vivi! Te jó ég! Így sose szólított senki. Pláne nem többször egymás után. A családom Viviannek, a barátaim Vivnek vagy Vicának hívtak, bár ez utóbbit inkább a lököttebbek használták. Vivinek egyedül Sirius. És mióta hívom én őt, akár csak gondolatban Siriusnak? Ez kezd egyre jobban egy rémmesére hasonlítani.
Mindenesetre kiborultam. Rohantam, mint egy őrült, azt se néztem, merre. És miért sírok? Mert bőgök, annyi szent! Igaza volt, tényleg nem vagyok több, mint az a sok hisztis liba, akik egy szavára hanyatt vágták magukat előtte. Hát ez fájt. De miért zavart, hogy ennyi rólam a véleménye? Miért? Talán, mert engem úgy neveltek, hogy erkölcsös legyek, ne egy lotyó. És Black véleménye azért is fájóbb, mert a húgomat is érintette. Hát erről volt szó. Igen. Vagy nem?
Arra eszméltem, hogy belerohantam valakinek a karjába. A párom, a Hugrabugos Nick Jonsonéba.
- Hova, hova ilyen sietősen? Hé, mi baj van Viv? – felsegített, átkarolta a vállamat és elvezetett a tó felé.
- Semmi – leráztam magamról, de nem engedett.
- De ki bántott? Viv, te nem szoktál sírni! Mi történt?
Mire észbe kaptam, már ki is öntöttem neki a lelkem. Beszéltem Jem érkezéséről, arról, hogy Black őt pécézte ki magának, és hogy mennyire bántó a véleménye rólam. Nagyon gyerekesen éreztem magam. Nick szó nélkül végig hallgatott.
- Tudod kire hasonlítasz az utóbbi napokban? – kérdezte. – Lily Evansra. Nem csoda, hogy a legjobb barátnőd, ő is nemrég borult így ki.
- Mikor?
- Fél órája. Összeszólalkozott azzal a Potter gyerekkel.
- Igen? – már indultam is, hogy megkeressem, de Nick továbbra se hagyott.
- Várj. Miért olyan fontos, hogy Black mit gondol rólad?
- Mert ez a húgomat is sérti!
- A húgod meg tudja magát védeni, ha egy kicsit is hasonlít rád. Márpedig hasonlít, nem is kicsit, mert még Sirius Black is észrevette.
- Igen – morogtam.
- De attól még eljössz velem a bálba, ugye? – mosolygott.
- Persze!
Este Lilyt a klubhelyiségben találtam meg. Ült a szokásos helyén, a kandallónak háttal. Fáradtan bámult maga elé, csak akkor vett észre, amikor jó hangosan leestem mellé a fotelba.
- Potter? – kérdeztem.
- Black? – kérdezett vissza.
Fáradt kacaj. Az említettek épp akkor csörtettek le a lépcsőn. Remus megkérdezte, merre van Cat.
- Miért, csak neked van jogod eltűnni? Ezt üzeni neked – adta át Lily.
Remus „már megint” arckifejezést öltött és elindult az emelet felé.
- Ne ott – szóltam utána. – A tóhoz ment, nézd meg a nyolcas alakú tölgy alatt.
- Kösz – és már el is tűzött.
Közülünk senkit se érdekelt olyan apróság, mint Fritch.
Négyen maradtunk. Vajon Pettigrew merre járhatott?
- Jem? – eszméltem fel.
- Alszik – felelte Sirius. Izé, Black.
- HOL?
- A szobátokban. Meda mutatta meg neki, hogy merre van.
Fellélegeztem. Akkor még nem nyúlt hozzá.
Észrevettem, hogy a kicsit sokkos Lily kezében ott rejtőzik egy levél. Kiszedegettem és elolvastam. Csúnya dolog a kárörvendés, de jól esett. Lily mosolygós-haragvós nézéssel meredt rám.
- De jó nekem, nem egyedül fogok szenvedni Karácsony este! – révedeztem.
- Itt leszel a bálon, Evans?
- Ja.
- És ki a párod? – kérdeztem.
- Nick haverja.
- Ben Cartis. Kedves srác és nagyon jól táncol.
- És ezt te honnan tudod? – tudakolta Lily.
- Nick mondta délután.
A két fiú velünk szemben csak állt és nézett.
- Beszélhetnénk? – kérdezte tőlem Black.
Ez olyan elcsépelt. Két srác szemben két lány és a kérdés. Unalmas.
- Van miről? – kérdeztem vissza, de nem néztem a szemébe. Tudtam, akkor végem.
- Van.